A Heisenberg-féle határozatlansági elv kimondja azt, hogy egy részecske helyzetét és sebességét, illetve impulzusát egyidejűleg nem lehet pontosan meghatározni. Valami ilyesmi jelenséget figyelhetünk meg manapság a baloldali pártoknál is. Ha tudjuk, hogy hol helyezkednek el, akkor nem tudjuk, hogy mit csinálnak. Ha meg csinálnak valamit, akkor meg azt nem tudjuk pontosan, hogy hol helyezkednek el. Ez nem is csoda, mivel ők maguk sem nagyon találják sem a helyüket, sem a szerepüket a magyarországi politikai életben.

A DK és MSZP közötti ádáz harcnak (részletesebben lásd. Batrachomyomachia – Béka és egér harc) a marakodás gyönyörűségén kívül sok értelme nincs. Ebben a heroikus küzdelemben az érzelmek már rég felülkerekedtek az értelmen. Ez ez állandó harckészültség jelenleg egész Magyarországon általánosan jellemző. Egy ennyire hisztérikus működésű országon már csak egy jól időzített, hatalmas pofon segíthetne. Több jelből arra lehet következtetni, hogy ez előbb vagy utóbb, de meglesz.

Ha 2018-ra nem egyezik ki valahogy egymással az MSZP-DK ugrócsoport, és nem hajlandók együtt, keményen és határozottan kiállni a Magyarországon élő leszakadó rétegek képviseletéért, akkor ott egye meg őket a fene ahol vannak. Nem lesz érdemes bánkódni értük. Mehetnek majd a smici sapkájukat alázatosan gyűrögetve kuncsorogni Felcsútra néhány mandátumért.

A kegyelmes úr időben értesíteni fogja őket arról, hogy mikor és miért szidhatják őt, de csak azért, hogy elmondhassa magáról azt, hogy neki is van kemény ellenzéke.

Lehet, hogy a háttérben van valami titkos záradék, mint a Molotov-Ribbentrop paktumban, de ez eddig még nem derült ki. Így viszont olyan jellege van az egész hajcihőnek, mintha a semmiért küzdenének ilyen elszántan a harcoló csapatok.

A mostani választási rendszerből világosan következik az, ha nem képesek valahogy abbahagyni egymás tépését, a látványos sértődéseket, a durcizást és nem tudnak valamiféle épkézláb, komolyan is vehető közös jelölteket állítani, akkor az egész baloldali társaságból az fog bejutni a Parlamentbe, aki Orbán Viktor számára megfelel. Nem lesznek nagyon sokan.

A MSZP által meghirdetett nihil nagyon kényelmes stratégia, de sok mindent nem lehet vele elérni. Azon vitatkozni, hogy kinek hány százaléka van, nem érdemes, mivel annyi bizonyos, hogy nagyon kevés. Az IPSOS szerint ketten együtt sem érik el a Jobbik 26 százalékát. (Forrás: ipsos.hu) A FIDESZ a maga 41 százalékával nyugodtan hula táncot járhat, fűszoknyában, Selmeczi Gabriella igényes koreográfiájában.

A két, elvileg azonos oldalon álló párt ezzel a stratégával tökéletesen képessé válik arra, hogy egymást kinyírja. Ha ez a cél, akkor nincs is ezzel semmi baj. Garantáltan sikerrel fognak járni. Ebben az esetben a miniszterelnök úr legfeljebb az általa bitorolt keresztény és konzervatív jelzők mellé, megszerzi magának a szociáldemokratát is. A Jobbikot megtartja magának amolyan politikai pitbullnak. Jók lesznek ijesztgetésre.

Nagyon kicsi az esély arra, hogy a Fideszt 2018-ban le lehessen győzni. Csodák persze történhetnek. Az is lehet, hogy Orbán Viktor ráun a világ hívságaira és elmegy buddhista szerzetesnek, vagy elindul gyalogosan meghódítani az Északi-sarkot.

Ma nagyjából 4 millió ember él szegénységben Magyarországon. Az, hogy mennyire, az nem egészen egyértelmű, mert bizonyos mutatók szerint csak vígan dőzsölnek. Ez utóbbi nem tűnik teljesen életszerűnek. Ennyi emberrel már Oroszországot is érdemes lenne megtámadni. Nyerni nem nyernék ugyan, de legalább jól rájuk ijesztenénk. Orbán Viktor legyőzéséhez azonban bőven elegendőek lennének.

Ennek a rétegnek a megszólítása rendkívül nehéz, mivel közülük  nem mindenki internetezik, nem nagyon járatnak napilapokat és csak ritkán járnak irodalmi szalonokba. Keservesen, az egyik napról a másikra élnek. Fogalmam sincs arról, hogy miként lehetne elbeszélgetni velük. A legcélszerűbb lenne talán valami országjárást rendezni. Orbán Viktor ezt megtette akkor, amikor szüksége volt rá.

Ennek a heterogén, többszörösen becsapott, kiábrándult rétegnek nagyon nehéz megszerezni a bizalmát. Nem vagyok biztos abban, hogy jelen állapotában a két valamekkora baloldali pártnak ez sikerülhet. Ha az MSZP vagy a DK, mint párt megszűnik, az önmagában nem nagy tragédia. Ha azonban az említett rétegek továbbra is érdemi képviselet nélkül maradnak, az már az.

Az egész unortodox gazdasági csoda, azaz szemfényvesztés, az ő kizsákmányolásuk árán ment végbe. Kevés a jövedelmük, a szociális hálót kirántották alóluk, nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, de a 27 %-os áfát ők is kifizetik. Ezeket az igazságtalanságokat jelenleg egyetlen politikai erő sem képes megakadályozni. Arról is meg kell valahogy győzni ezeket az embereket, hogy csodák manapság nincsenek.

