Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

2020 forró nyara

2016. július 02. - Toadwart66

 b031120ap.jpg"Magyarországon nem lesz népszavazás az uniós tagságról – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben az uniós állam- és kormányfők találkozója után." (Orbán kijelentette: itthon nem lesz népszavazás a tagságról)

Miután 2020-ban a fejlesztéspolitikai rendszer megszűnése után jelentősen lecsökkent a Magyarország számára az Európai Uniótól lehívható keretösszeg és így a szabálytalansági eljárások miatt kirótt büntetések jelentősen meghaladták az elszámolt fejlesztési pénzek összegét, Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy sajnálatos módon az Európai Unió képtelen a magyar emberek érdekeit képviselni, ezért el kell gondolkodni azon, hogy Magyarország miképpen szüntethetné meg uniós tagságát.

A miniszterelnök szerint, mivel ő maga ebben a kérdésben egyedül semmiképpen sem dönthet, ki kell kérnie a magyar polgárok véleményét. A 2016-ban Nagy-Britanniában történt népszavazás példáján okulva , magát a népszavazás intézményét azonban bizonytalannak és megbízhatatlannak tartotta egy ilyen fontos kérdésben.

A már többször jól bevált nemzeti konzultációt sokkal megfelelőbbnek tartotta a döntéshez, és egyúttal a kilépés támogatására biztatta azokat, akik felelősen gondolkoznak Magyarország érdekeiről és jövőjéről. Történelmi rádióbeszédében elmondta, Magyarország 2010 óta jelentős áldozatokat hozott az Európai Unió érdekében és közben visszaverte Brüsszel folyamatos támadásait.

A 28 milliárd forintos kampány és a konzultáció Rogán Antal kabinetminiszter szerint kizárólag az emberek tájékoztatását szolgálta és az Unión kívüli élet előnyeit mutatta be. A miniszter függetlenségi harcként jellemezte az ország kiválását. A nemzeti konzultáció szokás szerint rendkívül sikeres volt. A 824 ezer visszaküldött kérdőív szerint a magyar emberek 89,7 százaléka a kilépés mellett döntött.

Az Európai Unió vezetői, az alapító országok külügyminiszterei, és az Európai Parlament üdvözölték a miniszterelnök döntését, bár ehhez a nemzeti konzultációt teljesen feleslegesnek tartották. Közösen kiadott közleményükben leszögezték, Magyarország kilépésének a részükről semmi akadálya sincs. Az Európai Unió intézményei mindent megtesznek a kilépési folyamat felgyorsítása és megkönnyítése érdekében.

A nagyrészt állami kézben lévő média hatalmas győzelemként értékelte Magyarország függetlenné válását. Orbán Viktort az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseihez hasonlították. Koltay Gábor a Hősök terén az esemény méltó megünnepléseként – jelentős állami támogatással – megrendezte az „Itt élned, halnod kell” rockmusical harmadik eredeti verzióját, nagyrészt szépkorú művészek közreműködésével.

A döntéssel azonban nem volt mindenki teljes mértékben elégedett. Sokan arra hivatkoztak, hogy a nemzeti konzultációk nagyjából annyit érnek, mint a promóciós levelek, és emiatt semmiképen sem érvényesíthetik a miniszterelnök személyes döntését. Egy ügydöntő népszavazás kiírását követelték.

A kormány ennek lehetőségét természetesen határozottan visszautasította. Arra hivatkoztak, hogy a magyar emberek már döntöttek a kérdésben, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania. Közleményükben kiemelték: „Egy népszavazás lebonyolítása több milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek. A népszavazási kezdeményezés mögött ráadásul az az idegen érdekeket szolgáló baloldal áll, amelyik – szemben a polgári kormánnyal – soha nem vette figyelembe a magyar polgárok véleményét.”

A kiválási folyamat azonban váratlan fordulatot vett azzal, hogy Budapest, valamint Pest, Győr-Moson-Sopron és Vas megye bejelentette, hogy ebben az esetben ők önállósodnak és elindítják a felvételi kérelmüket az Európai Unió felé. A szeparatisták ideiglenes miniszterelnököt választottak, akit a magyar kormány természetesen nem ismert el és puccsal vádolt meg.

Szíjjártó külügyminiszter azonnal aljasnak és arcátlannak nevezte a kiváló országrészeket. Az ideiglenes szeparatista kormány erre szintén aljasnak és arcátlannak nevezte Szíjjártó Pétert és a magyar kormányt kiutasította a területükről. A kialakult krízis miatt a kormány kénytelen volt átmenetileg Debrecenbe költözni.

Az ENSZ és az Európai Unió egy esetlegesen kitörő polgárháború megelőzése érdekében ügydöntő népszavazást javasolt az érintett területeken. A kiválni szándékozó megyékbe közben nagy tömegben érkeztek az ország más részeiből elvándorló migránsok, akiket menekülttáborokba helyeztek el. Később Komárom-Esztergom megye is kérte felvételét Északnyugat-Magyarországhoz. Az Unióból kiválni szándékozó Magyarország lakosságának száma emiatt nagyjából 3,1 millióra csökkent.

A magyar kormány a szeparatisták törekvéseit jogtalannak és nevetségesnek nevezte, de a lezajlott népszavazás eredménye azt mutatta, hogy az ott élők 77,2 százalékban támogatják a északnyugat-magyarországi megyék önállósági törekvéseit és az Európai Unióhoz való csatlakozásukat.

Putyin, orosz elnök Magyarország szuverenitásának megsértéseként és az Unió agresszív beavatkozásaként értékelte az eseményeket. Biztosította Orbán Viktort a támogatásáról és azonnali orosz katonai segítséget ígért. Ez utóbbit a magyar miniszterelnöknek azzal sikerült elutasítania, hogy Magyarország egyenlőre még a NATO tagja.

Az elszakadt területek védelmének érdekében a NATO mindkét oldalról megerősítette az elszakadt területek magyarországi határait.

A szakértők jelenleg nem valószínűsítik egy igazi polgárháború kialakulását, mivel a Magyar Honvédség ezt csak a NATO csapatok segítségével tudná megvalósítani. Úgy látják, a helyzet inkább stabilizálódik. A kivált területek elindíthatják a felvételi eljárást az Európai Unió felé, Magyarország pedig ezzel párhuzamosan kiválhat a szövetségből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr368861418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.