Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Bartolome Svenbjom Kimwangana kiutasítása

2016. június 26. - Toadwart66

bassin2.jpg

Az Egyenlítői Mennyei Birodalom és Köztársaság

Bartolome Kimwangana régóta dédelgetett gyermekkori álma, hogy egy megfelelő alkalommal Makoua környékén új országot alapítson, 2003. május 15-én vált valóra. Az Egyenlítői Mennyei Birodalom és Köztársaság kétszáz kilométer hosszan és 60 kilométer szélességben húzódott végig a Kongói Köztársaságon. Kimwangana rögtön el is foglalta a miniszterelnöki pozíciót, bár erről előtte senkit sem kérdezett meg. Későbbi tervei szerint a Mennyei Birodalmat célszerűnek tartotta kiterjeszteni 4.200 kilométer hosszúságban, amivel praktikusan kettévágta volna az egész Afrikai kontinenst.

– Higgyék el uraim, jó lesz ez még valamire! – mondogatta a kormánya tagjainak, amikor megkérdezték tőle, hogy ezt meg minek akarja.

Kimwangana egy fatális adminisztrációs hiba következtében Svédországban végzett a Wittenborgi egyetemen, nemzetközi turizmus szakon. Erre igazából senki sem tudott ésszerű magyarázatot adni. Az új ország hivatalos nyelve azonban ennek következtében a svéd lett, melyet a birodalmi lakosság mindössze 0,01 százaléka beszélt. A miniszterelnök úgy tervezte, a közoktatás jelentős reformjával ezt pár éven belül 99,99 százalékra sikerül növelnie.

Az oktatási intézményekben mindenesetre bevezette a kötelező síoktatást. Az ország fővárosa Makoua lett, Himmelska Stockholm (Mennyei Stockholm) néven. Kimwangana hatalmát, a hadseregben végrehajtott célzott korrupcióval, sikeresen megszilárdította. A tábornoki kar tiltakozó tagjai egy hétvégi piknik alkalmával rejtélyes körülmények között eltűntek. Bár a környéken több emberi testrészt és megbontott ételízesítőket találtak, Kimwangana tagadta azt, hogy a két dolog között bármilyen összefüggés lett volna. A hivatalos közlemény szerint az áruló tábornokok egyszerűen a Kongói Köztársaságba dezertáltak, ahol rövid időn belül szalmonella mérgezés következtében tragikusan elhunytak.

Kimwangana elkötelezett híve volt a nyugati demokráciának, ezért hatalomra jutása után azonnal nekilátott az ellenzéki pártok megszervezésének. Arra is ügyelt, hogy a demokratikus értékek avatott védelmezőjeként, az ellenzéki a pártoknak ő legyen az elnöke. A miniszterelnök a választási kampány során ezt ésszerű kompromisszumként értékelte, és optimalizált demokráciának nevezte el.

Hatalma megszilárdítása szempontjából a svéd nyelvű sajtó nem jelentett különösebb veszélyt a számára, mivel senki sem értette. A közszolgálati híradók izgalmas skandináv krimiket sugároztak, melyeknek gyakori nézése a lakosságot enyhe depresszióba sodorta és elkezdtek melegebben öltözködni. A közvélemény-kutatók Kimwangana értő és részrehajlás nélküli irányítása alatt rendre kiváló és megnyugtató eredményekre jutottak. Az optimalizált demokrácia miatt ráadásul még az ellenzéki pártok is elégedettek voltak a nekik juttatott 20-25 % miatt, ami békés, nyugodt életet biztosított a számukra.

Kimwangana a nép szórakoztatásáról is gondoskodott. Hatalmas svéd nemzeti fesztiválokat rendezett, ahol irgalmatlan mennyiségű színes luftballont és golyóstollat osztogattak szét. Himmelska Stockholmban megépítette a világ legnagyobb hullámvasútját. Nagy népszerűségnek örvendtek a Nemzeti Aquapark Napok is.

A gazdaság ugyan pangott, főként mivel a Mennyei Birodalom folyamatosan harcolni kényszerült Kongóval, amelynek kormánya azt állította, hogy Bartolome Kimwangana sürgős pszichiátriai kezelésre szorul, az országa pedig egyszerűen nevetséges.

Kimwangana emiatt kénytelen volt jelentős adóreformokat bevezetni. Minden, az országban keletkező jövedelmet közvetlenül az Állami Kincstárba fizettek be. Akinek szüksége volt valamire, az a Kincstártól igényelhette azt  amit, ha a kérését méltányosnak ítélték, rövid időn belül beszereztek a kérelmező számára. Ennek a hatására az éttermi számlák kiegyenlítése kissé elhúzódott ugyan, de ennek nem volt jelentősége, mivel a pénz amúgy is a Kincstárban maradt. A felesleges kiadásokat természetesen szigorúan visszautasítottak. A kérelmező ilyenkor egy színes, svéd nyelvű brosúrát kapott a takarékosság és a mértékletes életmód fontosságáról, valamint Bartolome Kimwangana példás puritánságáról.

Bartolome Kimwangana nagyon fontosnak tartotta a közvetlen kapcsolatot a népével, ezért a népszavazásokat, mint felesleges és drága procedúrákat eltörölte és mindenkit megkért arra, hogy írjanak számára egy levelet, ha valami problémájuk adódik. Természetesen a hivatalos nyelven, svédül. Arra is felhívta a figyelmet, hogy panaszainak várható következményeit mindenkinek magának kell vállalnia, melyet legcélszerűbb egy bírósági tárgyalás keretén belül tisztáznia.

