Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Véletlenül hadat üzent Magyarország

2015. szeptember 02. - Toadwart66

blucher_2.jpg

Gebhard Leberecht von Blücher, Fürst von Wahlstatt Generalfeldmarschall (Lásd.  Hende Csaba)

2015. szeptember 9-én, 6 óra 32 perckor, egy takarítónő által váratlanul bekapcsolt porszívó rákapcsolódott a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium szerverére és pillanatok alatt feltörte azt. Egy rejtett szoftverhiba miatt, és annak következtében, hogy egy egér éppen rosszkor szaladt át egy Enter gombon, Magyarország a Föld összes országának - köztük természetesen saját magának - hadat üzent.

A Minisztériumban erre lázas szaladgálás kezdődött. Ez a céltalan rohangálás nagyjából fél napig tartott, ezután a kedélyek egy kicsit lecsillapodtak és az illetékesek tanácskozást tartottak, hogy ilyen esetben mit is lehetne tenni.

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mindenekelőtt sajtótájékoztatót tartott és határozottan cáfolta azt az állítást, hogy bárkinek, bármikor, bármilyen formában hadüzenetet küldtünk volna. Ezt a hazai közvéleménnyel minden további nélkül el is tudta hitetni. Nevetségesnek és arcpirítónak tartotta ezt az alaptalan vádaskodást, amelyet szerinte az ellenzék felelőtlen politikusai terjesztettek el. Megállapította, hogy ezzel a szemenszedett hazugsággal inkább az ellenzék üzent hadat a tisztességes magyar embereknek. A kormány természetesen soha nem engedi meg azt, hogy ezek a nemzetellenes politikusok idegen érdekeket szolgáljanak.

Másnap aztán mégis kénytelenek voltak beismerni az hadüzenetek létezését, mivel több ország is visszajelzett, hogy nagy örömmel vették tudomásul az ultimátumot, és megnézik, hogy mikor érnének rá háborúskodni. Szíjjártó Péter ezt felháborítónak tartotta és bekérette az összes elérhető nagykövetet. Ők azonban visszaüzentek neki, hogy sajnos most nem lehet, mivel nagyon fáj a fejük.

A Civil Összefogás Fóruma gondolkodás nélkül Békemenetet hirdetett a háború védelme érdekében. Csizmadia László kijelentette, hogy a hangsúlyt ezúttal az "gondolkodás nélkülre" fektetik. Felkérte a Kétfarkú Kutya Pártot, hogy ezen vészterhes órákban ne gúnyolódjanak rajtuk, mivel még az előzőt sem heverték ki teljesen. 

A kialakult feszült helyzetre való tekintettel, Áder János, köztársasági elnök, a barátainak szalonnasütéssel egybekötött klímakonferenciát rendezett.

Szváziföld uralkodója, III. Mswati király megkérte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy pontosan mutassák meg neki, hogy hol is van jelenleg Magyarország, mivel ők csak az Osztrák-Magyar Monarchiát találták meg, arról pedig ő – a dorseti Angol Sherborne fiú iskola tanulójaként – úgy tanulta, hogy már elég rég feloszlatták az egészet. Azt is kérte, írják meg, van-e már Magyarországnak királya, mert akkor ő is az etikettnek megfelelően öltözködik fel.

Az Afrikai Unió jelezte, hogy őket nem nagyon érdekli a dolog. Ha a magyarok akarnak valamit, akkor nyugodtan keljenek át a Szaharán. A megmaradt sereget természetesen ezután nagyon szívesen felkoncolják. Kijelentették, hogy ők egészen biztosan nem fognak Európába hadakozni, mert utálják az ottani klímát és a nehéz ételeket.

Kim Dzsongun állítólag nagyon megörült a hír hallatára. Azok a szerencsések, akik túlélték a hirtelen kirobbanó jókedvét, beszámoltak róla, hogy az észak-koreai vezető kijelentette, végre-valahára bevetheti a régóta dédelgetett atomfegyvereit. Szíjjártó Péter ezért haladéktalanul Phenjanba utazott és megpróbálta meggyőzni arról Kim Dzsongunt, hogy felesleges egy ilyen jelentéktelen, kis országra elpazarolnia a szép arzenálját. Ezután kölcsönösen megdicsérték egymás frizuráját, végül megerősítették a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. Szíjjártó Péter hazatérve elmondta, hogy a megállapodás hatalmas lehetőséget jelent a fejlett magyar gazdaság számára. A magyar külügyminiszter távozása után a Koreai Munkáspárt első titkára egy elefántcsontból készített billentyűzetet hozatott magának és nagy lelkesedéssel elkezdte nyomkodni a rajta lévő Enter gombot.

Vang Ji, kínai külügyminiszter nagy megtiszteltetésnek vette, hogy Magyarország meg szeretné támadni az országát. Mint elmondta, nagyon szívesen benne lennének egy jó kis csetepatéban. Megkérte a magyar kollégáját, hogy mindenképpen pontosítsák hadüzenetet. Megnézték ugyanis Magyarország lélekszámát és azt szeretnék megkérdezni, hogy a magyar hadsereg melyik kínai kisvárossal szeretne megmérkőzni.

Az amerikai külügyminiszter, John F. Kerry, egy SMS-t küldött Szíjjártó Péternek arról, hogy a biztonság kedvéért megerősítették Pearl Harbor védelmét, és könyörtelenül elsüllyesztik a magyar tengeralattjáró flottát, ha valahol ráakadnak.

Az orosz elnököt reggelizés közben érte a megrázó hír. Ezen annyira elkezdett röhögni, hogy kis híján megfulladt. Ezután közölte, hogy rendben van, ők akkor most azonnal kapitulálnak. Ha van a magyaroknak elég emberük, akkor szállják meg nyugodtan az országot. Pár százezres haderővel ne nagyon próbálkozzanak, mivel az orosz hadsereg ilyen kevés emberre nem nagyon fog rátalálni és így megadni sem tudja magát. Amúgy sok szerencsét kívánt Orbán Viktornak Moszkva bevételéhez.

Az Európai Unió válságtanácskozást tartott a kialakult krízishelyzetről és megpróbálták rávenni arra a magyar kormányfőt, hogy vonja vissza a hadüzeneteket. A miniszterelnök erre kijelentette, hogy az Európai Uniónak semmiféle jogalapja sincs beleszólni abba, hogy a magyar nép kinek üzen hadat. Mivel ő kétharmados felhatalmazást kapott arra, hogy meghódítsa a világot, ezt a magyar emberek egységes akarata miatt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ő már nemzeti konzultációt is tartott ebben a témában, melyben a magyarok 99 százaléka a végső győzelemre voksolt. A szíriai menekülteket azonnal hadifoglyoknak nyilvánította és anyagi jóvátételt követelt értük. Ha az Európai Unió fizet, akkor Magyarország hajlandó szabadon bocsájtani azokat a hadifoglyokat, akik hivatalos papírokkal igazolni tudják, hogy nem egy megszálló hadsereghez tartoznak. Kijelentette, minden országnak joga van megvédeni a saját polgárait, de úgy látja, ezt csak Magyarország veszi komolyan az Unión belül.

Angela Merkel, német kancellár kilátásba helyezte, hogy ő majd jól felpofozza a magyar miniszterelnököt, de ne olyanra számítson, mint amilyet Jean-Claude Junckertől kapott. Bayer Zsolt erre egy egész oldalas, eszelős hangú vezércikkben szidalmazta Merkel asszonyt, melyből csak a kutya és a disznó szavakat tudták lefordítani. Az írás többi része a németek számára teljesen értelmezhetetlen volt, ugyanis nem tudtak rájönni arra, hogy ennek az egész ügynek mi köze van a Káma Szútrához.

A román miniszterelnök, Victor Ponta  lelkesen támogatta druszája világharcát. Örömtől kipirult arccal, izgatottan kijelentette, hogy ez bizony nagy örömére szolgál, mivel eddig minden győztes magyar háború után egy kicsivel megnövekedett Románia területe. A Román Földrajzi Bizottság már neki is látott az alföldi települések átnevezésének.

Szíjjártó Péter a hazai közvéleményt meggyőzte arról, hogy a kialakult válságos helyzetért a gátlástalan, hitszegő Bajnai-Gyurcsány kormányok tehetők felelőssé, mivel mindig is a magyar polgárok érdekei elé helyezték a multinacionális fegyverkereskedő cégek profitját. Ez alól természetesen kivételt képez a Gripeneket gyártó svéd Industrigruppen JAS konzorcium, mert róluk köztudott, hogy nem érdekli őket az anyagi haszonszerzés, és kizárólag karitatív tevékenységből gyártanak vadászrepülőgépeket.

