Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A CIA kétségbeesetten keresi a háttérhatalmakat

2015. augusztus 20. - Toadwart66

drakonida_kicsi.jpg

A városban soha nem tapasztalt, iszonyatos hőség tombolt. Az emberek nagy része azt hitte, mindezt csupán az erős, de megszokott napsugárzás okozta. Nem is sejtették azt, hogy a levegőben nanorészecske nagyságú vegyestüzelésű kazánok ontják magukból a forróságot. Voltak még mikroméretű, rendkívül veszélyes anyagokat kibocsájtó vegyianyag-gyárak, szemétgetők, tudatmódosítók, féktelen vásárlásra ösztönző, cseppfertőzés útján terjedő multinacionális reklámok, mindez természetesen molekulányi Talmudokkal keverve. Ezenkívül mindenhol jelen voltak még a globális tudattovábbítók is, melyek képesek voltak az emberek gondolatait digitalizálni és elküldeni azt a megbízóik számára. A fáknak és a bokroknak erről a funkciójáról senki sem tudott. Az emberiség gyanútlanul üldögélt a lágyan susogó lombok árnyékában, mit sem tudva arról, hogy a gondolataik eközben már több ezer kilométerre járnak tőlük. Hatalmas teljesítményű szuperszámítógépek válogattál szét ezeket. Az obszcén kifejezéseket és a pajzán gondolatokat teljesen külön tárolták. Elsősorban nemzeti érzületek után kutattak. A magvas gondolatokat megvetően kihajították.

Az utcán egy mértani pontosságúan kerek fejű ember sétált, aki feltűnően szép nyakkendőt viselt. Ezenkívül természetesen ruha is volt rajta, de az szerényen a háttérbe húzódott. Láthatatlan gondolatvédő sisakja ellenére minden gyanús jelre azonnal felfigyelt. Őt már semmivel sem lehetett könnyen megtéveszteni. Tudta, hogy a szúnyogok valójában DNS mintákat vesznek az emberektől, melyeket kielemeznek és az eredményeket átadják a fáknak, illetve bokroknak. Ezek alapján már ki lehetett dolgozni egy globális manipulációs szupertervet. Ennek az ördögien gonosz tervnek egyetlen hiányossága volt csupán. Senki sem tudta, hogy mihez kezdjen vele. Rendkívül kegyetlen és körmönfont volt, de funkció hiányában teljességgel haszontalan.

Óvatosan lépkedett és gondosan kikerülte a járdára sűrűn telepített pszicho-aknákat. Aki ezekre rálépett, az rövid időn belül sorozat-, és hamburgerfüggővé vált, valamint kóros kényszert érzett arra, hogy rögtön megnézzen egy sikerfilmet. Sajnos egyszer nagyon óvatlan volt, és így kénytelen volt extra adag popcornnal a kezében megtekinteni a Hobbit összes részét. Az NCIS-ről csak több hetes, keserves, szenvedésekkel teli megvonással sikerült lejönnie. 2 hét alatt 15 kg-ot hízott az iszonyatos mennyiségben elfogyasztott hamburgerektől. Az emésztése azóta sem jött teljesen rendbe. A legváratlanabb helyzetekben tört rá a hascsikarás és annak minden káros következménye.

Annyira koncentrált, hogy nem vette észre a mellette megálló, azonosíthatatlan márkájú, matt fekete színű, lopakodó gépjárművet. Három férfi pattant ki belőle és szorosan közrefogták.

– Azonnal velünk kell jönnie! – mondta az egyik, ellentmondást nem tűrő hangon

– Igen. Én is ugyanezt akartam mondani. – nyomatékosította a másik, aki pontosan úgy nézett ki, mint az egyik.

– Így van. A kollégáknak teljes mértékben igazuk van. – mondta a harmadik. Rettenetesen félelmetes látványt nyújtottak, így hárman az egyben.

– Miért? – kérdezte riadtan a célszemély.

– Hát csak úgy megszokásból. Tudja, emberrablásnál úgy illik viselkedni, hogy a megszólított személy feltűnés nélkül beszáll a kocsiba. Néha persze az is előfordul, hogy jól betuszkolják. Óhajtja esetleg, hogy önt is betuszkoljuk?

– Nem, köszönöm. Ismerem a megfelelő protokollt. Középre, ugye?

– Természetesen.

A kerekfejű szépen elhelyezkedhetett. Az emberrablók két oldalról melléültek, a harmadik, vagy az első, de az is lehet, hogy a második, pedig előre ült.

– Tegyen kérem úgy, mint, akit nem raboltak el! – mondta a bal oldalon ülő valahányadik.

– Azt meg hogyan kell?

– Fejtsen például keresztrejtvényt. Adok is önnek egy álkeresztrejtvényt. A tollat természetesen majd kérném vissza.

Az elrabolt elkezdte olvasgatni a füzetecskét.

– Vízszintes egy: hatalmas ormányos állat. Hét betű. Elefánt! Függőleges három: hatalmas ormányos állat. Ez is az elefánt. Uraim, ebben a rejtvényben csak az elefánt szó szerepel!

– Mondtam, hogy ez egy álkeresztrejtvény. Ne lepődjön meg, a megfejtés is egy hatalmas ormányos állat lesz. Ha ezzel végzett, kezdje el a „csíkos afrikai állat, amelyik úgy néz ki mint egy ló, illetve egy gyalogátkelőhely”-t. Elnézést még be se mutatkoztam. A nevemet nem árulhatom el, ön pedig, ha nem tévedek, Szaniszló Ferenc, a nemzetközi hírű összeesküvés szakértő.

– Igen. Az vagyok. Mondják meg végre, hogy mit akarnak tőlem?

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy akasztják a hóhért. Ön most egy külföldi összeesküvés áldozata lett. Ez pont a szakmájába vág. A részleteket majd a titkos bázisunkon megbeszéljük. Most azonban összevissza fogunk autókázni a városban, hogy ne tudja megjegyezni az útvonalat. Kérem, ne leskelődjön. Folytassa a keresztrejtvényét a vízilóval.

Két órán keresztül cikáztak a városban. A sofőr megtévesztésül időnként vadul tolatni kezdett. A koalamackós rejtvénynél végre megálltak. Kiszálltak és feltűnés nélkül beálltak a Fővárosi Állat- és Növénykert jegypénztáránál kígyózó sorba. A sofőr nem tartott velük, mivel ő álcázásból tett még néhány kört a városban.

– Azt mondták, hogy a titkos bázisukra megyünk, ez itt pedig az Állatkert. Nem éppen egy túlságosan rejtett objektum.

– Persze. Pont ez benne a megtévesztő. Ki sejtené azt, hogy a magyarországi titkos bázisunk az Elefántház? Ezt még gondolom maga sem tudta.

 – Valóban, ezt nem is sejtettem. Nagyon ravasz megoldás.

 Mikor sorra kerültek, az egyik ügynök felmutatta a jelvényét.

– CIA. Négy felnőtt belépőt kérnék és négy csomag állateleséget. Áfás számla is kellene, Central Intelligence Agency, Langley, Virginia névre kiállítva.

Fizettek, majd beléptek a szigorúan titkos Állatkertbe.

Az Elefántházat hosszú, kacskaringós úton közelítették meg. Ez is a megtévesztést szolgálta. Másfél órás kóválygás utána végre beléptek a titkos objektumba. Addigra az összes állateleségük elfogyott.

– Foglaljon helyet, mr. Szaniszló. Az összekötőnk mindjárt megérkezik, csak még megeteti az elefántokat.

Tíz perc múlva megjelent egy állatgondozó.

– Végeztem is. Üdvözlöm önöket. Ön ugye mr. Ferenc Szaniszló?

– Igen, de ezt már a többieknek is elmondtam. Mit akarnak tőlem?

– Valójában a tanácsát szeretnénk kérni. Arról van szó, hogy szeretnénk felvenni a kapcsolatot a nemzetközi háttérhatalmakkal, de nem találjuk őket sehol. Érdeklődéssel néztük az ön Világpanoráma című tudományos előadásait, és rájöttünk, hogy maga a téma legkiválóbb nemzetközi szakértője. Minden tiszteletünk az öné, uram. Kérem segítsen nekünk.

– Ezt nem nagyon értem. Hát nem önök azok?

– Nem hát. Nem gondolja, hogy arról mi is tudnánk valamit? Kérem, ne tréfáljon velünk. Erőszakos módszereink is vannak. Az oroszlánok is a mi fizetett ügynökeink. Nos?

– Higgyék el, uraim. Sejtelmem sincs róla. Ezek szerint az izraeliek lehetnek azok. Persze. Csakis így lehet. Tudják rabigába akarják hajtani az egész világot.

– Velük már beszéltünk. Azt mondták semmi kedvük sincs hozzá. Örülnek, ha a saját országukat meg tudják védeni. Nincs szándékuk az egész világgal bajlódni.

– Akkor talán az oroszok.

– Most barkochbázik velünk? Nem. Nem az oroszok, nem a kínaik és még csak nem is az elefántcsontpartiak. A világ összes országát leellenőriztük. Egyik sem háttérhatalmaskodik. Úgy gondoljuk, ez csak valami teljesen titkos ország lehet, amiről senki sem tud semmit. Felvettük a kapcsolatot az atlantisziakkal is, de azt mondták, hogy ők ugyan tényleg rendkívül titkosak, de semmi közük a háttérhatalmakhoz. Maga az egyetlen ember az egész Földön, akinek biztos információi vannak a háttérhatalmak létezéséről. Ne kényszerítsen minket erőszakra. Az oroszlánoknak nemsokára itt a vacsoraidejük.

– Akkor talán a nemzetközi bankok. Tudja, a karvalytőke.

