Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Miért fontos feljelenteni Borbáth Áront, a nőverő fotóst?

Eszes Beáta írása

2017. július 26. - Toadwart66

borbath.jpg

Az áldozat az emancipációja részének tekinti, hogy teste kényszerű birtokba adásával érvényt szerezzen politikai véleményének. A nő nem tesz feljelentést.

A Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor – a köznyelvben és a fesztivál öndefiníciójában is egyszerűen csak – Tusványos 2017-i programjában, Orbán Viktor társadalmi uszításának idén soros erdélyi tesztelésén a kormánypropaganda ismét meghozta gyümölcsét: a miniszterelnököt a nézőközönségből kifütyülő nőt egy férfi a hajánál fogva egyetlen mozdulattal a földre rántotta, majd egy másik, a rendezvényt biztosító férfi a kezeit hátracsavarva kivezette a tömegből.

A nőt leteperő Borbáth Áron, korábban Magyarországon, most Romániában esküvői fotós, a csíkszeredai magyar konzulátus sajtómunkatársának a férje. Borbáth fotósként szintén dolgozik a konzulátusnak.

A nőt ért bántalmazás kapcsán az egyik legmeglepőbb, egyben az esetről tudósító hírekben kevésbé kibeszélt aspektust vizsgálom.

Mit üzen egy bántalmazott nő esete és arra adott reakciója a többi nőnek?

Borbáth Áron áldozata, Andrea nem akar feljelentést tenni az őt ért tettlegességért.

Az esetről készült videón jól látható, és a tv-interjúban be is vallja a nő, hogy sokkolta a bántalmazás: a földre teperve, hátán feküdve egyfajta „lárva” vagy magzati pózban megmoccanni sem bír, nem rúg, nem üt, nem védekezik, nem sikolt. A körülötte állók a foga kiverésére is buzdítottak. A biztonsági őr, ha a nőt nem vezeti ki, akár meg is lincselték volna. Ha ez nem a nagy nyilvánosságban történik, akkor Borbáth reflexből hajtépéssel és leteperéssel indított mozdulatsora minden bizonnyal nem áll meg itt. A meghitt esküvői képek fotósának elszántságát az is igazolja, hogy pontosan tisztában volt a nyilvánosság erejével, ahol ő magabiztosan mozog akár esküvőkön, akár a konzulátus sajtófotóit készítve. Ebben a közegben tudott számára természetesen reagálni azzal, hogy különösen nyers brutalitással nekiesett egy nőnek. Hátulról, lesből, visszakézből.

Az indoka az volt, hogy a nő ellentmondott Borbáth nézeteinek. Az indoka az volt a tettlegességre, hogy a nő ellenkezett mindazzal, amit a férfi fontosnak tart. A férfi lábánál fekszik egy sokkos állapotú, tehetetlen nő, aki ellenszegülni mert neki. Addig is gyengébb volt nála, de most a földre levitt, összegubózott nő az állatvilágból ismert „áldozat vagyok” pozícióval agresszióra felhívó üzenetet közvetít a támadónak.

Andrea sorstársai ezt már nem szokták megúszni egy háton esett karcolással. Másnap napszemüvegben jelennek meg a munkahelyükön, némelyikük megfázásra hivatkozva beteget jelent. A megdöbbenést, sokkot kiváltó esetet továbbiak követik a sorstársak esetében. Felszabadul egy addig elfojtott gát az agresszorban.

Andrea sorstársai sem jelentik fel a férfit. Ők is megbocsátanak neki, ahogy Andrea. A sorstárs nők indoka az a hallgatásra, hogy megesik ez egy párkapcsolatban. Sokat dolgozik a férj, a partner, feszült, annyi fontos dolga van a férfinak, biztos felidegesítette valami ostobasággal a nő. Nem számít.

Andrea szerint egy feljelentés cicaharc lenne, elvonná a figyelmet a lényegről.

Egy bántalmazott nő esetén nem szeretnék külön belemenni, hogy a nő szülei ma is hagyományosan, ő maga pedig a kifütyülésig hithű Fidesz-es volt. Bár heves társadalmi vita tárgya volt a nyilvánosan kiábránduló, korábban kormánypártiak megtérése, köztük a legnevezetesebbek szintén nők, de azt az esetre reagálók sem vitatják el, hogy nem a semmiből van meg könnyedén a 2/3-a az Orbán-kormánynak hét éve, dacára a totálisan leépített demokráciának és a kizsigerelt, megalázott, meglopott társadalomnak.

A letepert áldozattal készült interjúkból is kiolvasható, hogy Andreának nem csupán a demokrácia alapértékeihez van/volt egy nagyon sajátos, torz, megengedő viszonya hét évig. A cicaharc kifejezéséből leszűrhető, hogy azt sem érti, hogy a köznyelvben az két nő civakodását jelenti, egyben mindkettejük sérelmét lényegtelennek tekintve, a női küzdelmet vásári komédiának titulálva, és még véletlenül sem jelenti azt, hogy egy férfi bestiálisan leteper egy nőt, akinek fontos véleménye lenne.

Andrea azt sem érti, hogy egy férfi tulajdonává vált a teste, azon erőszakot vettek.

Andrea az emancipációja részének tekinti, hogy teste kényszerű birtokba adásával érvényt szerezzen politikai véleményének.

Nyilatkozatából az tűnik ki, hogy annak érdekében, hogy a világnézetét komolyan vegyék, hajlandó a testére tárgyként tekinteni, amit egy férfi kedvére bitorolhat, üthet, gyalázhat. A teste nem nagy ár, mondhatni semmiség, csak hogy egyenlő tagja legyen a társadalomnak.

A nő azt állítja, hogy nem nézett rá a médiafogadtatásra az esetet követően, így később meglepte, hogy a teste leteperése ekkora hírt vert fel. Nem tudom, megnézte-e újra a videót, amikor begubózva, sokkosan, tehetetlenül fekszik másodperceken át, védekezés nélkül, testét kiszolgáltatva a körülötte álló zömmel férfiaknak. Nem csak ő van sokkos állapotban, a látvány is sokkoló. Jellemző, hogy a saját esési ívén ámul el jobban, „focista műeséshez”hasonlítja azt. A maszkulin erőt látja magában azzal, hogy leteperik, egyúttal azt már ő maga egy megrendezett esethez hasonlítja.

Bírósági jogérvényesítésre csak azt találja alkalmasnak, hogy bebizonyítsa, hogy ő nem Soros-bérenc, mert ő maga keresett meg magának mindent. Szeretné magát független, önálló állampolgárként feltüntetni, cserébe a testét bárki birtokba veheti, azon erőszakot vehet. Így érzi magát erős és független nőnek, akit komolyan vesznek.

A Soros-bérenc minősítést egy komoly, bíróságra vihető vádpontnak tekinti, a tettleges fellépést nem. Nem szeretném parodisztikussá tenni az ügyet, így Andrea véleményét komolyan veszem: bankszámla-kivonatot fog bemutatni, ahol a számlára érkező utalók közt nem lesz Soros György neve? Vagy hogyan képzeli ezt?

Az Andreát ért tettleg atrocitásokhoz adalék infó, hogy egy, a hírt kommentelő nő mesélte el saját korábbi tüntetési élményeit, amikor szintén egy rendészeti feladatot ellátó férfi hátracsavarta a kezét, majd a nő karidege begyulladt, 8 napon túl gyógyuló, huzamos ideig tartó idegi elváltozást okozva. Ez a nő csak az azonnali látlelettel és feljelentéssel tudott érvényt szerezni sérüléséből fakadó kártérítéséhez.

Komolyan veszi-e az áldozat politikai véleményét a közvélemény?

Andrea meglátása szerint tekintélyt azzal vív ki magának, ha a testét leteperés helyett az ő állampolgári véleménye maradna fenn. Ezzel szemben férfiak és nők vegyesen a gyalázkodás elég széles skáláját produkálták, itthon és Romániában egyaránt. Nemes egyszerűséggel a közvélemény így összegezte az esetet: egy hülye p*csa, megérdemelte, minek pattogott.

Őt magát is az döbbentette meg legjobban, hogy a támogatására szervezett akcióhoz senki nem társult, az is a gyalázására alkalmas tereppé vált.

Bármikor, amikor a nő azt fejezi ki, hogy a teste birtokba vehető, megüthető, rajta erőszakot lehet venni, azt az üzenetet közvetíti, hogy ő egy tárgy, egy másodrendű lény, akivel bármi megtehető.

Véleménye, hitele, igazsága előtte sem sok van egy nőnek, de a rajta erőszak tevőt felmentéssel egyenesen lemond cselekvőképességéről, és az agresszorok gyámsága alá helyezi magát.

Minden, az erőszakot elkövető férfinak felmentést adó nő azt az üzenetet küldi a társadalomnak, hogy ez bármikor megtehető minden nővel.

Kedves Andrea!

Erőd, hiteled, egyenjogúságod akkor lesz, ha kivívod magadnak, és megvéded az alapvető jogaidat: a sérthetetlenségedhez fűződő jogodat.

Ha már ez sem megy, ha már erről is lemondasz, minden további küzdelemben vesztes leszel. Egy földre tepert test, egy darab hús, nem több.

A Fidesz a szabadságodon – ahogy Te mondtad – az ideáljaidon vett erőszakot. Borbáth Áron pedig a testeden. Utóbbiról videó van, egyértelmű eset. A hátadon esett karcolással is elítélik, vélhetően felfüggesztettet kap. Elfelejteni nem azért fogják, mert nem jelented fel, hanem mert bőszen törli magát az internetről, és mert egy nő megverése nem számít semmit a társadalomban. Ehhez semmi köze annak, hogy feljelented vagy sem.

Ha feljelented, a feleségét sokkal kisebb eséllyel meri majd megütni. Valószínűleg már megtette, de minimum volt fenyegetés, verbális erőszak már otthon. Ez az ember reflexből esett neked, nem először teszi ezt nővel. Ezt bármelyik pszichológus visszaigazolja.

Borbáth Áron a magyar konzulátus, a magyar állam fizetett embere, fotósa. Az Orbán-rendszer éltetője és haszonélvezője. Egy brutális agresszor. Egy nagyon buta férfi, aki azt hiszi, bármit megtehet. Orbán fehérvári huszára. A vak komondor országának erőszakra tréningezett egyede.

Aki nem érti, hogy soha többet nem tud megélni eddigi szakmájából. Egy senki lett, akinek a neve örökre fennmarad az interneten. Elfelejteni azt fogják, ami neki fontos volt.

Tartozol azoknak a nőknek, akiket Borbáth Áron még megütni készül, és akiket már eddig megütött. Tartozol a munkába a sebeket napszemüveggel és sminkkel elfedve járó nőknek.

Tartozol önmagadnak, aki moccanni sem bírt a földön fekve. Tartozol azokkal szemben, akik verbálisan rúgtak még beléd, a földön fekvőbe.

Bíróságon mondd ki, hogy nem csak egy test vagy, akibe bele lehet rúgni, hanem egy állampolgár, akinek jogai vannak, és aki kiáll értük.

Ezzel válsz függetlenné.

A Soros-bérenc, a ribanc, ezek ugyanazon antikultúra uszító szavai, ugyanazt jelentik. Buta, agresszív embereknek előre péppé rágott szlogenek, inszinuációk. Azoknak találták ki, akik nem akarnak és nem is tudnak gondolkozni, csak gyűlölködni és ütni. Azt jelentik ezek a szavak, hogy földre visznek, és földre vihetnek. Semmiféle bankszámlát nem kell mutogatnod.

Állj fel, és jelentsd fel Borbáth Áron agresszort. A hímsoviniszta, kirekesztő, uszító propaganda egyik ostoba haszonélvezőjét és végrehajtóját. A sok közül.

Ezzel sokkal többet teszel a rendszer szétverésén. A rendszer sokadjára leplezte le önmagát: agresszív, uszít, nem tűr meg ellenvéleményt. Ezért tepertek le.

És ezt akarod felmenteni. Ahogy a Fidesz-kormányt mentegetted hét évig. Nem kéne.

Jelentsd fel, és Borbáth Áron elítélésével az agresszív rendszert fogják elítélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr3612692465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása