Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Schmidt, a Soros-ösztöndíja és Ránki

Akik történésszé tették Schmidt Máriát

2018. április 18. - Jogálom 2.0

soros_schmidt_ranki.jpg

Schmidt Mária hosszú évekig élt Soros-ösztöndíjakból külföldön, az utolsó árulkodó szakmai önéletrajzát viszont elfelejtette eltüntetni.

A kormánybiztos-történész körül elfogyott a levegő: a célponttá tett civil szervezetek és tudományos személyiségek mellett az Egyesült Államok, az MTA Elnöksége és az ELTE-ÁJK Alkotmányjogi Tanszéke is elítélte a diktatórikus rendszereket idéző gyűlöletkeltő listázást.

Schmidt Mária és gyermekei, dr. Ungár Anna és Ungár Péter családi cége tulajdonolta Figyelő hetilap egy ún. Soros-listát tett közzé a Spekuláns emberei címmel, ahol két oldalon keresztül, saját megfogalmazásukban névsorolvasást tartanak azokról, akik Soros György pénzén ármánykodnak a haza ellen. Mielőtt írásom slusszpoénjára, a történészasszony ösztöndíjaira és azok eltitkolására rátérnék, érdemes megfigyelni a névsort alaposan: szerepel rajta Szél Bernadett, az LMP  - Hadházy Ákos lemondása óta - már és még önálló elnöke is:

inkedsoros-lista_szel_bernadett_li.jpg                Fotó: Figyelő, 2018. április 12-18. (15. szám)
                Csanády István: A spekuláns emberei / Névsorolvasás

A Lehet Más a Politika jegyében minap lezajlott tettlegességi botrány óta - ám valószínűleg nem miatta - elnökségi posztjáról lemondott, de mai napig pártképviselő Ungár Péter pénzén belistázták a pártelnöküket, Szél Bernadettet is. Mindeközben a Figyelőt társtulajdonló nővér, Ungár Anna jogászi pályáját félretéve az LMP-közeli online média, az öccsét is foglalkoztató Reflektor.hu irodáját lakberendezi. A laptulajdonos család olyannyira "független" a náci és állampárti időket idéző listázási módszertől, hogy a Figyelő hetilapot Ungár Anna férje, Schmidt Mária veje, Berecz Kristóf igazgatja, aki egyben az LMP-s Reflektor.hu kiadója mögött is befektetőként áll.

Ungár Péter azt állítja, semmi haszna a Figyelőből, nincs ráhatása sem. Nincs más megoldás, akkor nyilván puszta élvezetből tartja meg társtulajdonát benne, és köti az Ungár nevet, azzal együtt pedig az LMP-t is a lapban megjelent tartalomhoz.

Ránki György és Soros György tették történésszé Schmidt Máriát

Feltehetőleg, ha ma látnák tanítványuk módszereit, erősen meggondolták volna ezt. A fiatal Máriához igen közel álló, a hazai történész szakmát intézményesítő Ránki György történész  felkarolásával Schmidt egyetemi évei után belevetette magát a zsidó történelem és holokauszt tanulmányozásába, több alkalommal az USA-ban és Izraelben is volt ösztöndíjas, például Bloomington Indiana Egyetemén, ahol Ránki alapított magyar tanszéket és konferencia központot. Ránki a nemzetközi történészvilág – és az 1980-as években, mondhatjuk, a tudományos diplomácia – meghatározó személyisége is volt. Nehéz megérteni, ilyen múlttal mi vitte rá a történészasszonyt a "nemzetközi zsidózás" penetráns gyakorlatára.

Schmidt Mária saját szakmai önéletrajza tanúsága szerint is évekig élt és kutatott a Soros Alapítvány ösztöndíjaiból

A most őt és lapját a sorosozásért elítélő MTA szervezeti keretein belül, Ránki igazgatósága alatt a Történettudományi Intézetnél szintén Soros pénzén lehetett Schmidt több más pályatársával kutató a 80-as évek második felében, ahogy két külföldi, többéves ösztöndíját is a bankár-mecénás szponzorálta. Schmidt egyetemi évei után mintegy 18 évig nem volt állásban, zömmel ösztöndíjakból élt, "szabadúszó" múltjáról úgy nyilatkozott egy nőmagazinnak, hogy nem szeretett volna elköteleződni.

Egy időben Schmidt "Soros-ügynök" múltja még elérhető volt a Terror Háza honlapján, de azóta sem ott, sem a XX. Századi Intézet, sem saját honlapján ezt nem hirdeti. A róla szóló, nyilvánvalóan nem általa szerkesztett  wikipedia-szócikk csak érintőlegesen utal rá. Egy archív webfelületet viszont óvatlanul fent felejtett a világhálón, ami a XX. Századi Intézet nyitó weboldalán található menüpontokból indítva nem, csak guglival érhető el. Amennyiben cikkem olvasása után Schmidt szeretné eltünteti az utolsó nyomokat is, a http://archiv.xxszazadintezet.hu/bemutatkozo/schmidt_maria.html url-linkről cikkem megjelenésekor letöltött képernyőkép itt érhető el:

screenshot-2018-4-17_schmidt_maria.png

Schmidt Mária a nemzetközi történész szakmába elhivatottsága, szorgalma és ebből kifolyólag szaktudása híján sosem tudott integrálódni. Egyik utolsó, mérvadónak számító nemzetközi konferencia részvételén, 1995-ben, Bécsben a történész publikum hangosan kinevette, amikor A Bárdossy perről. Az első kirakatper című előadásán kifejtette, hogy "minden olyan per kirakatpernek tekinthető, ami a nyilvánosság előtt zajlik, pl O.J. Simpson-pere."  Ezzel az abszurditással mentegette azt a Bárdossy László miniszterelnököt, aki az 1941-es kőrösmezei deportálás idején töltötte be hivatalát, ez volt az Endlösung terve előtt már fél évvel Magyarország által önálló hatáskörben végrehajtott, a magyarországi holokauszt első felvonásának tartott népirtási akció.
Schmidt ezen a bécsi konferencián 42 éves volt, minden szellemi és anyagi támogatása megvolt, hogy ne ekkora ostobasággal cáfoljon rá mindarra, amit Ránkinak és Sorosnak köszönhetett.

Annak a Soros Györgynek a pénzén, aki a nácik elől elmenekült, és annak a Ránki Györgynek a tanítványaként és felkaroltjaként, akit Auschwitzba hurcoltak, onnan túlélőként szabadult, Schmidt Mária ma zsidózik és sorosozik. Ránkit az 1950-es években „osztályidegenezték”, majd a pesti és az emigrációs intrikákban „zsidózták”, most tanítványa ugyanezt teszi, többek között fia és lánya szellemi közösségével is, veje igazgatásával és ugyanezen fia és lánya  pénzén.

Mennyit hoz a családi konyhára a zsidózás és a NER kritikusainak hatékony üldözése?

A Schmidt-Ungár ingatlanbirodalom, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. ún. szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (szit) mentesül a társasági és a helyi adó alól, és más illetékeket sem kell leróniuk. Egy 2011. óta érvényes törvényt a parlament 2017. júniusában úgy módosított, hogy már tőzsdei cégeknek is érdemes megszerezniük a szit-státuszt. A Schmidt-Ungár család többségi, 75 %-os tulajdonában álló BIF a módosítás után két hónappal rendkívüli közgyűlésén szótöbbséggel jóváhagyta, hogy kezdeményezik a cég szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (szit) való nyilvántartásba vételét.

Természetesen sem Schmidt Máriának, sem gyermekeinek, Ungár Péternek és Ungár Annának, sem pedig Anna férjének, Berecz Kristófnak semmi haszna nem származik a NER-ből, kormányközeli cégeikkel történő spekulációkból. Sem pedig abból a zsidózásból, amellyel a NER-t és a kormányt kritizáló, azt kontrolláló szervezeteket támadják.

Az ellenzéki választó pedig lelkesen szavaz továbbra is az LMP-t a NER-ből és zsidózásból pénzelő Ungárra.

 

Eszes Beáta


Fejléc fotókollázs:
Soros György - TASSZ
Schmidt Mária - Hajdú-Bihari Napló - hbn
Ránki György - Népszabadság - nol.hu

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr9713845520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2018.04.18. 09:54:56

Akik igazoltan "Soros-ügynökök", azok szinte mind a fideszhez és annak holdudvarához tartoznak.
Érdekes!
Putyin bácsi elkezdte a sorosozást, aztán nálunk a "Soros-zsoldosok" is elkezdték a sorosozást. Igaz az ügynökök soha nem ismerik el, hogy ügynökök. Vagy másra fogják, vagy másokat sároznak mással.
Egyszerűen agyrém ez a sorosozás. Az meg még rosszabb, hogy ezzel választást lehet nyerni úgy, hogy a nyertesek ezzel oda szarnak, ahonnan ettek eddig.

Soros Forever 2018.04.18. 10:37:24

Soros előszeretettel finanszírozott politikusnak készülő lelkes fiatalokat, és finanszírozza ma is őket.

A megbízhatókról listát is vezet itt ni:
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Tudod ezek azok, akik rendre fogalmazzák a Magyarországot büntető határozatokat, a korlátlan kvóta elbaszott ötletét, és a Soros féle civilek helyzetbe hozását.

A többi 90% a saját országa érdekét Soros pénze elé helyezte, így lekerültek Gyurcsi bácsi listájáról.

NemNick 2018.04.18. 10:38:30

Na, nem ismerem Ungárt, de a tököm teli van már a tudatos vagy tudatlanságból elkövetett ferdítésekkel:
Az van, hogy Ungár a közös családi vagyont menedzselő (és birtokló) cégben társtulajdonos a drágajó édesanyja és a huga mellett.
Egészen kevés logikával is kiokoskodható, hogy mindene van, csak éppen meghatározó tulajdonrésze, (ezért aztán sok beleszólása) sincs a cég ügyeibe.
És ez a vagyonkezelő cég birtokolja (többek közt) a Figyelőt.
Persze, eladhatná a cég rá eső részét, akár (mert, ugye, egy kibicnek semmi sem drága) csak az a probléma, hogy ezzel a nővel senki nem akar közösködni (lásd még pl. Nobilis Kristóf tanulságos esetét) ezért piaci értéke tulajdonképpen nincs a cégrésznek.
Vagyis, egyszerűen mondva, lemondhatna a teljes vagyonáról, csak hogy noname bloggerek és olyan újságírók akik ennyi pénzhez életükben nem volt közük soha, (és sajnos nem annyira értelmesek, hogy egy ilyen felállást egyáltalán felfogjanak) ne ócsárolják... (de, ócsárolnák akkor is)

EZ a felállás, tudomásom szerint, így tessék fröcsögni.

Lehet jönni azzal, hogy Ungár bérenc vagyok.
Vagy utána lehet nézni, mint én tettem.

gxy 2018.04.18. 10:39:18

Erről a "Bill, a Galaktika hőse" azon része jut eszembe, ahol a forradalmi mozgalom minden tagja beépült ügynök volt. Persze eszembe juthatna más írás is, pl. a "Bolygófalók", hogy hazai szerzőt is említsek; nos, azzal a világgal is egyre több a párhuzam. De erről nem beszélünk.

vg123 2018.04.18. 10:40:50

Manapság az elvakult demagógia jobban fizet.
Ennyi.
Ezért nincs normális ellenzék sem: a gerinctelen mutyipolitika.
A politikusnak nem az ország az első, még akkor sem ha ezt állítják.
Sok éhes szájat kell etetniük és következetes morális elvekből erre nem futja.
Mind megélhetésből dolgoznak ezen a nehéz demagógia iparágban.

arckönyv 2018.04.18. 10:47:13

ez a nőci cseppet gyogyós...

tommybravo 2018.04.18. 10:47:37

Szóval Ungár Péter kedvéért hozták létre a szabályozott ingatlan társaságok szabályozását is? Vagy a családja által birtokolt cég élt egy kedvezménnyel?

Ha én az egykulcsos szja kedvezményezettje vagyok, akkor már Orbán lekötelezettje lettem?

_most_ 2018.04.18. 10:53:52

Azért tényleg vicces, mikor egy olyan párt Sorosozik, amelyik Soros pénzéből indult, és ez az ellentmondás az agymosott fidesz szavazókat egyáltalán nem zavarja.

paveway 2018.04.18. 10:56:37

Pofátlan képmutatás.

NemNick 2018.04.18. 10:59:05

A fentebb található, bérrettegő kommentárs által megosztott, holland szerverről elérhető lista - amit a teljes kormánysajtó, valamint egy csomó, EU-beli alucsákós oldal - minden további nélkül futtat ma is, a DC Leaks nevű oldalról származik, amiről több európai titkosszolgálat is tényként kezeli, hogy az orosz Fancy Bear hackercsoport - így a GRU - áll mögötte.
Természetesen, ettől még lehet színigaz...

Soros Forever 2018.04.18. 11:07:35

@NemNick:

Ez igaz. Orosz hekkerek törték fel Soros és Clinton levelezését is, Soros álcivilek servereit, amit kitettek a DC Leaks-re.
Az ott található egy részében (Clintont érintő ) pl már Amerikában is nyomoztak. Na nem az iratok valódiságát firtatólag, hanem a biztonsági protokol megszegését illetően, amik éppen azt bizonyítják hogy az iratok valódiak.
A Soros Lista tulajdonosa, az Open Society soha nem tagadta, hogy ők készítették a listát, és a rajta szereplők egy percig se titkolták hogy Soros érdekeit képvilseik, hogy rendszeresen találkoznak vele, vagy épp hogy a korlátlan kvóta ügyén dolgoznak.
Ami hülyeség is lenne, hisz ezek jegyzik a Dublini reformot pl a korlátlan kvótáról is.

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 11:13:44

@tommybravo: "Ha én az egykulcsos szja kedvezményezettje vagyok, akkor már Orbán lekötelezettje lettem?"

Ezt csak te tudhatod. Ha a kedvezményezettje vagy, de ez nem befolyásol abban, hogy becstelen tolvajnak lásd a becstelen tolvajt (nem lehetetlen, nekem pl. sikerül a kettő együtt), akkor nem; különben igen, pontosan az vagy, egy NER-prosti a tömegből.

Dr Gregory House 2018.04.18. 11:16:44

@Soros Forever: „A többi 90% a saját országa érdekét Soros pénze elé helyezte, így lekerültek Gyurcsi bácsi listájáról.” You made my day!!! :-)))))))))))))))))))))))))))))

2018.04.18. 11:27:53

@tommybravo: ha az egykulcsos szja a világnézetedet meghatározza, akkor igen.

sinus67 2018.04.18. 11:33:30

@Soros Forever:
"A többi 90% a saját országa érdekét Soros pénze elé helyezte, így lekerültek Gyurcsi bácsi listájáról."

Hát persze!
Az a 90 % meg az ország érdeke elé helyezte az ország és az EU pénzét és Orbán-ügynök lett belőle. :)))
Bár szerintem egyszerű tolvajok és egyszerre ideológiai bűnözők.

Zacskóstej 2018.04.18. 11:39:39

Azért van egy diszkrét bája hogy Schmidt Mária újságjának a címe FIGYELŐ, a blogjának meg hogy LÁTÓSZÖG. A Schmidt Máriának..:D:D Figyelő és látószög...:D:D:D

sinus67 2018.04.18. 11:40:57

@Zacskóstej:
Furcsa szögből figyeli a dolgokat! Keresztül lát mindenen! :D

Zacskóstej 2018.04.18. 11:49:24

@sinus67: Három lehetőség van.
- Rohadt jó a humora. Ezt ki is húzhatjuk
- Rohadt jó az önkritikája. Ezt is kihúzhatjuk.
- Elképesztően ostoba és senki nem szólt neki hogy ez gáz. Itt lesz a pipa.

2018.04.18. 11:50:48

@NemNick:

Látom próbálod -jó fityiszdroid módjára - más síkra terelni a dolgot, de lássuk be, gyenge próbálkozás volt. Hiába maszatolod itt a szart, attól még Ungár ugyanolyan felkapaszkodott kis senki volt és marad, mint a kedves mama.

Erről ennyit.

NemNick 2018.04.18. 11:58:29

@Látens Inszinuáció:

Mondjuk, évek óta te vagy ez első seggarc, aki fideszdroidnak gondol, de e felett most átsiklom, mert pont lesz@rom az ilyetén véleményed, de ha már felhoztad, csak, hogy fejlődjek, szeretném ha megmutatnád, hogy kellene erősebben érvelnem, mint az ún. "valóság" és "tények".

Komolyan kérdem, szeretnék tanulni.

A "szarmaszatolást" viszont meghagyom neked, úgyhogy szeretném ha amolyan oldschool módon, érveléssel támasztanád alá a mondandódat.

Kérlek.

jandera 2018.04.18. 12:03:37

@Látens Inszinuáció: Azért az örökségből meggazdagodottakat nem nevezném "felkapaszkodott kis senki"-nek. Ők felemelt kis senkik.

hosaka 2018.04.18. 12:11:49

FBI ügynök vagyok. Nekem most rossz vagy jó?

tommybravo 2018.04.18. 12:17:19

@dr. mesterséges színezék: @Könnyen elkaptuk, uram!: Akkor ezt a tanulságot ajánlom a cikkírónak is, mert ő mintha egyenlőségjelet tenne aközött, hogy valakinek kedvez egy adótörvény, és hogy kihez húz politikailag.

sinus67 2018.04.18. 12:18:23

@NemNick:
Valóban jó érvelésnek tűnik a felvetésed. A baj csak az, hogy a fidesz újburzsoázia és a talpnyalói kör családi és baráti kapcsolatok útján van megszervezve.
Nem gondolnám, hogy valamely egyenesági leszármazottat kihagynak a buliból (még a végén elszólja magát a lelkem). Fideszes körökben minden gyermek, mint tudjuk, saját lábon áll és annyit ér, amennyije van.

sinus67 2018.04.18. 12:22:08

@hosaka:
Ha ez az FBI a
Fidesznek
Benyalunk
Ingyen,
akkor pillanatnyilag jó lehet. Amúgy meg mindenkinek akkor jó, ha úgy érzi, hogy jó neki.
Hogy érzed?
:D :D

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 12:28:29

@tommybravo: Egyetértek a gondolatoddal: mindenki politikai kurva, aki pénzért igazodik és pénzért mindent eltűr.
Hogy ki a büdö(sebb) kurva, annak megvitatása a kurvák belügye szokott lenni, abba nem szólnék bele.

NemNick 2018.04.18. 12:48:36

@Soros Forever: Mondtam, ettől még lehet valódi - az más kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálja...

De mutatok egy idézetet:

"Megdöbbenéssel figyeljük a Soros György személyét érő nemtelen támadásokat. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szüksége lesz arra az önzetlen támogatásra, amit a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen!"

Tudod kitől származik?

bayer zsolttól. Amúgy orbán viktort védendő.

NO, az van, hogy lehet azt gondolni, hogy "országa érdekét Soros pénze elé helyezte", de ha valaki nem elvakult, akkor ebben az országban ebből maximum csak annyit lát, hogy "saját érdekeiket Soros pénze elé helyezték".

Lehet erre verni a mellet, de szerintem nem érdemes.

De, ha nálam is elgurulna a gyógyszer, érdekesebbnek tartanám azt a variációt, hogy éppen a narancspajtások hajtják végre Soros mestertervét (erre utalt sinus67 is, szóval valid és létező, retteghető összeesküvés-elmélet ez is).
Esetleg azzal kiegészítve, hogy a mostani rezsim csak konkurenseket lát a listázott ellenségekben.
Ha már lúd, legyen kövér, ugye...
És akkor a Soros mögött álló gyíkembereket még be sem hoztam a képbe.

Komolyra fordítva a szót: nem gondolom, hogy a mostani rezsimet bármiféle komolyan vehető hazafiság vezérelné.
Ugyanígy nem gondolom, hogy Sorosnak akkora befolyása lenne, mint ahogy állítják.
Azt meg pláne nem, hogy Soros is csak kesztyűbáb valamiféle wanabe világkormány kezén.

(De azt igen, hogy világkormányra 50, de legkésőbb 100 éven belül szükség lesz, szóval el kellene róla kezdeni gondolkodni rohadt sürgősen, ha nem akarjuk, hogy más hozza össze a fejünk felett. De ez messzire vezetne. Tessék, egyből gyíkember-ügynök lettem, lebuktam, kész...)

NemNick 2018.04.18. 12:56:00

@sinus67: Nézd, nem egy családnál láttam már, hogy generációk homlokegyenest eltérően gondolkodnak. Hogy - akár egy háztartásban élve - konkrétan utálják egymást. Főleg a drága árokásó barátaink eredményes működését követően.
Miközben a közös vagyon, ilyen-olyan megkötések, szerződések, tulajdonviszonyok fogva tartják őket.

Szerintem létezhet ilyen viszony, ilyen felállás.

De nem ismerem őket, csak utánanéztem, mert nekem is eléggé ellentmondásosak voltak a nyilatkozatok, mondjuk így.

És az is könnyen lehet, én sem így csinálnám. De nem is örököltem vagy halmoztam fel ekkora vagyont, szóval innentől kezdve kibicként szólalok meg, bármit mondok.
Hogy ez most jó vagy nem, nem tudom eldönteni, mert ismerek milliárdosokat, és nem feltétlenül cserélnék az életükkel.

Kegy 2018.04.18. 13:12:00

Van valami szabadkőműves végzettsége, jól tudom?

Pilotax 2018.04.18. 13:19:49

Nem lehet az, hogy a holokauszt kutatástól a zsidó utálatig érő pályaívben megismerte a tényleges háttereket, ami nem egyezik meg a holovallás alaptételeivel?

Pilotax 2018.04.18. 13:23:20

Lehetséges, hogy a zsidókhoz való viszonya éppen a tanulmányai miatt változott meg?

hussarX · http://www.szabo-online.us/ 2018.04.18. 13:34:36

Nem értem, ha én a szocializmusban jártam iskolába, akkor most már csak MSZ(M)P-s lehetek? Gondolom ezek mind azért jártak soros sulikba, mert nem volt más lehetőségük nyugati iskolákba járni, vagy ez volt a legjobb lehetőség, én nem tudom, nem voltam itthon akkoriban. Viszont akár hihettek is a nyugatban fiatalon, most meg látták, és nem tetszik nekik, ennyi. Ez bármelyikre vonatkozhat, hittek valamiben, aztán kimentek, látták mire megy ki a képzés, most ellene vannak. Amúgy én egyik bandáról sem vagyok jó véleménnyel, de sajnos a kritikusok sem jobbak. Úgy tűnik igaz a mondás: "olyan kormányunk van, amilyet megérdemlünk". Miért nem lehet tárgyilagosan kritizálni? Talán azzal többre mennénk... Kit érdekel az, hogy az, hogy sok fityeszes soros ösztöndíjas is volt? Ettől nem fognak az emberek elpártolni tőlük. Ahhoz, hogy le lehessen a Fideszt váltani, ahhoz az ellenzéket kell előbb megújítani, vagyis kihajítani, ahogy a Fekete-Győr (vagy hogyis hívják) gyerek nagyon helyesen mondja. És ettől retteg a Viktátor a leginkább, ha eltűnne a pl Fletó az katasztrofális nap lenne a NER számára. Jó sok idióta legyen az ellenzéki oldalon és ezek a kisstílű kritikák, csak senki ne kezdjen el igazi problémákkal foglalkozni.

elvis56 2018.04.18. 13:51:55

Kancsal Mariska egy seggnyaló vén k.urva élősködő senki .Amikor a club rádioban a Bolgárral beszélt másnap reggel a muzeum megnyitása előttaz összes kolegának megkellet halgatni a beszélgetést Ez a vén banya egy senki mégha pénze is van.

Ser Vazul 2018.04.18. 14:09:14

Azért azt ne felejtsük el georgie baba anno nem azért pénzelte a fideszes ifjakat mert olyan kis aranyosak voltak,ő meg olyan rendes hanem leginkább azért h döntsék meg a fennálló rendszert de legalábbis bomlasszák. Most is ezt csinálja és azok akik ebben egyszer részt vettek most persze nem asszisztálnak hozzá mivel már ellenük megy a móka. Sokkal rosszabb lenne ha akinek egyszer adott x dollárt az egész életében a bábja maradna

Ménár Atya 2018.04.18. 14:16:03

Tehát, akkor most az a probléma, hogy mivel Soros finanszírozta, és mégsem áll be soros mögé, mert nem ért vele egyet, ezért ő gonosz?
Tudjuk, hogy a baloldalon erős hűbéres rendszer van kiépítve, és ez most mellbe vágja őket, hogy néhány kedvezményezett ellenük fordul, de jól mutatja legalább milyen mafia módszerekkel operálnak.
Zsarolás, ahogy olvasom gyilkosságra való felbújtás stb.
Hát persze, hogy elfogynak a szavazóik.
A hűbéresek kihalnak mert lassan elöregedtek.
A S.M.-a féléket meg árulónak titulálják, mert szembe fordult a jóságos gyuri bácsival, és a helyi politikusokkal akiket gyuri bácsi szponzorál..........
Mondjuk így érthető a parasztlázadás a baloldali politikusok között :)

Zacskóstej 2018.04.18. 14:55:44

"Tehát, akkor most az a probléma, hogy mivel Soros finanszírozta, és mégsem áll be soros mögé"

Nem. A gond azzal van, hogy az egész fidesz egy szélkakas. Egyetlen véleményük, vagy elvük mellett sem tartanak ki konzekvensen. Amit tegnap mondanak, az ma már tök más. Ráadásul ha vitya mond valamit akkor azt a szavazói is átveszik, mert azoknak sincs saját véleménye.

Pl...Ruszkik haza! Most meg? Ruszkik vissza. Szavazóik dettó. Akkor rohadt komcsik stb....most meg hanyatló nyugat. Térdre csuhások. Most meg? Több támogatást kapnak az egyházak (Hitgyüli pl) mint az Óvodák. Hogy is volt az az Orbán idézet még a rendszerváltás előttről? Az a kormány amelyik nem hajlandó vitázni azt fegyverrel kell elkergetni. Lehet pontatlanul emlékszem. Most meg? Függöny mögött bujkál és nem hogy az ellenzékkel nem mer kiállni vitázni de még diákokkal sem. Ez a gond. Az egész fidesz tele van volt ügynökkel....morálisan ingoványos gyáva férgek.

Füredi Károly 2018.04.18. 14:56:09

Nem igazán világos, mit kellene éreznem a cikk olvasása után. Hogy Schmidt Mária hálátlan a milliárdos Soros felé? Az ő pénzéből tanult, és most ellene fordult?
De könyörgöm, a világ amióta létezik, ez benne van a pakliban. Semmi különleges nincs ebben. A "hála" nem a pénzvilág - ahol Soros mozog - jellemzője. Bizonyosan valamilyen érdekből tette, hát nem jött be, ilyen az üzleti élet. Ha pedig jótékonykodott, akkor meg végképp ne várjon cserébe lojalitást. Nem lehet gerinces emberek meggyőződését pénzért, ajándékért, taníttatásért megvenni.

Hányan más pályán dolgoznak, ahhoz képest, mi a végzettségük? Az állam befektet "a tanulóba", hogy hídépítő mérnök lesz, aztán nem az lesz, csak egy ügyintéző a földhivatalban. És? Van ilyen, hogy másképp alakul. Aki humán erőforrásba fektet be, ne várjon 100% megtérülést. Nem életszerű.

Füredi Károly 2018.04.18. 14:58:31

@Zacskóstej: "Pl...Ruszkik haza! Most meg? Ruszkik vissza." Hahaha! Most nem kommentelnél itt, ha édesanyád csak egyszer kérdezte volna meg, hogy "kisfiam, nem vagy éhes?" és te nemmel felelsz.

Naki vagyok kerdojel 2018.04.18. 15:00:51

@Soros Forever: Azt ugye tudod, hogy a "korlátlan kvóta" kifejezés értelmetlen? Csak mert már többször használtad, gondoltam szólok.

sinus67 2018.04.18. 15:15:37

@Ménár Atya:
Atyám! Azzal nincs probléma amikor valakik számára Soros György vagy Kis Pista gonosz. A probléna abban van, hogy az illető gonosznak láttatására milliárdokat költenek és ezzel választást nyernek. Eközben mélységesen titkolják, de legalábbis nem tesznek említést arról a múltbeli eseményről amikor a gyűlölt ellenség tenyeréből zabálták a mogyorót.
Tudod, ezeken felül még az is gusztustalan, hogy amennyiben az ellenségkép gyártókat bírálja valaki, az máris az ellenség ügynöke. És ez hirdetve van. Közpénzből Atyám!
Nem abból, amit a hívek esetleg önszántukból a perselybe dobnak! Nem, b@assza meg az ég! Abból, amit MINDENKITŐL beszednek! A listázottaktól, megbélyegzettektől!
Na ez a probléma! Az egyik, meg a másik! A többi mind erre épül!

sinus67 2018.04.18. 15:17:09

@sinus67:
A többit meg leírta Zacskóstej!

Armatúra 2018.04.18. 15:21:48

A Soros Ösztöndíjjal remélem nem járt életre szóló ideológiai elkötelezettség. Ez a mód, a Fulbright ösztöndíjjal együtt a széteső rendszerben adott lehetőséget először valódi kitekintésre. Az, hogy ebből egy fiatal kutatónál, akár más tudomány területen mi alakul ki idővel, nem prognosztizálható és nem számon kérhető. Amásik kérdés kérdés, hogy miként vélekedik bizonyos körök tevékenységének hasznos, vagy haszontalan voltáról, nem rasszizmus/antirasszitmus opció pár. Az itteni megítélés egy Cukorhegyi bíróság, kihallgatás elé állítása is nettó antisimi lenne. Ha egy szerveződésben nagy arányban vannak zsidók, az önmagában semmitmondó. Ha hasznos, ésszerű, nem túlzó befolyást akaró, O.K. Ha céljai nem tiszták, erőszakos, igazságot kisajátító, ellenvéleményt tiltó, lesajnáló, akkor nyugodtan lehet kritizálni, és ha rászolgálnak ellenőrizni, büntetni. Üdv.

Armatúra 2018.04.18. 15:23:25

Az ODT adatlapja szerint semmivel nem rosszabb a közlemény mennyisége, független idézettsége mint a talpig demokrata, tehát faintos tudósnak, Mellár Tamásnak.

Armatúra 2018.04.18. 15:36:01

@Naki vagyok kerdojel: A kvóta valóban egy kvázi állandó arányszám, azaz közmegegyezéssel, a kiszámítás alapját adó képesség relatív változásával változhat. nem túl bonyolult levezetéssel:

k(i)= g(i)/G, ahol g(i) az adott uniós tagállam előző évi gdp-je, osztva az Unió gdp-jével. Ez nekünk kb 1%, németeké kb 30%, franciáké kb 25%

Ménár Atya 2018.04.18. 15:47:03

@sinus67: Mondjuk én a tanulmányaim egy részét a kommunizmus alatt végeztem, a tenyerükből ettem akkor?
És most goni vagyok, mert nem kedvelem őket?
Az ellenségkép gyártásról meg csak annyit, hogy még ma is az a műsor, hogy orbán a patásördög, és a fő ellenség.
Szerintem az igazi ellenségképet pont a baloldalinak mondott posztkomcsi propaganda gyártotta le.
Ettől függetlenül viszont, nem igazán értem, mi keresni valója van egy amerikai spekulánsnak az EP -ben ,főleg zárt ajtók mögötti titkolódzásban.
Ugy tudom soros nem politikus az usában, nincs semmilyen megbízatása.
Tehát engem viszont megilletne akkor a tájékoztatás,miről tárgyalnak vel, főleg hogy ugye nem európai a manus, max több pénze van mint nekem.
De úgy látom ezek alapján, mégis csak van egy jó adag igazsága orbánéknak.
Jó, tudom, buta vidéki vagyok akinél csak M1 van...............

Ménár Atya 2018.04.18. 15:58:11

@Zacskóstej: Bocs de sok butaságot írtál szerintem, elég csak a ruszkik haza-ruszkik vissza" gondolatod idézni.
Biztos nagyon fiatal vagy, és nem gondoltad át mit írsz, csak elmondtad a jobbikos sörözéseken hallottakat.
A helyzet az, hogy a ruszkik haza, az egy elnyomó szovjet rendszernek szólt.
Ruszkik vissza viszont sosem volt, max, jó lenne ha Oroszország ( nem szovjet) kereskedelmi partner lenne.
Ezzel kb az egész világ így van.
Ott a pénz, és a nyersanyag meg energia jelentős része.
Mond már el, hogy egy csóró, pici, energia,és nyersanyag szegény országnak miért állna érdekében rosszban lenni egy ilyen országgal, ami ráadásul itt van mellettünk, és már volt velük rossz tapasztalat néhányszor, amikor morcak lettek ránk.
Vagy háború esetén majd Vona kimegy eléjük tűsarkúban kiscicát simogatva, és majd szivárványt hány eléjük, azok meg visszavonulnak a röhögés miatt?
A helyzet folyamatosan változik, és ehhez igazodni kell.
Az elvek meg a valóság néha azért egész más.
Olvass többet, igyál kevesebb alkoholt.
Ne legyél párttag, és gondolkodj egyedül.
Hidd el ez hasznos tud lenni.
Rajtam sem segített :D:D:D
Ámen!

wantirna 2018.04.18. 15:58:40

Mindenkinek joga van kiszállni a prostitúcióból és elzavarni a stricijét.
Miért érthetetlen ez szerzőnk számára?

Armatúra 2018.04.18. 16:05:22

Amikor Soros Gyuri bá ösztöndíjazott, még egy hang sem volt a nyílt társadalom honi megvalósításáról, migráció nyomulásról, stb. csak a színtiszta demokráciáról, a nemzetek szabad fejlődéséről. Azóta picit mást fejt ki a naccerű ember. Persze, joga van saját világát ajánlani, de ha erőszakosan, beavatkozással teszi, akkor egészen más a leányzó fekvése., üdv.

sinus67 2018.04.18. 16:36:34

@Ménár Atya:
A tanulmányaik java részét az ős fidrszesek és a hasonló korú seggnyalói is a - nem kommunizmusban - szocializmusban végezték. A Soros ösztöndíjasoknak nem volt kötelező igénybevenni azt. Lehetőség volt a végét járó szocializmusban egy kis nyitottságot, antidemagógiát tanulni.
Így már más a gyerek fekvése. Nem igaz?
Az meg hogy Orbán a patás ördög, senki nem állította. Mindenesetre a HAZA anyagi javait családja és fidesz haveri köreire fordítja, minimum etikai vétségek közepette. Teszi ezt úgy, hogy közben a demokratikus intézményeket megnyírbálja. Mit megnyírbálja, igája alá veti. Igyekszik az állami kommunikációt propaganda gépezetté alakítani.
Amennyiben ilyet csak a patás ördög csinál, akkor Orbán egy patás ördög. Egyébként pedig csak egy végtelen hatalomvággyal rendelkező akarnok!
Ami pedig Sorost illeti...
Ha a fidesz nem Sorossal kampányolt volna, pont leszarnád, hogy mi a retket tárgyalna zárt ajtók mögött.
Veled ellentétben engem inkább az érdekelne részletesen, amit az Orbán-kormány tárgyal zárt ajtók mögött.
Az valahogy közvetlenebbül érint.
Nem gondolod?

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 16:37:17

@bobbafet: Nekem is nehéz elhinni, de emeszpés egyénire (miközben az "egykulcsos" abszolút haszonélvezője vagyok az első perctől) és jobbikos listára. Ha a zemútnyócév előtt vagy akár alatt kérdezte volna bárki, hogy el tudok-e képzelni ilyet magamról, kategórikus nem lett volna a válasz.

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 16:43:26

@Füredi Károly:

Aha. Egyszer. De az is rég.

Itt a második. Egyáltalán nem rég:

'Nem várt fordulattal ért véget a Fidesz európai uniós ünnepsége. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy miért kell szerinte Magyarországnak az orosz energiaszállítástól függetlenednie, amikor felállt az orosz nagykövet és vitába szállt a Fidesz elnökével. Az orosz nagykövettel viszont litván kollégája szállt vitába.

A Fidesz elnökét és a hallgatóságot is meglepte az orosz nagykövet amikor Orbán Viktor beszéde után szót kért a párt európai uniós ünnepségén. A pártelnök ugyanis az energiapolitikáról is beszélt, és azzal zárta beszédét, hogy szerinte az orosz észjárást kell megérteni. Azt mondta, az más, mint az európai uniós piaci alapú gondolkodás, pedig a magyar államnak inkább az utóbbit kellene támogatni.

"Az orosz észjárás nem piaci alapú hanem állami politikai természetű észjárás. Ismerjük ezt, számunkra sem idegen, meg tudjuk érteni. Az állami politikai észjárás azt mondja: hogy a gazdasági életben is meghatározó az állami befolyás, a stratégiai ágazatokban állami tulajdonnak kell lennie" - közölte a pártelnök.
...'

2018.04.18. 17:00:14

@Ménár Atya: tudod, ha azt mondanád, hogy mindenki pusztuljon, aki Kádár alatt tanult és élvezte a rendszer előnyeit, miközben te megpróbálod letagadni, hogy bizony te is, hát úgy gondolom, zokogva néznél a tükörbe. Máriánk ezt nem teszi meg.

seol 2018.04.18. 17:00:33

@_most_:

A átlagfideszes azon a szinten van kb. agyilag és tájékozottságilag, mint az a békemenetes versenyző, aki feltette valamelyik kamera előtt az örök kérdést: "na de hunnan van Simicska pénze?" ;-)

Aki nincs benne az ország lerablásában vagy nem a munkáját félti, de a fideszre szavaz, annak nagyjából egynapos memóriája van, de lehet, felülbecsültem.

seol 2018.04.18. 17:02:18

@Soros Forever:

Picit fura, hogy Soros meg kifejezetten ellenzi a korlátlan és a kötelező kvótákat, de sebaj, fideszeseknek jó lesz. :-D

seol 2018.04.18. 17:04:37

@Ménár Atya:

Elég érdekesen töröd a magyart, szóval nem kínoználak összetett mondatokkal, elég ennyi is: nem.

2018.04.18. 17:12:43

@Füredi Károly: de nem erről szól a cikk.
Mária asszonyék listát csináltak. Olyanok szerepelnek benne, akik kapcsolatba hozhatók a Soros által támogatott valamelyik szervezettel. Az is szerepel a listán, aki már rég nem áll vele kapcsolatban. Mondjuk halott...
Mária szintén felférne, Orbánnal együtt, ha ezek a kritériumok...
Érted már? Nem?

2018.04.18. 17:16:11

@Ménár Atya: oroszország nekünk sose lesz pusztán kereskedelmi partner. A Paks 2 egy politikai beruházás.
A gázvezeték a németek biznisze, mi legfeljebb haszonélvezői lehetûnk, ha egyáltalán itt megy keresztül.
De a kerítés mindent megállít!

2018.04.18. 17:22:24

@dr. mesterséges színezék: Orbán megmondta: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit lopok! Ja, nem...amit teszek!

Ezért van, hogy bátran kiáll a kvóta ellen, és csendben átvesz menekülteket.
Hogy bátran kiáll az orosz embargóval szemben, és csendben megszavazza.
Hogy Putyin nagy barátja , miközben kitilt orosz diplomatát, mert az angolok is.
Pedig pont itt kérdezhette volna meg, hogy van-e tényleges bizonyíték.

2018.04.18. 17:25:15

@Füredi Károly: egyébként a fideszes is leárulózza a mérnököt, ha elhagyja az országot.

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 18:29:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Viktor minden pillanatban a legjobbat nyújtja: akkor is, amikor A-t, és másnap is, amikor A negáltját. Neki ez a legjobbnyújtás a keresztje. Azon forog.

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 18:35:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: Valószínűleg a Soros-listáról lefelejtődésükkel kompenzálják az MSZMP-/KISZ-listáról lefelejtődésüket. Egy liberálissá vált bolsevik az pont egyenlő egy kereszténykonzervatívval - mindenki más meg liberálbolsi, például.

dr. mesterséges színezék 2018.04.18. 18:37:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: A fideszes nem várja meg a hazaárulózással, hogy a mérnök elhagyja az országot.

2018.04.18. 20:08:50

@dr. mesterséges színezék: tehát a párhuzamos világok a végtelenben találkoznak?
Vagy ez meghaladott, és a párhuzamos világ önmagába hajlik vissza?

2018.04.18. 20:10:53

@dr. mesterséges színezék: szerintem egyetlen kérdés eldönti a világnézetedet.
Miért? Aki ezt felteszi, automatikusan a NER ellensége lesz.
süti beállítások módosítása