Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Juhász Péter hazudik

Eszes Beáta írása

2016. szeptember 14. - Toadwart66

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_15_a.jpg

Juhász Péter az írás zárásáig négy, a képviselői mandátumával és szervezett bűnözéssel összefüggő témakörben hazudott, az írás ezt összegzi és fejti ki törvényi háttérrel is.

A negyedik hazugsága ma délben derült ki, ha időközben újabb következne, az csak update lábjegyzetben tud belekerülni.

Juhász Péter hazudik azt illetően, hogy egy fogvatartott ne juthatna hozzá saját jogon sajtóanyaghoz, csak külső segítséggel, ld. a 2015. január 1-ével életbe lépett új büntetés-végrehajtási törvényt.

Akik azon a véleményen vannak - és szeretnének is ezen a véleményen maradni 2018-ban is - hogy csak azzal kell foglalkozni az ellenzéknek, hogy Rogán és Matolcsy mennyi közpénzt talicskázik haza, mennyire kancsal, milyen sminkje van a feleségének, és az érdektelen, hogy a közéleti tisztaság, a korrupcióüldözés bajnoka hazudik-e egy maffiózóhoz fűződő kapcsolatában, a törvényes jövedelmeit illetően, azok ne olvassák tovább az írásomat. Akik viszont szeretnék végre feddhetetlennek betudni azokat a képviselőket, akikbe sokadjára fektetik bizalmukat, bejuttatják őket és/vagy pártjukat a parlamentbe, talán egy korábbi csalódás után megint egy újabb pártot választva, azok folytassák az olvasást.

Juhász Péter hazudik abban is, amikor arra utal a Portikkal és személyes igényeivel kapcsolatos együttműködéséről adott magyarázkodásában, hogy egy fogvatartott akár ne tekinthetne bele olyan peranyagba is saját jogon, ahol a személye érintett, így akár a Rogán-Juhász per ún. Rogán-Portik szembesítési tárgyalás anyagába is. Ahogy az erről megjelent sajtóanyagot is megrendelheti.

Juhász azt állítja, hogy a Rogán-Juhász becsületsértési polgári peren találkozott egy F. Erika nevű valakivel, akiről saját állítása szerint azt sem tudja, kicsoda.

Talán titkárnője, vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan, mit mondott a bemutatkozásnál.”

Nem tudja, ki jön oda hozzá Portik nevében, ha nem érti pontosan, nem kérdez vissza rá. Készséggel segít a gyilkosságra való felbujtás vádjában 15 évre ítélt Portik Tamásnak, hogy az elítélt tájékozott legyen a perről és a külvilágról. Portikot a hírhedt 1998-as Aranykéz utcai robbantás és egy alvilági hírhedt figura, Prisztás József kivégzésének felbujtójaként – tehát a robbantás és gyilkosság elkövetőinek megbízójaként – ítélték el. Portik volt a 90-es évek olajügyeinek és az éjszaka, a szervezett bűnözés hírhedt alakja, vállalkozásai 2000 után is működtek már fedett és csendesebb jelleggel.

Juhásznak semmilyen fenntartásai nincsenek arra nézve, ki jön oda hozzá Portik nevében a Rogán-Juhász perben, és hogy a maffiózó nevében személyes szükségletei kielégítésre kéri a képviselőt. Egy ember, aki a tárgyalása csúcspontjának szánja azt, hogy Rogán egyáltalán ismeri Portikot, készséggel lép kapcsolatba ezzel az ismeretlen hölggyel, így általa Portikkal. Ezzel valójában azon a tárgyaláson vette magára azt a terhelő tényt, ahol és amit Rogánról állított, és próbál bizonyítani: az együttműködő kapcsolatot Portikkal.

Nehéz azt feltételezni, hogy épp a Rogánnak címzett vádja tekintetében – ami miatt beperelte őt becsületsértésért Rogán – ne érezte volna annak súlyát, hogy Portikkal kerül együttműködő munkakapcsolatba, abba a képviselőségéhez közpénzen biztosított munkatársat vagy munkatársakat is bevonva. A per egyébként mai napig nem zárult le, Juhász a sok ügye közül ezt sem tudta még bizonyítani.

Annak tükrében, hogy F. Erikának, amennyiben tényleg Portik ügyeit intézi kint, nyilvánvalóan Portik ügyvédjével kapcsolatot tartva, tudnia kellett, hogy az elítélt hozzáférhet saját jogon sajtóanyaghoz. Csak Juhász 2016. szeptember 9-i video-üzenetéből gondoljuk azt, hogy F. Erika arra hivatkozva ment volna oda Juhászhoz, hogy Portik tájékozódását segítse a perről. Portik is ügyvédi háttérrel volt jelen a szembesítésen, aki tisztában van azzal, milyen betekintési és sajtókövetési joga van ügyfelének.

Juhász állandóan tanúkra hivatkozik, ha számon kérik, hogy mit adott át, kinek, és hova utazik kinek a pénzén, ám valami miatt ezt a találkozót illetően nem hivatkozik tanúkra, aki igazolná állítását. Igazolásnak azt tekinti, hogy ő mit kért a munkatársától, aki nem volt jelen a találkozón, és hogy mekkora borítékot adott át állítólag F. Erikának. Ezt a videóban az addig végig keménykedő Juhász már-már lányos zavarában vihogva bábozta el. A 80 %-ban vádaskodó házi videó egyébként arról szólt volna, hogy számot ad arról, mi köze Portikhoz. A beszámoló ezen része is jegyzetéből fel-fel pillantva folyik.

Portikot Juhász ügyvédje idéztette be a becsületsértési polgári perben, aki szintén tájékoztathatta ügyfelét, hogy ha egy ismeretlen arra kéri, lépjen közvetett kapcsolatba Portikkal, a szervezett bűnözés prominens képviselőjével sajtófigyelés címén, ezt fölösleges neki, közpénzen élő képviselőként kielégítenie, ezt eléri az elítélt saját jogon. Egy ügyvéd azt is elmondja, hogy ez nem is javallott neki, ahol Portik bár Juhász tanúja volt, de Juhász máig nem igazolt rágalmában Portik a maffiózó énjével, a puszta személyével terhelő értelemben van jelen tanúként, aki nem csupán Rogánra, de akkor rá nézve sem egy előnyös ismeretség.

Aki valaha járt tárgyaláson, annak egészen hihetetlen, hogy egy, a tárgyalásra vezetőszáron vezetett 15 évre elítéltnek az alig bemutatkozó megbízottja az elítélt ügyvédje tudta nélkül, Portik érdekében odamegy Juhászhoz, Juhász ügyvédjének tudta nélkül. Ám ha ez mégis megtörténik, az törvényes szándékkal történik, amihez valami miatt az ügyvédeknek semmi közük. Juhász ügyvédje érdekes módon soha nem nyilatkozik. Eljön majd ennek is az ideje, ahogy a sokat emlegetett tanúkat is lassan ideje felkeresni.