Elmondta, Magyarország soha nem fogja Francia Guayana érdekeit Magyarország elé helyezni. Franciaország külügyminisztere, Laurent Fabius kijelentette, hogy ez számukra nem jelent semmilyen problémát, mivel nincsenek területi követeléseik Magyarországgal szemben. A magyarok amúgy is nagyon furcsán beszélnek és tapasztalatuk szerint mindenkit gátlástalanul átvágnak. Szíjjártó Péter ezt minden magyar ember nevében határozottan kikérte magának, majd földhöz vágta a mobiltelefonját és jól meg is taposta azt.

Orbán Viktor megbízta Hende Csabát, hogy haladéktalanul helyezze készültségbe a magyar hadsereget a világ és Magyarország ellen. A honvédelmi miniszter erre keserves zokogásba tört ki. Titkárnője és egyben személyi terapeutája csak jó másfél órás intenzív nyakmasszázs segítségével tudta szipogás-közeli állapotba hozni. A rettenthetetlen férfiú ezután minden erejét összeszedte, és a támadó csapatokat a határra rendelte, hogy erősítsék meg az ország védelmét. Kijelentette, hogy csak az ő személyes parancsára kezdheti meg Magyar Honvédség Magyarország teljes katonai megszállását. Azt is parancsba adta, ha elkezdődik a támadás, akkor mindenképpen védjék meg attól a magyar lakosságot. A Magyar Honvédség azóta részint cigarettázik, részint kártyázik, nagyrészt azonban keményen iszik.

Az hatalmas ital utánpótlásról a magyarországi lakosság gondoskodik, és nagyon remélik, hogy a háború még jó sokáig elhúzódik. Az ország középső részén komoly hiány jelentkezett sörből és égetett szeszes italokból. Beindult az illegális szeszcsempészet. A sörgyárak éjjel-nappal, váltott műszakban, folyamatosan dolgoznak.

Hende Csaba, képzett katonai szakérőkkel elkezdte alaposan áttanulmányozni a Waterlooi ütközetet. Egyelőre még nem döntötték el azt, hogy Bonaparte, vagy Wellington herceg taktikáját alkalmazzák-e. Hende Csaba kijelentette, hogy neki az egész társaságból Gebhard Leberecht von Blücher, porosz vezértábornagy tűnik a legszimpatikusabbnak.

Merkel asszony megígérte, mivel Magyarország ellenséges országnak számít, ezért a német cégeket kivonják az ország területéről. A franciák meglebegtették az uniós támogatások kifizetésének megszüntetését. Orbán Viktor erre válaszul kijelentette, hogy kétharmados támogatása birtokában nem hagyhatja cserben a magyar embereket, de elfogadja az általa felajánlott fegyverszünetet. Próbálta ugyan rábeszélni az Európai Uniót, hogy feltétel nélkül kapituláljanak, de a német kancellár kijelentette, ha ez megtörténik, akkor ő bizony itthagyja a fenébe az egész kócerájt, és amerikai állampolgárságért folyamodik.

A tűzszünet idejére a magyar miniszterelnök Magyarország határain kettős műszaki zárat építettetett ki, és saját védelmük érdekében megtiltotta a magyar állampolgároknak az ország területének elhagyását. A sajtó hatalmas győzelemként számolt be az eseményekről. Hende Csaba von Blüchernek öltözött és kitartásra buzdította a katonákat. Magyarország szuverenitása így nem szenvedett csorbát.

Az ENSZ ezzel egy időben, Magyarországot Antropológiai Rezervátummá nyilvánította, és felvette a Világörökségek listájára.

***

Karinthy Frigyes – Az Emberiség Városa

Arra, hogy hol, már nem emlékszem, csak arra az elragadtatásra, amivel olvastam, hogy Amerikában nagyszerű és grandiózus tervvel foglalkoznak. Meg akarják építeni az Emberiség Városát, egy óriási, pompás kozmopolist, márványból és terméskőből, melynek közepén háromszáz méter magas torony hirdetné az Emberi Haladás eszméjét. Ebben a városban hatalmas boulevardja lesz minden tudománynak és művészetnek; ebben a városban nem lesznek bérpaloták, gyárak és rendőrlaktanyák, csak múzeumok, egyetemek és emlékművek. A házakat remekbe építi az építőművészi ambíció, az utcák minden köve, az épületnek minden téglája művészkezek alkotása lesz. Senkié se lesz ez a város és mindenkié; ami az emberi szellem fejlődésében érték és szépség adódik, az mind idekerül, hogy örökkévalóvá avattassék a Szellem és Haladás városában.

Valósággal extázisba hozott ez a nagyszerű gondolat. Ujjongtam magamban. Azonnal levelet írtam barátomnak, a Rekonstruált Embernek, aki nekem a jövőből szokott üzeneteket küldeni, lenne szíves és értesítene, meglesz-e az Emberiség Városa és unokáim kaphatnak-e ott szállást és polgárjogot?

Válaszul a Rekonstruált Ember két újságlapot küldött nekem a jövőből: az egyik 1962-ből való, a másik 1983-ból. Mindkettő lelkes és elragadtatott cikkben foglalkozik az Emberiség Városával, amint az alább következik:

1962. november 20.

«...Óriási ünnepségek keretében ma végre felavatták Kozmopolist, az Emberiség Városát. A Haladás Tornyán harminckét lobogó lengett, harminckét festő világhírű műve. Mikor az üvegharang megkondult és kinyílt a város kapuja: az ünneplő tömeg elárasztotta az utcákat s lelkendezve és kábulattal csodálta végig a nagyszerű sugárutak pompáját: a Képzőművészetek Csarnokát, a Tudományok Egyetemét, a Művészetek Ingyen-Otthonát, a Kísérletek Akadémiáját, a Fejlődés városát, mindent. Az utcán önkéntes egyetemi hallgatók tartották fenn a rendet: minden nemzetbeli tanárok és szakemberek kalauzolták a bámulókat.

Egy kellemetlen momentum zavarta meg az áhitatos hangulatot: a belga nagykövet, sokak szerint, megneheztelt, mert a kapunál előbb egy cseremisz uralkodóhercegtől vették el a jegyet, - nem is maradt ott végig az Egyetértés palotájában rendezett banketten...»

A másik cikkből, mely egy francia újságban jelenik meg, csak egy passzust:

1983. augusztus 4.

«...A dicsőségteljes és nagyszerű hadjárat elérkezett végpontjához; dicsőséges seregeink döntő győzelmet arattak ma az áruló, ellenséges angol csapatok fölött. Minden hazafi lelkében magasra lobog fel e napon az öröm ujjongó lángja: a hatalmas és halált megvető, dicső francia katonák újra fényesre mosták lobogónkat vérben és könnyben, de tisztára mosták! Ünnepeljünk; a francia nemzetnek nagy ünnepe van!

Intrépide tábornok ma este hat órakor tönkre tette Irksome összevont csapatait s ezzel az angolok egész hadművelete meghiusult. Tudjuk, hogy csütörtökön az angolok bevonultak Kozmopolisba, ahol védett pozíciókat foglaltak el. Könnyen tehették ezt, mert az Emberiség Városának még helyőrsége sincs. Kétheti előkészület után végre Intrépide, dicső tábornokunk, ma megkezdte a város ostromát, hogy onnan a gaz, komisz angolokat nemzetünk dicsőségére kiverje. A nagy siége hajnalban kezdődött; az angolok kétségbeesetten védekeztek, de derék tüzéreink haláltmegvető hősiességgel nyomultak előre, srapnellekkel és bombákkal ledöntötték a Falakat, majd makacs és szilaj rohammal bevették a Lírai Költők Palotáját, amit erőddé alakítottak át. Ebből az erődből katonáink kényelmesen ágyúzhatták a város közepén meredő nagy tornyot, amibe azok a kutya angolok belebújtak. Két óra alatt sikerült derék katonáinknak rommá lövöldözni az egész tornyot, - nagy veszteségekkel, de fokozódó bátorsággal ezután a Tudományok Egyetemén rejtőző angol ágyúkat támadtuk meg, szétlövöldöztük az egész házat és elfoglaltunk harminc kocsi puliszkát, amit derék katonáink annyira szeretnek.

Hat órára az egész város romokban feküdt és az angolok megverve, szégyenkezve hátrálnak Belgium felé... A város utcáit holttestek borítják, - a francia lobogó azonban ott lebeg az egyik betört fedelű házon.

Intrépide tábornok a következő beszédet intézte a katonákhoz:

- Ünnepeljünk! A francia nemzet ismét bebizonyította, hogy katonáit a legbátrabb anyák szülik halált megvetve, s hogy a dicsőséges hazafiúi hősiesség lobogó lángja oly folyó, melynek árnyékában borzongva hajolnak meg e dicső ország ellenei... Tramtadaramtadaram.»

***

Ennyi az, amit Kozmopolisról megtudtam.




A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr487756526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exploiter 2015.09.03. 08:58:18

Elismerem, szórakoztató.

gigabursch 2015.09.03. 09:12:32

hááát, ez aztán marha vicces vóóóót...
broáf

Richard Xenos 2015.09.03. 11:20:26

Jó volt. realista. sajnos.

s 2015.09.03. 12:01:48

"Magyarország szuvenerítása így nem szenvedett csorbát."

Az lehet. Bár a szuverenitásának jobban örültem volna.

Szvidrigajlov 2015.09.03. 12:18:09

Ez legalább vicces volt. Még, ha marhaság is.
De ilyet bárki tud fordítva is.

"2016. május 5-én megszületett a Gyurcsány-Dobrev család ötödik gyermeke, akit apja után Abdul Hasszánnak neveztek el. A gyermek és az anya jó egészségnek örvendenek."
...
"Vadai Ágnes ma befogadott tizenöt, szingaléz nyelven beszélő szír menekültet és sajtótájékoztató keretében a magyar lakosságot hasonló emberiességi gesztusok gyakorlására ösztökélte, miközben rasszizmussal vádolta meg a kormánypártokat és a Jobbikot. A sajtótájékoztató fél órás késéssel kezdődött, amelynek okáról az összehívott újságírók hivatalosan nem kaptak tájékoztatást, azonban a sajtómunkásokat fogadó terem mögött törölközőben rohangáló szingaléz-szírek egyike tört angolsággal bevallotta, hogy a befogadó háziasszony és a szingaléz menekültek reggeli gang-bangje közepette az egyik szingaléz szír síkosító helyett voltaren emulgélt alkalmazott, amely miatt a tömeges katarzis kissé megkésett és az ezért a sajtótájékoztató kezdete kissé elhúzódott."
...
"A 2018-as választáson nyertes baloldali koalíció korábbi miniszterelnöke Horváth Csaba váratlan és hivatalosan meg nem indokolt lemondását követően miniszterelnöki pozíciót elfoglaló Gyurcsány Ferenc előterjesztést tett a köztársaság parlamentjének, amelyben javasolta az állami vagyon részét képező műemléki templomok és bazilikák funkciómegtartással való privatizálását. Az előterjesztés szerint az ingatlanokra komoly kereslet mutatkozik és azokat jóval a könyv szerinti értékük fölött lehet értékesíteni, amire a magyarország nevű részvénytársaság gazdálkodásában még nem volt példa az elmúlt harminc évben. A funkciómegtartás tekintetében az előterjesztő utalt arra, hogy a korábban Szent-István Bazilika néven ismert, nemrég azonban Ronald S. Lauderről elnevezett épület két tornya alkalmas arra, hogy azok egyikében müezzin, a másikban pedig a még meglévő, az ALTUS Kft. által be nem olvasztott és házi medencék burkolásához még fel nem használt bronzharang tovább működjön, mivel azok időben egymást nem zavarják, hiszen a ramadan és a húsvét, az esti imádság és a haragszó nagyon ritkán esik egybe, továbbá különös figyelemmel arra, hogy a déli harangszót egy mától hatályos kormányrendelet az esélyegyenlőségre és a vallásszabadságra és a felekezetek közötti egyenlőségre, mint alkotmányos alapjogra tekintettel betiltotta. Az előterjesztő utalt arra, hogy személyesen is egyetért a funkció megtartásával, mivel minden szerdán kora este bérmálkozik és e jó szokásával a privatizáció után sem kíván felhagyni, egyben erre buzdította képviselőtársait is. Az előterjesztő szerint a javaslat elfogadása jól szolgálná a magyarországi muzulmán, keresztény és zsidó közösségek történelmi megbékélését is. Egy ellenzéki képviselő kérdésére válaszolva, amely azt firtatta, hogy a Dohány utcai zsinagóga miért nem szerepel a privatizálandó vagyontárgyak listáján, az előterjesztés vezérszónoka az ellenzéket kódolt rasszizmussal, antiszemitizmussal vádolta, egyben utalt arra, hogy azt korábban ingyenesen már átengedték az azt üzemeltető vallási közösség szervezete tulajdonába."

