Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Esetünk a Gyökerek kínai változatával

2021. november 26. - Tölgyes Péter

csurifeju.jpg

Vágó István hívta fel a figyelmemet főkülügyérünk / főkereskedőnk tegnapi szózatára, amelyben dicshimnuszokat zengett a kormányról és voltaképpen saját magáról. A kiváltó ok minderre, szerinte, az a tény, hogy "Csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén vagy alapkőletételén vagyunk túl és folyamatosak a tárgyalások további magyarországi fejlesztésekről. Folytatódik az együttműködés a vakcinák ügyében, ami azt jelenti Kína kész tárgyalni a Sinopharm oltóanyagának licensz alapú magyarországi gyártásáról."

SZÍJJÁRTÓ POSZTJA egyértelművé tette, hogy ő, a főnöke, a slepp egésze, no meg, kinyilatkozásaiknak hála, a megvezetett birkák úgy számolnak vele, hogy a Fudan Egyetem és a Budapest - Belgrád vasút is: KÍNAI befektetés nálunk. 

A jelző amúgy a két pénzfaló és számunkra több kárral, mint haszonnal járó nagyBERUHÁZÁS esetében helyénvaló. Legalábbis abban az értelemben, hogy a kínaiaknak jó, az ő érdekeikkel esik egybeRészükről ez egy érthető és nyilván számokkal is alátámaszthatóan nyereséges befektetés lenne.

Vagy mégsem? Elvégre az esetben miért engednék át nekünk a befektetőnek járó hasznot? Ja, hogy az nem nekünk jár, hanem: nekik?! Nekünk meg, ahogy mondani szokták, csak a szégyen?

MI, IGEN, MI, szegény magyarok, mindannyian, finanszírozzuk az egészet, félreértés ne essék: nekik! Miközben hasznunk legjobb esetben is ha érintőlegesen származik belőle, hosszú évekre beleKORMÁNYoznak bennünket a kínaiak által kihelyezett adósságcsapdába. (Hogy az mennyire hatásos, arról Montenegró vezetői és állampolgárai mesélhetnének...)

Nem elég, hogy a kínaiak nálunk üzemeltethetik majd a kémképzőjüket, még méretes zsarolási potenciált is kapnak a kezükbe, amelyet a magyar kormány önként és dalolva nyújt át nekik. Pedig nincs kellemetlenebb béklyó annál, mint amelyet dollárokból és euróból fontak, nem a kezünkre vagy a lábunkra, hiszen a munkánkra szükségük van, hanem - ugye, emlékszünk még az Alex Haley regényéből készült Gyökerek c. nagysikerű tévésorozatra? - a nyakunkba.

Ne feledjük: mindez hasznot Kínának hoz, adósságot meg nekünk. (Nekünk alatt természetesen az országot értve, nem pedig jelenlegi vezetőit.)

NAGYDOKTORIT ÉRDEMELNE - mellébeszélésből - az, aki érvekkel tudja alátámasztani, miért éri meg Magyarországnak e két beruházásba befektetni úgy, hogy a Fudan esetében még az építési munkákat is kínai cégek végzik. No persze, ha a vasútvonalét legalább részben a világ garantáltan messze legsikeresebb gázszerelője, valamicskét talán megértünk a valódi "érvekből".

És akkor az még szóba sem került, hogy az Unióban még mindig nem engedélyezett Sinopharm az új vírusmutációkkal szemben végképp hatástalan, tehát a már ismert változat licenszalapú gyártása kifejezetten elmebeteg vállalkozás.

Jó, tudom, Orbánék "konyhájának" kifejezetten jól jött a raktárra vásárlás, feltételezhetően jól jönne a raktárra gyártatás is, de hogy ehhez, vagyis napjaink kínai kolonizációjához még tapsolnunk is kellene Csurifejű és a gazdája elvárása szerint, az már mégis csak sok.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr6916766218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.11.27. 09:07:11

Ázsiai rabszolgákká tette az embertelen luxusfidesz a magyar népet.

Dr. K.H.G. 2021.11.27. 11:02:52

@midnight coder: "nem jött létre Fletóék idején kis hazánkban nemzetközileg is elismert egyetem"? Dehogynem. Például a CEU. Igaz, nem került egy fillérjébe sem a magyar adófizetőknek, szemben például a Fudannal.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.27. 11:58:51

@midnight coder: mára megdolgoztál a pénzünkért.
Csak azt nem tudom, hogy jön ide fletó a mostani elkúrókhoz.

midnight coder 2021.11.27. 12:52:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Úgy jóelvtárs, hogy Orbánék bukfence után elindul majd a kis magyar Trónok Harca, amit csak Fletónak van esélye megnyerni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.27. 13:24:03

@midnight coder: tudod hogy nem így van.
viki fél fletótól.
Ha fecó visszajön akkor örök vikit kapunk ajándékba.
Ezt a fideszbirkákon kívül senki nem akarja.

2021.11.27. 16:04:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
te is tudod, hogy orbán nem fél gyurcsánytól. olyannyira nem, elemi érdeke, hogy gyurcsány hívja ki. gyurcsány kapja a legtöbb reklámot a fidesztől. és van 1 millió dk-s szavazó, akik nélkül aligha lehet kormányváltás. gyurcsánnyal viszont aligha lehet működőképes kormányzás. és erre a problematikára nincs válasz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.27. 16:16:46

@cvsvrs: nem. Orbán nem félgyurcsánytól.
Egyenesen fosik tőle!
Ezt kellene már végre felfognotok a nagy nemzetvezető istenetekről!

2021.11.27. 16:47:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
2018-ban a dk 300 ezer szavazóval éppen, hogy bejutott a parlamentbe. a gyurcsányistán nagyrészt atv nézői. orbán megállapodhatott volna németh sanyi bácsival úgy is, hogy 1. az orbán családját nem lehet szidni 2. gyurcsány nevét se szabad kimondani. és ugyanígy a népszavával. és úgy fletó eltűnik, mint szürke szamár a ködben. mert nincsenek médiamegjelenések.

ehhez képest a fidesz egy rakás pénzt elköltött gyurcsányozásra. de nem azért, mert annyira be van tojva filip, hogy jön a gyurcsány és jaj, most mi lesz, és közben be is kakál a gatyeszbe, nem azért mondják a megafonba, hanem azért, hogy ő legyen orbán egyes számú kihívója, vagy gyurcsányné, vagy ha nem ő, akkor gyurcsány bábja. karácsony vagy mzp, vagy ha akárki nyert volna az gyurcsány bábja a fidesz szerint. mert az ellenzék valójában semmi egyéb, mint a gyurcsány show.

2021.11.27. 17:14:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
a fidesz nem orbán. pl. errefelé a fidesz vezette önkormányzati intézmény meghívta a youtuber fókuszcsoportos nem tudom kicsodát közönségtalálkozóra. akiknek a nézői valószínűleg inkább momentumosok. és mégis vendégül látta őket a fidesz. hátha elfideszesdnek a közönségükkel együtt. ez is egyfajta poltitikai számítás.

vagy mondjuk a héten debrecenben fellépett kern andrás és hernádi judit, akik a heti hetes sztárjai, a humor nagyágyúi. ha a full fideszes vezetés meghívja és fellépnek, akkor nyilván hiteltelenné válik a tomboló fasizmus elmélete. vagy mondjuk orbán focisulijában a héten indult el a "speciális labdarúgó akadémia". fogyatékosoknak.
www.youtube.com/watch?v=nuNy5K6ET6k
ők is első szavazók lesznek és szüleik, rokoik, barátaik, ismerőseik szavazatát is igyekeznek megszerezni. a fidesz. és ezzel persze a baloldal helyére is lépnének. amire azt mondják, hogy jaj, jaj, jönnek a fasiszták.

