Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörűszép királylány. Pontosabban fogalmazva születése és halála közt a lány végig életben volt. Igazából nem is volt gyönyörűszép, csak az udvari etikett miatt mindenki ezt mondta róla. Kifejezetten ronda, undok, rettenetesen gonosz teremtés volt, emiatt utálták is, mint a bűnt. Megszületése után a gyermeket édesanyja Hamvábanholtnak nevezte el, majd belehalt a szülésbe

Eugen királynak – aki vélhetően a leány apja volt, bár emiatt gyakran gyötörték erős kétségek – rengeteg gondot okozott az, hogy miután Hamvábanholt eladósorba került, miként szabaduljon meg végre tőle, azaz miképpen tudná valahogy férjhez adni ezt a békaszerű lényt. Ennyire rút teremtés esetében ez volt nem tűnt túl egyszerű feledatnak.

Őfelsége, nagyjából XII. Eugén kénytelen volt messze földön kihirdetni azt, hogy aki elveszi izé…, szépséges… leányát, az kap mellé egy rendkívül gazdag tartományt. Nemesfém-bányákkal, kövér legelőkkel, dúsan termő szőlőkkel, vadban gazdag erdőkkel, valamint rengeteg rekettyéssel. Ez rögtön lángra is lobbantotta a szerelmes kérők szívét, egyben felkeltette érdeklődésüket a gyorsan ható, nyom nélkül felszívódó mérgek iránt.

A jól hangzó házassági ajánlatra szép számban el is kezdtek a királyi udvarba érkezni a daliás kérők. A király rendkívül meg volt elégedve velük, Hamvábanholt királykisasszony azonban nem. Jó alaposan szemügyre vette a kérőket, kiköpött egyet balra, majd megkérte felséges atyját, hogy nyakaztassa le őket, mivel szeretné úgy is megszemlélni őket. Ennek hallatán király erősen elgondolkozott azon, hogy valamilyen módon, diszkréten megfojtatja Hamvábanholtat, de sajnos az egyetlen törvényes gyermekéről volt szó, akiről legalábbis mindenki azt állította, hogy az.

Nagyon elkeserítette ez az értelmetlen vérfürdő, valamint az ezen okból támadt támadt rengeteg diplomáciai konfliktus. Rövidesen többen megrágalmazták őfelségét azzal, hogy tulajdonképpen az a legfőbb célja, hogy ravasz módon kiirtsa az uralkodó dinasztiákat, illetve egyszerűen csak nagyon hülye.

Egyedül Százszorszép, a derék, szemfüles hóhér örvendezett módfelett a rengeteg tennivalónak. Az elítélteket lenyakazás előtt gondosan levetkőztette őket, így a felesége jól menő belvárosi szalont nyithatott, ahol első osztályú férfiruházatot árult, kiemelt minőségben, felettébb jutányos áron.

Nagyjából úgy XII: Eugén végül megelégelte a dolgot és magához kérette leányát, aki durcás arccal meg is jelnet fenséges személye lőtt. Úristen – gondolta magában a király – tényleg istentelenül randa teremtmény. Pont úgy néz ki, mint egy több hónapos felfekvés.

– Kedves, szépséges kislányom – kezdte zavartan. – Éppen itt lenne az ideje, hogy végre megházasodj és utódokat szülj, atyád legnagyobb örömére. Tudod, ez így szokás. Valahogy biztosítanunk kell dicső dinasztiánk fennmaradását, bár ahogy így elnézlek... Inkább hagyjuk a sokkoló részleteket. A lényeg az, hogy íme szépségesen szép lánnyá cseperedtél. Úgy nagyjából. Kérőd is akad szép számmal, de ha állandóan lecsapatod a fejüket, nem marad alkalmuk arra, hogy megkérjék a kezedet. Az Isten szerelmére, legalább valami próba elé állítsd őket, hogy értelme is legyen a dolognak. Győzzenek le sárkányokat, boszorkányokat, biztosítási ügynököket... Teljesen mindegy, de az mégiscsak hallatlan, hogy idejönnek nekem leánykérőbe, aztán küldhetjük haza őket egy pompás gyászszertartásra. Ez egyáltalán nem túl ildomos cselekedet a részünkről.

– Mégis mit csináljak velük, felséges atyám? – kérdezte a királylány és kiköpött egyet balra. – Talán négyeltessem fel őket, vagy rakassak alájuk máglyákat? Ezek elég jó próbatételnek tűnnek. Aki ilyesmit túlél, az igazán vitéz dalia lehet.

– Valóban – felelte elkeseredetten a király. – De itt-ott szénné égve nem biztos, hogy jól mutatnának az oltár előtt. Kérlek, valami mást találj ki leányom.

– Rendben van, felséges atyám. Akkor öltözzenek fel szép, női ruhába és sminkeljék ki magukat ízlésesen – válaszolta a varangyképű leány. – Tudtommal abba még senki sem halt bele.

– Hát igen – sóhajtott fel lemondóan a király. –  Nem nagyon tudok ilyesmiről, legfeljebb mérgező csókokról. Legyen hát kívánságod szerint. Csinos női ruha, smink? Ez minden?

–- Meg női cipő. Az igazi hatás kedvéért – vetette oda királylány. Kiköpött egy hegyeset, majd elvonult.

A kérők rendkívül megalázónak érezték a furcsa próbatételt, de úgy gondolták, egy feldühödött sárkánynál mégiscsak jobb az, ha csak illegetni, meg billegetni kell magukat. A smink ráadásul határozottan jól állt nekik. 

Mikor kellő számban összegyűltek a palota dísztermében, Hamvábanholt királykisasszony gondosan szemrevételezte a csinos társaságot. Kedvesen elmosolyodott, majd bájosan közölte királyi atyjával:

– Rendben. Valami ilyesmire gondoltam. Elég hülyén néznek ki. Nyakaztasd le őket!

– Mármint kiket? Hogyan? Most meg miért? – kérdezte sírós hangon a király. – Mind az összeset? Tudod te egyáltalán, hány országgal állunk hadban miattad, elvetemült némber?! Európa legnemesebb ifjai beöltöznek nőimitátoroknak, majd szépen a fejüket vesszük nekik. Még mit nem! Dicső hadseregünk már így is nagyjából 120 főre csökkent. Ebből egy én magam vagyok. Többet nem fogom a te szeszélyed miatt senkinek sem levágatni a fejét. Takarodj a szemem elől!

– Felséges atyám akarta annyira a házasságot – felelte flegmán Hamvábanholt királykisasszony, majd kiköpött egyet balra. – Engem annyira soha nem izgatott az ilyesmi. Tőlem azt csinálsz velük, amit csak akarsz. Tényleg elég hülyén néznek ki.

A kérők megkönnyebbültek. Egyrészt mivel a fejük a helyükön maradt, másrészt mivel élőben is meglátták potenciális jövendőbelijüket. Legtöbbjük úgy vélte, még egy trópusi esőerdő sem érne meg ennyit.

Egyedül Százszorszép, a hóhér keseredett el rettenetesen. Gondolatban már azt tervezgette, karácsonyra az asszonyt meglepi egy női ruhaszalonnal és persze cipőbolttal, nagyméretű dámák részére.

A feldühödött király magához hívatta az udvari fővadászt, aki könyékig véresen meg is jelent felséges személye előtt.

– Felséges uram, szolgálatodra itt is vagyok. Mit parancsolsz velem? Feleségem már van. Ezt mindenképpen előre közölnöm kellett – sandított gyanakvóan a fővadász Eugen királyra.

– Egészen másról van szó, fővadász – mordult rá a király. – Azonnal megparancsolom neked, hogy ezt a lányom nevű valamit vidd ki a legsűrűbb erdő kellős közepébe. Ne vágd ki a szívét, nincs arra semmi szükségem, csak hagyd magára. Hány fok van most odakint?

– Úgy tudom – 10, de éjszakára – 20-at jósolnak. Csikorgó fagy van – felelte a fővadász.

– Pompás – válaszolta király. – Tüstént intézkedj. Ha Hahmvábanholt királylány mostanában véletlenül eltűnne, majd tűvé tesszük érte az egész palotát.

– Értem, felség – válaszolta a fővadász. – Meg is kötözhetem a felséges hercegnőt? Úgy jóval nagyobb az esélye arra, hogy eltévedjen.

– Persze. A részleteket rád bízom. Tégy mindent a legjobb belátásod szerint. Több hadüzenetet már nem bírnék elviselni.

A fővadász távozott, majd Hamvábanholt királykisasszony lakosztályához sietett. Az őrökkel közölte, hogy Eugen király szigorú utasítása szerin, elviszi egy kicsit levegőzni a királylányt, mivel mostanában nagyon sápadtnak tűnik szegény gyermek. Az őrök csak helyeselni tudták a bölcs döntést.

Rövid dulakodás után sikerült a vadásznak ártalmatlanná tennie az ártatlan, de megvadult szüzet, Ezután összekötözte, betömte a száját, majd az emiatt egészen elképedt leányt felvette a vállára .

Az őrök kellemes kirándulást kívántak nekik, majd megkönnyebbülten felsóhajtottak.

Az udvari fővadász, mint egy krumpliszsákot, gondosan feldobta Hamvábaholt királykisasszonyt egy paripára, felpattant mögé és elvágtatott vele a legsűrűbb erdő, legsötétebb mélyébe. Nagyon messze.

Aznap csodálatosan szép karácsonyi éjszaka volt. A csillagok úgy szikráztak az égen, mint megannyi jegesfényű drágakő. Közben csendesen, nagy pelyhekben hullott a hó, mely lágyan belepte a sejtelmes erdei tájat. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy bekövetkezzen egy váratlan, karácsonyi csoda.

Az udvari fővadász hirtelen megállt az erdő eltévedéshez legmegfelelőbb részén, majd lelökte Hamvábanholt királykisasszonyt, aki erre tompa puffanást hallatott. A vadász vetett rá egy pillantást, kiköpött egyet balra, majd visszavágtatott a királyi palotába.

Mire visszaért, ott már mindenki lázasan kereste az eltűnt királylányt, de nem találták sehol. Az őrök csak annyit tudtak elmondani ezzel kapcsolatban, hogy valahova kiment.

Hamvábanholt királykisasszony közben gúzsba kötve hevert az erdő lesűrűbb, legsötétebb részén. A karácsonyi csoda azonban ezúttal valami miatt elmaradt.

A királylány emiatt mindenféle bolyongás nélkül egészen keményre fagyott és úgy is maradt ez első tavaszi, tétova tavaszi napsütés beköszöntéig.