– Ne röhögtessen már. Maguknak meg turultőkéjük van, mi? Több komolyságot várunk el öntől, uram! Nem, a bankok sem azok. Természetesen őket is leellenőriztük. Mindenféle furcsa pénzügyekkel foglalkoznak. Rettenetesen el vannak foglalva ezekkel, nem nagyon marad idejük leigázásra. Amúgy is sajnálnák a tőkéjüket ilyen célokra elpazarolni, rendkívül fukarok.

– Soross György?

– Viccel? Akkor már inkább Andy Vajna. Itt bujkál, nem? Nagyon vigyázzanak vele, mert magukat is szépen átvágja és lelép egy csomó pénzzel. Nos? Talán meg szeretne ismerkedni az oroszlánok étkezési szokásaival?

– Nem, dehogy. Kérem, engedjenek már el. Fogalmam sincs. Az egészet csak úgy kitaláltam. Szoktam mindenféle vicces dolgot mondani. Nem gondoltam, hogy ezeket valaki komolyan is veszi. Egészen hülye szóvicceket gyártok. A feleségem szólt is, hogy ezekből az idétlenségekből egyszer még komoly bajom lehet. Tudják, én csak egy szegény moszkvai tudósító voltam az előző rendszerben. Értsék meg, kérem! Valamiből nekem is meg kell élnem. Mi lenne velem, ha még ma is kommunistának tartanának? Régen persze ezzel elég jól lehetett keresni, most azonban a háttérhatalmakat lehet jól eladni. Nagyon szeretik az emberek. Hálásak érte és nagyon tisztelnek. Véletlenül majdnem egy Táncsics díjat is kaptam érte.

– Úgy látom, hogy ön nem igazán vesz minket komolyan. Sajnos ezt semmiképpen sem engedhetjük meg. Ezzel szemben meg kell engednünk az oroszlánoknak, hogy csillapítsák az éhségüket. Tényleg nem hajlandó elmondani nekünk az igazat? Így is jó. Hozzák!

– Higgyenek már nekem, kérem! Én vagyok a háttérhatalmak. Egyes-egyedül én. Kérem, ne! Várjanak! Nekem Bogár László mondta. Vessék őt az oroszlánok elé. Olyan szemüveges, kecskeszakállas. Biztos nagyon finom lehet. Jaj! Ezek itt tényleg valódi oroszlánok? Nem szoktak néha böjtöt tartani?

Így történt, hogy az egyik háttérhatalmat felfalták a budapesti amerikai titkos ügynökök. Aki nem hiszi el, az nézze meg, hogy milyen jóllakottan lustálkodnak a barlangjukban. Szaniszló Ferencet azóta kicserélték egy közönséges gyíkemberre, az ECHO tévéből pedig rejtélyes módon eltűntek a legyek.

***

François Villon - Ballada a parlamenthez

Faludy György átköltésében

 

Most, hogy a bitó árnyékában állok,

a parlament eszéhez apellálok.

Mert jogában áll minden féregnek, dögnek

védekezni, ha életére törnek,

a kutya vonít, a kígyó sziszeg,

a farkas üvölt, s ebben a hideg,

tetves ketrecben, ahová bezártak:

csak én, csak én fogjam be a pofámat?

 

Persze: nem nékem állna a deres,

ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,

de mivelhogy szegény bitang vagyok,

a vallatásnál csak pofont kapok,

s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,

ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,

ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:

most is, most is fogjam be a pofámat?

 

Nem - a fejemben még több szalma lenne,

mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,

ha most a parlament elé nem állnék,

a végső lehelletig nem protestálnék,

hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak

s a bitó alatt a martalócok várnak,

míg a szuronyok merev négyszögben állnak,

hát még akkor is fogjam be a pofámat?

 

 

BÚCSÚ

 

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,

mert ha ezt a verset ki nem gondolom,

fölöttem folyna már régen az árok,

s csalán nőtt volna már a gyomromon.

Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,

az urak előtt ne fogd be a pofádat.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr17721778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.21. 06:41:26

A háttérhatalom létezését okos ember nem tagadja.

nandras01 2015.08.21. 09:31:53

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
a háttérhatalom létezésében csak ostoba emberek hisznek.

nandras01 2015.08.21. 17:06:52

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
nem.
az az ostoba, aki tényeknek hiszi a rész és fél igazságokat, aki szelektíven szemléli a világot és csak azokat az információkat veszi figyelembe, amelyek alátámasztják a hipotézisét, aki a képzeteit alátámasztó valós tények között tátongó lyukakat a képzeletével, elferdített vagy egyenesen kitalált részletekkel tölti fel.
nos, az ilyenek elméjében bő táptalajra találnak az összeesküvéselméletek és meg vannak győződve arról, hogy a világ az elpusztításukra törekszik és valami titokzatos és gonosz hatalmak irányítják a történéseket.
szóval ostobák :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.21. 17:08:42

@nandras01:

Éppen az teszi ezt, aki nem veszi észre a háttérhatalmat.

nandras01 2015.08.21. 18:39:43

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:
oké, meggyőztél.
megyek is és gyorsan csinálok egy álusapkát, mert érzem, hogy a haarp már megint a fejemben turkál :))
süti beállítások módosítása