Tölgyes Péter 2021.11.27. 23:15:19

@cvsvrs: Igaz ugyan, hogy a poszt egész másról szól - tehát jót trollkodtok itt -, de téged ez abban sem zavar, hogy méretes turmixot hozzál össze. Abból, hogy fideszes önkormányzat "ellenére" Hernádi Judit és Kern András felléphetett Debrecenben, te arra a következtetésre jutsz, hogy a tomboló fasizmus elmélete egy csapásra hiteltelenné vált.

Miközben tomboló fasizmusról nincs szó, fasizálódásról annál inkább. Mondhatnám tehát, hogy a kivétel erősíti a szabályt, miközben nem történt más, mint hogy egy kormánypárti polgármester talán nem annyira szemellenzős és művészek esetében, normális emberként, nem tartja perdöntőnek a politikai hovatartozást.

Hogy aztán hány rosszpontot kapott érte a főnökségtől, azt majd meglátjuk.

2021.11.28. 10:37:39

@Tölgyes Péter:
errefelé fasizálódás sincs. ez most a vezető hír a fidesz propaganda lapjában. olvass már bele. tombol a fasizmus?
www.dehir.hu/kultura/hatarszegokhoz-rock-n-roll-dukal-csucsra-porgettuk-a-modem-kiallitasat/2021/11/28/
értem, hogy erről bayer zsocának valszeg jutna eszébe, hogy ezek a srácok tornából felmetett buzik. ez budapesten van. ilyen típusú újságírás debrecenben nincsen, vagy székesfehérváron, vagy veszprémben, vagy győrben. ahol masszív fidesz többség van. mert a polgárság úgy ítéli meg, hogy a balliberális értelmiséggel szembe kell menni, az intézményeiket többségében el kell szedni. és akik egyébként nem akarnak rosszat (mert nem hiszem, hogy kern vagy akár hernádi rosszat akar, vagy a fókuszcsoport, vagy ez az énekes gitáros páros, őket be kell fogadni). és ez nem fasizálódás. lehet, hogy budapesten ezt így élik meg egyesek, azt, hogy hegemón vezető szerepüket elvesztik. és az is lehet, hogy visszatér. és ha ezek után ezek a srácok verik a seggüket, hogy tomboló fasizmust láttak errefelé, akkor majd ütjük őket. és ha nem, akkor nem.

2021.11.28. 11:19:00

@Tölgyes Péter:
mondhatod, hogy a fidesz xenofób. errefelé nem. kurvára nem. így néz ki egy kerti parti gróf tisza és gróf klebelsberg szobra alatt.
www.youtube.com/watch?v=DH-ObwazZYA
ezt nem a soros alapítvány szervezi, hanem a fidesz hök. ez neked fasizálódás? debrecenben nem 1500 külföldi egyetemista van, mint a ceu-n. hanem 7500. és többségében feketék és arabok és muszlimok. és vagy 500 izraelita. és nem budapesten, hanem az 1/10 méretű debrecenben. és kiszorítják a soros alapítványt, amelyik politikai aktivistákat képez.

debrecenben irodát nyitott a bosztoni mit. akik a reálgazdaság oldalán állnak azok kimondva kimondatlanul az orbánizmus oldalán állnak. a betelepülő bmw. és a fidesz építi a deutsche schule-t. nemzetközi iskolát. kinevelik az új külpolitikai, külgazdasági elitet. és ezzel kiszorítanák a régit. a soros alapítványt és az ahhoz hasonló társadalmi programokkal rendelkező tőkealapokat. amit ez a csoportosulás fasizmusnak, vagy fasizálódásnak nevez.

a fasizmus az lenne ha szarka ezredes bemenne az szfe-be. a színpadon álló színészt puskatussal a földre verné és a levegőbe lőne. és azt mondaná a többinek, hogy van kérdés? de nem ez történt. az szfe egy állami intézmény. és a fidesz alkotmányos többség birtokában nyithat egy új kurzust a saját embereinek vezetésével. ez egy legitim kultúrpolitika. az lehet, hogy nem eredményez jobb színházat. de ez nem a fasizmus. a fasizmus az lenne, hogy a #freeszfe egyesületet a gárdisták szétvernék. a taknyukon át húznák ki őket. de nem ez történik. befejezhetik a tanulmányaikat. és ezek után telesírják a világlapokat, hogy ez hitleráj, sztálinizmus plusz észak-korea.

