Jan Brueghel: Ádám és Éva az Édenkertben (c. 1600)

„Arra a felvetésre, hogy a német kancellár szerint kerítésekkel nem lehet megállítani az életük védelmében rohanó embereket, a kormányfő úgy reagált: Magyarország nem szomszédos sem Szíriával, sem Irakkal, és akik idejönnek, nem az életükért menekülnek. „Legtöbbjüket migránsnak tartjuk, akik egy jobb életet akarnak" - tette hozzá. Mindenkit megillet az emberi méltósághoz és a biztonsághoz fűződő jog, de „egy német élet vagy egy magyar élet nem jár mindenkinek", csak azoknak, akik "megdolgoztak érte" - mondta Orbán Viktor.”

Forrás: Orbán szerint egy magyar élet nem jár mindenkinek

„- Az én véleményem szerint - mondja Švejk -, mindent tárgyilagosabb szempontból kell nézni. Minden ember tévedhet, és muszáj is, hogy tévedjen, minél tovább töri a fejét valamin. A törvényszéki orvosok is emberek, és minden embernek megvannak a maga hibái. Egyszer például Nusléban, éppen a Botič-híd mellett, ahogy a Banzet-vendéglőből megyek hazafelé éjszaka, odajön hozzám egy úr, a fejemre húz egy bikacsökkel, és amikor már a földön feküdtem, alaposabban szemügyre vesz engem, és azt mondja: „Ejnye, tévedtem, ez nem az.” És úgy felmérgesedett a tévedése miatt, hogy még egyet rásózott a hátamra. Hiába, ilyen az emberi természet: mindig csak téved, amíg meg nem hal.” (Jaroslav Hašek –Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban)

A miniszterelnök úr is tévedhet és ezt senki sem róhatja fel neki a hibájául. Egy kormányfőnek rengeteg komoly gondja akadhat a mindennapi munkavégzése közben, főleg, ha ennyire imád másokkal hadakozni. Ha jobban megnézzük, hogy micsoda furcsa szerzetekkel vette körül magát mostanában, akkor el kell ismerni azt, hogy ehhez képest egészen kiváló egészségnek örvend.

Rogán Antal tisztessége felől nekem egy cseppnyi kétségem sincs. Szíjjártó Péter reggelente egyre nagyobb mennyiségű adrenalin injekciók segítségével őrzi meg az állandó harckészségét. A hazai polgári réteget Mészáros Lőrinc és Széles Gábor alkotja, vágósúlyban. Médiaügyekben az utcáról jött ember, Habony Árpád barkácsolgat  valamit, milliárdok buzgó felhasználásával. A „Kredencek Ura” nem egy magyar William Randolph Hearst. Mind e mellett ráadásul  Simicska Lajos is az oldalára fordult.

Itt van még neki nemzeti burzsoáziának, az amerikai származású adómanó, Andy Vajna, aki megváltoztatta a miniszterelnök szigorú és bizalmatlan hozzáállását az offshore cégekkel szemben. A gyengéd modorú Kövér László sem teszi könnyebbé a miniszterelnök úr életét. Vele szerencsére csak akkor van baj, ha megszólal.

A migránsok is egyre fogyatkoznak Magyarországról. Egyszerűen lemondtak a híres magyar vendégszeretetről, meg a folyamatos hülyítésről. Odalett a „megélhetési bevándorlók” varázsa, az afrikaiak pedig, fájdalom, de még nem érkeztek meg. 

Megint kezd kellemetlen és kínos dolog hű fideszesnek lenni. A szégyenkezési és a büszkeségi fázisok ilyen gyakori váltakozása nem tesz jót a csapatszellemnek. Vannak persze sokan, akiknek egy Nagy-Magyarország térképpel és az antiszemitizmussal blokkolni lehet az agyműködését, de a vegetatív idegrendszerük attól még működik és emiatt nekik is kell enniük. Szegények abban a hitben ringatják magukat, hogy ők jobboldali gondolkodásúak. Erre minden okkal büszkék is lehetnének, de az ostobaságra ez sem ad felmentést. A Fidesz nagyjából annyira konzervatív, mint Stefani Joanne Angelina Germanotta (Lady Gaga).

A földrajzi ismereti Orbán Viktornak teljesen korrektek. Abban azonban téved, hogy „akik idejönnek, nem az életükért menekülnek”. Lelőni biztos nem fogják őket, talán, de megfagyni bizonyos körülmények között teljes mértékben megfagyhatnak.

A balkáni térség – amelybe hazánk is oly sikeresen integrálódott – nem képes és nem is akar emberi körülményeket biztosítani a menekültek számára. Erre a menekültek is rég rájöttek már. Mi egy Belgrád – Bécs – Berlin kaland-rallyt rendezünk a számukra, leharcolt buszok segítségével. Simicskó István, janicsár aga sejtetni vélte, hogy ebben nagy szerepük van az orosz szponzoroknak is.

„Egy magyar élet nem jár mindenkinek” csak azoknak, akik „megdolgoztak érte”. Ez a kijelentés teljesen félreérhető, ugyanis egyetlen magyar sem dolgozott meg a "magyar életéért", csak az édesanyja.

Ha pedig a „magyar élet”, mint fogalom, a földi Édenkerttel azonos, az csak bizonyos szűk kör számára elérhető. Nagyrészt azoknak, akik a miniszterelnök úr szívének oly kedvesek. Ők az Éden birtokosai. A „magyar élet” ugyanis eléggé heterogénné vált az utóbbi pár évben.

A népes siserahad és a sok tányérpusztító mellé a kormányfő felvehetne pár száz, ágrólszakadt szociológust. Akad belőlük bőven és gyakorlatilag beérik hamuba sült pogácsával is. Osszon szét köztük valami akciós digitális fényképezőgépeket, aztán küldje szét őket az ország minden részébe. Egy idő után szedje össze azokat, akik szerencsésen életben maradtak, és beszélgessen el velük az élményeikről.

Magyarnak lenni nem jelenti automatikusan a jólétet. Az sem igaz, hogy a magyar népesség lassan több mint a fele lusta, alkoholista, mihaszna léhűtő, akik csak a segélyekből hajlandók megélni. A szegénység nem egy tanult szakma.

– Már a nagyapám is messze földön híres és megbecsült ágról szakadt, szegény ember volt. Pillanatok alatt kilakoltatták mindenhonnan és a családja több köztiszteletnek örvendő tagja is mesterien éhen halt. Apám züllött kártyajátékosként sajnos véletlenül elgazdagodott, de nekem erős akarattal sikerült ismét szerencsésen tönkremennem és újra megalapoztam a család szegénységét. A fiaim koldulással és apróbb bűncselekményekkel foglalkoznak, így egyáltalán nem kell azon aggódnom, hogy meggazdagszanak. – mesélte egy jól képzett és tehetséges szegény.

Sokan Magyarországon ciklikus szegénységgel küszködnek. Csak a fizetésnap után úgy 15 nap elmúltával térnek át szegény életmódra. Addig úgy nagyjából elvannak. 

Lehet, hogy a makromutatóink kiválóak, de közben egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe. Az államadósság csökkenése egy szegénységi szint után már nem tölti el az embereket mennyei boldogsággal és kapásból felrúgják azt, aki valami nagyszerű GDP-t mutogat nekik lelkesen. A magyarországi szegénységgel kapcsolatban a tatárjárásra és Werbőczy István „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyvére" hivatkozni dőreség.

Tarján M. Tamás

1967. december 9. Nicolae Ceaușescu lesz Románia államfője

„Bár az 1966. évi abortuszellenes rendelet, és a Magyarországon Ratkó Anna nevéhez fűződő népesedéspolitika már utalt a diktátor brutális kormányzási stílusára, az igazi „ceaușescui” éra az 1971. esztendővel kezdődött meg. Ebben az évben a román államfő látogatást tett a Távol-Keleten, és a jelek szerint olyannyira nagy hatást gyakorolt rá a Kim Ir Szen-féle dzsucse ideológia, valamint Mao kulturális forradalma, hogy ő is a Szovjetunióval szembekerülő elvtársak útjára lépett. Az 1971-es „júliusi tézisek” neosztálinista és erőszakos nacionalista fordulatot hoztak, amit a cenzúra szigorodása, a titkosszolgálati terror és a növekvő önkény mellett később a nevetségességig fokozott személyi kultusz jellemzett. Ceaușescu országát saját tervei és vágyai alapján, a realitások és következmények teljes figyelmen kívül hagyásával kormányozta, amire a legékesebb bizonyítékot a Románia által felhalmozott államadósság lefaragása szolgáltatta.

A diktátor elhatározta, hogy országa minden erőforrását ezen „szent cél” érdekébe állítja, aminek következtében a szocialista állam a nyolcvanas években hihetetlen erőfeszítéseket tett exportteljesítménye növelésére. Ceaușescu gazdaságpolitikája hamarosan odáig vezetett, hogy az egyébiránt elsőrangú termőfölddel rendelkező Románia polgárai gyakran még az alapvető élelmiszereket is nélkülözték, az adósság elleni harc és a rohamosan növekvő népesség pedig együtt nyomorba döntötte az országot. A kelet-európai állam 1989 nyarán – Ceaușescu bukása előtt fél évvel – végül teljesítette a diktátor által kitűzött tervet, ugyanakkor ezért hatalmas árat kellett fizetnie. Az exportmaximalizáláshoz hasonlóan önkényes és erőszakos volt az 1988-as „település-szisztematizálási terv” is, mely lerombolással fenyegette a falvak – és az erdélyi magyar települések – jelentős részét; ennek végrehajtására szerencsére végül nem került sor.

1988 körül már világosan látszottak a Ceaușescu uralmát később elsöprő vihar első jelei, aminek fő okait az 1978 után átszervezett  által keltett terrorban és a diktátor korlátlan személyi kultuszában lelhetjük meg. Bizonyára nem okozunk vele meglepetést, ha eláruljuk, hogy január 26-a, a politikus születésnapja hamarosan nemzeti ünnep lett Romániában, miközben Ceaușescu fényképei, szobrai meghódították a köztereket és a középületeket, elnöki reprezentációja pedig a koronás uralkodókét is felülmúlta. A diktátor megalomániájáról – korábban felsorolt intézkedései mellett – Bukarest városa is híven tanúskodik, ahol 1965 és 1989 között egész háztömböket dózeroltak le azért, hogy Ceaușescu ízlésének megfelelő épületek kerüljenek a helyükre.

Ceaușescu már-már kényszeres módon ügyelt előnyös megjelenésére, ami azt eredményezte, hogy rendre a negyvenes éveiben készített fényképek láttak róla napvilágot, más esetekben pedig ügyelni kellett arra, hogy alacsony termete észrevétlen maradjon. A kultusz persze nem csak az övé volt: felesége, Elena is központi szerepet játszott a hivatalos román propagandában, miután – kémikusként – Ceaușescu révén ő lett a tudományos élet első embere. A „Kárpátok géniuszát” és nejét a sajtó nap mint nap az egekig magasztalta, a háttérben pedig a Securitate felügyelt arra, hogy a diktátor kultuszát „kellő lelkesedéssel” ápolják.”

Forrás: Rubiconline