Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Miért nem bukik meg Orbán Viktor?

2016. június 04. - Toadwart66

machiavelli_w1.jpg

Niccolò Machiavelli (1469 - 1527)

„Ha a polgári eredetű egyeduralkodó nem gyalázat vagy más tűrhetetlen kegyetlenség árán, hanem polgártársai akaratából lesz hazájában fejedelem, az ilyet polgári egyeduralomnak nevezhetjük, s az odajutáshoz nem pusztán virtus és nem pusztán szerencse kell, hanem inkább szerencsével párosult ravaszság; azt mondom ezért, hogy ezt a fajta egyeduralmat a nép és az előkelők kegyével lehet elérni.” (Niccolò Machiavelli: A fejedelem)

Orbán Viktor nem nagyon foglakozik olyasmivel, mint a „megbukás művészete, sőt még a kósza gondolatát is elveti ennek a számára oly kellemetlennek tűnő eseménynek. Ha nem így lenne, akkor kevésbé lenne magabiztos és legalább egy kicsit ügyelne a látszatra valamint a törvényességre. A Machiavelli által említett polgártársaink jóvoltából azonban gyakorlatilag azt csinál, amit csak akar. És ő nem kevesebbet akar, mint mindent. Gátlásokról, empátiáról az ő esetében nem nagyon érdemes beszélni, mivel ezekkel a tulajdonságokkal egyáltalán nem rendelkezik.

Nyilvánvalóan végighazudta az elmúlt pár évet. Teljesen világos, hogy amit mond, az nem igaz.” Ezzel a tevékenységgel Magyarországon sokáig hatalmon lehet maradni, csak egy pillanatra sem szabad abbahagyni. Gyurcsány Ferenc szomorú sorsából a jelenlegi miniszterelnök levonta a számára legfontosabb tanulságot, mégpedig azt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad elismernie azt, ha nem mond igazat. Ha egy hazugsága nyilvánvalóvá válik, az számára egyáltalán nem jelent tragédiát. Ha kiderül, mindössze le kell tagadnia, esetleg rá kell fognia másra, meg kell magyaráznia, ha pedig máshogy nem tud megszabadulni a valóságtól, még nagyobbat kell hazudnia. Ehhez megvan benne a szándék, az akarat és a tehetség. Van hozzá pénze, hatalma és legfőképpen jelentős többségben vannak azok a polgártársak, akik hisznek neki.

A látszat fenntartása nem olcsó mulatság, de aki egy ország teljes bruttó nemzeti jövedelmével és hatalmas magánvagyonnal rendelkezik, annak számára ez nem okoz semmiféle nehézséget. Vehet magának közszolgálati tévét, médiabirodalmat, szállodákat, földet, akár még operaházat, csónakázótavat is, ha arra támad kedve. Nem tudja megakadályozni ebben senki és semmi.

Korlátlan hatalma segítségével polgártársai előtt úgy mutatkozhat, mint puritán, szerény és bölcs államférfi, akinek tiszta erkölcse és szilárd jelleme minden tisztességes ember előtt megkérdőjelezhetetlen. Azt is könnyedén el tudja hitetni, hogy a nemzet érdekei pontosan megegyeznek a saját hatalmi és gazdasági céljaival. Mindenki számára megfelelő irányt mutat, amit azonban bármikor könnyedén és következmények nélkül megváltoztathat. Meghatározhatja azt, milyen legyen a „jó” család, milyen legyen egy „jó” magyar, milyen a „jó” kultúra. Azt is világosan kijelöli, hogy kik azok a külső és belső ellenségek, akik ellen csak ő képes megvédeni az embereket, az országot, a nemzetet, Európát, illetve az emberi civilizációt.

A Századvég Alapítvány három évnyi pereskedés után publikussá vált tanulmányaiból világossá vált, hogy Orbán Viktor nagyon is pontosan tisztában van azzal, hogy a polgártársak, akiknek az akaratából hatalomba került, miként vélekednek róla és a világ egyéb fontos dolgairól.

Nagy részük kételkedés nélkül elhiszi neki például azt, hogy Mészáros Lőrinc hangsebességgel történő vagyonosodásához neki az égvilágon semmi köze sincs. (A hang tengerszinten mérve a levegőben 20 fok Celsius hőmérsékleten 343 m/másodperc sebességgel terjed. Mészáros Lőrinc tejeszkedését a tengerszint feletti magasság és a hőmérséklet egyáltalán nem befolyásolja.)

Hiába kerülnek azonban napvilágra a részletes kapcsolati hálók, az ide-oda bérelgetések, ennek semmiféle érzékelhető hatása sincs. Orbán hívei meg vannak győz(őd)ve arról, hogy az OLAF (Európai Csalásellenes Hivatal) vizsgálatai ellenséges tevékenységnek minősülnek, amelyekkel jogtalanul megsértik Magyarország nemzeti függetlenségét. Úgy vélik mindössze kicsinyes bosszúról van szó. Orbán Viktor legfőképpen azért maradhat hatalmon, mivel ezen hiszékeny polgártársak jelentős többségben vannak.

Azok, akik kételkednek Orbán Viktor istenkirály mivoltában, nem számítanak. Szavazati joguk ugyan van, érdemi képviseletük és ezáltal befolyásuk azonban nincs. Ezt a kételkedő és önálló gondolkodásra képes kisebbséget teljesen felesleges megbüntetni. Bőven elég anyagilag ellehetetleníteni, illetve megfigyelés alatt tartani őket. Móra Veronika és az Ökotárs Alapítvány elleni koncepciós eljárás megmutatta, ha szükséges, a hatalom bárkinek, bármikor oda tud csapni. Valós ok ehhez egyáltalán nem szükséges. Csak arra kell ügyelni, ha a végén kiderül az igazság, azt minden erővel tagadni kell és semmilyen körülmények között sem szabad elnézést kérni, mivel az meghátrálásnak számít.

A magyar kultúrát jelenleg az MMA torz és perverz értékrendje uralja. Az agg Fekete György teljes és feltétlen behódolást követel a művészektől. Aki erre hajlandó, az anyagilag nagyon jól jár. Aki nem, az nem nagyon jár sehogy.

Orbán Viktor derék polgártársai teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy a médiában még mindig balliberális – a mostani hivatalos szlengben illuminátus – túlsúly van. Számukra ez a hatalmas túlsúly csak akkor szűnne meg, ha eltűnne mindenféle ellenvélemény, az ostoba kétkedők végre önkritikát gyakorolnának, illetve igazságosan elpusztulnának.

Orbán alattvalói nagyon fogékonyak a különböző konspirációs teóriákra. Erről minden bizonnyal pontos és részletes kutatások, adatok állnak a kormányzat rendelkezésére. Nem véletlen tehát, hogy a „migránsok” (nagyrészt háborús menekültek) mellett, illetve azokkal kapcsolatosan megjelentek a háttérhatalmak, melyeket Orbán nagyon ravaszul összekever olyan fogalmakkal, mint a „soft power”. Ez nem valamiféle buta elszólás, esetleg fogalomzavar volt a részéről. Soros György valóban a nyugati demokráciákat próbálja „csábítóvá tenni”, ami természetesen rendkívül káros hatással van az autokráciákra. Nem véletlen, hogy Oroszországban régóta első számú közellenségnek számít. Az utódja Mark Zuckerberg. (Orbánnak igaza volt, Soros tényleg háttérhatalom)

A keresztény értékeket – melyeket a magyar kormány oly állhatatosan védelmez – a rezsim az MMA-n keresztül könnyedén vegyíti olyan tanokkal, mint a sámánizmus és az okkultizmus. A magyar keresztény egyházak ezeknek az irányzatoknak a terjedése ellen nem szólnak egy szót sem, pedig a keresztény teológia elítéli ezeket a tanokat és azoknak zavaros fejű apostolait. A mostanában hivatalos rangra emelt áltudományos elméletek feltűnően emlékeztetnek Heinrich Himmler okkultizmusára, melynek nagy befolyása volt a Schutzstaffelre. Nem ártatlan, veszélytelen bolondériáról van tehát szó.

wewelsburg_von_oben_mit_wachgebaeude.jpg

A wewelsburgi kastély, amely egykor az SS vallási központja volt

Mivel a kormányzatnak jelentős eszközök állnak a rendelkezésére arra, hogy a magyar polgártársak gondolkodását szondázza, elvárásaikat felmérje, teljesen elképzelhetetlen, hogy ezeket ne használnák fel tudatosan. Ha a miniszterelnök a rádióban kijelentené, hogy boszorkányok pedig valóban léteznek, ez azt jelentené, hogy a szavazásra jogosultak többsége ezt hiszi. Ezek az adatok természetesen arra is pompásan alkalmasak, hogy segítségükkel eredményesen lehessen manipulálni az erre fogékony polgártársak gondolkodását. A jámbor lelkek valószínűleg abban sem kételkednének, ha Orbán valamelyik péntek reggel a rádióban kijelentené azt, hogy valójában mindent azok a humanoid reptiliánok irányítanak, akik az Alfa Draconisról jöttek ide gonoszkodni, kizsákmányolni és szórakozásból tudatokat befolyásolni.

Mindez azt jelenti, hogy a legfőbb gond nem Orbán Viktorral, hanem – saját rasszista kifejezését használva – annak „gazdatestével”, a magyar társadalommal van. Ez utóbbit pedig tényleg elég körülményes lenne megbuktatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr558779524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konrada 2016.06.06. 13:08:28

@high up!:
"A magas alapkamatszint alapvetően kell az alacsoyn inflációs szint elérséhez"
????

Legalább magyarázd el ezt érthetően, nemzetközi példákkal (ti. olyan országok felsorolása, ahol a magas kamattól volt alacsony az infláció..)
hogy más is megértse rajtad kívül.

...utána tán jogos is lesz a beégető szándékod.

Andy73 2016.06.06. 13:11:55

@morpho: Macisajt már megtette helyettem. De rákereshetsz az adatokra te is. Az már önmagában komoly teljesítmény, hogy az államháztartási hiányt leszorították 3 % alá, és közben az inflációt is levitték. Persze még jobb lenne a hiány nélküli költségvetés, de ahhoz már túlságosan le kellene szorítani a szociális kiadásokat. A hiány nagy része egyébként így is az adósságtörlesztésre megy, amit ugye szintén a baloldali elvtársak halmoztak fel.

Barbaarb 2016.06.06. 13:15:19

@ezneménvagyok:

Világos, de akkor a statisztikát is hagyjuk figyelmen kívül? Illetve érdekes kérdés, hogy tudod-e, hogy miért haladsz hátrafelé? Mert azt látjuk, hogy a legtöbb termék és szolgáltatás olcsóbb, vagy legalábbis nem drágább. Nem a bevételed csökkent-e, és ha igen, minek köszönhető ez?

BiG74 Bodri 2016.06.06. 13:15:35

@konrada:
Alap monetáris gazdaságpolitika.

Barbaarb 2016.06.06. 13:23:42

@BiG74 Bodri:

Hogy az alacsony inflációs szinthez magas alapkamat kell? Akkor most Magyarországon azért alacsony az infláció, mert magas az alapkamat, vagy mi?

Janossz 2016.06.06. 13:43:01

@Jolka40: Lett többpártrendszer. Így van. Most bontják éppen, a jogállammal, meg a demokráciával egyetemben.
Másutt is van többpártrendszer. Illiberális:
A legnagyobb párt a Nur Otan, a Haza Fénysugara pártja, amelyet az elnök Nazarbajev vezet. Két másik, az elnökkel szimpatizánsnak tekinthető párt van, az agrár-ipari blokkot képező AIST és az ASAR párt, amelyet Nazarbajev lánya alapított. Az ellenzéki pártok mindösszesen egyetlen parlamenti helyet értek el, a választások az EBESZ szerint nem feleltek meg a nemzetközi standardoknak.

ulpius66 2016.06.06. 14:05:04

Miért nem bukik mán meg Orbán Viktor???????

Hát azért, mert Magyarországon DEMOKRÁCIS VAN!

Gyengébbek kedvéért leírom, ez azt jelenti, hogy az alakít kormányt, akit a magyar nép többsége megválaszt.

Majd akkor "bukik Orbán" ha a magyarok többsége másra szavaz.

Addig marad Orbán!

Ez persze még mindig nagyságrendekkel jobb, mintha a liberál-fasiszta SoroSS elvtárs senki által sem megválasztott seggnyaloncai irányítanák az országot....

konrada 2016.06.06. 14:05:58

@BiG74 Bodri:
Ha alap, akkor biztosan lazán tudsz sorolni olyan országokat, ahol magas kamatláb mellett volt alacsony infláció...

.

konrada 2016.06.06. 14:08:20

@Janossz:
Aham. Akkor most Fletó, vagy Sebaj Tóbiás a zorbán lánya??;))

high up! 2016.06.06. 14:08:35

@Barbaarb:

Az alacsony inflációhoz minimum 4 dolog kell:
- erős devizaárfolyam a külső dezinfláció érdekében
- globális deflációs környezet
- mesterségesen eltérített belső árak
- lanyha belső kereslet

Ebből az 1. nincs meg (de a nagy sokk már levonult), a 2-4 megvannak már hosszú évek óta és magasan ellensúlyozzák az 1-t. Erre a mai magyar rendszerre mondják: ennek a rendszernek minden eleme deformált. Mondjuk Hibbant Gyurka troll-kozgazdaságtanába remekül passzol, szegény hülye azt hiszi, hogy az optimális infláció nulla százalék, az MNB-nek csak nyereségre szabad dolgoznia és a kitrükközött nyereséget a családtagjai zsebében kell eltüntetnie.
Lesznek ebből még nagy taknyolások és hosszú börtönévek.

FOLYTASSUK!

high up! 2016.06.06. 14:12:28

@konrada:

majd gondolod, hogy itt majd bárki is kiképez téged pénzügyi alapismeretekből?
Inkább fogd magad, aztán add ugyanilyen bátran a nagyokos szakértőt egy urándúsítóban, oszt majd számolj be az eredményről, hogy mi lett a szakértélmed vége. Szóban vagy sugárban.

FOLYTASSUK!

Janossz 2016.06.06. 14:14:42

@konrada: Az a Rachel + 3. Csak az irányt (mit kijelölt volt valaki) érzékeltettem. Érted?

Kivlov 2016.06.06. 14:17:07

Hol az alternatíva???
nincs több kérdésem, köszi.

high up! 2016.06.06. 14:17:46

@Andy73: "Az már önmagában komoly teljesítmény, hogy az államháztartási hiányt leszorították 3 % alá, "

Eftárs, a fideszkomcsijaid 2010-ben a hiányt 5% felett akarták tartósítani, mert maTRollcsi rögeszméje az volt, hogy abból lesz majd 7-10%-os GDP növekedés. Szerencsére az EU rögtön kényszerzubbonyba rakta Orbanszkut a hibbant jobbkezével együtt, ennek köszönheted te csak a 3% alatti hiányt.

Oszt akkor meg éppenséggel az EU-t élteted, hogy megmentette az országot Trollbán költségvetési ámokfutásától?

FOLYTASSUK!

konrada 2016.06.06. 14:36:43

@high up!:
Gondoltam, hogy a válasz az lesz, hogy mindernki hülye, csak te vagy helikopter.;)))

...Elvégre elég nehéz olyant bizonyítani, amire nincs példa, ha az ember nem Einstein, csak egy High Up!;)))

konrada 2016.06.06. 14:38:26

@Janossz:
Jól van, jól van...
...rettegni azt még szabad, elvégre annyi demokrácia még maradt....;))

ulpius66 2016.06.06. 14:39:39

@high up!: ..és akkor az ellopott 3.000 milliárd forintos magánnyugdíj vagyonról még nem is írtál!

De van még egy-két tippeM.
- a Fidesz lop, csal, hazudik!
- itten tombol a fasiszta diktatúra
- nincs sajtószabadság
- romokban az oktatás és az egészségügy
- korrupcióban világelsők vagyunk
- csak az EU pénzek miatt van GDP növekedés
- versenyképességben tök utolsók vagyunk
és folytathatnám napestig a ballibsi mantrákat!

Háj!

Ezeket permutáld, és máris kibaszott okostojásnak tűnhetsz a többi ballibsi agyhalott között..

ulpius66 2016.06.06. 14:41:33

@high up!:

Ja, .és a 4 millió éhező országát még ki is hagytam....

ulpius66 2016.06.06. 14:44:00

@high up!:

Ja, és arról is olyan jókat szoksz írni, hogy GYERMEKSZEGÉNYSÉG.....

arról meg különösen, hogy Orbán a patás egy érzéketlen tuskó, mert báncsa a migráncsokat...pedig te annyira szereted őket simogatni......

Jazo 2016.06.06. 14:58:03

Megbukni csak a választásokon tudna, de amíg a Fidesz szavazótábora jellemzően aktív és hihetetlen mennyiségű birka(türelmű) szavazójuk van, a többi szavazóképes polgár meg meg jellemzően passzív. Ezt tetézi az is, hogy az ellenzéki pártok soha a büdös életbe nem fognak össze, ergo a Orbán Viktor élete végéig Miniszterelnök lesz..vagy kormányfő, vagy király, vagy fejedelem, attól függően, hogy milyen titulust talál ki magának. Még ha megtörténne a kisebbik csoda és a szocialista vonal észhez térne és közös jelöltet állítanának, a jobbik akkor is külön indulna és máris vesztett mindenki...hacsak nem az a céljuk, hogy életük végéig ellenzéki párt legyenek.

Az egyetlen megoldás az lehetne, ha minden ellenzéki párt meg tudna állapodni a közös jelöltekről, de ilyen nem lesz, mert a kedves pártvezetők sajnos nem az intelligenciájuk alapján kerültek oda, ahol vannak. Az egójuk és a mohóságuk minden logikus döntést űberel. Ráadásul azok akik kimaradnának helyi szinten, azonnal elkezdenék aláásni az egészet. Ebbe mi nem tudunk beleszólni.

Választóként az egyetlen dolog amit tehetünk, hogy a legesélyesebb ellenzéki pártra szavazunk (pont)

bobijub 2016.06.06. 15:09:56

@midnight coder: de van nekik egyetlen, mindent felülíró gondolatuk. és most hogy siffer kishiftelte magát, ki kell hangsúlyozni, hogy ebben ő csak kispályás volt, és időben is messze lemaradva csinálta. szóval az egyetlen, mindent megelőző szempont: bármit csak gyurcsányt ne. az állapotok elfajítása már akkor megkezdődött, amikor gyurcsány miniszterelnöksége alatt a maszop a háttérben vagy előtérben annyi mindent elszabotált gyurcsány törekvései közül, és ezt úgy tették, hogy közben igyekeztek nemcsak az akkori nagyvezíristák, hanem a semlegesek, sőt a támogatók körében is minél inkább sötét képet kialakítani gyurcsányról. annyira ostobák voltak, hogy fel sem merült bennük, hogy ezzel magukat is mennyire gyöngítik és mennyire hajtják a vizet a nagyvezír és a jobbik malmára. szóval a maszop kormányzása alatt már jól bevált baloldali gyurcsányellenesség hatásai a mostani választásokon is jól látszanak. az már mindegy is, hogy az általános széthúzás vagy ez az erősebb

L von Richthoven 2016.06.06. 15:53:44

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes:
Még jó, hogy a nyugat a saját befektetései után keletkezett profitot'kiszivattyúzza'...gondolná az ember, hogy ezért szabad a tőkeáramlás!
De ez szerinted elfogadhatatlan, hogy azt képzelik , azt csinálnak a pénzükkel amit akarnak?
Mindet kötelezni kellene újrabefektetésre, vagy talán az államosítás lenne a legjobb, nem gondolod? Hozzátéve természetesen, hogy a Mercedes az a mi multink, azt nagyon szeretjük...
Talán tetszettek volna befektetni a magyar uraknak és nem külföldön parkoltatni a milliárdokat amit összeharácsoltak a elmúlt 25 évben...

Tudtuk, hogy pártkádergyerek vagy, de hogy pont Varga Jenő és Friss István pereputtyából, na ezt nem hittem volna...

s 2016.06.06. 15:56:24

Mert a választók nagyobbik része egy irdatlan nagy faszparaszt, -15 IQ-val. Remélem eltaláltam.

s 2016.06.06. 15:58:32

"ezt a fajta egyeduralmat a nép és az előkelők kegyével lehet elérni"

Valamint elveszteni is így lehet. Azért előtte lesznek elkeseredett próbálkozások a hatalom megtartására, mindhiába.

s 2016.06.06. 16:00:54

"soha, semmilyen körülmények között nem szabad elismernie azt, ha nem mond igazat"

Nem ez számít, hidd el. Ha elfogy a pénz, teljesen mindegy, hogy mit mond, vagy mit nem mond.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.06. 16:16:50

@L von Richthoven:

Szerinted jól tud lakni bárki is úgy, hogy nézi, hogyan ebédel a szomszédja?

nookedli 2016.06.06. 16:22:52

Miért rasszista szó a gazdatest? Szerintem a palesztin őslakosok kiirtása rasszista népirtás! A hazaszeretet miért rasszista? Egyébként Orbánt rasszistának, nemzeti érzelműnek vagy jobboldalinak tartani butaság azok után, hogy ezt a rasszista zsidó izraeli miniszterelnököt meghívták Magyarországra! kuruc.info/r/39/159778/

s 2016.06.06. 16:23:49

Hülye nép hülye uralkodót érdemel. Mivel a többség hülye, a kimenetel nem képezheti vita tárgyát. Itt az elszegényedés lesz a fordulópont. Mert a hülye nem érti, hogy miért nincs pénze, csak azt látja, hogy nincs. Mivel mindent orbán döntött el eddig, ezért még a hülyének is világos lesz, hogy orbán baszta el a dolgot. Ekkor a hülye, - aki addig orbánt hatalomban tartotta - kinyírja orbánt a gecibe. Eddig nem is kell beavatkozni, egyébként nem is lehetne. Ez egy olyan folyamat, ahogyan a szőlőléből must lesz. Beavatkozni már csak ott érdemes és kell is, amikor valamit jól kell csinálni. Az már a hülyének nem megy, képes ismét egy balfaszt hatalomba juttatni és el van baszva megint minden hosszú időre.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.06.06. 16:35:48

Ha elhunyna szegény Viktor
(Stadionja ráomlana),
Szerveződne spontán víg tor,
Vagy a TEK szólna, hogy "Nana!"?

Lenne utód, bármely haver,
Ki magát helyébe ártja,
Vagy nép jönne, amely ha ver,
Szétszaladna narancs pártja?

Mi lesz itt még? Hol egy vátesz?
Baj, ha pánikgombot nyomok?
Lesz, ki majd mindent jóvá tesz,
Vagy örökké csak a romok?

Zest 2016.06.06. 17:14:37

Mikor veszi végre észre az Mszp, hogy ők tartják hatalmon a Fideszt? Ha végleg megszűnne az Mszp, az azt követő első választáson elbukna a Fidesz.

L von Richthoven 2016.06.06. 17:24:08

@BircaHang Média szerkesztősége:
Valóságos és megvesztegethetetlen érdekképviselet,
Nem kiherélt Munka Törvénykönyve,
Háromoldalú bértárgyalások,
Kkv-nak államilag tárgyalt és lefektetett kollektív szerződés,
ezekkel lehetne kezdeni...
Nem pedig az olcsó munkaerővel való reklámozás + hatalmas állami támogatások és adómentességi csalik a beruházni szándékozóknak... Majd ha ez lesz, akkor a szakácsnak sem az étel szagával kell beérni...

Bruno 2016.06.06. 18:31:58

Népünk sokáig nagy hiányát érezte egy igazi komcsi vezérnek (Ld. Kádár alatt minden jobb volt). 2010-ben újra hozzájutott a betevő falat vezérjéhez. Miért is dobná el? Az persze az úgynevezett népből senkit sem zavar, hogy büdös parasztok gazdagodnak a tőmegektől elvett vagyonon. Istenkém: Kádár alatt se tudtuk, hogy ki miből él meg. Aki pedig nem tartozik a népbe az vagy külföldön van már, vagy úgy döntött, hogy néhány aktív évét még csak kihúzza ezek alatt is.

L von Richthoven 2016.06.06. 19:05:14

@lane:
De mennyire fél a csúti csibész? Ahogy elnézem TEK nélkül már a klozet is egy kockázatos vállalkozásnak számít nála...

Nzoltan 2016.06.06. 19:10:33

Vajon a sok sírórívó ember miért nem tesz semmit a helyzete javulásáért?

Minden blogon arról lehet olvasni, hogy minden szar. De szinte sehol nem olvastam olyanról, hogy egy valaki miben látja a kiutat, hogyan oldaná meg a problémáit? És most hagyjuk az elvándorlást, mert aki itt egy lúzer, az kint is többnyire az marad. Több sikeres emberből lesz odakint cseléd, mint itteni cselédből sikeres emberodakint.

Es nem az orbán a nibás. Aki akar, az bármely kormány alatt sikeres lehet. A sok sírórívót nem keszítették fel a szülei a nagybetűe életre?

midnight coder 2016.06.06. 19:21:42

@bobijub: Az, hogy Fletó nem tudta irányítani a szocikat kb. várható volt. Ezt a bolhacirkuszt csak a Horn tudta összetartani, senki más. Ezért volt anno Fletótól történelmi hiba hogy ahelyett hogy leállította volna Megyó után az osztogatást, még rátett egy lapáttal, gondolván hogy majd 2006 után végigvisz egy új Bokros csomagot.

Ezzel csak három baj volt:
1. Ehhez egy Horn Gyula kellett volna. Ehhez Fletó nagyon kisfiú volt a szociknál.
2. Egy ilyen tervet 98 előtt még el lehetett játszani, de 2006-ban, az EU közepén már nem igazán: a túl sokat szívatott (és piacképes szakmával bíró) polgár a megszorításokra a lábával válaszol: azaz még tovább gyorsult volna a kivándorlás.
3. Ehhez a mutatványhoz az a menyasszonyi kelengye is kellett volna, ami akkorra már el volt adva (Pl. energetikai szektor).

Azaz Fletó mindenképp bukásra volt ítélve.

Arról nem is szólva, hogy picit hülyén fest a szocik élén egy olyan kapitalista, akivel 40 éven át riogatták az istenadta népet.

midnight coder 2016.06.06. 19:30:03

@Nzoltan: Az mondjuk igaz, hogy aki lúzer az kinn is az marad - bár picit azért tehetősebb lúzer. Viszont aki beszél nyelveket és keresett szakmája van, az bizony kinn lényegesen jobban megél. Nekem is jó pár kollégám ment ki az idén. És ha belegondolsz, ez nem is nagy csoda: itt is angolul kommunikálunk ügyféllel, főnökökkel, sőt a hivatalos levelezésekben még egymással is. Ja, és persze a külföldi kollégákkal is. Ehhez képest, ha valaki kimegy dolgozni Pl. az angolokhoz, kb. annyi változik, hogy ezen túl a boltossal is angolul fog beszélni. Viszont a pénze kb. 4x annyi lesz.

midnight coder 2016.06.06. 19:32:24

@Frady Endre: Azért szerintem, ha bármi más szakmád van, maradj annál mint hogy költőnek állj. Frady forog a sírjában.

6.Lenin 2016.06.06. 19:38:57

Miért nem bukik meg Orbán Viktor?

) Miért kéne megbuknia?
) El kell olvasni az ilyen posztokat, a hozzászólások többségét figyelembe véve egyértelmű a válasz, jobban mondva a kérdés: könyörgöm, ki a tosz buktatná meg ? Még ha a tizede is igaz lenne, amit itt összehablatyolnak egyesek?
) Szerintem sokkal értelmesebb lenne olyan kérdésekkel foglalkozni-igaz annak már követelményei is vannak-, hogy miért is vagyunk képtelenek jobbat kínálni a jelenlegi helyett?

) talán féltek, hogy kiderül, mégsem a NÉP a hülye?
(szerintem is nagyon kellemetlen lenne ezzel szembe nézni)

kvadrillio 2016.06.06. 19:48:15

...MER A NÉMETEK ŐT AKARJÁK ! :o)...SAZ USA.IS ! :o)))

6.Lenin 2016.06.06. 19:54:20

@kvadrillio:

A nép is, és ők is, akkor igen szar helyzetben van tényleg az ellenzék. Őket már senki sem akarja.
Igaz ezen nincs is miért csodálkozni.

torró 2016.06.06. 20:15:51

Na! Ma sem bukott meg. Hát ez így kurva unalmas, ráadásul most már azon tanakodunk mér nem bukik meg. De valamit nem látok tisztán. Most akkor Orbán fasiszta, vagy kommenista? Mer hogy így teljesen összezavarjátok szegín választót. Még ráadásul az önbizalmát is lerongyoljátok. Így aztán hogy fogja eldönteni, hogy melyik zsebmetszőre szavazzon, he? Persze gyanítom, hogy az egyszerűsített pógár, nem igazán kalandozik ilyen blogokon. Nomost akkó hogy is lesz? :)))

6.Lenin 2016.06.06. 21:00:56

@torró:

" Nomost akkó hogy is lesz? :))) "

2018-ban lesz 50 drb 1%-os pártocska.
Kiadják a demokratikus parancsot, hogy nekik össze kell fogni.
Kiadják a parancsot, hogy majd kire kell szavazni (nehogy már a hülye szavazó döntse ezt el, mihez ért a sok köcsög?)
Kiadják a parancsot, hogy ki lesz a nyertes csapat vezére.
Kiadják a parancsot, hogy miként kell majd kormányozni.
Amíg kormányon lesznek, mindenkinek kuss!

Természetesen mindez kib..szott demokratikus módon, teljes egyetértésben az addigra már rendkívüli fejlődésen átment választók szabad akaratából.
Szabadon eldöntik, hogy végrehajtják a parancsot, mert vhol, valakik mindig jobban tudnak mindent, mint a sok köcsög választó.

Miért is lenne ez most másként?
Lenne más lehetőség?
Vagy Orbán marad élete végéig.

Tessék nyugodtan továbbsétálni.

torró 2016.06.06. 21:07:42

@6.Lenin: :DDDDDDD
Hátam mögül hallom, nem a fidesz nyert Dunaújvárosban, hanem az mszp tehetetlensége vesztett. Világos?

Visceroid 2016.06.06. 21:12:57

Miért nem bukik meg Orbán Viktor?

Azért, mert Orbán már 2000-től hülyítette a népet, 2006-ban kijött az őszödi beszéd, most meg mindenki tekintget össze-vissza, hogy mi van?

6.Lenin 2016.06.06. 21:16:21

@torró:

" Világos? "
Kétlem, mert akkor nem tennék fel sorozatban ezeket a ........... kérdéseket.
Hosszú még az út, és "K" göröngyös.
Majd, 1x, talán.

Visceroid 2016.06.06. 21:18:49

"Es nem az orbán a nibás. Aki akar, az bármely kormány alatt sikeres lehet."

Mármint milyen bármilyen kormány? Csak Orbán van. Éppen ez a baj.

Hidvégi Mihály 2016.06.06. 21:24:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kedves barátom, hát miért bántasz te engem? Tudod, hogy a PKP-nak tagja vagyok, s azt írod ennek ellenére, hogy ballibák vagyunk? Én is?!

Nem, nem, ha ismernél, ilyen sértést sosem tennél. Nem ismersz, így hát megbocsátom, meg azért is, mert te is olyan megvezetett emberke lehetsz, aki hisz ennek a kisembernek. Most még hiszel benne, mintha isten lenne, s majd eljön az idő, amikor nem így lesz.

Nem ismersz, így elmondom hát, hogy parasztnak születtem (sokak szerint most is az vagyok, naná, az ember ne tagadja meg a származását). S parasztként 10 éves koromtól túrtam a tsz földjét kb. 18 éves koromig, s számoltuk naponta, hogy hány munkaegységet kerestünk aznap, nehéz, de becsületes munkával. S elég szomorú voltam, mikor apám zárszámadáskor azzal jött haza, hogy az a sok munkaegység amit az égető kenderföldön összegürcöltünk, milyen keveset ért a záró aktusnál.
S parasztgyerekként láttam a Gyuri lovunkat, meg a Babát, tudod, azokat amelyeket be kellett adni a tsz-be, a közösbe. Gyönyörű lovak voltak, tudod barátom, mert a nagyapám igen derék embert faragott apámból, akinek a keze alatt gyönyörű jószágok nevelődtek.
Gondolod, hogy balliba volnék, csak azért, mert Orbánt meg tudnám fojtani egy kanál vízben? Mert minden cselekedete ellentmond minden nemes gondolatnak és tettnek, amire az én szüleim, tanáraim megtanítottak? Gondolod, hogy azzal az identitással, amit kaptam többek között a nagymamáimtól, akik elmondták hogyan semmizték ki a kommunisták a családunkat, amelynek minden tagja dolgozott látástól vakulásig azért, hogy napról napra egy kicsit jobb legyen? Gondolod, hogy ezek után balliba lennék? Amikor 1968. aug. 21-én ott hallgattuk a kenderföldön a kúpban a Szabad Európa rádiót, hogy hátha sikerül a cseheknek meglógni a szocializmusból, példát mutatva nekünk is? Pedig a munka szent volt még a tszben is, de ez igen fontos volt nekem (is) már akkor is.

Nem gondolod mégis, hogy éppen azért gyűlölöm Orbánt, mert éppen olyan semmi kis lusta gazember, mint volt annak idején Grósz elvtárs, Komócsin elvtárs meg a többi kóconfitty (anyám arra, aki nem szeretett dolgozni, tudod mit mondott?: az is egy nagy kominista). Tudod, ahogyan az összes ősöm, én is rengeteget dolgoztam-dolgozom s éppen ezért gyűlölöm a lustaságot, a mástól való rablást, mert tudom, hogy ezek a cselekedetek, még ha a haza, vagy akár az Istennek a nevében is követik el, akkor is a legnagyobb bűn egy nemzet, egy nép, egy ország ellen.

Akarom-e a népet tanítani? Én úgy kérdezném, te nem akarod? Nem akarod? Azt akarod, hogy maradjon buta, maradjon megvezethető, maradjon maradi?
Nem, tudom, hogy nem születtem olyan zseninek, mint József Attila, hogyan merem akkor én a népet merni tanítani?
Azért, kispofám, mert én is tudok valamit, tanultam ezt-azt, adtak tartást a nevelőim, így tudok adni magamból. Van aki többet, van aki kevesebbet, de ha az ember tartja magát valaminek, nos, barátom, akkor adjon is. Épp ez a Polgári Konzervatív Párt lényege, ne vegyünk el a társadalomtól, hanem adjunk neki. Adjunk, mert nekünk van miből, ne legyünk orbánok, akik csak a lopáshoz értenek, legyünk polgárok s adjunk. Kinek mije van, kinek milyen tudása, tartása, egyebe.

6.Lenin 2016.06.06. 21:27:21

@Visceroid:

Válaszoltál is.
(miért is lennél sikeres, ha ennyire "ragaszkodsz" a hatalmon lévőkhöz)

6.Lenin 2016.06.06. 21:34:35

@Hidvégi Mihály:

"legyünk polgárok s adjunk. Kinek mije van, kinek milyen tudása, tartása, egyebe. ", és mindenki csak annyit vegyen ki belőle, amire szüksége van.

Mintha én mondtam volna valamikor ilyesmiket. Megkönnyeztem, Mihály.

Hidvégi Mihály 2016.06.06. 21:37:08

@6.Lenin: Könnyezd b.+, könnyezd. Ha neked ez, jó, csak könnyezd, nagyobb leszel tőle, könnyezd fiam, ha jobbat nem tudsz.

6.Lenin 2016.06.06. 21:44:58

@Hidvégi Mihály:

Mihály, már soxor lefutottuk ezeket a köröket. Megint valaki más szeretné megmondani nekem, hogy mi a jó, mert én ahhoz balfácán vagyok, szerinte. Honnan a toszból tudnám is én köcsög választó, hogy nekem mi a jó?

Ezért vannak az önjelölt messiások, hogy ezt ők döntsék el. Igaz?

Kösz, de ilyenekből már elegem van. Mondd el, te miként, a döntést meg bízd rám, és ne előre ítélkezz.

Hidvégi Mihály 2016.06.06. 21:48:38

@6.Lenin: Kispofám, te kötöttél belém, azzal, hogy megkönnyezed a mondandómat. Én tudtommal semmit nem akartam rád kényszeríteni itt. Nem fordítva ülsz te a lovon? Kötekedsz, én meg hagyjam magam? No, azt nem.

6.Lenin 2016.06.06. 21:53:23

@Hidvégi Mihály:

Mihály azt írtad, hogy utálod a komcsikat, aztán a kommunizmusért harcolsz. Miért ne könnyeztem volna ilyen szívemet melengetőket olvasni manapság?
Kötekedem? Csak nosztalgiáztam 1 jóízűt.

Hidvégi Mihály 2016.06.06. 21:56:54

@6.Lenin: Honnét veszed azt, hogy én a kommunizmusért harcolok? Ha kötözködni akarsz, valami mást hozz elő, így nem nem leszel nyerő.

6.Lenin 2016.06.06. 22:04:46

@Hidvégi Mihály:

"legyünk polgárok s adjunk. Kinek mije van, kinek milyen tudása, tartása, egyebe. ", és mindenki csak annyit vegyen ki belőle, amire szüksége van."

Mihály, adni kell, mondjuk 15%-os adót. én meg rájövök, hogy érdemes tanulni, meg dolgozni, de én nem szeretnék másokat is erre kényszeríteni, ha neki jobb egész nap a kocsmában ülni, és a segélyre várni. Akkor tegye azt.
Érted a különbséget?
Szerintem nem. Ez most kötözködés lenne? Lehet, valaki veled ért 1et, én nem. Ennyi.
Már lefutottuk ezeket soxor.

Hidvégi Mihály 2016.06.06. 22:17:14

@6.Lenin:
"és mindenki csak annyit vegyen ki belőle, amire szüksége van." Ezt te adtad a számba, ne akarj engem kommunistának beállítani. Voltam KISZ tag, de akkor se adj a számba olyat, ami nem az enyém.

15 %-os adót emlegetsz? Amikor a sunyi orbán 27 %-os ÁFA-t vezetett be?! Amikor özön új adót kivet, ami csak eszébe jut?! Ilyen könnyű téged megvezetni? Ó, ó. Ez sunyiság, minden amit tesz, sunyiság, semmi polgári, semmi emberi nincs a tevékenységében, de te beveszed.

Valóban sokszor beszéltünk erről, én nem is szóltam volna hozzád, nem akarlak bántani, sem a gondolataimat rád erőltetni. Te kezdtél itt gúnyolásba, kösz, nem kérek belőle. Mint ahogy nem kérek a ballibázásból sem, ez sértés rám nézve. Még akkor is, ha Orbánt annyira gyűlölöm, vagy talán éppen ezért sértés, Orbán éppen a lumpenproliságot erősíti, köszönöm, nem kérek belőle.

Trackers 2016.06.06. 22:21:55

Azért nem bukik meg Orbán, mert nincs nála hitelesebb arc.
És itt a hitelesség alatt nem azt értem, hogy olyan csávó akire akárcsak a zoknimat is rábíznám.
Hanem azt, hogy olyan aki tudja mit akar, mit tesz, és miért.

Az egyetlen ilyen csávó az ellenzékben a Gyurcsány. De mivel ő Orbán ellentéteként határozta meg magát, és egész sokan rühellik a srácot, ezáltal paradox módon ő is Orbánnak segít elsősorban, azzal együtt, hogy az Orbánt szívből gyülőlőket simán berántotta magához.

Szóval amikor majd Gyurcsány lelép, és jön egy ember, aki nem Orbán ellenében határozza meg magát, akkor majd talán megbukik.

6.Lenin 2016.06.06. 22:33:50

@Hidvégi Mihály:

Igazad van, én egészítettem ki a gondolatodat, mert az következik belőle.
Elbeszélünk 1más mellett.
Nekem lehetőség kell (15%-os adó) tudok vele mit kezdeni, a 27-os adóval is. a választási lehetőség az enyém, miként élek velük. Mi ebben a sunyiság? Felkínálnak lehetőségeket. a döntés az enyém. Én tudom, hogy nekem mi lenne jó. Ne más döntse el ezeket.
A gyűlölet soha nem vezet jóra, elvakít, de ez a te ügyed.

NagyVonalakban 2016.06.06. 22:35:04

Minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel....nekünk ez a disznó jutott, sajnos....

6.Lenin 2016.06.06. 22:40:06

@Trackers:

Gyurcsány nem fog lelépni magától, és míg ő határozza meg az ellenzék cselekedeteit, előrelépés nem lesz. Az ellenzék érdeke lenne Gyurcsányt eltiltatni a közügyek gyakorlásától vagy 20 évre.
2006 őszén, ha lemond, nyerhettek volna ismét 1 előrehozott választáson. Nem látta ezt a lehetőséget. Az, hogy ez előrevitt volna bármit is, kétséges.
Lehetne belőle nagy politikus, de...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.06.06. 23:08:14

@Max val Birca főszerkesztőhelyettes:
"A nyugat kipoprszívózza az ország által megtermelt profitot. "
Te Őstulok! A nyugat egy égtáj! Az ország meg nem tud profitot termelni - kivéve orbanisztánt, ahol az "ország" fabatkát termel - ! Az általad leírtakból egyedül a porszívót ismered, de szerintem azt is "rosszra" használod!
Ne idd azt a sok bolgár lőrét!

csakférfi 2016.06.06. 23:13:54

@Hidvégi Mihály: Ezek szerint sem a parasztok sem a munkások sem az értelmiség nem fogja a diktátort megbuktatni.Szóval melyik osztályban nincs akkor a h..lye többségben???

Halálbüntetést a korrupt politikusokra! 2016.06.06. 23:18:28

@6.Lenin:

Mekkora hülye ez Hídvégi, tényleg nem fogja fel, hogy a te fejed most már örökre a Vityka seggébe van bedugva, aztán nincsen se ember se Soros aki onnan ki tudná húzni. A hülye Hídvégije meg egész este ezen erőlködik, hát nem hülye?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.06.06. 23:19:57

Ma hallottam, hogy a Parlamentben megkérdezték a páncélingest:
- Mit szól kend ahhó, hogy s FIDESZT a Soros oly sok pízel támogatott??
- Hát az oszt' rendbe vót'!- mondta a páncélinges kis focista.- Mi zártuk be a coccializmus kapuját, oszt zavartuk el a ruszkikat!- húzta ki magát a hétmérföldes csizmájából!
- No, de ammit má' most csinál a migráncsokkal ez a Soros, hogy ide kűdi nekünk a migráncsokat! Ez má' oszt nem járja! Azt pontosan nem tudom mé' és minek intézte el Poseidonnal, hogy naponta többet fullaszt a tengerbe, mint amit összesen ide kéne beszállásolni? De mindegy is!
Múlt heti hír: Döntött a Parlament. 3 új egészségügyi központot nyitnak.
Ja, és a sárga házat is!

Halálbüntetést a korrupt politikusokra! 2016.06.06. 23:20:16

@Trackers: "Azért nem bukik meg Orbán, mert nincs nála hitelesebb arc."

nem kellett volna már sok hozzá, hogy kihúzd, hogy a mai napon nem csináltál komplett hülyét magadból.
Nem sikerült, holnap majd újra megprópálod. De tudjuk, nem fog menni akkor sem.

Mester.Tamás 2016.06.06. 23:20:56

Mit várunk egy olyan országban, ahol az ötvenes években, ami azért tényleg rosszabb volt a mostaninál, a legsötétebb személyi kultusz. padlássöprés, csengőfrász, fekete Pobjeda, vasfüggöny, Recsk, stb. idején is 5, azaz ÖT év kellett valamiféle megmozduláshoz, és akkor sem annak indult, hanem szolidaritásinak a lengyelek mellett?

Ráadásul akiben most van spiritusz, az nem Molotov-koktélt dobál, mert most (még) van lehetősége, lelép nyugatra, keletre, bárhova, csak innen el.

Itthon meg marad a selejtes, a szarfaszú indiánok gyülekezete ...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.06.06. 23:36:11

@Hidvégi Mihály:

"Akarom-e a népet tanítani? Én úgy kérdezném, te nem akarod? Nem akarod?"

Nem, én nem akarom, mert nem vagyok minden igazság birtokában, mert nem hiszem, hogy okosabb lennék a "népnél".

"Azt akarod, hogy maradjon buta, maradjon megvezethető, maradjon maradi?"

Szerinted a magyar nép buta, megvezethető és maradi? Miből gondolod? Abból, hogy nem tapsikol neked?

Te mivel vagy különb nála? Ha igaz az, amit magadról leírsz, az a legtöbb magyar emberről elmondható, parasztok inkluzíve.

"Azért, kispofám..."

Ezt a kocsmai stílust tartsd meg a családtagjaidnak. :) Ez nem a magyar paraszt stílusa, hanem a városi lumpenproletáré. Akkor voltál te paraszt, amikor én római pápa. Inkább tűnsz józsefvárosi kocsmatölteléknek.

"mert én is tudok valamit, tanultam ezt-azt, adtak tartást a nevelőim, így tudok adni magamból. Van aki többet, van aki kevesebbet, de ha az ember tartja magát valaminek, nos, barátom, akkor adjon is."

Barátod a hóhér, én nem vagyok az.

"Épp ez a Polgári Konzervatív Párt lényege, ne vegyünk el a társadalomtól, hanem adjunk neki. Adjunk, mert nekünk van miből, ne legyünk orbánok, akik csak a lopáshoz értenek, legyünk polgárok s adjunk. Kinek mije van, kinek milyen tudása, tartása, egyebe."

Hajjaj, nagyon ismerős komcsi szöveg. Bizony te megveszekedett balliberó vagy, bármit hazudsz is magadról.

Az apokalipszis lovasa 2016.06.07. 00:55:00

@Mester.Tamás: "mert most (még) van lehetősége, lelép nyugatra"

nem most "még", hanem most "már"
tudod, régen nem volt lehetőség, most van, de valahogy megpróbálod azt sugallani, hogy mindjárt nem lesz
szánalom

Az apokalipszis lovasa 2016.06.07. 00:56:39

@Hidvégi Mihály: "Akarom-e a népet tanítani? Én úgy kérdezném, te nem akarod? Nem akarod? Azt akarod, hogy maradjon buta, maradjon megvezethető, maradjon maradi? "

jézusom ezt a messiás-kompexust
miből gondolod, hogy kicsit is okosabb vagy "a népnél"?
miből gondolod, hogy aki ennél alázatosabb, az azt akarja, hogy a nép buta legyen?
annyira borzalmas ez a logikátlanság

M/n8rK*frS 2016.06.07. 01:03:49

@Andy73: @laci_52: @Kovacs Nocraft Jozsefne: mehettek a kasszához, pipa...

A blog jól indul, de a vége gyenge...
Annyit mondanék, ha kivennénk O.V-t a rendszerből, egy ciklus után a fidesz be se jutna a parlamentbe, ezt saját családomon látom, csak a viktor!!!! a többi semmirekellő menne a levesbe (Lézer Jani? külügy Petya? a Gyuri? fővadász Zsolti? naneeee :-)))....tehát ebből is egyszerűen leszűrhető, hogy a magyar társadalom európai mércével nézve óvodás korú, gondolkodásmentes, autoriter rendszerekbe hisz, a bölcs, de atyai szigorral fellépő atyuskába szerelmes, a többi nem számít...akár GyF akár OV, demagógiailag egy kutya. (többet éltünk kiskirályok és diktátorok alatt még a polgárinak mondható XIX-XX.sz ban is, mint demokráciában)
De még mielőbb bégetne az "igazmagyar" birkanyáj, magamat első sorban igaz embernek, majd európainak s magyarnak tartom...se libsi se bolsi nem vagyok, soha nem szavaztam egyikre se, amíg ki nem ábrándultam, 2006-ig a fideszre, de egy jó ideje nem is látom azt, hogy érdemes lenne bárkire is....sajnos nincs alternatíva...'Mo. elvesztette jó időre annak lehetőségét, hogy valódi többpárti demokrácia és koalíciós, valódi vitákon érlelt konszenzusos kormányzás legyen, a gazdaságot versenyen és így innováción alapuló piacgazdaság határozza meg...ma még épp működünk, de mi lesz ha elzáródnak a brüsszeli csapok, ha lelépnek a multik és a nyugati gyárak, itt maradunk magunknak az új földesurainkkal, a fiataljaink nélkül...szép új világ..nem vagyok derűlátó..pedig minden adottságunk meglenne egy jobb világhoz....

monddazigazatmar 2016.06.07. 01:34:33

@high up!: "A magas alapkamatszint alapvetően kell az alacsoyn inflációs szint elérséhez, "
Hűhűűűbazmeg

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 05:45:19

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte:

Nyugat alatt a magállamok értendők.

Ha nem tud az ország profitot termelni, mit rabolnak ki a "befektetpk"?

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 05:50:09

@Hidvégi Mihály:

A PKP ballib párf. A párt egyetlen célja: picit megerősödni, hogy észre legyen véve a ballib agyytröszt által. Így majd kap a pártelnök 1 mandátumot a 2018-as ballib összefogdosási listán. Ennyi az egész. A PKP Merkel-Cameron típusú ultraliberális törpeklub.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 05:55:36

@high up!:

Íme a pénzügypolitikai kommentelés szabályrendszere, tanuld meg, magold be, s ismételgesd!

Alcsony infláció ballib kormányzat alatt:
Hurrá, növekedik a jólét!

Alcsony infláció nem-ballib kormányzat alatt:
Hamis adatok, a Zorbán meghamisított mindent, meg egyébként is az alacsony infláció káros a gazdaságra.

Magas infláció ballib kormányzat alatt:
Végre! Élénkül a gazdaság, épül-szépül az ország!

Magas infláció nem-ballib kormányzat alatt:
Segítség, a Zorbán nyomorba dönti a népet!

(forrás: Nagy Magyar Balliba Gágogó Enciklopédia)

Jarnyn 2016.06.07. 05:56:49

@MACISAJT:

Gratulálok.

Ez többé-kevésbé iskolapéldája annak amiről a cikk is ír. Ugyanis az írásod szerint nem az a gond hogy az "uniós" fejlesztési pénzeket hogy használják fel, mennyi abból a korrupciós veszteség akármilyen formában. Hanem az, hogy ezért valaki szót emel.

Az ország által kapott pénz, akár uniós pénz az ország pénze. A MI PÉNZÜNK. Ha ezt valaki "privatizálja" az lopás, ha valaki ezt bűnszervezetben, az meg már bűnszervezetben elkövetett...
Azaz a "tisztelt urak" nem az "uniótól" "szereznek" pénzt cselesen az ország érdekében. Hanem az ORSZÁG PÉNZÉT LOPJÁK EL. Többek között az enyémet.

->
Nem az az ellenség kiszolgálója aki erre felhívja a figyelmet. Hanem az aki így cselekszik ahelyett, hogy a reá bízott felelősséggel helyesen és erkölcsösen élne (valamint törvényesen, és nem a jog és polt mögé bújva).

Jarnyn 2016.06.07. 06:03:24

@BircaHang Média szerkesztősége:

Ez meg a másik iskolapéldája.
A régi "baloldal" alapvetően hibás logikája, amely komolyan sáros egyáltalán abban, hogy ez a helyzet előállt.
Mivel kb. 20 évig sikeresen kommunikálta azt amiről te is írsz, mindenféle értelmes logika vagy tényszerű alátámasztás miatt. Egyszerűen sok ember süketté vált az Orbán kritikára.

Bármilyen kritikus hang megkapja ezt a választ összemosódva vele, tökéletesen elkenhető.
Például az hogy mint kiderült az uniós források a gazdaság motorja és nem Matolcsi zsenije. :)

Így igazából a kritikát a Fideszen belül kellene megvalósítani. De, az egyrészt sikeresen le lett törve, meglehetősen szoci módszerekkel és szólamokkal. Másrészről a hatalom nem csak önmagát, a gyermekeit és a szolgáit is korrumpálja.

Hidvégi Mihály 2016.06.07. 06:05:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Az apokalipszis lovasa:

Barátaim, nem gondoljátok, hogy igen messzire vetitek el a sulykot? Nem gondoljátok, hogy azért nevezlek barátaimnak benneteket, mert jó szándékkal vagyok felétek? Nem gondoljátok, hogy alázat van bennem felétek azzal, hogy magyarázok, "tanítok" nektek, holott ti igyekeztek minél mélyebbre döngölni, még a paraszti származásomat is elvennétek tőlem, csak hogy józsefvárosi lumpennek, olyannak állíthassatok be, aki szinte nem is ember, csak egy kis eltaposható féreg)? Miért gondoljátok, hogy az emberi beszédre, az emberi hozzáállásra nincs szükség köztünk, itt, lent lévő magyar emberek között? Ti óvtok engem a gyűlölettől - holott az nálam egyetlen emberre korlátozódik s az okát is ezerszer elmondtam, például ez is oka, hogy engem s mást, aki másként gondolkodik, úgy érzitek gyűlölni kell - s nekem éppen úgy tűnik, hogy ti gyűlöltök minden közembert is, így engem is, aki másként mer gondolni a ti nagy jótevőtökre?

Nem vagyok okosabb a népnél, ezt nem lehet mérni. De tapasztalatom elég sok akadt, az életemet végig dolgoztam, dolgoztam parasztként, dolgoztam munkásként, szereztem diplomát, értelmiséginek nem mondanám magam, de olvastam Szolzsenyicint, olvastam Kaffkát és még igen sokat, az emberiség "eszéből". Csak ragadt rajtam valami, hogyne adhatnék magamból valamit, akár nektek is. Nem kell nekem hinni feltétlen, de az önálló gondolkodást, önálló véleményt elvárom tőletek is, ez az én tanításom. Ez sért benneteket? Sajnálom, én vétkem, én sem lehetek bűntelen, ember vagyok, semmi több.

midnight coder 2016.06.07. 06:36:38

@Az apokalipszis lovasa: Na ja. És azt se feledjük el, hogy amikor nem lehetett, akkor a mai demokratikus ellenzék vezető erejének jogelődje lövette le az embereket a határon.

Más kérdés, hogy valahol igazuk volt a vasfüggöny létrehozóinak. Az országnak nem tesz jót, ha a legtehetségesebb emberei elhagyják a 4x-es fizetésért. Mert azért mennek el, nem amit a balfékek nyomnak, hogy a gonosz Orbán elől. Ha az MSZP lenne hatalmon centire ugyanúgy mennének, mivel a kinti fizu akkor is pont 4x annyi lenne mint itt. Ahogy mentek ott Fletóék alatt is.

midnight coder 2016.06.07. 06:52:14

@M/n8rK*frS: Milyen adottságunk lenne a jobb világra ? A gengszterváltás utáni két ciklusban ügyesen szétlopták az országot, ami iparunk van az nagyrészt a betelepült multiknak köszönhető, meg pár partizánnak, akik a hazai gazdasági környezet ellenére a szabályok és gyakran a dolgozóik kijátszásával életben tudják tartani a cégeiket. Az oktatásunkat ügyesen szétvertük - ezt ugyan Orbánék számlájára írja a ballib, de szar volt ott az már 10 éve is. Az egészségügy meg mindig is az volt. Természeti kincseink nincsenek, amit lehet csinálni az a mezőgazdaság de abból senki nem lett gazdasági nagyhatalom az utóbbi pár száz évben. Ráadásul benne vagyunk az EU-ban, ami ugyan egy rakás pénzt jelent, de hosszú távon sokkal többet veszítünk vele mint amit nyerünk. Ugyanakkor, mivel a gazdaságunk nagy része az ideiglenesen itt állomásozó multikból áll, hozzájuk vagyunk kötve.

A politikánk meg olyan amilyen. Ne hidd, hogy máshol ez sokkal jobb, ha idehoznák Merkeléket és általában a német vagy a francia, angol politikai elitet, akkor 10 év múlva itt 5x annyira lenne szar mint Orbán vagy Gyurcsány mellett. Egy rakás pénz tetején ülve - amit még a nem annyira demokratikus elődök halmoztak fel az elmúlt pár száz évben - viszonylag könnyű népszerű és tisztességesnek látszó politikát folytatni.

De egész Európa szarban van. Még nagyobb szarban mint mi. Ennek csak az egyik tünete a lehetséges - és előbb-utóbb be is következő - BRExit. És ezt nem Gyurcsány vagy Orbán kúrta el, hanem azok a derék európai és amerikai politikusok akik lehetővé tették hogy Kína legyen a világ műhelye, India pedig a szolgáltatója.

Barbaarb 2016.06.07. 07:17:12

@high up!:

És ez mégis hogyan igazolja azt, hogy "A magas alapkamatszint alapvetően kell az alacsony inflációs szint elérséhez"?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.06.07. 07:33:11

@Hidvégi Mihály:

"olvastam Kaffkát"

Bocsáss meg, de ezt a magas labdát nem tudom nem leütni: Ha tényleg olvastál volna (Franz) Kafkától, akkor helyesen le tudnád írni a nevét. Két f-fel Kaffka Margit neve írandó. :)

Tudom, most meg nyelvtannáci vagyok, de te dicsekedtél az olvasottságoddal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.06.07. 07:46:25

@midnight coder:

A népet tanítani óhajtó ballibák azt nem veszik észre, hogy Orbán 2010-es kormányra kerülése nagyjából egybeesett a kelet-európai új tagállamok állampolgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások teljes megszűnésével.

Ezt sokan és sokszor elmondják nekik, de ők csak hajtogatják, hogy Orbán miatt mennek az emberek Nyugatra dolgozni.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 08:00:59

@Jarnyn:

A Fideszt lehet sok mindenért kritizálni, azonban ballib térfélről még a legigazabb kritika is hamis.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.07. 08:04:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Akkor egy izraeli vicc:

Tel-Avivban megnyílik a Kaffka Könyvtár.
Egy járókelő érdeklődik: - A híres prágai írónkról lett elnevezve a könyvtár?
- Nem, ez egy másik Kaffka, New Yorkból.
- S ő mit írt?
- Csekket,

burke 2016.06.07. 08:23:38

Sajnos nem fog megbukni...
A baloldalt mar szetverte,most a Jobbikon a sor,mindkettohoz a titkoaszolgalatok nyujtanak segitseget.Vonat megvette,aki szisztemikusavn veri szet a jelenlegi egyetlen konkurenciat,ugy ahigyan anno megvette Bajnai Gordont a Market Zrt megvetelevel.
Belulrol bomlaszt,ehhez kell.neki Simicska ,aki a szinfalak mogott meg a Vitya szekeret tolja.Kulonben hogyan tudott volna hatszelben 100milliard folotti bevetelt elerni a.Kozgeppe
l..Simicska felvallalta,hogy a Jobbikhoz csapodott,de belulrol megbontjak a Jobbik egyseget.Meg sokaig fogjuk hallani Kovacs Bela esetet a valaztasokig,illetve szamos jobboldali politikusrol derul.majd ki valami a valasztasokig..

1ghost 2016.06.07. 08:42:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Te ócska bérfidesztetű!

Látom előhúztad e blogon az x+1 nickedet is, csak aztán arra nagyon vigyázz, hogy a tolvaj gazdád fasza egyszer nehogy a torkodon akadjon, főleg most, amikor az orbán familia a nép verejtékéből több milliárd osztalékot baszott zsebre, hogy rohadnának meg valamennyien veled egyetemben.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.06.07. 09:16:03

@BircaHang Média szerkesztősége:
Maradj inkább a magömlésnél a magállamok helyett!
(profitot meg csak erőforrások tudnak termelni)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.06.07. 09:59:34

@midnight coder: A sírban forgásnál nem Adyt akartál írni véletlenül? :)
Egyébként tényleg van szakmám és abban is dolgozom. :)

$pi$ 2016.06.07. 10:06:42

@burke: "Belulrol bomlaszt,ehhez kell.neki Simicska ,aki a szinfalak mogott meg a Vitya szekeret tolja.Kulonben hogyan tudott volna hatszelben 100milliard folotti bevetelt elerni a.Kozgeppe"

Baromi jólértesült vagy, honnan szeded ezeket?

Barbaarb 2016.06.07. 10:56:26

@1ghost:

Ez aztán az érvrendszer! Mondjuk már semmi meglepő nincs azok után, hogy gazdasági analfabéták akarnak mindenkit kioktatni arról, hogy a jobb gazdasági adatok nem is jobbak...

burke 2016.06.07. 11:28:12

@$pi$: ha elmondanam,meg kellene ,hogy oljelek-))

Hidvégi Mihály 2016.06.09. 18:20:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Való igaz, Franz Kafkára gondoltam, mikor írtam, de kár volt belekötni, mivel Kaffka Margit regényt is olvastam, s hasonlóan a Franznak is a regényeit. Tudod, az összeset (ergo mindegy, hogy egy vagy két f-et írok ebben az esetben, bár az akkor gondolatom szerint valóban tévedtem, de legalább nem állítom, hogy tévedhetetlen lennék).

volna... írod, de hitetlen vagy! s engem pedig hazugnak nézel... kár, kár. Olyan mélyre süllyedt ez a társadalom, hogy már egy kis olvasottságot is csak hazugsággal lehetne elérni?

csakférfi 2016.06.09. 21:52:39

@Hidvégi Mihály: :) Csakmert "olvasott " ember -nek tartod magad (?) ,tájékozottabb is lehetsz?
Ne vedd sértésnek.csak megjegyeztem.Mivel én nálam bizonyosan "olvasottabb " vagy.Kérdés hogy a tapasztalataidat és az olvasmányaidat tudod-e hasznodra fordítani? merthogy a magyaroknak a hasznára nem igen vagyunk !
:) :) :)

Hidvégi Mihály 2016.06.10. 18:48:14

@csakférfi: Azt nem tudom, hogy tájékozottabb is lehetek-e? Azért Orbánnál biztosan tájékozottabb vagyok.
S hasznára vagyok-e a Földnek? Csak remélni tudom.

csakférfi 2016.06.10. 21:38:56

@Hidvégi Mihály: Orbánnál én is. :) :)
magyaroknak a hasznára ---Nem a földére.Különben meg nem mindegy hogy használunk -e a gondolkodásunkkal a magyarnak.A magyarok mint Te meg Én meg a többi ember a saját eszétől lesz az aki. A kérdés mindig az hogy kinek tudjuk ezen gondolatokat tapasztalatokat átadni.elsődlegesen a gyerekeink jöhetnek szóba.A többi másod-századrangú.
Hogy véled?
:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.06.10. 23:23:09

@Hidvégi Mihály:

"Való igaz, Franz Kafkára gondoltam, mikor írtam, de kár volt belekötni, mivel Kaffka Margit regényt is olvastam"

Értelek. Szóval kár belekötni abba, hogy szerinted A nyomorultakat Jókai írta, mert Victor Hugotól is olvastad Az arany embert. :DD

"már egy kis olvasottságot is csak hazugsággal lehetne elérni?"

Elhiszem neked, hogy olvastad Jókaitól A nyomorultakat és Victor Hugotól Az arany embert. :DD

Hidvégi Mihály 2016.06.11. 10:29:24

@csakférfi: Elég sokat dolgoztam életemben, mindig az élet sűrűjében jártam, így nem gondolom, hogy haszon nélküli lennék. Remélhetőleg a gondolkodásommal is hasznos vagyok valamennyire, ha nem így gondolnám, nem írnék ide sem. Mindenki azért ír hozzászólást is, mert hasznosnak tartja a gondolatait, én is így vagyok vele.

S kinek lehet átadni? Persze, elsősorban a gyerekeinknek, egy polgárnak feltehetőleg polgárok lesznek a gyerekei is. S ez a legfontosabb - emberi gyarlóság - hogy mindenkinek a maga gyerekei a legfontosabbak.
De másnak is adunk valamit, másnak is lehetünk hasznára, mindenkinek, akivel kapcsolatba kerülünk, akár a való életben, akár itt a blogszférában.

csakférfi 2016.06.11. 13:16:51

@Hidvégi Mihály: ne vádold magad a " S ez a legfontosabb - emberi gyarlóság - hogy mindenkinek a maga gyerekei a legfontosabbak" Teljesen helyes emberi tulajdonság.Nem a gyarlóság hanem azt hogy vannak akiket jobban szeretünk!! :) :)
mégis mit adtak nekünk az emberek.Mármint a szüleinken kívül.Ami hasznukra kötelezne bennünket akik "gondolatokat "átadni igyekeznek,s más megvilágításba (aspektus-újabban) helyezik a témát.
süti beállítások módosítása