Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A spontán költészet

2016. május 16. - Toadwart66

funny-picture-1067479733_1.jpg

Eliot Schriftsetzer soha életében nem akart az amerikai költészet megújítója lenni, de egy egyszerű félreértés miatt véletlenül mégis sikerült neki azzá válnia. A New York-i művészvilág gyorsan felkapta a nevét és hatalmas népszerűségre tett szert. A kritikusok verseit Allen Ginsberg költészetének ellentéteként jellemezték és magasztalták a bátorságát, amiért képes volt ezt megtenni. Úgy jellemezték őt, mint az amerikai spontán költészet megalapítóját. Schriftsetzer a hatalmas sikereiről sokáig semmit sem sejtett, mivel életében egyetlen verset sem írt.

Magával az irodalommal is csupán üzleti okokból foglakozott. Schriftsetzer 1948-ban született Brooklyn Crown Heights nevű negyedében. Apja az 1968-os diáklázadások során vesztette életét. Egy tüntetésen a diákokat az erkölcsös és kispolgári életforma előnyeiről próbálta meggyőzni, majd négy nap múlva belehalt az ott szerzett sérüléseibe.

Eliot Schriftsetzer a tragédia után apjától megörökölte az Teddy Bear & Guillotine nevű könyvkiadót, amely tisztes és nyugodt megélhetést biztosított számára. A kiadó elsősorban gyermekkönyveket, illetve véres krimiket, valamint kegyetlen rémtörténeteket adott ki.

Schriftsetzer kiváló üzleti érzékkel rájött arra, hogy a rémregényeket gyerekkönyvként is hatalmas példányszámban lehet értékesíteni úgy, ha a borítójukat és címüket lecseréli egy kicsit szelídebbre. Stella Drippingbread „Manhattani darabolós gyilkos” című műve 1979-ben így nyerte el az év legjobb gyermekkönyve díjat, Billy a mókás medve fogorvoshoz megy” címmel.

1985-ben cége hirtelen válságba került. Ekkor adta ki Harry P. Breadbags „Szakácskönyv ínyenceknek, pompás receptekkel” című kötetét. A könyv egy nyugati parti, kannibál motorosbanda rémtetteiről szólt. A műben valóban rengeteg, részletes ételrecept szerepelt. A hozzávalók sajnos több ember erőszakos halálát okozták, mivel a mit sem sejtő olvasók tényleg szakácskönyvként használták. Schriftsetzert gondatlanságból elkövetett emberöléssel és az olvasók, jobban mondva a fogyasztók megtévesztésével vádolták meg.

Ügyvédje végül egy középiskolai atlasz segítségével győzte meg az esküdtszéket ügyfele ártatlanságáról. Arra hivatkozott, hogy ebben jól láthatóan szerepel Ausztrália hegy- és vízrajzi térképe, de ez senkit nem sarkallt arra, hogy felfedezze az említett kontinenst. Ez kizárólag James Cook kapitánynak sikerült, akinek viszont fogalma sem volt Ausztráliáról és kengurukról. 1779. február 14-én az említett felfedezőt egy kínos félreértés következtében Hawaii szigetén a bennszülöttek lemészárolták, majd gondosan feldarabolták. Az ügyvéd bravúros érvelése szerint ezért a tévedésért nem hibáztatható az említett földrajzi atlasz, pedig minden kétséget kizáróan szerepel benne mind Ausztrália, mind Hawaii. A „Szakácskönyv ínyenceknek, pompás receptekkel” esetében is valami hasonló félreértelmezés miatt ettek meg nagyjából 132 embert. Schriftsetzert emiatt ártatlannak találták és így a Teddy Bear & Guillotine kiadó megmenekült.

Amikor 1989-ben megjelentette P. R. Brotbeutel „Az aktív időbeli elhatárolások a könyvelés szempontjából” című izgalmas és fordulatos krimijét, ezzel hatalmas anyagi sikert aratott. A könyvet „A passzív elhatárolások főcsoportjába való könyvelés” címmel meg is filmesítették, ami 1991-ben kiemelkedő bevételt hozott a Paramount Pictures-nek.

Pilar Bolsas de Pan, a Teddy Bear & Guillotinea kiadó gondozásában megjelent „Elválasztási módszerek validálása” című horrorisztikus kalandregénye Amerikában 1998-ban az év bestsellere lett.

A kiadó tulajdonosának összegyűjtött költeményei végül 2002-ben jelentek meg és azonnal nagy sikert arattak irodalmi körökben. Schriftsetzer a titkárnőjének szóló üzeneteit Post-it cetlikre írta fel. Ő ezeket gondosan összegyűjtötte és dátumozta. Ez a válogatás került véletlenül nyomdába, és „Mary, a feleségemnek ma születésnapja van. Rendeljen a számára egy csokor virágot!" címmel meg is jelent. A kritikusokat teljesen lenyűgözte a költemények egyszerűsége és spontaneitása. Schrifsetzert legfőképpen azért méltatták, mivel szakított a költészet hagyományos témáival, a szerelemmel, a kétségbeeséssel, a nemzeti érzelmekkel és ezek helyett teljesen hétköznapi dolgokat állított lírájának középpontjába.

Harold Bloom irodalomkritikus, a Yale egyetem professzora a következőket írta Schriftsetzer költészetéről.

Semmiképpen sem nevezhető mindennapi tettnek az, hogy 47 éves korában valaki ennyire merész megoldásokat alkalmaz a költészetében. Rövid, határozott utasítások formájában fejezi ki gondolatait, ami megdöbbentően életszerűvé teszi a verseit. Költeményeiben gyakran használ dátumokat, időpontokat, telefon-, illetve számlaszámokat. Ezzel eddig rajta kívül még senki sem próbálkozott. Az alábbi verse kiváló példáját mutatja a spontán költészet funkcionalitásának:

Kérem, beszéljen meg találkozót azzal az átkozott Harry Breadcrumbs-al. Már két hete ígérgeti, hogy rendezi a tartozását. Közölje vele, hogy 23.000 dollárról van szó.”

A Breadcrumbs ciklus egy másik költeménye az üzleti élet keménységét és kíméletlenségét mutatja be:

Harry Breadcrumbs egy közönsége szemétláda. Még mindig nem fizetett. Hívja fel és közölje vele, leperelem róla még a gatyát is. Azt is mondja meg neki, hogy már 25.000 dollárral tartozik.”

Az idézetekből mindenki számára egyértelművé válik, hogy Schriftsetzer mondanivalóját soha nem rejti bonyolult és nehezen megfejthető allegóriák mögé. Ez nagyban megkönnyíti verseinek értelmezését és befogadását. A versciklusból az is kiderül, hogy a költő Breadcrumbs-ot beperelte, akit a bíróság végül 33.000 dollár megfizetésére kötelezett.

Az alábbi költemény az emberek közötti hétköznapi kapcsolatokat mutatja be egyszerű és tökéletesen letisztult formában:

Kérem, hívja fel a feleségemet és mondja meg neki, hogy este nyolc órára találkozót beszéltem meg Alicia Breadbasket-el. Ne várjon meg a vacsorával, mivel nem tudom mikor érek haza. Mindenképpen mondja meg neki azt is, hogy a hölgy már nagyon idős és iszonyatosan ronda. Ne nyugtalankodjon. Majd hazafelé eszek valamit.”

Schriftsetzer „Üzenetek a feleségemnek” címmel összegyűjtött versei tagadhatatlanul az amerikai spontán költészet gyöngyszemeit jelentik.”

Az ünnepelt költő csak 2004-ben értesült arról, hogy az üzeneteit véletlenül kiadták. Ekkor kapta meg a Művészetek és Irodalmak Amerikai Akadémiájától a „Művészetek és Irodalmak Amerikai Akadémiájának Aranymedálját”.

Az díj átadásakor méltatták Schriftsetzer spontán költészetben betöltött úttörő szerepét és megemlítették, költészete olyan témákat érint mint az üzleti élet viszontagságai, a marketing, a kettős könyvvitel, az egészségügyi biztosítás, valamint az egyén kapcsolata a személytelen adóhatósággal.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr998722144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása