Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Az afrikaiak már a fürdőszobában vannak

A vajfa, karitéfa (Vitellaria paradoxa C .F. Gaertn.)

2015. szeptember 27. - Toadwart66

cropped-a-woman-sells-shea-butter-009-2.jpg

A karité-, vagy shea vaj

Rendkívül igazságtalanok és előítéletesek vagyunk az Afrikában élő emberekkel szemben. Nem ismerjük sem őket, se a szokásaikat, sem a problémáikat, sem az etnikai viszonyaikat,  ennek ellenére így látatlanban, teljesen tudatlanul, lenézzük az ott élőket. Sematikus, korlátolt módon elítéljük, alacsonyabb rendűnek tartjuk őket. Ez egy nagyon gonosz és kártékony személet, ami még talán a gyarmati korra és a birodalmi szemléletre vezethető vissza. Jelentős szerepe van azonban ebben az ostobaságnak, a tudatlanságnak, az általánosításnak és az ismeretek hiányának is.

Afrika hatalmas, nem egységes kontinens. Az ott élő népek is rendkívül változatos és értékes közösségeket, kultúrákat alkotnak. Ahhoz, hogy megértsük és segíteni tudjunk az ott élők problémáin, tanulnunk, tájékozódnunk kell. Nem elég csupán önző módon elhoznunk azokat a javakat, amelyek számunkra oly fontosak. Valamit nekünk is adnunk kell cserébe. Például azt, hogy ők is hozzájuthassanak megfelelő minőségű ivóvízhez. Ez nem hiszem, hogy megoldhatatlan probléma lenne akkor, amikor mostanában már a Marsra is megpróbálunk valahogy elevickélni.

Afrika messze van. Oroszlánok, vízilovak, kafferbivalyok szaladgálnak ott, pont azért, hogy az európai és amerikai „fehér”, azaz helyesen mondva emberek, lelövöldözzék őket. A „négerek”, azaz helyesen mondva emberek, csak arra valók, hogy a nagy utazók felszerelését cipeljék és kiszolgálják a turistákat. Ezen a szemléleten sürgősen változtatnunk kell. A mostani menekültkrízis világosan megmutatta, hogy az európaiak nagyképűek, ostobák és elbizakodottak. Csak akkor jönnek erre rá, hogy valami gond van, ha valamilyen tragédia során lemészárolják őket, vagy veszélyeztetik az érdekeiket.

Sajnos sokan – köztük persze én is –, csak elméletben foglalkozunk Afrika problémáival, a rendszeres és kegyetlen aszályokkal, az elsivatagosodással, vagy az esőerdők tragikus méretű degradációjával. Valahogy így viszonyulunk a kegyetlen és embertelen gyermekkatonaság kérdéséhez is. Nem az okokat szüntetjük meg, hanem mélységesen elítéljük a következményeket. Nálunk ilyesmi soha nem történhet meg, mondjuk szörnyülködve, miközben elfeledkezünk a Hitlerjugendről. Tudjuk, hogy azt illik rá mondani, hogy az erdőirtás nagyon csúnya dolog, de úgy vagyunk vele, hogy minket ez közvetlenül nem érint, mivel nem mi végezzük azt. A trópusi fákból készült termékeknek azonban mégiscsak mi teremtünk piacot.

Az ENSZ és különböző nemzetközi segélyszervezetek révén mára szerencsére elértük azt, hogy a hetvenes, nyolcvanas évekhez mérhető éhínségek már nem tombolnak a kontinensen. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy jólétben éldegélnek ott az emberek. Manapság a helyi fegyveres konfliktusok és a globális felmelegedés veszélyezteti leginkább az ott élő emberek életét. Ha nem foglalkozunk komolyan ezekkel a problémákkal, akkor milliárdnyi ember élete kerül veszélybe, akik Európába próbálnak majd eljutni, hogy egyáltalán életben maradjanak. Nem megélhetési, hanem „túlélhetési migránsok” lesznek. Ha ezt el akarjuk kerülni, már most nagyon komolyan oda kellene figyelnünk a fekete kontinensre.

Távol vagyunk Afrikától. Afrika azonban a globalizáció miatt, a termékein, az ásványkincsein, a drágakövein, az aranybányáin keresztül már Európában,  Amerikában és Japánban van. A kozmetikai iparon keresztül szorosabb a kapcsolatunk ezzel a „távoli” földrésszel, mint gondolnánk. Ezeken a produktumokon keresztül könnyen lehetne javítani ezeknek a sokszor nagyon szegény régióknak az életszínvonalán. Küzdjünk talán samponokkal, testápolókkal, tusfürdőkkel az afrikai szegénység ellen? Elég nevetséges elképzelésnek tűnik, de van némi alapja.

Nagyon jó példa erre a vajfa, vagy karitéfa, latin nevén Vitellaria paradoxa, melyet Karl Friedrich von Gaertner német botanikus írt le ezen a néven.

karl_friedrich_von_gaertner_von_emil_orth.jpg

Az idősebb példányok 200 - 300 évig is eléldegélnek, melyeknek a törzsátmérője akár az egy métert is elérheti. Az első termések a fák 15 éves korában jelennek meg, de igazából 30 éves koruk körül fordulnak termőre. A legjobb minőségű termést 50 és 100 év körüli fák adják. Telepítésük, termesztésük tehát csak hosszabb távon térül meg.

vitellaria_paradoxa_ms_1447_1659_12fa43.jpg

Bőrszerű levéllemezeik hullámosak, jellegzetes erezetűek. Zöld termései a közönséges dióéhoz (Juglans regia) hasonlóak.

2012-06-29_tamale_shea_picking-6048_269.jpg

Egy fa megközelítően 20 kg nyers termést hoz, amelyből nagyjából 1 kg körüli karitévaj, más néven shea-vaj nyerhető ki. A termésekben található vöröses, barnás fényes, csonthéjas magvak egy kicsit a Balkánról származó vadgesztenyére (Aesculus hippcastanum) emlékeztetnek. Termését emlősök, főként az elefántok terjesztik.

sheanuss.jpg

A 15 méterre növő fa Afrika szavannáin él. A legoptimálisabb termőhelyei Maliban (631 USD), Elefáncsontparton (1.475 USD), Burkina Fasóban (210 USD) és Szudánban (2.242 USD) találhatóak. Az egy főre jutó GDP-ket zárójelben tüntettem fel. Nem gazdag vidékekről van szó, az ott élő embertársaink érdekében érdemes tehát a karitévaj fogyasztásunkat a lehetőségeink szerint növelni.

A termés összeszedése és feldolgozása, mivel rengeteg kézimunkát igényel, több százezer nőnek ad munkát a régióban. Az összegyűjtött, terméseket földbe ásott gödrükben 4-5 hónapig fermentálják, majd a húsos termésfalat eltávolítják róluk. Ezután a termést  megmossák, összetörik, kemencében pirítják majd összepasszírozzák. Az így kinyert híg, barnás massza tetejéről eltávolítják a szennyeződéseket és a maghéjak maradványait. Ezután többszöri forralás és szűrés után, hideg préseléssel kapják meg a karitévajat.. A szürkésfehér színű vajat ezután vízzel átgyúrják, majd többszöri mosással kifehérítik. Nagyjából két napi munka szükséges a megfelelő minőségű, kozmetikai célokra alkalmas vaj előállításához. 

A fehéres, vajszerű anyag nagyon hasonlít a kakaóvajhoz. Mivel szintén ehető, ezért gyakran használják annak helyettesítésre, és nagy szerepe van a tradicionális konyhában. Nem véletlenül nevezik a karitévajat Nyugat-Afrika aranyának.

A terméknek nagyon kiváló kozmetikai tulajdonságai vannak. Ez arra vezethető vissza, hogy az összetétele nagyon hasonlít az emberi bőr által termelt zsírokéhoz. Ezenkívül tartalmaz még A-, E- (tokoferol), F vitaminokat is. Antioxidáns hatása miatt valóban lassítja az arcbőr öregedését, serkenti a sejtek anyagcseréjét, hidratálja a bőrt, így védelmet nyújt annak kiszáradása ellen, valamint lassítja a ráncok képződését. Még a napégés ellen is védi a bőrt. Elősegíti a sebek gyógyulását és kiválóan használható a repedezett, pikkelyes bőr kezelésére. Ekcéma és nehezen gyógyuló sebek gyógyítására is megfelelő. Alkalmas a terhességi csíkok és a pattanások kezelésére is. Az afrikai őslakosok ősidők óta ismerik ezeket a tulajdonságait.

lb_sheabutter.jpg

A kozmetikai ipar elsősorban testápolók, tusfürdők, samponok és arckrémek alapanyagaként, összetevőjeként használja. Mivel a karitévaj, kis mennyiségben ugyan, de természetes latexet is tartalmaz, ezért az arra érzékeny bőrű embereknél allergiás reakciót válthat ki. Bőrre ártalmas adalékanyagok, kemikáliák azonban nem találhatók benne.

Afrikára és az afrikai emberek munkájára szükségünk van. Nem versengenünk és ellenségnek kell tekintenünk őket, hanem együtt kell velük működnünk, és észre kell vennünk a problémáikat. Rengeteg értékes dolgot kaphatunk tőlük, ha tiszteljük őket és az életüket. Egy bolygón élünk, és egyre több problémát kell közösen megoldanunk, különben Gaia természetes immunreakciója rövid időn belül elpusztít mindannyiunkat.

images_9.jpg

Macaco & Youssou N´Dour & Oumou Sangare – One Step





A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr867843246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Narcolepsia 2015.10.14. 14:56:06

Régóta használom a szemkörnyékemre, hiszen bármilyen más krémet használok, könnyezik tőle a szemem. Ettől meg nem. Ráadásul nagyon is jót tesz a bőrömnek, különösen ezen a területen, ahol egyébként vékony a bőr. Csak ajánlani tudom!
süti beállítások módosítása