Ha valaki belevág ebbe a hivatásba, néhány dologgal mindenképpen érdemes tisztában lennie. Abban egészen biztos lehet, hogy rengeteg kalandban és izgalomban lesz része, egészen addig amíg életben marad.

Vérbeli diktátornak lenni nem kimondottan könnyű szakma, de a fényes karrier nem feltétlenül végződik erőszakos halállal. Moamer Kadhafi és a Ceaușescu házaspár ugyan sajnálatos munkahelyi balesetek áldozatai lettek, de rengeteg olyan negatív példával lehet találkozni, amikor a tettesek viszonylag simán megúszták az elkövetett bűneiket.

Augusto Pinochet 91, Francisco Franco, a Caudillo 83, Idi Amin Dada és Jean-Bédel Bokassa 75 éves korukban hunytak el, természetes halállal. Előtte azonban volt pár szép évük és mellé rengeteg áldozatuk. Az élet tehát nem feltétlenül igazságos, inkább rendkívül szeszélyes.

Talán az egyik legjobb példa erre Robert Gabriel Mugabenak, Zimbabwe elnökének élete, aki jelenleg 92 éves és dicstelen tettei ellenére még mindig hatalmon van. Demens állapota miatt a nevében jelenleg már a felesége kormányoz. A saját állítása szerint mintegy 600 lóerővel, de férje, mármint az elnök, még mindig 1000 lóerős. Grace Mugabe ígéretet tett arra, hogy Mugabe százéves koráig fogja irányítani az országot. 2024 tulajdonképpen már nincs is olyan messze.

Az agg elnökről többször elterjedt az, hogy már megint haldoklik valami miatt, de ezeket a híreket rendszeresen határozottan és személyesen megcáfolta. 2013-ban kijelentette, hogy ő tulajdonképpen Jézus Krisztusnál is jóval eredményesebb, mivel a megváltó csak egyszer támadt fel, míg ő személy szerint ezt többször is megcselekedte már.

Mugabe maratoni politikai pályafutását 10 éves börtönbüntetéssel indította, miután lázító politikai beszédei miatt az akkori rhodesiai hatóságok 1964-ben letartóztatták. 1965-ben az ország ugyan kinyilvánította a függetlenségét, de az apartheid rendszer ezzel még nem szűnt meg.

Mugabe 1974-ben szabadult, majd átvette pártjának, a Zimbabwe African National Union-nak (ZANU) irányítását. A ZANU alapítójával, Ndabaningi Sithole tiszteletessel történt összetűzése után megalapította a párt fegyveres szárnyát, a ZANU-Patriotic Front-ot (ZANU-PF). A ZANU a többségi shona etnikum, a Zimbabwe African People’s Union (ZAPU) pedig a kisebbségi ndebelék pártját jelentette. Ez utóbbi fegyveres szervezete a Szovjetunió által kiképzett Zimbabwe People’s Revolutionary Army (ZIPRA) volt. A shonák fegyveres szervezetét, a ZANU-PF-t a kínaiak támogatták. A két fegyveres alakulat legtöbbször az Ian Smith vezette gyarmati erők, illetve néha egymás ellen harcolt. A viszonyok akkoriban mindenesetre eléggé szövevényesek voltak.

Zimbabwéban 1980-ban tartották meg az első és valószínűleg ezidáig utolsó szabad választásokat, melyet Mugabe pártja, a ZANU nyert meg.

Az új elnök ezután szisztematikus tisztogatásba kezdett, melynek során gyorsan megszabadult a potenciális ellenfeleitől, akik számára elsősorban a ndebele etnikumhoz tartozó állampolgárokat jelentették.

Az Észak-Koreában kiképzett 5. dandár a Gukurahundi hadművelet során több mint 20.000 embert gyilkolt meg. Az alakulat parancsnoka, az elnök unokatestvére, az a Perence Shiri volt, aki magát szerényen „Fekete Jézus”-nak nevezte el. A hadművelet hivatalosan a ZIPRA ellen indították, de elsősorban fegyvertelen embereket mészároltak le brutálisan. A Mugabe irányította vérengzések egészen 1987-ig tartottak. A ZAPU ekkor beolvadt Mugabe pártjába, amivel az ellenzék gyakorlatilag megszűnt. Mugabe ezután erős elnöki rendszert vezetett be, így az összes hatalom az ő kezébe került. A népirtásban résztvevő katonák amnesztiát kaptak, ami miatt nemzetközi bíróságon nem vonhatók felelősségre.

Maga Gukurahundi szó shona nyelven azt jelenti, hogy „a korai eső, amely elmossa a pelyvát.” A népirtás mögött a lakosság többségét jelentő, hatalomban lévő shonák és a kisebbségben lévő, ellenzékbe szorult ndebelék között 1830 óta fennálló etnikai konfliktus, valamint Mugabe egyre betegesebbé váló hatalomvágya állt.

Az elnök koncentrációs táborokat létesített, ahol az emberei több ezer embert kínoztak meg. Mugabe arról is gondoskodott, hogy a nagyvilág ne nagyon értesüljön ezen tetteiről. A kilencvenes évek közepéig sikerült is valamiféle afrikai nemzeti hősként beállítania magát. Emiatt az ismertségét legfőképpen extravagáns ruházatának és nem véres cselekedeteinek köszönhette. A zimbabwe-i elnök mindezek ellenére a mai napig is Afrika egyik legnépszerűbb politikusa.

Az országban az emberi jogokat semmibe veszik. Sajtószabadság még névlegesen sem létezik. A 2005-ös márciusi választásokon az Movement for Democratic Change (MDC) valószínűleg abszolút többséget szerzett. A hivatalos eredmény szerint azonban a ZANU 2/3-os győzelmet aratott és azonnal alkotmányt módosított.

Ezután áprilisban a Murambatsvina („Tüntessük el a szemetet”) művelet során több mint 20.000 embert tartóztattak le, több százan meghaltak, több ezren megsebesültek. 700.000 ember vált hajléktalanná, mivel lerombolták a lakóhelyeiket. Az akció fő célja egyértelműen az ellenzéki MDC támogatóinak megfélemlítése, elűzése, fizikai megsemmisítése volt.

Hazájában a hivatalos népszerűségét már csak erőszakkal és a jól szervezett, rettegett titkosszolgálata segítségével képes fenntartani. 30 éves uralkodása alatt sikerült az országát gazdaságilag teljesen tönkretennie. Bár saját állítása szerint kiválóan vezeti az országot, a mezőgazdasági termelés átszervezésével, a nagybirtokok felszámolásával az ország gazdasága a kilencvenes évek közepétől gyorsan hanyatlani kezdett. Mindezt a nyugati hatalmakra fogta és elindította a „Keletre nézz!”-re keresztelt külpolitikáját.

A hiperinfláció miatt 2009-ben felfüggesztették a zimbabwei dollárt, helyette az amerikai dollár, az euró, a dél-afrikai rand, a botswanai pula és a kínai jüan lett a fizetőeszköz. A munkanélküliség 90 százalékos. Zimbabwe népessége mérhetetlen nyomorban él, a közegészségügy állapota katasztrofális. Az ország állapotára jellemző, hogy az orvosok kétharmada, az ápolók fele távozott az országból. A születéskor várható élettartam 37 évre csökkent.

Az egyértelmű és egyre nyíltabb választási csalások miatt az ENSZ többször napirendre tűzte a beavatkozás szükségességét, amit azonban Kína vagy Oroszország eddig rendre megvétózott.

Robert Mugabéhoz hasonlóan egy diktátor élete bizonyos idő elteltével már semmi másról nem szól, mint a hatalom megtartásáról, illetve a felelősségre vonás elkerüléséről. Aki tehát szép, nyugodt öregkorra vágyik, az válasszon magának valami más, kevésbé kegyetlen hivatást.