errefelé a csokonai színház kiállt az freszfe mozgalom mellett és utána bemutattak egy vidnyánszky rendezést. ráckevei anna eljátszotta a lear-t. ami ugye eredetileg férfiszerep. és mégis eljátszotta. ő is fasiszta. kubik anna is fasiszta?
csokonaiszinhaz.hu/wp-content/uploads/Lear_webplakat.jpg
az országos közintézményekben most a fidesz diktálja a személyzeti politikát. és ha majd a nem-fidesz győz, akkor leválthatják őket. ez nem a fasizmus, hanem a demokrácia. annak a minimuma. mert az ellentábor nem tudja elfogadni, hogy nem diktálhat. azt, hogy az a fajta liberalizmus, amit meghirdet a többség ellenére való és ebből következően antidemorkatikus. és ezzel az antidemokratikus liberalizmussal szemben hirdet orbán egy illiberális átmenetet. miközben gecikorrupt.

az ellenzéknek a gecikorruptsággal lenne problémája, akkor elzavarná karigerit és haverjait a városházáról. most tüntetnének, hogy takarodjanek el a francba. és ebből következően lehetne azt mondani, hogy legyen kormányváltás. csak nincs ilyen politikai erő.

marad az, hogy a fidesz és a nem-fidesz összecsapnak. és ha az ellenzék nyer, akkor majd leváltják vidnyánszki-t, vagy ha fidesz hatalomtechnikusai ügyeskednek és kétharmaddal kiszervezik alapítványokba, akkor az ellenzék váltsa le őket kétharmaddal. vagy ha nem tudja elérni, akkor mi történne? lenne egy ascher féle színház és egy vidnyánszki féle. az is a fasizmus lenne még?

evilwolf 2021.11.28. 20:32:10

Elvtársak, FOLYTATJUK!
Be kell ismernem (mondjuk korábban többször megtettem), hogy Szijjártó remekül végzi a dolgát.
Sűrű programjai vannak, térül-fordul, és a rengeteg munka meghozza gyümölcsét.
Nézzük a legutóbbi pár napot:
1., 2021. 11. 18. 20:32
Barátságrenddel tüntette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez történt nagymértékű hozzájárulásáért.
Az erről szóló rendeletet csütörtökön tették közzé az orosz hivatalos jogi információs portálon.
24.hu/kulfold/2021/11/18/putyin-szijjarto-kituntetes-baratsag-rend/
2., november 26., péntek 14:14
Szijjártó Péter oldalán bukkant fel Müller Cecília, a tisztifőorvos az oroszországi Obnyinszkba kísérte el a külügyminisztert. Az MTI beszámolója szerint
Szijjártó és Müller a Magyar Érdemrend középkeresztjét adta át az orosz egészségügyi tárca vezetőjének.
444.hu/2021/11/26/elokerult-muller-cecilia-moszkvaban-tuntette-ki-az-orosz-egeszsegugyi-minisztert
3., 2021.11.27. 23:37
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég a Russia Today-nek adott interjút, amelyben többek között a Szputnyik V vakcina hatékonyságáról beszélt és arról, hogy az Európai Unió továbbra is politikai kérdést csinál az oltóanyagokból.
www.origo.hu/nagyvilag/20211127-szijjarto-peter-russia-today-interju.html
---------
Olyan szép ez Elvtársak, hogy kísért a múlt, nem múlt el nyomtalanul, mondhatnám, örökké itt velünk.
És mi folytatjuk.
Éjjen és virágozzék Virág elvtárs, izé, akarom mondani
az Örök és megbonthatatlan Szovjet-Magyar barátság!
Ámen!, mondhatnám jó keresztényi partizán végszóval.
Ja, meg a kínai ettásak.
Emlékszel a FOLYTASSA filmekre?
Na, akkor FOLYTASSA, ELVTÁRS!

Tölgyes Péter 2021.11.28. 22:18:29

@cvsvrs: Ütöd a jó édes anyádat - ki vagy te egyáltalán? Hatóság vagy hatósághelyettesítő? Na látod, te magad vagy az élő példa a fasizálódásra. Hogy a rendszer elhitette/megértette veled, hogy nyugodtan felléphetsz, mint akinek joga van másokra kezet emelni.

Pedig dehogy. A a hatóságnak éppen az olyanokat kellene megtanítania kesztyűbe dudálni, akik azt hiszik, az eltérő nézeteket vallókat nyugodtan el lehet tángálni. Csakhogy a nagyvezír éppen bennetek bízik, és ez is a fasizálódás jele. Az "önkéntes" rohamcsapatok tették a dolgukat a náci Németországban is...

Más kérdés, hogy ennek ellenére sem javasolnám, hogy túlzottan nekibátorodjatok, mert a nagyvezír rosszul mérte fel a NER nemzetközi potenciálját. Ma Európában még szabadcsapatok segítségével sem lehet félelemben tartani az ellenzéket, bármennyire reménykedtek is benne. Az Unió egyre morcabb, és a kokikat, meg taslikat (meg egyre nagyobb pofonokat) most már Orbán kapja (nem pedig adja). Előbb-utóbb nektek is jut belőle.

Tölgyes Péter 2021.11.28. 22:29:02

@cvsvrs: Látom, halvány lila segédfogalmad sincs arról, hogy mi a fasizmus. Nem, nem ott kezdődik, hogy puskatussal szétverik valakiknek a fejét, hanem ott, hogy "kinevelik az új külpolitikai, külgazdasági elitet. és ezzel kiszorítanák a régit". Vagyis azzal, hogy az eltérő nézeteket vallóknak nem engednek levegőt.

A fasizálódás ebben rejlik, amikor előkerül a puskatus ártatlanokkal szemben, az már maga a fasizmus. A kettőt azonban sajnos nem sok választja el egymástól. Az egykori weimari Németországban szinte alig észlelték az átmenetet, olyan gyorsan történt minden.

Ma erre nincs esély, még akkor se, ha a vezetőiteken nem múlna. Szerencsére más időket élünk - még ha néhol előre is törtek a szélsőséges nacionalista nézetek a nagy jövedemi eltérések bázisán (amit, milyen érdekes, nálunk éppen az Orbán-rendszer generált, hogy aztán az elégedetlenséget megpróbálja tizenegy év kétharmados támogatottsága ellenére Gyurcsányékra lőcsölni) -, úgyhogy csúfos kudarcra vagytok ítélve.

A visszaszámolás elkezdődött, nyugodtan visszavehetesz a nagymellényből.

Tölgyes Péter 2021.11.28. 22:39:36

@evilwolf: Közben Orbán egyetlen dolgot teljesen figyelmen kívül hagy. Hogy a nagyok általában csak használják a kicsiket. Hiába hiszi fontos partnernek saját magát, nem veszik őt semmibe - Moszkvában és Pekingben egyaránt annyi a súlya, mint egy ügyeletes nikkelbolhának.

Ráadásul a nagyok soha nem felejtenek. Putyin mosolyoghat Orbánra, veregetheti a vállát, de egyrészt csak addig értékes a cárnak, ameddig belülről tudja bomlasztani az EU-t, másrészt soha nem tudja jóvátenni azt az időszakot, amikor azért vágtatott Washingtonba, hogy az orosz elnök alakját mint a demokrácia legnagyobb ellenségét fesse föl a falra.

Ahogy a kínaiak emlékeiből sem tudja kitörölni azt az időszakot, amikor a gazdasági kapcsolatok szálait - 1998 és 2002 között - szabályosan egyenként vágta el...

Tölgyes Péter 2021.11.29. 14:39:02

@cvsvrs: Az irredentista nézeteidet ne nálam fejtsd ki, erre történő utalásokat - mert arra utal, te is szeretnéd visszafelé forgatni a történelem kerekét - törölni fogom. A rasszizmust meg végképp nem tűröm, hiába visítasz, ez itt az én felületem, vendégeknek nem illik az asztal közepére pottyantaniok.

