Buborékmagyar

„Azt szoktam mondani, hogy vannak hasmagyarok és vannak szívmagyarok. Bár ez nem jelenti azt, – és én remélem, hogy mi szívmagyarok vagyunk – hogy a szívmagyaroknak nincs pénztárcájuk. Mint ahogy az is igaz, hogy a hasmagyaroknak meg van szívük, csak utat kell oda találni.” (Balog: „miért gondoljuk, hogy egy országot csak a politika boldogíthat?”)

A Jóisten egy ideje minden bizonnyal nagy érdeklődéssel figyeli Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének világi ténykedését, de a vele kapcsolatos véleményét megtartja magának. A Teremtő ilyen jelentéktelen ügyekben nem szokott kinyilatkoztatásokat tenni. Ha azonban eljön a megboldogulás szomorú órája, szépen megtanácskozzák majd egymás között a lelkész úr viselt dolgait és annak várható következményeit.

Önmagában már az is rendkívül undok és fertelmes cselekedet, ha valaki G. Fodor Gábornak ad interjút, de ez még bocsánatos bűn, hiszen nem ütközik Isten tízparancsolatába.

Balog úr rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a szavak megfelelő használatának, illetve még ennél is nagyobbat egyesek nem használatának. A mélyszegénység, halálozási statisztika, stadion, korrupció, csupa máglyára való eretnek kifejezés, mivel csak arra valók, hogy fellázítsák velük a jámbor lelkeket, békétlenséget szítsanak, ami ma hivatalosan isten ellen való cselekedtetnek számít. Lelkes és szemérmes szóeltüntetési törekvései azonban csúfos kudarcba fulladtak, mivel egy stadionról már messziről jól látható, hogy az nem rehabilitációs központ, vidámpark, kutyamenhely vagy hajléktalanszálló.

A 888-as baráti évődésben nem sok szó esett az egészségügyről, az oktatásról, a szegénységről. Inkább a menekültkérdés magyaros megoldásáról, illetve annak felmagasztalásáról folyt a derűs beszélgetés. Teljesen lényegtelen volt az, amiről a miniszter oly elviselhetetlenül hosszan beszélt, sokkal fontosabb volt az, amiről oly kínosan hallgatott.

Az emberi erőforrások kizsigerelésének miniszteréről eddig is tudható volt, hogy szociális érzékenysége egy bankautomatáéval vetekszik, az azonban, hogy mindezek ellenére még abban reménykedik, hogy ő mások szemében valamiféle rendes embernek látszik, hatalmas optimizmusra vall. Hozzá tartozik az egészségügy és az oktatás, ami az ő irányítása alatt lassan működésképtelenné válik. A kórházak élére mostanában készülnek komisszárokat állítani, a KLIK-et pedig egy ügyes húzással Klebelsberg Központ néven rehabilitálják és hozzácsapnak 59 leányvállalatot.

Azok a magyarok, akik ennek ellenére elhiszik, hogy Balog miniszter nagyon jó munkát végez az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás terén, azokat nyugodtan be lehet sorolni a teljesenhülyemagyarok kategóriájába.

Balog a kisujját sem mozdította meg az egészségügy helyzetének normalizálása érdekében. A tanárok elégedetlensége láthatóan egy cseppet sem izgatja, ehelyett vígan cseverészik a migrációs válságról és a kereszténység megmentéséről. Ez nagyjából olyan, mintha valaki egy égő házban megnézné, gondosan bezárta-e a bejárati ajtót, majd megkönnyebbülten keresztet vetne, hogy igen.

A miniszter kedvenc teóriája szerint vannak egyesek, akik amolyan szívmagyarok. Olyanok például, mint ő, Harrach Péter, Semjén Zsolt, Rétvári Bence, dr. Rubovszky és még sok más szerencsés flótás. Legfőbb jellemzőjük, hogy mind a szegénység szót, mind magukat a szegényeket messzire elkerülik, mivel rontják az általános jó közérzetüket és megzavarják a szívmagyarokat a boldogság kegyes élvezetében. Régebben az álszent kifejezést használták az ilyen emberekre, amíg ezt a szót el nem söpörték a sikeres magyar reformok.

Vannak, akik kifejezetten szeretnek enni, ők lennének talán a fent említett hasmagyarok. A kormány körül tevékenykedő emberek közül egyre többen kerülnek ebbe az egészségre ártalmas kategóriába. A miniszterelnök az évek során kimondottan szépen fejlett pocakmagyarrá vált, akinek a szívéhez Balog miniszternek közvetlen bejárása van. Neki már nem kell oda utat találnia.

Régebben az emberei erőforrás miniszter megemlítette még az úgynevezett zsebmagyarokat, akik szintén visszataszítónak találják szegénységet és igencsak áhítják az anyagi javakat. Szép példákat találhatunk ezekre a harácsolásban jártas szerzetekre Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Szíjjártó Péter személyében, bár ők pár zsebbel ma már nem sokra mennének. Sokkal jobban illik rájuk a bankszámla-magyar kifejezés, ami valójában azt jelenti, hogy irgalmatlanul gazdag emberekről van szó. Ők a semmiből jöttek és valahová a végtelenbe tartanak, ha időközben nem állítják meg őket.

Az aktuális miniszterelnök tipikus focimagyar, és minden átalakított közpénzből telhetőt meg is tesz a sportág felvirágoztatásáért. Hatalmas összegeket áldoz fel eme legszentebb nemzeti ügy érdekében. Teszi mindezt korlátlan anyagi erőforrások befektetésével és a maga dicsőségére. Valamikor majd talán az is kiderül, teljesen feleslegesen. Pazarlómagyarnak nevezik az ilyen embert azok, akik nem szeretnek csúnyán fogalmazni.

Balog a bizarr interjú során folyamatosan hantázott, miszerint félrebeszélt. Ez nem az ő hibája, mivel G. Fodor és valami Fűrész nevű másik szélhámos egyetlen normális kérdést sem tettek fel neki. Mindenféle magasröptű eszmékről beszélgettek, de arról, hogy nevezett Balog Zoltán tulajdonképpen mit is csinál miniszterként, arról nem sokat diskuráltak. A készséges riportalany a szóbeli memoárjában Bethlentől Gábortól eljutott egészen Bethlen Istvánig, de arra nem adott választ, hogy egy vidéki beteg miként juthat el az otthonából egy kórházig úgy, hogy jó eséllyel életben is maradjon.

Egy vidám anekdotából azt is megtudhattuk, hogy Balog miként kávézgatott Orbán Viktorral Rómában, ami nagyon tanulságos és mókás történet. Nem mindenkivel esik meg az ilyesmi. Arról azonban nem beszélt, hogy a baráti római kávézgatás is hozzájárult-e ahhoz, hogy a magyar kormány Balog készséges asszisztálásával, statisztikai módszerekkel tüntette el a szegényeket a láthatósági tartományból.

„Ha megnézzük a fideszes politikát, már csak a szélessége miatt is, ezt az egészet diktatórikus módszerekkel nem lehetne egyben tartani.” Kristálytiszta, logikus érvelés. A diktatúrák és az autokráciák általában megrettennek az előttük tornyosuló feladatoktól, a politika irgalmatlan szélességétől és ennek hatására szelíden szertefoszlanak.

Az emberi erőforrások miniszterét rendkívül sok minden foglakoztatja, az azonban, ami a dolga lenne, az nem.

„A magyar közösség jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e a materiális világra vonatkozó kormányzati döntéseket (mert ezek pénzre, szabályozásra, stratégiára vonatkoznak) kultúrára fordítani, kulturális értékké tenni.” Ilyen szép mondatokkal nem sok mindent tud kezdeni az, aki éppen elveszti a munkáját, képtelen kifizetni a lakbérét, az egyik napról a másikra él vagy egy hosszú várólistát megpróbál valahogy túlélni. A materiális világra vonatkozó kormányzati döntések kultúrára fordítása nem sokat segít a nyavalyáin. Aki ilyesmivel próbálja győzködni, azt valószínűleg legszívesebben agyoncsapná, illetve felpofozná.

Az említett kulturális értékeket jelenleg ráadásul pont az Fekete György próbálja lemészárolni, aki nem nagyon törődik a magyar közösség jövőjével. Mivel láthatóan öröklétre rendezkedett be, a saját jövője sokkal jobban foglakoztatja.

A magyar kormány gyakran vádolja azzal a nyugati dekadens demokráciákat, hogy eltávolodtak a valóságtól. Balog Zoltán maratoni interjújából az derült ki, hogy ez a FIDESZ-KDNP elegy esetében fel sem merül. Ők egy teljes párhuzamos valóságot építettek ki maguknak, melyben láthatón boldogan és elégedetten élnek.

„Keresztény emberként én még azt is gondolom, hogy a nemzeti gondolkodásnak kell, hogy legyen egy keresztény korrektívuma.” Sokakat normális emberként valószínűleg nagyon megnyugtat annak a tudata, hogy ilyen szép korrektívumok mászkálnak az emberi erőforrások miniszterének fejében.