Ez így önmagában persze puszta demagógia, mivel semmiféle program nincs mögötte. Ha ezt valahogy sikerülne mégis összeeszkábálni, akkor legalább arra lenne esély, hogy ezeknek az embereknek a támogatásával, és az ő érdekükben, jó nagyokat lehessen rúgni a kormányzó párt jól megtermett hátsójába. 2018 után egy erős ellenzék sokkal életképesebb és jóval hasznosabb lenne, mint egy gyenge baloldali győzelem. Ez utóbbit Orbán Viktor egy futballmeccs szünetében is bármikor megbuktathatja úgy, hogy még vécére is ki tud menni közben.

Vissza kell térni a jó öreg munkásmozgalmi hagyományokhoz. Ebben az esetben azonban nem valami névleges baloldali pártokra van szükség, hanem egy fokozatosan erősödő szociáldemokrata mozgalomara. Érdekvédelemmel, független szakszervezetekkel, szolidaritással, sztrájkokkal, tüntetésekkel meg más ehhez hasonlókkal. A mostani miniszterelnök úr ügyesen felhasználta ezeket a saját érdekében. Utána persze elárult mindenkit, de ez már egyáltalán nem az ő problémája.

Ez a stratégia még az Országgyűlésen kívül is elég hatékony lenne. A parlamenti demokráciát a miniszterelnök úr amúgy is úgy kiürítette, mint egy sörösdobozt. Pontosan nem nagyon tudom, hogy miként lehetne megvalósítani ezt a mozgalmat, mivel Pelikán Józsefhez hasonlóan, ideológiailag nem vagyok elég képzett, de biztos utána lehet valahol olvasni ezeknek a dolgoknak. Jelenleg a baloldaliság pontosan szembemegy a trendiséggel, mivel azt most a szélsőjobb jelenti, de nekik egész más a célközönségük. Számukra elég néhány harcias jelszó, aztán már mennek is szavazni.

Azt, hogy a dolgok kezdenek kedvezőre fordulni, onnan lehet majd észrevenni, hogy a kormány propagandagépezete elkezdi majd majd az érintetteket kommunizmussal vádolni. Lehet, hogy összeállítanak még egy McCarthy bizottságot is.

Ezt kéne valahogy elérni. Akkor aztán neki lehet állni tervezgetni a jövőt, hogy miként lehetne felszámolni az Orbán Viktor által kreált, igazságtalan, rosszléti államot.

Még valami. A mindennapi éneklés miatt szükség lesz munkásdalárdákra is. Ez még magának Balog Zoltán miniszter úrnak is a kedvére való lenne.

Volt egyszer egy: Egyetértés Munkásdalárda

Sárguló fényképek, fakuló emlékek… Valóban mindössze ennyi maradt volna egy hét esztendő híján száz évvel ezelőtt megalakult munkásdalárdából? A másfél évszázados múltra visszatekintő komáromi daléneklés mindenekelőtt felekezeti alapokon szerveződött, de volt énekkaruk az iparosoknak, gazdáknak és iskoláknak is. Az első világháborút követő években a szervezett munkásság műkedvelő kultúrcsoportjaiból alakult meg a szociáldemokrata párt égisze alatt 1921. április 15-én az Egyetértés Munkásdalárda, amely Krausz Mór karnagy vezetésével már létrejöttének első esztendejében három hangversenyen vett részt.

Az évek múltával természetessé vált, hogy a munkásdalárda rendre fellépett május elsejéken, kulturális megmozdulásokon, gyermekdélutánokon, matinékon, hangversenyeken, s több önálló hangversenyt rendeztek a húszas években épülő Munkásotthon javára is.

Az énekkar megalakulásának tizedik évfordulójáról kétnapos ünnepség keretében emlékeztek meg 1931 júliusában, amikor felavatták a dalárda Berecz Gyula szobrászművész által tervezett vörös zászlaját (a címképen Kossár József zászlótartóval látható), amelyre a kórus jeligéjét és jelvényét hímezték. Az anyaországhoz való visszacsatolás, majd a második világháború évei fokozatosan megbénították a dalárda működését, amelynek karnagyát haláltáborba hurcolták.

A háború után hiányát nehezen tudták pótolni, mígnem 1949-ben Schmidt Viktor zenetanár vette át az énekkar vezetését, amely a Csemadok keretében működött, s mint vegyes kórus, zenés színpadi művek és operettek előadásában is közreműködtek. Az énekkar működésének anyagi hátterét a járási építővállalat biztosította, s az addig fedél nélküli dalárdának ismét a rendelkezésére bocsátották eredeti otthonát, a Munkásotthont. Mivel az idős Schmidt Viktor egészsége nem tette számára lehetővé az énekkar vezetését, Ág Tibor javaslatára Jarábik Imre lett az új karmesterük.

Ettől kezdve ismét felfelé ívelt az énekkar pályája. A Jókai Napokon egyik számukat Vass Lajos Erkel díjas zeneszerző vezényelte, részt vettek a galántai Kodály Napokon, a Csallóközi Dal- és Táncünnepélyeken, kulturális és társadalmi rendezvényeken, kiállítások megnyitóján, mígnem 1968 novemberében elnyerték az aranykoszorút. 1981-ben a fogyatkozó létszámú Egyetértés Munkásdalárda még megünnepelte megalakulásának hatvanadik évfordulóját, ám hamarosan a nyomdokába lépett az egy évvel korábban, 1980-ban megalakult Concordia Vegyes Kar.

Forrás: http://www.dunataj.sk/