Leslie Mándoki Kodály Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa volt. A híres zeneszerző tanította meg a rendkívül tehetséges fiút kerékpározni. 4 éves korában még csak triciklin gyakorolt, de Kodály Zoltán unszolására a szülei beleegyeztek abba, hogy áttérjen a kétkerekű bicikli használatára. Édesanyja legnagyobb meglepetésére, a kis Leslie, aki a László nevet egy tragikus balesetben vesztette el, azonnal eltekert egészen Budaörsig. A híres zeneszerző ekkor azt javasolta, hogy próbálkozzon meg bátran a kanyarodással, amit azonnal meg is mutatott neki. Kodály Zoltán nyolc gyönyörű kört komponált, balról – jobbra, fináléként egy mesteri leszállást mutatott be. Leslie már ekkor kitűnt, briliáns improvizációs készségével. Egy harmonikus balkanyarból, virtuóz módon, képes volt hirtelen jobbra irányt változtatni. Zoli bácsi bátorította, hogy most már teherautók és autóbuszok elé is nyugodtan kivághat.

Kodály Zoltán 1967-es halála után, a fiú megörökölte a zeneszerző világhírű kerékpár gyűjteményét. Ezután Szokolay Sándor zeneszerző vette pártfogásba a tehetséges bicikliművészt. Évekig, napi több órán keresztül kitartóan gyakoroltak a Budai hegyekben és Budapest külterületein. Szokolay Sándor különösen a fiú remek ütemérzékét dicsérte. A lábmunkája már ekkoriban is egyedülálló volt. Közös kompozíciójuk a “Filatori gát – Törökbálint, Opus 2 Nº 1. kerékpártúra”.

A tehetséges ifjú bámulatos gyorsasággal megtanult elengedett kézzel száguldozni. Korai szerzeményei között szerepel a “Fagylaltevés kerékpárral és három gombóccal, melyből egy vanília”. Országosan akkor vált igazán ismertté, amikor bemutatta a “Nyíregyházi gyorsvonat kisiklatása, biciklire és rövidnadrágra” című oratóriumát. A közönség őrjöngött és nem engedték le a művészt a töltésről. Az őt üldöző ovációt csak több kilométer szorgalmas pedálozás után tudta lerázni magáról.

Nehéz sorsú, de mélyen igazságszerető családból származott. Szerény életüket beárnyékolta, hogy nagyapját az Államvédelmi Hatóságok letartóztatta, mivel szaxofonon eljátszotta Glenn Miller “In the Mood “című lázító darabját. Mindezt az Andrássy út 60-as szám előtt tette meg, biciklivel körbe-körbe keringve. A korabeli beszámolók szerint egész prímán játszott. Kegyetlen fogvatartói arra kényszerítették, hogy órákon keresztül, megállás nélkül tangóharmonikázzon nekik. Nagyapja ennek hatására megtört és élete végéig súlyosan balalajkázott.

Édesapját koholt vádak alapján tíz év szigorított fegyházbüntetésre ítélték tiltott xilofon-használat miatt.

Leslie az iskolában a hangadók közé tartozott. Ő kezelte a hangvillát az iskolai kórusban. Úttörővé avatása alkalmával hatalmas botrányt keltett azzal, hogy vörös helyett, dzsingiszkán zöld színű selyem nyakkendőt kötött a nyakába. Ezután felrúgta a csapatvezetőt, majd biciklire pattanva előadta a “Dögölj meg te vörös patkány fenn a fán!” című szerzeményét.

Fejlődését a hatalom önkénye folyamatosan gátolta. A rendőrség, nem engedte kibontakozni a benne szunnyadó tehetséget. Lázadó és igazságkereső természete miatt, naponta több teherautó és helyi járatú busz lett totálkáros, amit az elnyomó hatalom nem nézhetett tétlenül. A “Hirtelen felborult a kettes villamos, amint beelőztem” című száma a kor nagy sikerei közé tartozott, és forradalmian megváltoztatta a közúti kerékpározás megítélését. A hatóságok megtorlásként Lesliet kegyetlenül eltiltották a művészi kerékpározástól. Kényszerűségből rollerezni kezdett, de ez nem elégítette ki páratlan alkotótehetségét. Leslie érezte, hogy régóta dédelgetett tervét, azt hogy kikanyarodjon egy felszálláshoz készülődő Boeing 747-es gép elé, a magyarországi körülmények már nem teszik számára lehetővé. Többre vágyott.

Barátjával elhatározták, hogy valamilyen módon áttörik az akkoriban egy, a Központi Bizottság határozatába került fatális hiba miatt, tévedésből, rendkívül gyalázatosnak minősített műszaki zárat. Ma már tudjuk, hogy a határzár nagyon hasznos volt, mely a magyar kultúra elválaszthatatlan részét képezte. Az erkölcstelen Páneurópai Pikniket külföldi ügynökök pénzelték. A velejükig korrupt szervezőknek minden tisztességes országban a rács mögött lenne a helyük.

Az áttöréshez (A német sajtóban ez az esemény „der großer Durchburch” néven jelent meg.) egy 10 tonnás páncélozott harci biciklit állítottak össze. Ennek alkatrészeit feltűnés nélkül levitték a határra, és itt egy 152 mm-es nehézlövegnek álcázva összeszerelték. Amíg a meglepődött határőrök azt vizsgáltok, hogy mi a fene lehet ez – valami veszélyes kerékpár, vagy csak egy ártalmatlan 152-mm-es tábori löveg –, ők két terepmintás összecsukható camping kerékpáron, villámgyorsan elhagyták az országot. Vakmerő tervük így szerencsésen sikerült. Kijutottak a szabadság földjére, azaz egy menekülttáborba. Itt egy hivatalnok megkérdezte tőle, hogy valódi-e a bajsza. Leslie bátran az arcába vágta, hogy “Jawohl, herr Generalfeldmarschall!”. A Beamte azt is megkérdezte tőle, hogy mihez ért. Ő azt válaszolta, hogy mesteri módon kerékpározik, és töviről-hegyire ismeri a mongol történelmet. Azonnal felvették egy bicikliszerelő műhelybe, ahol először a kerekekkel foglalkozott.

Egy táncoskomikus, éneklős, Fahrradgruppe Managere, bizonyos herr Ralph Siegel, sláger- és kerékpárgyáros (Mongolian Fahrrad und Hit – Hersteller GmbH) itt figyelt fel lélegzetelállító pumpálási technikájára, amely a későbbiekben a Dschinghis Khan együttes azonos című számának koreográfiájában is főszerepet kapott. Ez az a bizonyos drámai “Auf Brüder! - Sauft Brüder! - Rauft Brüder! - Immer wieder! Lasst noch Wodka holen (Ho, Ho, Ho, Ho) Denn wir sind Mongolen (Ha, Ha, Ha, Ha) Und der Teufel kriegt uns früh genug!” rész.

Leslie ezzel a zeneművel körbekerékpározta egész Európát, melynek kellemes mellékhatásaként szép kis magánvagyonra tett szert. Tudta, hogy most már minden akadály elhárult az álma elől. Összebarátkozott Európa összes koronás- és államfőjével, valamint a Flughafen Berlin igazgatójával, aki megengedte neki, hogy szabadon karikázhasson a repülőtér kifutópályáin. Az álom immár megvalósult.

A Berlin - New York között közlekedő Boeing 747-es gép másodpilótája így emlékezik vissza az esetre: - Aznap teljesen átlagos repülési körülmények és kiváló látási viszonyok voltak. Éppen kigurultunk a felszállópályára, amikor a kapitány megkérdezte tőlem, hogy látom-e ott azt a zöld valamit. Azt válaszoltam, igen, biztos már megint egy papagáj. Akkoriban rengeteg papagáj éldegélt a berlini repülőtér közelében. Ahogy közelebb értünk, látjuk ám, hogy ez valami hosszú hajú biciklista. Bő, zöld színű buggyos műselyem nadrágjában úgy tekert, mint a veszett. Ment, mint egy őrült. Pont úgy nézett ki, mint Dzsingisz Kán, amint kerékpáron száguld a végtelen mongol pusztákon. Elég nehezen értük utol, ekkor váratlanul elénk vágott. Donnerwetter! Ördöngős egy fickó! – gondoltam magamban. Szerencsére mi már emelkedni kezdtünk. Úgy vélem, ha az illető csak egy kicsivel is gyorsabban teker, simán átlépte volna a hangsebességet. Később mondták meg nekünk, hogy ő volt a világhírű Leslie Mandoki. Ma is nagyon büszke vagyok arra, hogy élőben láthattam őt száguldani.

Leslie vágyai végre teljesültek. 2010-ben Magyarország is felszabadult a rabiga alól. Mandoki nem lett hűtlen a szülőhazájához. Kijelentette, hogy ilyen kiváló kerékpárutakkal, mint amilyeneket Orbán Viktor építtetett még sehol sem találkozott, majd megkérdezte a magyar miniszterelnököt, hogy hozott-e neki valamit ajándékba.

Azt is elmondta, hogy nemrég még elképzelhetetlen lett volna az, hogy a Gój Motorosok nevezetű üdvhadsereg, szelíd motorozás közben eljátssza a “Chattanooga Choo Choo” big band változatát.

Nagyon örül annak, hogy ma már bárki bátran hallgathat Charlie Parkert, Django Reinhardt-ot, Artie Shaw-t, Benny Goodman-t, Cab Calloway-t, Count Basie-t. A Harmadik Birodalomban ezeknek a művészeknek a hallgatását tényleg büntették. A renitens berlini Swing-Jugendeket lágerekbe küldték átnevelésre.

 ***

 Carlo Collodi – Pinokkió (részlet)

Fordította és átdolgozta Rónay György

„- És most? - kérdezte a Tündér. - Most hova tetted a négy aranyadat?

- Elvesztettem - füllentette Pinokkió; a négy arany ugyanis ott lapult a zsebében.

Abban a minutában kéthüvelyknyit nőtt az orra, pedig épp elég hosszú volt eddig is.

- Hol vesztetted el?

- Az erdőben.

Erre a második hazugságra megint nőtt egyet az orra.

- No, ha itt vesztetted el az erdőben, akkor sebaj! - mondta a Tündér. - Ez olyan erdő, hogy akármit veszítenek el benne, minden megkerül.

- Most jut eszembe, nem is vesztettem el - hebegte Pinokkió zavartan. - Észre se vettem, és lenyeltem az előbb az orvossággal.

A harmadik hazugságra hirtelen akkorára nyúlt az orra, hogy már nem bírt tőle se jobbra fordulni, se balra. Ha erre fordult, beleverte az ablakba vagy az ágyba, ha meg amarra, akkor a falba vagy az ajtóba. Amikor pedig megpróbálta egy kicsit följebb emelni a fejét, majdhogy ki nem bökte a Tündér szemét.

A Tündér meg csak nézte és nevetett.

- Mit nevetsz? - kérdezte a bábu.

Nagy zavarba jött, és erősen gondolkodóba esett orrának ettől a mérhetetlen növekedésétől.

- A hazugságaidon - felelte a Tündér. - Azokon mulatok.

- Honnan tudod, hogy hazudtam?

- Semmit nem lehet olyan könnyen fölfedezni, mint a hazugságot - felelte a Tündér. - Jegyezd meg, fiacskám: kétfajta hazugság van. Az egyik sántít, a másiknak az orra hosszú. A tied hosszú orrú hazugság.

Pinokkió legszívesebben világgá szaladt volna szégyenletében. De nemhogy világgá, hanem még csak a szobából se tudott kiszaladni: akkora volt az orra, hogy nem fért ki vele az ajtón. „