Toadwart66 2015.09.03. 12:21:45

@s: Köszi, hogy észrevetted.

Toadwart66 2015.09.03. 12:24:24

@Szvidrigajlov: Jó lett. Miért nem írsz? Jó szórakozás. Engem kikapcsol, egész más a foglakozásom. Kirándulgatok meg hülyeségeket írok, ezek lelazítanak. Jó a stressz ellen.

kvadrillio 2015.09.03. 13:42:37

Kiderült: a menekülteknek Bicske a végállomás ...

AZÉÉÉÉ....ETTŐL MOST FELFORDULT A GYOMROM ! :(

recirkulációs kör 2015.09.03. 13:45:51

@Toadwart66:
Még ha csak ez lenne az egyetlen hiba benne...

Egyébként vannak benne jó részek.

recirkulációs kör 2015.09.03. 13:46:35

@kvadrillio:
Miért, hát le mégsem lőhetik őket.
Itt vannak a nemzetközi megfigyelők, akkor őket is le kéne.

s 2015.09.03. 13:50:40

@kvadrillio: Bicskenyitogató. Ha érted hogyan gondolom. Meg az is, hogy magyar honfitársaim - a rák enné szét a tripperes buzi kurva rohadt anyjuk alkoholtól összezsugorodott máját - ezeknek a nyomorult embereknek az átbaszásából tesznek szert tisztességtelen haszonra. Költség gyógyszerre mind és végül ne használjon nekik még a fájdalomcsillapító sem.

s 2015.09.03. 13:52:12

@recirkulációs kör: Téged is le kéne, de látod, eddig még nem reklamált senki rajtam kívül.

turista a saját országában 2015.09.03. 13:56:46

@kvadrillio :A rendszer immáron a későn ébredők, az eddig szkeptikusok előtt is nyíltan fölfedi magát, és megmutatja nyílt totális fasiszta önnön valóját.

s 2015.09.03. 13:59:16

Szopjatok le, bazdmeg. Szégyenlem, hogy magyar vagyok, ha ti is azok vagytok. Húzzatok a kurva kibaszott rohadt anyátok gennyes picsájába el mind.

recirkulációs kör 2015.09.03. 14:00:21

@s:
Téged meg már rég le kellett volna.
És szerintem többen reklamáltak is.

Elsőként például anyád.

recirkulációs kör 2015.09.03. 14:01:56

@s:
Azért, mert a te anyád kurva, még nem mindenkié az.
Tudom, mivel otthon meg a rokonságodban csak ezt láttad, hogy minden nőstényetek azzal keresi a kenyerét, hogy menekültekkel kúr, nehéz elképzelned, hogy máshol nem ez van.

s 2015.09.03. 14:05:34

@recirkulációs kör: A te anyád meg nem. Mielőtt te szájba basztad volna, én már beleszartam a mocskos pofájába helikopterről. Nem volt könnyű, de azért beletaláltam. Tudod mit mondok? A kis kurva élvezte is mert sikongatva követelt még többet. Csak hát elmúlt az inger, de ha megint lesz, akkor visszamegyek, ígérem.

Faszkalap.

recirkulációs kör 2015.09.03. 14:08:52

@s:
Mondom, hogy elhiszem, hogy nálatok, cigányoknál ez volt a szokás, hogy anyáddal baszol, a szájába szarsz meg hasonlók, de más családokban nem.
És azt is megértem, hogy mivel a rokonságodban csak ezt láttad, nem tudod elképzelni, hogy más családokban nem így van.

Az aláírásod viszont hiteles és találó.

s 2015.09.03. 14:10:10

@recirkulációs kör: Tudom, nálatok ez máshogy megy. Levered apádat anyádról és te mész rá. Ez eddig rendben is van. De hogy kishúgodról is, azt már nehéz felfogni. Szegény öregednek már csak a disznó jut az ólban, de te a mocskos nagy görbe faszoddal oda is utánamászol és megbaszod a disznótokat, a tehenet, a tyúkokat a kakast is, meg a végén még a saját öregedet is szájba baszod. Azért viselkedjél már, a kurva rohadt anyádat.

s 2015.09.03. 14:15:55

@recirkulációs kör: Ismétled önmagad. Alapvető stílushiba. Tessék valami újabbal előhozakodni. Például ecseteld, hogy amikor végül is a korcs kutyátokat - aminek az apja az öcséd volt (húbazdmeg, ez de kemény) - meg akartad szopatni, az egyben leharapta a faszodat és a sebészeten kurva nehéz volt kidumálni, hogy a vonat vágta le. Benne maradt a kutya szemfoga, röhögött is mindenki, ezért anyádat már csak úgy tudod szájba baszni, hogy ő üvölti közben, hogy ne fogazz.

recirkulációs kör 2015.09.03. 14:20:59

@s:
Mondom, hogy elhiszem, hogy nálatok, cigányoknál ez a szokás, hogy anyáddal baszol, az apád meg az anyád a testvéred is egyben, ahogy a gyerekeid is mind, ezért vagy ilyen degenerált, de más családokban nem ez a szokás.
Ahogy persze az sem újdonság, hogy nálatok állatokkal is szokás baszni, meg apáddal is.
És mint írtam fentebb, azt is megértem, hogy mert a te anyád rohadt kurva, ahogy a rokonságodban minden nőstény, még nem mindenkié az.
És azt is megértem, hogy mivel a rokonságodban csak ezt láttad, nem tudod elképzelni, hogy más családokban nem így van.

Nem kell folyton ismételgetned a családi szokásaitokat, anélkül is tudjuk, hogy nálatok, cigányoknál ez a megszokott.

s 2015.09.03. 14:24:06

@recirkulációs kör: Bla... bla... bla... Unalmas vagy. Az okés, hogy trágárkodunk, de legalább csináljuk jól. Szarul nyomod, mert buta vagy. Részemről ennyi.

gmihaly 2015.09.03. 16:09:12

Én bizony nem jópofiznék ilyesmit, pont effélékkel már valódi, nagy bajokat csináltak a firkász-elődök.

Beavatár 2015.09.03. 19:33:32

Szerzőnek: ez megint sírvaröhögős lett, nagyon köszönöm! :)

Kommentelőknek: most komolyan, minek kell egy könnyed humoros poszt alá odapiszkítani. Cseréljetek e-mailcímet és élvezkedjetek kettesben. Bárcsak ki lennétek moderálva, de hát a moderálás egyrészt unalmas munka a szerzőnek, másrészt pontos kor- (és kór-)kép. Nem értek annyit, hogy foglalkozzon veletek, az idő alatt inkább írjon vagy élvezze az életet.

Szvidrigajlov 2015.09.03. 19:47:18

@Toadwart66:
Köszi! Szoktam írni én is, hasonló megfontolásból. Neked is a Jóisten tartsa meg szokásodat, csak el ne veszítsd a humorérzékedet.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2015.09.03. 20:07:47

Azért a nácik nagyon nácik. Ez biztos. Le kell leplezni a nácikat, ez a feladatunk, nekünk.

micsoda? 2015.09.04. 08:31:12

Sok igazsággal, jó humorral megírt cikk. A moderátor műkődhetne, vagy az ellenfél engedi a trollkodás eme műfaját "dolgozni".

dr kíváncsivagyok 2015.09.04. 12:59:57

"„Azt mondják, hogy fekete ruhás kopaszok megtámadtak egy rendőrautót is, a villamosmegállóban a Deákon. És egy embert biztosan elkaptak közülük, aki itt ül most már nyugiban, megkötözve”
Ma ...Magyarországon...
Kitol is kell itt félni ?????
A migránsoktól, vagy a náciktól ???

dr kíváncsivagyok 2015.09.04. 13:01:53

Remélem Orvbánt 2018 - ig kikozosíti Európa....
Nagyon jó úton jár affelé...

s 2015.09.04. 15:26:03

@dr kíváncsivagyok: Én Merkel helyében megmondanám neki: A német pszichiátria jobban teljesít. Ha esetleg az osztrákok nem engednék be az egyébként mostanra teljesen leszerepelt intézményeikbe.

s 2015.09.04. 15:27:27

@Beavatár: @micsoda?: Valóban felháborító, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak. :-D

micsoda? 2015.09.04. 19:51:01

@s: Annyit nem ér, hogy felháborodjak:-)

Moin Moin 2015.09.22. 14:05:57

"Der Rittmeister von Blücher soll sich zum Teufel scheren“ - schrieb der alte Fritz:-)
süti beállítások módosítása