A miniszterelnök arra is ügyelt, hogy hűséges követőit juttassa a legfontosabb pozíciókba. Ez számomra elvi kérdés! – mondogatta. Áldozatos és fáradhatatlan munkájukat a Nemzeti Kincstár bőségesen jutalmazta. Kimwangana a sajátjaiból adott luxus ingatlanokat a kiválasztottak számára, így azok természetesen hűségesek maradtak hozzá. Még az általuk használt gépjárművek is Kimwangana személyes tulajdonát képezték. A hivatali megvesztegetéskéről pontos és megbízható adatok álltak a rendelkezésére, így ésszerű érvei segítségével mindenkit meg tudott győzni a nemzet érdekeiről.

A rendszer tökéletesen működött, egyedül a hivatalos svéd nyelvvel akadt egy kis nehézség. Egyszerűen nem ment a nyelv megtanulása, pedig a segítőkész miniszerelnök még a nevét is megváltoztatta, Bartolome Svenbjom Kimwanganára.

Kimwangana szempontjából a dolgok ennek ellenére pompásan alakultak. Hatalma megszilárdult, a nép és az ellenzék egyaránt rajongott a személye iránt. A miniszterelnök szerénységére jellemző, hogy az országában kitört tüntetések ellenére sem engedett szobrot állíttatni magáról Himmelska Stockholmban, a tudta nélkül róla elnevezett főterén.

2009-ben a Mennyei Birodalom és Köztársaság csapata benevezett az Afrikai Krikett Bajnokságra, melyet abban az évben Csádban, Abéchében rendeztek. Bartolome Svenbjom Kimwangana igazolt és tehetséges krikett játékos volt. A birodalmi krikett csapat remekül szerepelt, ami nagyban megnövelte a miniszterelnök addig is töretlen népszerűségét.

A Mennyei Birodalom parlamentje azonban a miniszterelnök távollétében, 2009 áprilisában döntő többséggel megváltoztatta az ország alkotmányát. Raymond Thor Tshibanda tábornok javaslatára megszavaztak egy apró kiegészítést. A módosítás értelmében a Mennyei Birodalom és Köztársaság miniszterelnöke nem léphet be az ország területére, csak abban az esetben, ha valami miatt meghal. Bartolome Svenbjom Kimwangana esetében ez az állapot még nem állt be, így praktikusan kitiltották az országa területéről. Tshibanda tábornok a kiegészítés szükségességét nemzetbiztonsági és gazdasági okokkal indokolta.

Kimwangana amint értesült az alkotmánymódosításról, azonnal visszasietett a Mennyei Birodalomba, de csak annak határig jutott. Meglepetésére itt hivatalosan fogadták. Az ünneplő tömeg hangosan éltette, de arra kérték hogy maradjon az országon kívül. Egy hatalmas molinón svéd nyelven a következőt olvasta: „Üdvözöljük a Mennyei Birodalom Köztársaság határán szeretett elnökünket, Bartolome Svenbjom Kimwanganát, de ha esetleg nem halt meg, akkor szíveskedjen az országon kívül várakozni. Megértését köszönjük! Sokáig éljen Kimwangana elnök!”

Kimwangana természetesen rettenetesen felháborodott az áruláson és a főkolompos fejét követelte. Raymond Thor Tshibanda tábornok meleg szavakkal üdvözölte az elnököt és megkérdezte tőle, hogy az meg minek kell neki. Azt is megemlítette, hogy Kimwangana leghűségesebb követőjeként ő most a miniszterelnök helyettese. Megígérte, hogy méltó és díszes temetést fog rendezni a miniszterelnök számára, ha megpróbálja valahogy mégiscsak átlépni az országhatárt.

A miniszterelnök ennek hallatán éktelen átkozódásba kezdett, melyben gyakorlatilag felsorolta az ország teljes állatvilágát és aljas puccsal vádolta meg Thor Tshibanda miniszterelnök helyettest. A többek között mocskos és hálátlan vízilónak nevezett tábornok ezt felháborodottan visszautasította. Felhívta Svenbjom Kimwangana figyelmét arra tényre, hogy semmiféle erőszakos hatalomátvétel nem történt. Még mindig Kimwangana az ország törvényes miniszterelnöke, csak nem jöhet be az országba. Megnyugtatta Kimwanganát, hogy a dicsőséges Mennyei Birodalom és Köztársaság kormányfőjeként mindenhol szívesen fogadják majd és a svájci bankszámláihoz is könnyedén hozzáférhet.

A miniszterelnök erre megkérdezte, hogy módjában áll-e Raymond Thor Tshibanda tábornokot lefokoznia és agyonlövetnie, mint egy veszett kutyát. Raymond Thor Tshibanda közölte vele, hogy mivel jelenleg a miniszterelnök nem tartózkodik az országban, ezt csak a helyettese teheti meg, ő pedig nem tartja méltányos eljárásnak a saját agyonlövetését.

Bartolome Svenbjom Kimwangana nem sok mindent tehetett. A Mennyei Birodalom és Köztársaság fegyveres erőit ugyanis nem vitte magával az Abéchében rendezett Krikettbajnokságra.

Az krikettbajnokságra őt elkísérő hűséges és kitartó hívei az iránt érdeklődtek, hogy ők – Kimwangana nélkül – visszatérhetnek-e a Mennyei Birodalomba. Thor Tshibanda közölte velük, hogy ez természetesen nem ütközik az ország alkotmányába.

Kimwangana miniszterelnök ennek hallatára azonnal magára maradt. Minden pozícióját, ingóságát, hatalmát sőt még a népszerűségét megtarthatta, de ő lett az első olyan hivatalban lévő miniszterelnök, akit kiutasítottak a saját országából. Az elkövetkező választásokon ennek ellenére a későbbiekben mindig fölényes és elsöprő győzelmet aratott.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr208844442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása