Karl-Heinz Grasser (FPÖ)

Legalábbis ne túlságosan.

A korrupció természetesen létezik, virul és fejlődik. Korokon, földrészeken átívelő vívmányról van szó, amely nélkül valószínűleg az emberi civilizáció sem alakult volna ki. Mire mennénk ma kerék és megvesztegetés nélkül?

Ügyfélbarát alkalmazása ugyan hivatalból üldözendő és elítélendő cselekedet, de annyira azért nem. Vannak ugyanis olyan tevékenységek, amelyeket kulturált társaságban nem illik véghezvinni, de valahol mégiscsak muszáj megtenni ezeket.

A gyarló anyagcserén kívül, illem és szemérmesség is létezik. Átlagos korrupció esetén is valami ilyesmiről van szó. Illik odafigyelni arra, hogy ne nagyon lehessen hallani vagy érezni az incidenst. Ha mégis megtörténik a baj, a résztvevők úgy tesznek mintha nem is történt volna semmi, legfeljebb diszkréten köhintenek egyet.  Hoppá! Kicsúszott pár ezer forint vagy egy jó nagy, öblös milliócska. Diszkrét bűnök, apró örömök. Ez azonban nem ad okot a féktelen, harsány zenebonára.

Mindenhol, például Ausztriában is rendszeresen művelik a gazdasági csínytevéseket, szégyenkezésre tehát semmi okunk sincs. Karl-Heinz Grasser (FPÖ) – aki 2000 és 2007 volt Ausztria pénzügyminisztere – szám szerint  17 gyanús ügyletet hozott össze, ennek ellenére még mindig szabadlábon van. 2011-ben tíz ingatlanán tartottak házkutatást.  Az ügyészségen több ízben is kihallgatták, ennek következtében hatalmas rutinra tett szert a védekezésben. Kínában egyszerűen leszámoltak volna vele. Grasser jelenleg 47 éves és megállíthatatlanul gazdagszik. Van tehát még mit tanulni másoktól. (Piszkos pénzek)

A korrupciónál a legkínosabb esemény, ami megtörténhet, az in flagranti. Az, amikor pont aktus közben kapják rajta az üzletfeleket. Megfelelő kapcsolatokkal, lojális ügyészséggel és kellő lélekjelenléttel természetesen ki lehet magyarázni a dolgot. Valamit gyorsan ki kell találni. 

- Esküszöm, nem történt közöttünk semmi. Az egész csak egy kínos félreértés. Éppen pénzt segítettem számolgatni, mivel amint azt ön is láthatja, rengeteg van belőle itt. Esetleg segíthetne is nekünk, ha van rá egy kis ideje. Nagyon hálásak lennénk érte. - mondhatja a megvesztegetett fél, és máris fátylat lehet borítani a gazdasági légyottra. 

A szelíd, békés korrupció segíti az ügyeket gördülékenyé, felhasználóbaráttá tenni. A megvesztegetés a bizalom egyfajta intim formája. Csak azt érdemes megkenni, aki tud is érte nyújtani valamit, különben nyugodtan nevezhetnék a pénzmozgást alamizsna-osztogatásnak, jótékonykodásnak.

Ha valami nagyjából úgy készül el, ahogy azt előzőleg kigondolták, a korrupció elérte a célját. A villamos vidáman robog, a díszfák nem száradnak ki a napsütés hatására, az aszfalt nem kezd el ide-oda vándorolni, a vakolat egy enyhe tavaszi fuvallattól nem mállik le, a nagypapa műtét után megéri a következő születésnapját.

Ha azonban a korrupciót, mint jól bejáratott gazdasági tevekénységet, túlságosan szabadjára engedik, akkor megvadul és gyorsan átmegy szabadrablásba. Ebben az állapotban már senki sem foglakozik azzal, hogy mi lesz a végén. Mindenki azt visz el, amihez csak hozzáfér, maga az eredmény pedig siralmas lesz. Mint a 40 millióért készült 40 centiméteres boldogkeresztúri kilátó esetében, amely 2007-ben, még a nemzeti rabság idejében épült. Az illetékesek akkoriban azt nyilatkozták, nem is tervezték nagyobbra. Persze, akkor vajon mi célt szolgált az egész és miért a hencegő kilátó, és nem a közönséges emelvény nevet kapta.

A Várkert-bazár többszöri átadása is azt sejteti, hogy valakik nem teljesítették azt, amit megígértek. Ez nem volt szép dolog a részükről. Végleges műszaki átadás előtt azonban minek mászkálnak ilyen objektumok környékén szabászollóval a kezükben a politikusok? Semmi keresnivalójuk sincs arrafelé. Ők általában a projektek elején szoktak keresni.

A korrupciót nem lehet megszüntetni, de célszerű ésszerű korlátok közé szorítani, különben teljesen kontraproduktívvá válik. Vad harácsolás kezdődik, amiből sok jó nem, csak egyéni gyarapodás származik. Ha nem alakul ki egészséges veszélyérzet az aktuálisan hatalmon lévőkben, maguktól egyszerűen képtelenik leállni. Halálra tömik magukat anyagi javakkal.

Ezt a mentális zavart azonban nem lehet az érintettek saját józan belátására, illetve az emberekbe vetett hitre bízni. Nincsenek korrupció-konzultációs pontok, illetve korrupció-prevenciós intézmények, de még az ebben a betegségben szenvedők gyógyítását szolgáló klinikák sem. Büntetés-végrehajtási intézetek ugyan elegendő számban állnak a szenvedők rendelkezésére, de oda nem hajlandók önként bevonulni az érintettek, ráadásul a családjuk sem támogatja ebben őket.

Magának az államnak kellene segítenie a rászorulókon és valahogy figyelmeztetnie őket a túlzott fogyasztás veszélyeire. Ha azonban maga a rendszer is függővé válik, abból előbb vagy utóbb nagy baj lesz.