Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Turizmust Akadályozó Központ

2016. február 10. - Toadwart66

vajna_rogan.jpg

"Zártkörű beszélgetésen magyarázta Rogán Antal miniszter, miért lesz jó a turizmus újfajta állami irányítása. A hvg.hu megtudta, hogy Orbán Viktor „saját lábon álló”, turizmust tanuló lánya is ott volt, akárcsak Andy Vajna filmügyi kormánybiztos. Az egyik szervező ezt azzal magyarázta: Orbán Ráhelt mint külföldön tanuló fiatalt hívták meg, a nemrég TV2-t is megvásárló Vajna pedig olyan fontos az országimázsnak, hogy „húsz kellene belőle”. Szakmai szervezeteket is megkérdeztünk, de sokan nem is hallottak az eseményről."

Orbán Ráhelt is érdekli a Rogán-féle nemzeti turizmus

big-blue-divider-hi.png

A megjelenteket teljesen elképesztette az, hogy a külföldön tanuló, szerényen és visszafogottan öltözött, csendes, fiatal leányka, Orbán Ráhel, azonos a miniszterelnök úr Ráhel nevű nagylányával. Andy Vajnáékból 19 sajnos nem tudott eljönni a nagy eseményre, a szervezőknek ezért be kellett érniük eggyel, Andy G. (azaz a hetedik) Vajnával, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal. A többiek kimentették magukat, mivel éppen a Graz környéki Thal nevű falucska lankáin síeltek 35 Arnold Alois Schwarzenegger társaságában. Közülük néhányan azonosak a híres amerikai színésszel, 3 pedig Kalifornia állam 38. kormányzója volt. Az biztos, hogy az összes Vajna és Schwarzenegger szivarozik.

Miután a résztvevők felocsúdtak első meglepetésükből, meghallgatták Rogán Antal beszámolóját. Az említett Rogán Antal azonos a miniszterelnök kabinetfőnökével és minden rosszindulatú híresztelés ellenére csak egy példány van belőle. A teljes mértékben párját ritkító kabinetfőnök a résztvevők legnagyobb ámulatára hirtelen előrántott valahonnan egy teljesen lenyűgöző kormány-előterjesztést, amely szerint felállna egy új állami intézményrendszer a magyarországi turizmus irányítására. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

Ez az intézményrendszer valószínűleg a Julianus barát Intézményfenntartó Központ (JUIK) nevet kapja majd. Julianus barát azonos azzal a magyar Domonkos-rendi szerzetessel, aki a XIII. században figyelmeztette az országot a turizmus közeljövőben várható jelentős növekedésére.

Julianus az akkori turistákat így jellemezte:

„Hanem hogy hadviselésükről tudósítsalak Benneteket, azt mondják, hogy messzebbre nyilaznak, mint más népek. Az első összecsapáskor mintha nem is nyilaznának, hanem úgy látszik, hogy nyílzápor esik. Karddal és lándzsával nem bánnak olyan jól a harcban. Seregüket meg úgy rendezik, hogy tíz ember élén egy tatár, száz ember felett pedig egy százados van. Ezt azért csinálják ilyen fortélyossággal, nehogy befurakodó kémek valami módon meglapuljanak köztük, és ha történetesen számuk lecsökken a csatában, tüstént ki tudják egészíteni, és hogy a sokfelől összegyűlt nép, amely különböző nyelvűek és nemzetiségűek közül verődik össze, ne tudjon valamilyen hűtlenséget elkövetni. Minden elfoglalt ország királyait, fejedelmeit és főurait, akikről feltehető, hogy valamikor ellenállást szerveznek, haladék nélkül megölik. A katonákat és erős parasztokat meg a csatába maguk előtt küldik felfegyverezve, harcra kényszerítve őket. Más parasztokat pedig, akik harcra kevésbé alkalmasak, meghagynak földművelésre, és mindegyik csatába hajszolt vagy megölt ember feleségét, leányait és nőrokonait szétosztják a földművelésre meghagyottak között, némelyiknek tízet vagy többet futtatva, és kötelezik őket, hogy azontúl tatároknak nevezzék magukat.” (Levél a tatárok életéről, 1237-38-ból)

A Julianus barát Intézményfenntartó Központ – a már bizonyított KLIK sikeres működéséhez hasonlóan – remélhetően alkalmas lesz arra, hogy segítségével a turizmus nagy mennyiségű veszteséget termeljen, szerencsés esetben teljesen működésképtelenné váljon. Ezután sokkal egyszerűbb lesz újjászervezni, vagy esetleg reprivatizálni.

Azt még nem lehet tudni, hogy az új szervezetnek hány főosztálya lesz, de a gazdaságtalan működtetéséhez legalább hat-hétre lenne szükség. A tervezett főosztályok a következők lennének: Szállodai Főosztály, Konferencia-szervezési Főosztály, Fesztivál-szervezési és Detoxikáló Főosztály, Tűzijáték és Pirotechnikai Főosztály, Sportrendezvényi és Olimpiai Főosztály, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy turizmusáért felelős Főosztály. Ezeken kívül természetesen lesz még egy saját kuratóriuma is, kizárólag Fekete György és a Magyar Művészeti Akadémia részére.

Az elképzelések szerint a szállodaigazgatók mellé nemzetbiztonságilag átvilágított főportásokat fognak kinevezni, akik az intézmények fenntartásához szükséges eszközöket, beszerzéseket a Központon keresztül bonyolítják le. Ennek segítségével el lehet majd érni azt, hogy megszűnjenek a budapesti luxus szállodák és a vidéki turistaházak között ma még meglévő kirívó különbségek. A főportások kiválasztásánál a cél az, hogy kinevezésük teljesen független legyen a politikától, ezért ezzel kapcsolatosan kormány minden esetben egyeztetni fog JUIK-al, a CÖF-CÖKA-val, valamint Fekete Györggyel és a Magyar Művészeti Akadémiával. Ezzel elkerülhető lesz az, hogy a politikai pártok és főként Soros György beleszólhassanak a magyar hotelportások tevékenységébe.

A jelenleg teljesen kaotikusan és gazdaságtalanul működő éttermeket racionalizálni fogják. A menüket országosan egységesítik, így egy gazdag holland turista is ugyanazt az egészséges és tápláló ételt fogja kapni, mint egy hajdúszoboszlói gyógyszállóban vendégeskedő nyugdíjas. Például homárt kelkáposzta főzelékkel. Löncshúst (spam) természetesen mindenki kap majd, ezt nem is kell külön kérni.

Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy kiemelt turisztikai jelentősége miatt különösen fontos egy 600 szobás szálloda felépítése a dinamikusan fejlődő, mintegy 1.668 lakosú Felcsúton (New Dubai). Minden felcsúti szállodai szobához külön jacuzzi és egy nemzeti színű futball labda tartozik majd. A „Felcsút Grand Hotel Royal” tervei teljesen elkészültek. Már csak az Európai Uniót kell meggyőzni arról, hogy ez egy jelentős környezetvédelmi beruházás.

Andy G. Vajna megemlítette, hogy a kaszinóról sem szabad elfeledkezni, mivel azt már megígérték neki, ráadásul számára nagyon fontos a környezettudatosság. A kaszinók köztudottan csak minimálisan szennyezik a környezetüket és semmi közük sincs a bálnavadászathoz, sőt kimondottan tiltják ezt a tevékenységet a területükön. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

A titkos összejövetelt állítólag Káel Csaba, Zsidai Roy, Hegedűs Attila és Bienerth Gusztáv szervezte, akik soha nem hallottak arról, hogy valaha is politikai kapcsolataik lettek volna. Zsidai Roy külön kiemelte, hogy a miniszterelnök szemrevaló lánya már egyáltalán nem dolgozik a Trinity Gasztronómiai Kft.-nél és megesküdött arra, hogy hirtelenjében fel sem ismerte a felnőtt hölggyé érett Ráhelt. Azt, hitte, hogy csak egy egyszerű, külföldön tanuló fiatal, mivel teljesen úgy is néz ki. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

Bienerth Gusztáv, aki 70-80 százalékos valószínűséggel azonos a budapesti olimpiát célul kitűző BOM egyik alapítójával, elmondta, hogy már ő sem nagyon emlékszik arra, hogy valamikor nagyon régen, talán 2012-ben, az International Management Group Kft. szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, hogy nettó 24 millió forintért olyan szakvéleményt és prezentációt készítsen a minisztérium számára, amit rendkívül fáradtságos munkával, az internetről kellett összeollózniuk a Ferencvárosi Torna Club új labdarúgó-stadionjával összefüggésben. Bienerth Gusztáv azt sem tudta pontosan megmondani, hogy ő most valójában melyik Bienerth Gusztáv, de megígérte mindent meg fog tenni azért, hogy ezt kiderítse. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

Hegedüs Attila kijelentette, hogy belőle rengeteg van az országban, így nem tudja megmondani, hogy ő pontosan melyik is. A jelenlévők szerencsére a segítségére siettek és közölték vele, hogy ő minden bizonnyal a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. ügyvezetője, aki egyben a Turisztikai Menedzserek Szövetségének alelnöke is. Hegedüs megígérte, hogy megpróbálja mindezt valahogy megjegyezni. Egyik résztvevő a tabletjén gyorsan keresett egy képet és azt is megmutatta Hegedüsnek, hogy hogy néz ki. Hegedüs a képen meglepetten ismert önmagára. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

Káel Csaba talált a zsebében egy névjegyet és így megbizonyosodott arról, hogy ő egy rendező és Müpa igazgatója. Káel Csaba a Happy End Kft.-re és valami 950 milliós összegre azonban már egyáltalán nem emlékezett, csak arra, az ügyészség később megállapította, károkozás és bűncselekmény nem történt. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

Rogán Antal a találkozó végén kijelentette, nagyon örül annak, hogy nagyjából mindenkiről kiderült, hogy ki kicsoda és végre megismerhették Orbán Ráhelt, akinek a foglakozása külföldön tanuló fiatal. A kabinetminiszter mindenkit megnyugtatott az államosításról szóló hazugsággal.

„Azért próbálnak ilyen teljes sületlenségeket mondani, hogy államosítjuk a turizmust, mert nem találnak rajta más fogást.”

Ez a kijelentés kissé rejtélyesnek tűnik, mivel a magyar turizmust eddig senki sem akarta úgy megfogdosni, mint egy középnehézsúlyú markotányosnőt.

Rogán Antal magáról elmondta, mivel neki elég jellegzetes neve van, így valószínűleg nagyon sokan ismerik és tudják, hogy szavahihető, talpig becsületes, egyszerű, szakonyfalui parasztgyerek. Ezért is merte a miniszterelnök kinevezni őt kabinetminiszternek. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr198379202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.11. 14:12:51

Szívesen olvastam volna valami értelmeset a témáról, de ez egy kusza, humortalan, és érdektelen írás lett, kár.
süti beállítások módosítása