Tölgyes Péter 2021.11.29. 18:57:41

@cvsvrs: Az lehet, most viszont te tűnsz el, és nyom nélkül, bár a virtuális környezetszennyezés bűntettét elkövetted már korábban is. Van egy pont, ahol a türelem véget ér. Amikor egy fasiszta a normális emberekre mutogat és minden szavával a diszkrimináció mellett állt ki.

Hát tessék, óhajod parancs.

2021.11.29. 19:27:17

@Tölgyes Péter:
te péter, nem ti írjátok a történelmet. ennyi a lényeg.

Tölgyes Péter 2021.12.01. 09:29:04

@cvsvrs: Látod, mekkora hülye vagy? Ha mi nem írjuk, akkor ti se fértek hozzá. Mert az orbánok fenntartják maguknak a jogokat, dehogy engednek oda ilyen szolgákat, mint ti.

Hát egy frászt írjátok ti a történelmet. De meg még Orbán sem. Legfeljebb úgy, mint Ceausescu... Majd a bukása után beszélgetünk - ez nem fenyegetés, mert én nem ti vagyok, pusztán arra utalok, hogy akkor villámgyorsan minden másként fogsz, fogtok látni.

És átsoroltok, szokás szerint, a győztes oldalra. Amit megkönnyít, hogy álnéven - már, ha egy ilyen cvsvrs egyáltalán névnek nevezhető - kommunikáltok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.12.01. 21:48:48

@: "a fasizmus az lenne ha szarka ezredes bemenne az szfe-be. a színpadon álló színészt puskatussal a földre verné és a levegőbe lőne. "

Hát kb. ezt csinálta. Illetve rosszabbat, megszüntette az egyetemet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.12.01. 21:49:47

@: "az országos közintézményekben most a fidesz diktálja a személyzeti politikát. és ha majd a nem-fidesz győz, akkor leválthatják őket. ez nem a fasizmus, hanem a demokrácia."

Ez nem demokrácia, hanem fasizmus.

Tölgyes Péter 2021.12.02. 20:33:24

@_atpijkamo_: Ezt nem igazán értem. Sosem értettem egyet azzal, hogy egy kormányváltás után lecserélik az állami gépezet vezetőit. Most viszont gyakorlatilag kötelező lesz, tekintve, hogy tudjuk: a Fidesz 2010-től kezdve mélyen a vezetői szint alatt is cserélt, méghozzá fidelitasos ifjakkal töltve fel a rendszert.

Jó néhány megszólalásból egyértelműen kiderült az utóbbi években, hogy a Fidelitast még részrehajlás esetén sem lehet azzal "megvádolni", hogy a kormánypárt ifjósági elit alakulata lenne, annyi sületlenséget kevesen tudnak összehordani, amennyivel az orbáni jövő letéteményesi telítették az étert...

Úgyhogy most valóban rendszert kell váltani és lebontani a NER-t, amely elszigetelte az országot a civilizált Európától, ez pedig megköveteli, hogy - a szakmai felkészültség messzemenő figyelembe vételével - mindenütt váltás történjen, ahol szükséges.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.12.02. 20:54:14

@Tölgyes Péter: Mélységesen egyetértek veled.

A köztisztviselőket meg kell hagyna a helyükön, ha demokrácia van. Lecserélni őket pártkatonákra, az fasizmus. A pártkatonákat megint köztisztviselőkre cserélni, az demokrácia.

Nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. A köztévé 2010-ben abban a pillanatban vált fide$$ propaganda szócsővé, hogy nyert a fide$$ a választáson. Nem hiszem, hogy eleve fide$$ pártkatona vezette, talán inkább egy gerinctelen talpnyaló.

Tölgyes Péter 2021.12.02. 20:56:59

@_atpijkamo_: Szakmabeliként én ezt úgy éltem meg, hogy a köztévét már jóval a kormányváltás előtt megszállta az egész pályás ellenzék. Úgyhogy azt követően csak annyi történt, hogy már a látszatra sem kellett adni...
süti beállítások módosítása