Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Hangulatjelentés

2016. július 28. - Toadwart66

genesis_a_trick_of_the_tail_282007_remaster_29_back.jpg

2016. július 27-én az alábbi beszélgetés zajlott le a XV. kerületi Rács és bilincskészítő Kft. Öv utcai telepén. (Budapest, 1141. Öv u. 120).

Hangrögzítő berendezés használatára sajnos ebben az esetben nem volt lehetőségem, ugyanis a mobiltelefonom akkumulátora lemerült. A lezajlott párbeszédet azonban megpróbálom emlékezetből, a lehetőségeimhez képest hűen leírni.

Az üzem dolgozói legfőképpen a rendkívül meleg időjárásra panaszkodtak és arra, hogy a cég nem biztosít számukra megfelelő védőitalt. Ez a megállapításuk a tapasztalataim alapján valósnak bizonyult. Az üzemben a hőség tényleg elviselhetetlen volt, az ivóvíz pedig langyos. 

Kerzovczki Árpád anyagelőkészítő gépkezelő az alábbi sértő megjegyzést tette Szomodány Imre segédmunkásra: 

– Tudod, neked rendkívül nagy szerencséd van Szomo fiam, mivel ennyire hülye vagy. – mondta neki, miközben Kerzovczki  a mobiltelefonján híreket olvasgatott. Jelzem ez a beszélgetés ebédidőben történt. A telefonhasználat balesetveszélyt így nem jelentett. 

– Most miért mond nekem ilyeneket, Árpi bá’? – kérdezte meg Szomodány. 

– Mivelhogy tényleg hülye vagy és ez mostanában bizony nagy előnyt jelent. – felelte Kerzovczki anyagelőkészítő. 

– Ne bántsd már azt a gyereket, Árpi. Mindig rendesen viselkedik, és jól is dolgozik. Szerintem inkább te vagy egy jó nagy hülye, mivel ebéd közben híreket olvasol. – vetette közbe Szenice Tamás minőségi ellenőr. – Amúgy mi szépet olvasol? Bulvár? 

– Valami olyasmi, Cinege. Ennél szebb már valóban nem is nagyon lehet. Azt írják, a Tóni természetesen ártatlan, ami a körülmények ismeretében nem is meglepő. A szokás szerint az adott körülményeket ezúttal is Polt Péter biztosította. Nem találták meg az elismervényt a Portik által átadott összegről. Ez ugye rendkívül sajnálatos. Szerintük nem túlságosan életszerű, hogy Rogánt megvesztegette. Ki is hitte volna el, hogy az ilyesmi egyáltalán lehetséges. Portiknak jóval nagyobb esélye lett volna Robespierre polgártárs esetében. 

(Ennek a Robespierre polgártársnak később gondosan utánanéztem. Az illető ugyan már meghalt, de előtte „a Megvesztegethetetlennek” nevezték.) 

Ezen kijelentése után Kerzovczki Árpád az alábbiakat olvasta fel. 

Összegzésében az ügyészség úgy fogalmaz, hogy a Portik által elmondottak „valóságtartalmával szemben olyan ésszerű kételyek támaszthatók, amik a bűncselekmények a nyomozás elrendeléséhez szükséges gyanújának hiányát eredményezik, így nyomozás elrendelésére nincs törvényes alap és a feljelentések elutasítása felől kellett határozni". 

Ezt szó szerint idéztem, mivel elkértem a telefonját, hogy megnézzem, Kerzovczki honnan szedte a fenti információt. A „Nem nyomoz az ügyészség Rogán után” című cikk a balliberális elhajlású Index.hu-n jelent meg. Kötelességemnek éreztem felhívni Kerzovczki figyelmét arra, hogy az objektív véleményalkotás miatt a Magyar Időkben is utána kellett volna olvasnia az említett ügynek, mivel a balliberális média szándékosan gerjeszti a hangulatot és rendszeresen elferdíti a tényeket. 

Kerzovczki ezek hallatán minősíthetetlen hangnemben nyomorult kreténnek és volt párttitkárnak nevezett engem. Ezt én természetesen határozottan visszautasítottam. Az említett személy erre kijelentette, hogy csak azért nem ver tökéletesen laposra, mivel ezzel csak tovább rontana az amúgy is rendkívül nyomorúságos állapotomon. Ezek után jobbnak láttam, ha nem bocsátkozom ideológia vitába vele. 

Kerzovczki folytatta és az alábbi megalapozatlan rágalmat adta elő: 

– Olyan nagyon persze nem lepődtem meg. Majd pont a Rogán kollégát fogják bíróság elé rángatni a nagy választási kampány kellős közepén. Korrupt, mocskos banda az egész. A végén még talán azt is bebizonyítják róla, hogy a vagyonát kaparós sorjegyekkel és gondos beosztással szerezte. Tulajdonképpen nem az a gondom velük, hogy hivatásszerűen ellopnak mindent, ami a közelükbe kerül, de még hülyének is néznek mindenkit. Ezért mondtam, hogy ez a Szomo gyerek nagyon szerencsés. Tudod te egyáltalán ki az a Rogán, Szomo? 

– Valami politikus, Árpi bácsi. Olyan nyúlgerinc kinézetű csávó. Testileg erősen visszafogott. Mit tudom én. Nem nagyon érdekel az ilyesmi. – válaszolta Szomodány segédmunkás, aki ideológiailag rendkívül képzetlen. Úgy vélem célszerű lenne a fiatalok számára politikai felvilágosító előadásokat szervezni, mivel nagyon könnyen befolyásolhatóak. Ifjúsági szemináriumok keretében ez talán könnyen megvalósítható lenne, természetesen valamilyen szórakoztató tevékenységgel egybekötve. 

– Teljesen igazad van, Szomo. Lehet, hogy te nem is idióta vagy, hanem csak gyakorlatias gondolkodású. Minek tépi az ember a száját, úgysincs semmi hatása. A rendőrségnél ott van minden irat arról, hogy ment az ingatlanozás az V. kerületben akkoriban. Időnként ugyan véletlenül elveszítik azokat, de ez csak a szokásos ügymenet. A bíróság nem nagyon szorulna Portik segítségére, ha meg akarnák nézni mivel is foglakozott másodállásban az illető, amikor még csak polgármester volt. Kissé azonban kínos lenne, ha Rogán propaganda miniszter előzetes letartóztatásból irányítaná a menekültellenes kampányt. Onnan nem tudna olyan tenyérbemászóan vigyorogni, meg össze-vissza hazudozni pislogás nélkül. Ezek ketten a Habonnyal teljesen hülyének nézik az egész lakosságát, amire tulajdonképpen meg is van minden alapjuk. Igaz-e, Szomo fiam? 

Szenice Tamás ekkor megint védelemébe vette Szomodány segédmunkást. Kerzovczki erre az válaszolta, neki ugyan nincs semmi baja Szenicével. 

– Tudom, hogy derék gyerek, csak túlságosan sok van belőlük. Tőlük aztán az egész országot módszeresen széthordhatják, nem nagyon idegesíti őket ez a tény. Megette az egészet a fene. Én le is lépek ebből az országból, amíg még lehet. 

Ekkor én felhívtam Kerzovczki kartárs figyelmét arra, hogy fejezze be az alaptalan vádaskodásait, mivel ennek komoly következményei lehetnek, és rossz hatással van vele másokra. Kijelentettem, hogy a magyar igazságszolgáltatás teljesen független és Polt Péter évek óta kiválóan ellátja a feladatát. Kerzovczki erre azt válaszolta nekem, hogy én világéletemben egy mocskos patkány voltam és most is az vagyok. Ezt a kijelentését természetesen határozottan kikértem magamnak. Figyelmeztettem, hogy az általa terjesztett hamis politikai propaganda rontja a munkahelyi morált. Ő erre megmarkolta a galléromat és az arcomba hajolt. Jelzem előzőleg valószínűleg alkohol tartalmú italt fogyaszthatott. Úgy vélem sört. 

– Akkor most mit csinálsz te vályogtégla? – kérdezte tőlem fenyegetően - Feljelentesz, mint a régi szép időkben? Most aztán nagyon megrémültem, párttitkár elvtárs. Írd csak bele nyugodtan a jelentésedbe. Szemétláda. 

Nem tudom Kerzovczki ezt az értesülését honnan szerezte. Az aktáim úgy tudom nem kerültek nyilvánosságra. Mivel tartottam attól, hogy talán tettlegességre kerül a sor a részéről, ezért nem is folytattam a vitát. 

Szomodány Imrét később természetesen tájékoztattam arról, hogy Kerzovczki megbízhatatlan ember és valószínűleg idegen hatalmak szolgálatában áll. Felsoroltam számára, hogy honnan szerezhet megbízható és valós információkat. Sajnos nem sikerült meggyőznöm, mivel a következőt válaszolta: 

– Én leszarom az egészet, Bretschneider bá’. 

Jelentésem összefoglalásaként kijelenthetem, hogy Rogán Antal ügye jelenleg a dolgozókat sajnálatos módon jobban foglalkoztatja, mint az Európai Unió elleni küzdelem és a migránsok támadása. Nagy részük nincs kellőképpen meggyőződve Rogán miniszter úr ártatlanságában. Úgy vélik a vádak valósak, csak az ügyészség megakadályozza az igazság kiderítését. Ezt a nézetet én természetesen mélységesen helytelenítem. 

Polt Péter megítélése rendkívül negatív. Kerzovczki Árpád szerint a legfőbb ügyész egy gátlások nélküli pártkatona, akit tradicionálisan szurokban és tollban kellene meghempergetni, aztán kivágni Budapestről, mint a macskát. Az általános hangulat vele és Rogán miniszter úrral szemben rendkívül ellenséges. A Nemzeti Együttműködés Rendszere sokuk szerint legfőképpen a jól szervezett korrupción alapul, de úgy érzik, hogy ez ellen nem nagyon tehetnek semmit. 

Javaslom Kerzovczki Árpád anyagelőkészítő átvilágítását és valamilyen módon való eltávolítását, mivel viselkedése rendkívül rossz hatással van az üzemi kollektíva moráljára. Úgy tudom munkaidőn kívül több helyen vállal apróbb javításokat, amiért számlát természetesen nem ad. Ez utóbbiról a későbbiekben konkrét adatokat fogok gyűjteni. 

Budapest, 2016. július 27.

Bretschneider Emil

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr888918970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása