"Stumpf András: Néhány ezer példány fogyhat a Magyar Időkből. Ha most azzal nem foglalkozunk, hogy az állami hirdetések tartják el, tisztán politikailag megéri ez a Fidesznek?
Gajdics Ottó: Persze. Egy szeriőz napilap, amely ráadásul kormánypárti, mindig érdekes lesz."
(Az ember a vértolulás mögött – interjú Gajdics Ottóval)
Nem tudni, vajon barátságos beszélgetésük során Stumpf András szándékosan csinált teljesen hülyét Gajdics Ottóból vagy a kuncsaft önként vállalkozott erre a feladatra. A végeredmény mindenesetre egészen megdöbbentő lett.
Orbán Viktor valóban meghirdette a politikai inkorrektség programját, amely a XXI. század minden problémájára gyógyírt jelenthet, túlzásokba azonban nem szabadna esni. Gajdics valahogy úgy értelmezte a kiadott pártdirektívát, hogy ezentúl nekik mindent szabad, akár teljesen ostobának lenni is. Ezért nem szabad őt hibáztatni, mivel ez valóban így is van.
A Mandineren megjelent brutálisan őszinte interjú során a jeles főszerkesztő a szeriőz kifejezést önkényesen összemosta a szervilis szóval. Olyan kijelentésre ragadtatta el magát, miszerint a Magyar Idők komoly, tekintélyes, megbízható napilap. A regnáló kormány és hívei számára egyértelműen az, de ők ebben a kérdésben rendkívül elfogultak. Az, hogy ezt a bárcás lapot maga a Fidesz tartja ki, még a szeriőzen szervilis, magyar-könyvtár szakos tanár is határozottan beismerte. „Persze.” stb. – vágta nyersen a megdöbbent olvasó arcába. Nagyon szívesen állnak a Párt szolgálatára, amit köszönnek, és rendkívüli módon élveznek is.
A főhős 1963-ban született, igazi kommunistával így nem nagyon futhatott össze, legfeljebb abban az esetben, ha gyerekkatonaként részt vett a vietnámi háborúban. Az pártállam hűséges kiszolgálóival azonban sok helyen találkozhatott jártában-keltében. Pont olyanokkal, mint amilyenné ő maga vált, illetve Gajdics főszerkesztő mellbevágó vallomásából az is kiderült, hogy a szervilizmus az elnyomás kegyetlen éveiben sem állt távol a jelenleg praktikus okokból harcos antikommunistától. A nyolcvanas években nem volt jellemző az, hogy főiskolai KISZ-titkárságra kényszertették a rendszer esküdt ellenségeit. Aki kiszolgált már egy rendszert, annak nem okozhat különösebb gondot egy másik sem. Gyakorlat teszi a mestert.
Gajdics őszintén beszéll küzdelméről, amelyet képesítés nélküli nevelőként, a Kertész utcai általános iskola igazgatónőjével folytatott, akit gálánsan csak „komcsi”-ként emleget. A rendszerellenes tevékenység, amibe Ottó tanár úr belekeveredett abból állt, hogy kettéosztott egy felügyeletére bízott osztályt. A gyerekek egyik felét átküldte valamelyik másik terembe leckét írni és ott szabadjára engedte őket. Logikus magyarázat erre a tettére nincs. A tanulók nem is tétlenkedtek. Néhány társukat bezártak egy üvegszekrénybe, a többiek négykézláb mászkáltak a teremben, végül egy közülük beleesett az üvegszekrénybe és elvágta a kezét. Az igazgatónő ezt szóvá merészelte tenni, amiből egyből következik, hogy az illető a kommunista ideológiák megszállott híve volt. Gajdics partizánt ezen vakmerő tette ellenére felvették a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára. Az pontosan nem derült ki a vidám anekdotából, hogy a tanulók veszélyeztetése miként gyorsította fel a Kádár-rendszer bukását, csupán arról lehet levonni valamiféle következtetést, hogy milyen ember is ez a Gajdics.
Rendszerellenes tevékenységét a Nyíregyházi Főiskola KISZ-titkárúként folytatta, mint közösségi ember. Állítása szerint akkoriban ennek ez volt a legmegfelelőbb módja.
Nagy Imre újratemetését gyomorgörccsel nézte végig. Akik emlékeznek erre az eseményre, azok tanúsíthatják, Gajdics ebben az esetben vagy rendkívül gyáva volt, vagy egyszerűen csak hazudozik. Harmadik lehetőség nincs. Illetve egy még akad. Ha előtte valami nehezet evett és ezzel elcsapta a gyomrát.
Rendszereken átívelő karrierje töretlenül folytatódott. Valahogy mindig úgy állt ellen, hogy az anyagilag is jól kifizetődő legyen számára. A pozícióit személyi összeköttetésein keresztül érte el. D. Horváth Gábor, Liszkay Gábor, majd Simicska Lajos egyengették pályafutását. Gajdics a kellő időben mindenkit habozás nélkül elárult, de ezért ő maga nem őriz haragot senki iránt. Ez a magatartás részéről rendkívül magabiztos, furcsa jellemre vall.
A mostani Fidesz által kitűnően megszervezett szabadrablásról elég sommás a főszerkesztő véleménye:
„Áll egymás mellett két ugyanolyan kvalitású két cég. Az egyikben vannak barátaim, a másikban nincsenek. Azt fogom választani, amelyikben a barátaim vannak. Ez ilyen egyszerű.”
Igen, valahogy így működik egy pártállam. Sok esetben már nincs is szükség két cégre, bőven elegendő a kiválasztott egy is. Az egyenlő kvalitás sok esetben elég kétséges.
Az Európai Unió által emiatt kiszabott bírságokat az adófizetők boldogan kifizetik. Valami ilyesmit jelenthet a nemzeti önrendelkezés inkorrekt változata.
Szeriőz lapjának olvasottsága, jobban mondva annak feltűnő hiánya felett elegánsan átsiklik a főszerkesztő. Arra, hogy mi értelme van egy alig olvasott lapot állami hirdetésekkel kitömni, Gajdics főszerkesztő meglehetősen fenyegetően válaszol:
„Bármennyire szeretnék is tehát az ellenségeink, hogy kiderüljön, ennek politikailag semmi értelme – hatalmasat kell majd csalódniuk.” A NER túlságosan hatalamas csalódást már nem nagyon tud okozni ellenségei számára, mivel nem várnak el tőle semmi jót..
Miért érdemes mindezek ellenére mégis Gajdics Ottó dicstelen tetteivel foglalkozni? Csupán azért, mivel ő nyersen és brutálisan testesíti meg mindazt, ami miatt a NER-t nagyon lehet utálni. Az ostoba kivagyiságot, a nagyképűséget, a kontraszelekciót, a megalkuvást, valamint a gátlástalan szervilizmust.
Az említett interjúban – a politikai inkorrektség jegyében – Gajdics Ottó mindezt készségesen el is mondta önmagáról és az általa támogatott hatalomról.