Amennyiben Juhász azt állítja, hogy F. Erika a sajtóanyag begyűjtésére hivatkozva ment oda hozzá szívességet kérve, úgy Juhász minden bizonnyal hazugsággal vádolja F. Erikát, avagy ő maga hazudik.

Tehát abban mindenképp hazudik Juhász Péter, az Együtt alelnöke, hogy a sajtófigyelés mint indok törvényes és szükséges okot valaki megnevezhette büntetőjogi felelősségi tudatában a maffiózó Portikkal történő közvetett munkakapcsolat érdekében, egy szívesség alapú szolgáltatásért, így azt valamikor szintén szívesség alapon ellenszolgáltatást igényelhető együttműködésért cserébe.

Remélem, Juhász Péter beperel engem. Én előre jelzem, hogy F. Erikát fogom beidéztetni a tárgyalásra, így legalább tisztán fogunk látni. Mivel a hölgy szintén csak Juhász állítása szerint nem ért az internethez, dacára annak, hogy Portiknak már 2000-es években internetes vállalkozása is volt, de bármely más cégét internet nélkül 1995 után aligha működtethette, így meglepne, ha a külvilággal való kapcsolattartásra Portik egy informatikai dinoszauruszt alkalmazna.

Az olajos-robbantós, személyi leszámolásban érdekelt maffiózó a saját letartóztatását hosszú évekkel befolyásos segítőjével tudta kitolni dacára annak, hogy már évek óta bizonyítékok voltak ellene: egy volt MSZMP-s BM-es tábornok, aki a rendszerváltozást követően a BM adatfeldolgozó hivatalának munkáját irányította, elég sokat tudva az akkor hatalomba került politikusok ügynök múltjáról. Ez a kaliberű Portik úgy érzi, ha szüksége van a külvilági kapcsolatait újra- vagy továbbépíteni egy BM-tábornok szint után, megbízottját egyből Juhászhoz küldi. Mit tudhat vajon Juhász ilyen kapcsolatok után nyújtani?

Az a sajtó szerint, amelyiknek Portikkal való kapcsolatáról szóló állítását kénytelen volt Juhász beismerni, őszerintük F. Erika napi szinten facebookozik.

Megkérem Juhász Pétert, hogy lehetséges jövőbeni feljelentésével egy időben készítse elő nekem F. Erika nyilvánvalóan csak vezetékes, nem okostelefon számát vagy a galambposta címét a beidézéséhez.

Juhász F. Erikával történt találkozása 2016. júniusban volt. Ha nem kerül be szeptemberben sajtóba, nem érezte volna szükségét közölni a nyilvánossággal és választóival, hogy közvetett munkakapcsolatban állt, vagy esetleg még mindig áll Portikkal. A más ügyekben sokat emlegetett, időben beszerzett tanúi ellenére sem, akik, nem tudjuk, mit tanúsítottak volna, ha nem is akart semmit igazolni és elmondani erről. Egy év múlva talán arra sem emlékszik Juhász, hogy kicsoda Portik, ha már a közvetítő státuszára sem.

Amikor ez a történet mégis kiderül, a Juhásztól már jól ismert módon – ahogy képviselősége első hivatalos mozzanataként a 2014-es, hibás, elcsalt, így törvényellenes vagyonnyilatkozata számonkérésekor is – felháborodik, arrogánsan elkezd vádaskodni, amikor az ő ügyére és mulasztására kérdeznek rá, majd összehív egy sajtótájékoztatót, ahol a sajtó azt akarta megtudni, miért segít “sajtófigyelésben” egy gyilkosságra való felbujtásért elítélt bűnözőnek egy politikus.

Juhász Péter összehív egy sajtótájékoztatót, majd nem megy el rá, ahol a Portik-kapcsolatot firtatták volna.

Rogán Antal sem ment el a Portik-Rogán szembesítő tárgyalásra.

Az Együtt elnöke azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy Juhász Péter kapcsolatba került Portik Tamás titkárnőjével, de erre a párt erőforrásait használta fel. Juhász nem él meg a képviselői fizetéséből, de külön sajtófigyelő munkatársat biztosít neki a vékonypénzű párt, akit egy maffiózó igényeinek elvégzésére használ, miközben 2 éve nem ért el egyetlen kézzel fogható eredményt sem hangos ügyeiben. Ennek ellenére a pártelnök szerint nem lesz következménye a történteknek. „A bizalmam továbbra is töretlen Juhász Péterben” – állította Szigetvári Viktor.

A Párbeszéd Magyarországért párt abszurdnak tartja, hogy „a Fidesz-bűnözők kormánya a sajtóbirodalmán keresztül lejárató kampányokat folytat a valódi ellenzéki politikusok ellen”.

Azt nem tudom, hogy itt a PM beleértette-e a fideszes sajtóbirodalomba pl azt a 444.hu-t is, amely portál szintén szeretett volna abban a lejárató kampányban részt venni, hogy megkérdezze Juhászt a saját maga meghirdette sajtótájékoztatón, hogy saját magát lejáratva, az elismert kapcsolata Portikkal milyen okokra vezethető vissza. A PM azt is mondta az ügy kapcsán, hogy míg a nehézsúlyú maffiózóval kapcsolatot ápoló „valódi ellenzéki” Juhászt lejáratják azzal, hogy leközlik beismerését, addig más „ellenzékieket” (ezt már a PM tette idézőjelbe) a sajtóbirodalom a tenyerén hordoz. Itt sem lehet tudni, kikre gondolt a PM, talán a médiában leginkább támadott Gyurcsány-pártra, vagy esetleg régi terveik alapján a lehetséges szövetségesükre, a Jobbikra.

Bármelyikükre is gondolt az országos politizálástól 50 %-ban Zuglóba, a fideszes alpolgármesteréhez visszavonult PM vezetése, az mindenképp látható, hogy egy képviselőnek egy maffiózóval beismert kapcsolatában egyedül az érdekli a párbeszéd és üvegzsebek pártját, ki fekszik jobban a fideszes sajtóban.

A többi parlamenti párt különböző szintű, de egyértelmű aggodalmát fejezte ki annak tekintetében, hogy fennáll-e még ez a közvetett munkakapcsolat Juhász és Portik között, és miről szól ez valójában. Ennek törvényes úton történő kivizsgálását sürgették.

Azok után, hogy Juhász mai napig nem árulta el hitelt érdemlő, tehát a törvényekkel összhangban álló módon, miért állt vagy áll még mindig közvetett munkakapcsolatban Portikkal, megmozgatva a maffiózó igényei érdekében egy parlamenti párt, az Együtt erőforrásait, joggal vetődik fel a kérdés, milyen előnye származhat Juhásznak abból, ha önzetlenül és teljesen fölöslegesen, rá és pártjára nézve súlyos következményekkel együttműködik Portikkal az ő személyes igényei szerint. Hogy egy maffiózónak milyen haszna lehet abból, ha a törvényhozás embereivel szívességi kapcsolatban van, az ismert Portik eddigi múltjából is. Portikról sajtóból köztudott, hogy bűncselekményeiből származó súlyos összegben pénzei vannak valahol, megkeresésre és felhasználásra várnak.

Nézzük Juhász Péter pénzügyeit, ahol saját magának ellentmondva legalább egyik oldalról nézve hazudik Juhász.

Bruttó fizetését és nettó lakhatásra költését ismerjük vagyonnyilatkozatából. Juhász saját bevallása szerint a törvényes bruttó bevétele 60 %-át albérletre költi (a bruttó-nettó átváltás miatt ez inkább 60 % felett van), azt nem érzi szükségesnek megemlíteni, hogy az albérleti piac felsőközép kategóriájú bérleti díjában egy annak megfelelő paraméterű lakás rezsije benne van-e. A bérleti díj után fennmaradó bruttó 150.000 Ft-ot el sem érő összegből kell eltartania három kiskorú gyermekét és magát, így az egy főre eső havi költőpénz bruttó 37.500 Ft, napi 1.250 Ft. Karcsú. Gyermekeinek anyja jövedelméről nem tudunk, a gyermekek elég kicsik ahhoz, hogy akár még ne is dolgozzon az anyjuk.

Használ egy alapítványi autót is, arról nem nyilatkozott a videóban, hogy a fenntartási költségeit és az üzemanyagot is a non-profit alapítvány állja, vagy „csak” az autót bocsátotta korlátlan használatra, vagy azt Juhász fizeti ugyanebből a napi 1.250 Ft költőpénzéből. Ez egyébként szintén törvényellenes elhallgatás.

Juhász következő hazugsága épp ehhez az Igazmondó Alapítványhoz köthető.

Visszatérve a non-profit alapítvány biztosította – Juhász bevallásában megadott Renault Laguna – felsőközép kategóriás gépjármű használatára.

Videójában az alapítványt Majtényi László, korábbi adatvédelmi ombudsman, a demokratikus magyar közélet formálására létrejött Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet (EKINT) jelenlegi elnökének nevéhez kötötte. Majtényi ezt cáfolta meg ma, elég nyersen és röviden elhatárolódott ezzel a mai Juhásztól, bárhogyan is indult kapcsolatuk.

Akinek nem lennének ismeretei a piaci szféráról, jelzem, hogy a szolgálati autó még piacvezető pozíciókban sem automatikus, esetleg, de nem szükségszerűen akkor, ha a munkakör mozgással jár. Egyáltalán nem általános már a versenyszférában sem a korlátlan üzemanyagkeret, a magánhasználat mindenképp saját költségen történik. A céges költséget kilométer-elszámolással kell igazolni. Nagyon gyakori az, hogy akár nemzetközi cég is saját autóhasználatot kér csupán amortizációs költséget fizetve, avagy egy gépkocsit megosztott használatra ad több munkatársnak. Ez alapján tippeljünk, hogy egy non-profit szervezetnek mire futja egy kizárólagos személyi használatú autó ügyben, amely alapítványnak Juhász ingyen dolgozik.

Tehát Portik elveszítve BM-es külvilági kapcsolatát, egyből Juhászt találja meg, Juhász pedig gyakorlatilag éhezik gyerekeivel együtt, és ott áll egy non-profit szervezet valószínűleg fel nem tankolt, be nem biztosított autójával a belvárosi tömegközlekedési csomópontban található munkahelyén.

Sokan nem értik, mitől aggodalmas egy alvilági szereplő és egy képviselő kapcsolata még olyan bevétellel is, ahol nem költi el a zömét albérletre felelős apaként, és nem tart fenn autót belvárosi állással, ahol a parkolás egy külön vagyon, közlekedni autóval napközben képtelenség, és ahol Juhász közpénzes feladatköre a főváros legkisebb, 30 perc alatt bejárható kerületére korlátozódik, zömmel hivatalokban kellene ülnie dokumentációkat ellenőrizve.

Nos, ezért, mert szívességi alapon egyértelműen késztethető bármire a törvényhozó.

Juhász egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tett, értsd, az esetek felében hazudik, hogy adományból egészíti-e ki közpénzes fizetését, vagy nincs erre szüksége. Én, bevallom, nem tudom értelmezni az adomány szót forrás nélkül egy közpénzen élő esetében. Jó lenne, ha a korrupcióellenességre irányuló szabályaink ezt végre előírnák, hogy az adományok forrását meg kell nevezni. Nagyon úgy tűnik, hogy előírás van arra, hogy meg kell nevezni az adományok forrásait, mivel még a Fidesz is egészen elképesztő forrásokat nem szégyell megadni adományokra és kölcsönökre nézve, pl „anyós kölcsöne”, így nem értem, akkor Juhász miért nem nevezi meg forrásait, ha már ő vádolja ebben is a Fideszt. A Milla idejében csak egyetlen tüntetésre bekérték az adományokról elszámolást, igaz, ezt egy adóbevallásait tekintve hiányosságokkal küzdő civil társuk szedte be.

A Portikkal létrejött közvetett munkakapcsolatát beismerő szeptemberi videóban azt állítja Juhász, már kapott elég pénzt, most teljesen jól van, nincs szüksége többre. Kiadásai havi szinten állandóak, azokat kifizetve törvényes bevétele napi 1.250 Ft költőpénzre jön ki, így akkor egy egészen jelentős összeget kellett kapjon, ha egy ideig most nincs szüksége kiegészítésre. Azt nem tudom, ha nincs a Portik-ügy magyarázatára létrejött házi videó, egyéb esetben miként üzen Juhász hitelezőinek, hogy mikor elég. Talán azt figyelik, mikor tud külföldre utazni, és mikor csak autózik a belvárosban.

Márciusi sajtótájékoztatója alapján Juhász akkor még magánadományokból él, Portikkal júniusban találkozik a tárgyalóteremben, szeptemberben már elég pénze van hosszú hónapokra.

A fenti történések és pár órás utánajárást követően igazolható hazugságai folyamatában a 444.hu mélypontnak nevezi meg, hogy a Graphisoft alapító üzletembere, Bojár Gábor hívta meg augusztusban nizzai lakásába Juhászt és Juhász elmondása alapján azóta már tőle különélő párját, teljes költségtérítéssel. Szállás, koszt, turizmus a Riviéra egyik legdrágább városában, tette mindezt a „nizzai nagybácsi” a képviselő számára közismert vagyoni helyzetére hivatkozva. Itthon kevesebbet tudunk erről Bojárnál.

És hogy micsoda skandallum, hogy ezt lehozta a sajtó. Ők, a 444.hu persze nem.

Ők csak a magyarázatot.

Szerintem is, ez egy egészen mélypont Bojárra nézve a nemzetközi céges kultúrában.

Juhász erről az útról azt nyilatkozta a megjelenést követő 1 órán belül, még aznap este, hogy egy fillérjébe sem került, meg nem nevezett barátja meghívása fedezett mindent. Bojár a nizzai utazási hírt követően csak 24 h múlva írta le, hogy a repülőjegyeken kívül mindent ő állt a két főre, egy hétre Nizzában. A gáláns meghívó nem mulasztotta el közölni, hogy fapados járathoz mentek ki.

A nem a mélyponton élő 444.hu a Graphisoft atyjaként megírt levélként közli mindezt, a levelet viszont Bojár feleségével írja alá, nem céges formátumban. Nehéz eldönteni, hogy most ki, mit akart közölni és cáfolni ezzel.

Most tekintsünk el attól, hogy Juhásznak alig van olyan fajsúlyos hivatalos vagy fajsúlytalan magán akciója az utóbbi hónapokban, amivel kapcsolatban ne érezné szükségét, hogy hazudjon, értsd itt is: a repülőjegyeket valaki kifizette, de mégsem a meghívója, ezt cáfolta Bojár, hogy ő vette volna.

Csak képzeljük ezt a hírt el egy európai sajtóban:

„A Graphisoft alapítója, Bojár Gábor, befolyásos milliárdos üzletember meghívta magánútra a Bündnis 90/Die Grünen németországi párt egy képviselőjét Nizzába egy hétre feleségével teljes költségtérítéssel, régi jó barátságukra és a képviselő jól ismert anyagi helyzetére hivatkozva."

Ilyen nem létezik Európában, ez a no go kategória. Ez Azerbajdzsán nívója.

Bojár a 100 leggazdagabb magyar listáján a 35. helyén áll, magánegyetemet alapító, kulturált üzletembernek tűnik, aki az utóbbi években aktív közéleti megnyilvánulásaival is feltűnt. Szerinte „Orbán nemzetellenes, történelmi bűne, hogy nem segítette a magyarokat abban, hogy megtanuljanak a saját lábukra állni: azt, hogy magunkra kell számítani és nem az állambácsira.”

Bojár bevallása szerint sosem tagadta, hogy „anyagilag támogatja azokat a politikusokat, akikkel szimpatizál: Juhász Pétert és Bokros Lajost.”

Egyik pártfogoltja, aki maffiózóval áll bevallott kapcsolatban, azóta sem állt a saját lábára: ha nem is csak az állambácsira, de rendszeresen még őrá is rászorul közpénzes állása mellett.

Bojárnak a „kis állam, erős piac” liberális piaci szemléletével a vízfej államot kéne csökkenteni, és akkor abba egy 1 %-os, csak Budapest legkisebb kerületében tevékenykedők teljesen fölöslegesek. Külön sajtófigyelő csinovnyikokkal.

Összevetésként a hazai mikropártok életéből: az LMP-nek egy időben négy szóvivője volt, ezek közül egyik kihelyezett, főállásban fizetett alapítványban bukott meg, hogy alapítványi munkaidejét pártügyekre fordította. Kirúgták.

Bojárral szemben Juhász erről a céges támogatásról sosem akart beszélni. Bojár lehet szerinte „független” a magyar törvényhozástól, ami nem igaz, ismerve a kormány cégadóztatási és cégpiaci államosítási politikáját – egy cég egyébként sem független egy állam törvényhozásától és demokratikus berendezkedési szintjétől – a Graphisoftnál sokkal nagyobb, akár kormányközeli multikat is érzékenyen érint. Ahogy a Graphisoft is együttműködésben van állami egyetemmel is. Ám Juhász végképp nem független ettől a törvényhozástól.

Bojár saját bevallása szerint nem vállal olyan üzleteket itthon és a világban sem, ahol vissza kellene fizetni %-ot zsebbe, de volt már ilyen helyzetben. A nyitó üzlete épp a Paksi Atomerőmű volt, most a tervezett Paks2 bővítéssel újra képbe kerülhet. Majd a PM és LMP biztosan kiáll megint Juhász, így pártfogója mellett a zöld bizniszben, esetleg a feltétel nélküli alapjövedelemre hajtó PM a saját lábon állást finanszírozó Bojár pénzelte Együtt-tel tud együttműködni a választók előtt hitelesen.

Bojár politikusokat támogat mindenféle jövőbeni üzleti előny elvárása nélkül (?), amely üzleti előnyt zsebbe visszafizetés nélkül is el lehet érni, pl zöldmezős beruházásokkal, tendernyeréssel, politikusi pereputty alkalmazásával. Nálunk komolyabb országokban a lobbi tevékenység szigorú törvényi keretek közé van szorítva.

Két évvel a reménybeli választások előtt úgy állunk, hogy a virtuálisan az F. Erikához hasonló internetes tudásúak körében a virtuális térben legnépszerűbbnek tartott, ám ténylegesen mérhetetlen, küszöb alatti, kizárólag fővárosi szavazótáborral futó Együtt alelnöke, Juhász Péter megengedheti magának, hogy hazudik szervezett bűnözés elítéltjével kialakított közvetett munkakapcsolatában, hazudik támogató személyek és törvényes bevételeit illetően, és ha van olyan befolyásos piaci szereplő, aki hajlandó áldozni közügyre, neki épp ő és 1 %-os pártja a legszimpatikusabb. Teljesen reális.

A párttámogatást egyébként kultúrállamokban a párt szavazatszerző tevékenységére költik, azt ösztönözve, nem pedig a napi megélhetésben kiszolgáltatott (?) képviselőnek nyújtott atyáskodó, paternalista jellegű családi utaztatásra és privát rezsiköltségeinek fedezésére.

Az Együtt mai napig nem végez országos bázisépítést ilyen támogatói háttérrel sem.

Az írás nem Juhász Péter elsőszámú patás ördöggé lefestéséről szól, dacára annak, hogy mára sokkal súlyosabbnak tűnik a helyzet annál, hogy ő „csupán” egy elszabadult és dilettáns hajóágyú lenne, amit az Együtt 2014 triumvirátus első hónapjaiban Bajnai Juhász folyamatos elcsendesítésével próbált kezelni.

Az írás arról szól, hogy Juhász Péter nagyon rég diszkreditálta magát a feddhetetlen politikusi minőségéből. Ezt a kezdetektől alkalmazott arrogáns, jogilag annál dilettánsabb, persze beváltani képtelen fenyegetéseivel kompenzálja csak. A szocreál KB-titkár penetráns stílusa árad Juhászból.

A legnagyobb probléma az, hogy a közvélemény és a sajtó nagy része képtelen ezt beismerni, szemében egy messiás szerepben tetszeleg a „Lipótvárosi Lúdas Matyi”, sorra hiteltelenítve a körülötte állókat. Azok személyes fajsúlyukhoz mérten vagy kilépnek mögüle – Bajnai, Majtényi – vagy hozzá igazodnak egy, a Kádár-korban megszokott magyar nívót kiszolgálva. A hazai választók jövőképe pedig ilyen típusú képviselőben jelenik meg választás előtt két évvel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr4611705527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dtk74 2016.09.15. 07:59:41

Sikerült eljutni odáig, hogy az emberek elfelejtették az V. kerület ingatlaneladásait, és az ügy vizsgálatának fura lezárását, helyette az a téma, hogy aki az egészet megbolygatta, az miből mennyit köt albérletre, na meg hol nyaralt... Most komolyan... Tényleg ennyire sötét a a nép, hogy nem veszi észre az etetést?

Patrick Bateman 2016.09.15. 08:12:56

Nagyon-nagyon akartál, sok munkád van benne, de ezt a terjedelmet a világon senki nem olvassa el, amikor a leginkább fajsúlyos dolog benne az, hogy de mibű megy nyaralni?

Mondd, bogárka, ha a hipotetikus gyermeked megkérdezi, mivel is foglalkozol, elmondod-e neki, hogy megbízásból a kormánypárt seggét nyalva asszisztálok egy béna karaktergyilkossági kisérlethez? És büszke leszel rá? Mint mond a tükör, megérte?

libuci 2016.09.15. 08:22:13

Tökéletesen igaz, jól összefoglalta" Juhász Hazudik" Tudtuk ezt a botrány előtt is, de most kilépett a napra!! Ez van:" Addig jár a korsó a kútra míg maga is eltörik""

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.15. 08:42:32

Juhász Pétert le kell járatni. Nullára kell írni. Ez a fidesz pályája, ebben erős. Addig dobálni valakit szarral, amíg már nem tud felállni. És ezt a gennyedék formáció adja az ország állapotát. Ez meg is látszik a morál helyzetén. A nép nem fejlődik, hanem visszafejlődik a középkori ganajtúrók szintjére. És Orbán lesz a Döbrögi. Csak itt a Ludas Matyikat már kisgyermek korukban le-karaktergyilkolják. Lassan egyet kezdek érteni azokkal, akik azt mondják, hogy ezt a rezsimet nem lehet majd kulturáltan leváltani. Csak ez nekem nagyon nem tetszik, hiszen már a 2006-os fideszes puccskísérlet idején is elborzadva néztem, hogy ez az én hazámban történik, olyan emberek csinálják, akikkel egy nemzetben élek. Azóta már lerohadt erre a mentális szintre az ország jó része.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2016.09.15. 08:49:02

Nem lenne szabad ellenzéki képviselőkkel foglalkozni, hiszen nem ők vannak hatalmon. KGBélát leszámítva bármit is tegyenek, jelentéktelen.

Peterpapo 2016.09.15. 09:09:59

Elkezdtem olvasni, de annyira erőltetett az egész, hogy nem bírtam a végéig. Az hogy egy embernek vannak bizonyos jogai, még nem biztos, hogy meg is engedik neki a kormány által irányított büntetés végrehajtásban. Ezt mindenki tudja, csak a blogger nem. Ez az egész annyira szánalmas.

Mr Flynn Rider 2016.09.15. 09:16:57

Megpróbáltam végigolvasni, de a nyakatekert, ovlashatatlan mondatok, meg ez a terjedelem... fogalmam sinc,s hogy JP hazudik-e, de hogy a szerző nem tud fogalmazni és vádaskodik, erősen visszaüt. Öngól!

2016.09.15. 09:38:17

A cikk olyan állításokkal hadakodik jó részben, amit Juhász soha nem állított, például hogy "egy fogvatartott ne juthatna hozzá saját jogon sajtóanyaghoz", ezt hívják szalmabáb-érvelésnek. Ezt viszont jó hosszan ecseteli, nyilvánvalóan lejárató szándékkal. Ugyanazt csinálja, mint az 5. kerületi fideszes önkormányzat, Juhász pár százezre megélhetését firtatja, az elcsalt százmilliókkal nem foglalkozik.

Tükörbe tudsz nézni?

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 09:39:54

Ennyire nem fontos téma Juhász, eddig is 1%on álltak.

Úgyhogy túl sokan azért eddig se gondolták, hogy olyan nagyon gyakran mondott igazat.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 09:53:08

@Tutta? Kampánymigráncs: Nem volt nehéz lejáratni Gyurcsányit se meg Juhászt se.

metal · http://electric.blog.hu 2016.09.15. 10:24:07

Amit Juhász ellen most művelnek, az klasszikus karaktergyilkolás. Ez tény! De ez a hülye akkora magas labdákat adott ehhez, amit értelmes ellenzéki nem tesz. Most komolyan egy kormányra készülő komolyan vehető ellenzéki politikusnak nem egyértelmű, hogy semmilyen módon nem működök együtt elítélt maffiózóval? És nem nyaralok látványosan egy cégvezető költségén?

vajdasagi 2016.09.15. 10:26:12

A szerző a tükörbe tud nézni? Szánalmas.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 10:27:42

Nagyon jó írás, bár kicsit hosszú így a javát csak legörgettem. Eljön majd az idő, mikor lehet majd ezeket a kínzó kérdéseket feszegetni. Bízom benne, hogy ha a blogoló ennyire elkötelezett az igazság kiderítésében akkor nem rest lényegesen nagyobb volumenű ügyekkel is foglalkozni. Mert most lényegesebb kérdés, hogy kormányon lévő emberek és rokonaik, barátaik mibő tudnak olyan mesés vagyont felhalmozni, amit még a szociknak sem sikerült. Ezeket kéne most firtatni, hiszen ők most a felkent vezetőink. Majd szépen sorban menni visszafele a szocikig, ami sajna eddig elmaradt. Aztán majd ha az összecsórt fontok visszakerültek a kasszába és megtelt az Andrássy út jobb és bal oldali kandeláber sora, akkor beszéljünk arról, hogy Juhász mekkora kárt is okozott eddig morálisan vagy vagyonilag országunknak.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 10:32:58

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Nem tudom, gondolom mindenki a SAJÁT zsebét nézi amikor szavaz. Orbán 6 éve alatt radikálisan emelkedtek a bérek, csökkent az állam és a családok adóssága.

2010 átlagkereset 202ezer - nettó 120
2016 július átlagkereset 260ezer - nettó 173 (családi kedvezmény nélkül) www.hrportal.hu/berkalkulator_2016.html?edt_brutto=260000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=1&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

173/120=144%

De azért biztos elhiszik ezek az emberek a szociknak, hogy a fidesz 100x többet lopott. Ezért is várja mindenki remegve a 2018at hogy végre megint demokrata független szakértő magyar kormány lehessen a mafiaÁLLAM helyett!

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 10:52:54

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Persze ez jól hangzik csak nem azt jelenti, hogy az átlag ilyen jól keres, már ha ezt lehet jónak nevezni. A tényleges átlag keresők a nagyobb réteg ugyebár bőven 100 alatt keres. Pesten komoly nagy cégeknél 160 nettó sokszor a max miközben alád van rendelve 40-60 ember. Megkapod a 240-et ha már alád tartozik 500. De a nagy átlag nem két nyelven beszélő irodavezető remélem ezt tudod. Gizike meg Gőzeke aki robotol és a társadalmunk javát kiteszi az bezony nagyon messze van ezektől a nettóktól.

Ha szavazáskor a zsebedet nézed nem vagy több a tolvajéknál. Ezért tud itt meglenni kart karba öltve a fidesz meg a szoci tolvaj banda.

vackor1 2016.09.15. 10:58:17

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
Itt miért nem a másik nickedet használod, ha szóról-szóra bemásolod ugyanazt a marhaságodat mint a tegnapi üzenjünk orbánnak ne hantázz cikkhez?

"MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 16:08:07
@pamut: Annyit lop a fidesz amennyit akar, semmi közöd hozzá.

2010 átlagbér bruttó 202e ft, nettó 120e ft
2016 június átlagbér 260e ft, nettó 173e ft (családi adókedvezmény nélkül)

173/120=144% a magyar nettó átlagbér 2010 óta 44%-kal emelkedett, úgy hogy infláció azóta alig volt.
Tehát - ma a bérek nőnek, nem a munkanélküliség meg az államadósság mint a demokrata szakértők idején.

Úgyhogy csak röhögök amikor ezek beszélnek lopásról.
Válasz erre "

Amúgy eddig jutottam :

"Juhász azt állítja, hogy a Rogán-Juhász becsületsértési polgári peren találkozott egy F. Erika nevű valakivel, akiről saját állítása szerint azt sem tudja, kicsoda.

„Talán titkárnője, vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan, mit mondott a bemutatkozásnál.”

Nem tudja, ki jön oda hozzá Portik nevében, ha nem érti pontosan, nem kérdez vissza rá. "

Cikkíró előbb idézi Juhász szavait, amiben az van, hogy nem emlékszik ( Juhász ) , hogy mit mondott - ki tudja mennyi idővel előtte egy ember a bemutatkozásnál - , majd rögtön utána azt mondja ( a cikkíró ) , hogy nem t u d j a ( Juhász ) .
No, ha a többi ezermillió karakter is ennyire tényszerű/logikus ( szívem szerint másnak nevezném ) , akkor felesleges is elolvasni , mondom ezt úgy, hogy számomra ez teljességgel érdektelen , a véleményem nem ma alakult ki ovg -ről és bagázsáról.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:04:04

@Veleszületett Rendíthetetlenség: 'Persze ez jól hangzik csak nem azt jelenti, hogy az átlag ilyen jól keres, már ha ezt lehet jónak nevezni. A tényleges átlag keresők a nagyobb réteg ugyebár bőven 100 alatt keres.'

Hehe. Tehát az átlagbér nem is átlagbér.

'Pesten komoly nagy cégeknél 160 nettó sokszor a max miközben alád van rendelve 40-60 ember.'

.......:) Priceless! A Tescoban a polcrakodó betanított munkás 200at keres bruttó, a Lidl-ben az átlag bolti dolgozó 300 fölött. index.hu/gazdasag/2016/08/10/munkaerohiany_valsagtanacs_a_tesconal/

Tehát akinek bármilyen szakiskolája netalán főiskolája egyeteme van az 300nál kevesebbet ha akar se tud keresni, ennyi a kezdő fizetés az egyetemekről kikerülő semmit sem tudó pályakezdőknél.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:05:18

@vackor1: Hát azon a nickemen meg itt sem szóltál hozzá érdemben a témához, mindenesetre itt leszek ha szeretnél beszélni róla.

FlybyWire 2016.09.15. 11:06:09

@Veleszületett Rendíthetetlenség: ". Pesten komoly nagy cégeknél 160 nettó sokszor a max miközben alád van rendelve 40-60 ember. Megkapod a 240-et ha már alád tartozik 500."

HAHHAHAHAHAHHAAAA téged honnan pottyantottak ide? :D

A cikk szar, és baromi hosszú., meg amúgy is érdektelen a téma, de a kommentekben most sem kell csalódnom :)

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:09:48

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Klassz most beírtad a bruttót amit kb egy hónapja reklámoznak miután kiment külföldre a fél ország :D Klassz a 200 bruttó polcfeltöltő bér főleg ha majd csak ukránoknak tudják majd megadni :D

FlybyWire 2016.09.15. 11:10:33

@Veleszületett Rendíthetetlenség: 200 bruttó = 150 nettó, te meg 160 nettót írtál 30-40 ember főnökére, ami szerintem egészen elképesztő ostobaság.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:12:50

@FlybyWire: Konkrét irodavezetői fizetés egyik legnagyobb barkácsáruházban kérésre bérjegyzéket csatolhatok :D

FlybyWire 2016.09.15. 11:13:26

@FlybyWire: Bocs, 200 bruttó az inkább 135 nettó, ettől még a 160-as égbekiáltó marhaság.
Nincs beosztottam, de több mint a tripláját keresem, akinek 30-40 direkt riportja van az itt többnyire karcolja a havi 7 számjegyet simán.
Akinek meg 500 (ez már CxO szint), az meg az évi 25-30 misit simán.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:13:31

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Na és, mit akar egy polcfeltöltő? 6 éve keresett 100at ma 200at.

Ha ukrán lesz ukrán lesz, Prágában már most mindenkki ukrán akinek szar melója van. Ilyen a kapitalizmus.

FlybyWire 2016.09.15. 11:14:53

@Veleszületett Rendíthetetlenség: az irodavezető irodát vezet, nem beosztottakat.

Ha téged ennyire szívatnak, akkor kiváló lehetőséged van most váltani: csak nézz rá bármilyen állásportálra.
Ugyanis ha nálatok ezek a számok igazak, akkor titeket egészen brutális módon hülyére vesznek.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:18:59

@FlybyWire: Hát félek már leírni is, de nekem szimpla (nyelvet beszélő) IT ügyfélszolgálatosként kapok 400 bruttót 2 év szakmai gyakorlattal....

Tesómnak nemtom mennyi a bruttója, de 700+ a nettója a T-mobile-nál informatikusként, 1 db. beosztottja sincs.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:19:47

@FlybyWire: Ebben teljesen igazad van! Erről van itten nagyba szó :D

FlybyWire 2016.09.15. 11:21:52

@Kővárépítő Orbán a király a házban: ennyi.
Még ha le is vonjuk a tényt, hogy szegény megvezetett kommentelőtársunk kissé lazán értelmezi az "alám van rendelve" fogalmát, és azt hiszi (?), hogy egy irodavezetőnek vannak beosztottjai (nincsenek). akkor is egészen röhejesen durva számokat dobál.
Idestova 10 (!!!) éve a mi irodánk vezetője (20 főnél kisebb iroda) is bőven messze 200 nettó felett keresett...

kodacx 2016.09.15. 11:24:52

Tegyük fel, de csak tegyük fel, hogy Juhász Péter egy drogos (juj, otthon marcsázik), hazug, pénzsóvár politikus...
Akkor Deutsch, Rogán, Lázár, Matolcsy micsoda?!? :D

Tegyük fel, hogy jobban ismeri Portikot, mint amennyire mondja!
Egy biztos, amikor a Portik, Vizovidszky, stb. mocsokságai történtek, Juhász Péter még nem volt sehol! Aki ma Magyarországon bármilyen szinten rendet akar(na) rakni, annak ezekkel az emberekkel MINIMUM beszélnie kell, és nem egyszer, hogy képbe legyen!

Az V. kerületi ingatlanok áron aluli eladásához, elkótyavetyéléséhez Juhász Péternek nem volt semmi köze! Ellenben minden ennek kiderítésére irányuló törekvését a Rogán FideSS-e ezerrel akadályozza!

Te meg, hogy ilyen karaktergyilkosságokban veszel részt, egy utolsó senkiházi vagy!

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:25:35

@FlybyWire: Ok, ez pest. Győrbe húzott el tőlünk egy kolléganő pont irodavezetőnek, olyan 250 nettóért (2 nyelvet jól beszél) és összvissz 3 fős az iroda.

Spec őt jól átbaszták szegényt, szerintem. Nyilván Békéscsaba alsón meg az a király aki megkapja a nemzeti átlagot, már örülhet.

FlybyWire 2016.09.15. 11:26:03

Én amúgy nagyon élvezem, hogy mindenki lelép lassan az országból, mert sokkal könnyebb magasabb fizetéssel még hasonló munkakörben is céget váltatni. Sőt, néha a szakmai profilomra éppencsak kis részben illő melókkal is betalálnak fejvadászok. De itt a cégen belül is folyamatosan ürülnek magasabb, jobb pozíciók a lelépett emberek helyeire.. Jó időszak ez a karrier-építésre :)

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:26:43

@FlybyWire: Akkor nagyon szépen megbeszéltük, hogy IT-ben és vezetőként milyen klasszul lehet keresni. Majd ha a 4millió IT-s országa leszünk lesz majd arany élet. Gizikét úgy is most talpalják át két hónap alatt közmunkásról IT-s szakembernek :D

MACISAJT 2016.09.15. 11:27:04

2015 novemberében ez a juhászt maga dicsekedett, méghozzá a nagy nyilvánosság előtt hogy 80 milliót(!) gyűjtött a Facebook-on(!):
24.hu/kozelet/2015/11/19/valami-megmozdult-ket-nap-alatt-80-milliot-gyujtott-juhasz-peter-az-ingatlanmutyi-lebuktatasara/

Őszintén csodálkozom, hogy az általában oly éber és tényfeltáró sajtómunkások (muhaha), ezt a gyöngyszemet elvarratlanul hagyták...

FlybyWire 2016.09.15. 11:29:04

@Veleszületett Rendíthetetlenség: nem IT-ben dolgozom :) és vezető sem vagyok, ahogy írtam is.
De a nettó 160 az ma már nem diplomás, nyelvet nem beszélő, kezdő pozíciós fizetés. Nem IT területen.
Téged átvernek, durván.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:29:51

Mondjuk ha csak IT-sek maradnak itt akkor valami virtuális olimpiába kéne gondolkoznunk :D Vagy beengedi a migráncsokat és megmondani nekik, hogy mindenki hozzon magával egy téglát a stadionhoz :D

Brumm Brumi 2016.09.15. 11:30:38

24.hu/kozelet/2015/11/19/valami-megmozdult-ket-nap-alatt-80-milliot-gyujtott-juhasz-peter-az-ingatlanmutyi-lebuktatasara/

Tavaly novemberben dicsekedett ez a juhász, mégpedig nagy nyilvánosság előtt, hogy 80 milliót(!) gyűjtött a Facebook-on(!), ingatlan vásárlásra.

És lám, a máskor és bizonyos esetekben oly éber tényfeltáró újságírók( muhaha), hagyták ezt a gyöngyszemet elvarratlanul...

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:31:38

@FlybyWire: Nem csak engem, hanem milliókat :D Az a kevéske mint te meg elhiszi, hogy itt a kánaán mert annyi a fizetése mint egy osztrák kukásnak :D

Psyman 2016.09.15. 11:38:49

Brilliáns az az érveles aminek a végére a közpénzt lopó Rogán meg a macájat közpenzen foglalkoztató Matolcsy lesz az áldozat :D

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:39:32

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Jaj de okos vagy. Az osztrák átlagfizu nettó 2000 euró, az árindex Magyarországhoz képest átlag 180%. De a legtöbb magyar minimálbért keres ott.

Tehát mo-n 2000/1,8=1111 euró=344.000 ft

Akinek 344nél több a nettója jobban él itthon, mint amennyire az osztrák ÁTLAGbérből ki lehet jönni Ausztriában. Csak azok hiszik, hogy ott mindenki Gucci zakóban vezeti a zsír új A6ost, akik soha nem hagyták még el a faluhatárt.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 11:42:57

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Kiderül, hogy itt jobb az élet mint a sógoroknál :D Tudod esetleg számszerűsíteni is, hogy hány magyar embernek van 344ezernél több nettója itthon? :D

élhetetlen 2016.09.15. 11:46:34

@Kővárépítő Orbán a király a házban: „kapok 400 bruttót 2 év szakmai gyakorlattal....”. Igen. Öt éve jöttem el a cégemtől, akkor volt 630 eft a bruttóm. A három műszakban dolgozó ápoló sógornőm meg tavalyelőtt is 90 eft-t vitt haza. (Azóta nem kérdeztem). Most akkor mi van?

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 11:48:35

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Nem mondtam hogy jobb az élet itt mint a sógoroknál csak azt mondtam hogy akinek van szakmája, karrierje itthon annak nem érdemes Ausztriába költözni minimálbérért.

Szakmába vágó melót viszont, hacsak nem vagy informatikus vagy szakorvos, német nyelvterületen nagyon nehéz szerezni, ha nincs nagyon jó német nyelvtudásod. Ha infós vagy elég az angol is többnyire.

FlybyWire 2016.09.15. 11:54:25

@Veleszületett Rendíthetetlenség: az egy dolog, hogy átvertek eddig, de könyörgöm, pont erről beszélünk, hogy ilyenkor vagy birka vagy és szívsz, vagy LÉPSZ. Eddig főleg külföldre volt érdemes, de végre úgy fest, eljött az az idő, hogy itthon is érdemes már, mert sokkal többet is megadnak a munkádért végre, mivel munkaerőhiány van, nem találnak embert a cégek. Főleg tapasztaltat....
Lépsz vagy bégetsz, a te döntésed.

látjátok feleim szümtükkel 2016.09.15. 11:59:24

"Juhász Péter hazudik abban is, amikor arra utal a Portikkal és személyes igényeivel kapcsolatos együttműködéséről adott magyarázkodásában, hogy egy fogvatartott akár ne tekinthetne bele olyan peranyagba is saját jogon, ahol a személye érintett, így akár a Rogán-Juhász per ún. Rogán-Portik szembesítési tárgyalás anyagába is. Ahogy az erről megjelent sajtóanyagot is megrendelheti."

Poszt toló nem tájékozott / nem állítom tényként, hogy nem mond igazat, mondja ezt a kuriai íítélt is :D ), mert a jogerősen szabadságvesztésre ítéltek mozgása, és információhoz jutása igen is erősen korlátozott. Mert ha nem lenne az, mijafrancért van börtönben? He?

Azt sem tudni, hogy Portikot a rokonságából ki látogatja, mert gondolom a régi"barátok" elfogytak útközben. Kérdés, hogy a rokonságának vagy maradék barátainak van-e anyagi lehetősége internetet tartani, az ott fellelt anyagokat kinyomtatni, mert afelől poszt toló nyugodtan aludhat, hogy cd lemezt és a hozzá való lejátszót nagy valósíznűséggel nem küldhetnek Portiknak. Kérdés, hogy a nagy Portik "vagyonból" maradt-e valami, vagy elvitték a barátok?

Szóval nem kéne a laikus közvéleményt marhaságokkal etetni, még akkor sem, ha a cél Juhász lejáratása.
Utalnék a kúria ítéletére, nem tények állítása nem jogsértő., de a lejáratás során bezony rágalmazás, ha olyanokat állítanak, mint a fenti írás azon állítása, hogy Juhász hazudik. Nos, ha a poszt toló ezt tudja, akkor ő is közreműködött az eseményekben? Mert egyébként miből tudja, hogy Juhász hazudik? Ja, cak vélelmezi? Akkor ne csudálkozzon, ha neki majd beintenek a bíróságon.

élhetetlen 2016.09.15. 12:13:03

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Csak azt akartam mondani, (de lehet, hogy elszámoltam magam), hogy egy ember keres nettó 1 millát, 10 ember keres nettó 100 ezret, az 2 milla, osztva 11-gyel, az 182 ezres átlag, de ettől még 10 ember csak 100 ezret visz haza. Csak azt szerettem volna tudni, hogy ezt látod-e.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 12:15:23

@FlybyWire: Erről van szó az eddigi béremelések nem értek semmit lehet döngetni a mellett, hogy ennyi meg annyi százalék az emberek java alig vitt haza valamit persze a nettó 100tól a nettó 105 is jobb nem vitás.

Viszont igaz, ha van most jó szakmád kereshetsz rendesen. De ha kint még mindig jobb az élet és nincs itthon annyi amiért visszajönnének akkor újra szarban leszünk. Mert mire adjanak Nekem nagy bért, ha a cégnek megszűnik a piaca? Lehetek én itthon jól megfizetett pék, de meddig ha nincs aki megvegye a kenyeret?

Egéridomár 2016.09.15. 12:24:16

Ez a poszt, nagyon-nagyon sok sebből vérzik.

- A terjedelem túl nagy, hemzseg a többszörösen összetett mondatoktól, ami ráadásként sok esetben nem tartalmaz tárgyat. Így értelmezése meglehetősen nehézkes. Nagyon úgy néz ki, a gondolatok betűkre ültetése nem sikerült.
- Tele van a szerző feltevéseivel, amit tényként kezel. Elég súlyos hiba.
- Talán még igaza is van és Juhász egy hazug gazember. Ez a feltevés azonban mentesíti Rogánt, Orbánt vagy bármelyik furcsán meggazdagodót az alól, hogy számon kérje rajtuk a kérdéses ügyeket? Ha tényleg gazember, ő se kerülje el a felelősségre vonást, de azt sugallni, hogy ne is foglalkozzunk a kivizsgálással, mert feltevésünk szerint ő sem tisztességes, minimum megkérdőjelezhető.
- Nem tudom, hogy mennyi igaz ezekből a vádakból, de sajnos az események nagyon azt sugallják, a fidesz jól bejáratott karaktergyilkossága folyik éppen. Ha ennyire sáros a Juhász, miért épp most kezdik ezeket feszegetni, amikor kezdenek kényelmetlenné válni az urak számára Juhász állításai?

Lehet, csak én érzem így, de erőteljesen megrendelt ízű ez a poszt.

konrada 2016.09.15. 12:26:36

@Veleszületett Rendíthetetlenség:
De. Ha nem ért volna semmit, nem nőtt volna a foglalkoztatottság, és még többen mentek volna külföldre.

...de persze ez még mindig kevés, ez tény.

John Doe3 2016.09.15. 12:29:46

@Kővárépítő Orbán a király a házban: "Tehát akinek bármilyen szakiskolája netalán főiskolája egyeteme van az 300nál kevesebbet ha akar se tud keresni, ennyi a kezdő fizetés az egyetemekről kikerülő semmit sem tudó pályakezdőknél." -- hazudsz. Kezdő pedagógus: 165750 bruttó, egyetemi végzettségű közalkalmazott kezdő bére: brutto 129500,- Ft/hó.

John Doe3 2016.09.15. 12:35:22

Kár a posztíróét. Juhász karaktergyilkolászása már napok óta megy a Lokálban ... tudod, az az ingyenes lap, amit jóérzésű ember csak kesztyűben fog meg. Ahhoz képest nemigen van itt újság. Szívesebben olvasnék a mézesbödönben nyakig ülő uraink viselt dolgairól, egyszerűen azért, mert ők többe fájnak nekem.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 12:35:25

@élhetetlen: Látom. És Ausztriában nem így van?

Vagy mit szeretnél ezzel mondani?

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 12:37:24

@John Doe3: Jó ok, én normális egyetemen végeztem sőt nyelveket beszélek. Pedagógusnak a maradék megy, amki semmire se jó. Evvan.

Az egészségügyieket sajnálom, de ők remek állásokat találhatnak és keresettek is - külföldön.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 12:40:55

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Évi 5%-kal nő a kisker forgalom, tehát szó nincs arról hogy ne vennék meg a kenyeret.

Már csak azért is mert több bevándorló jön magyarországra mint amennyi elmegy külföldre. Csak ezt nem írja meg a Zindex mert ezzel nem lehet pánikot kelteni.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

élhetetlen 2016.09.15. 12:43:26

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Azt, hogy az átlagfizetéssel handabandázni a mennyivel jobban élünk mellett lehet, csak nevetséges. Na, mindegy, hagyjuk ezt.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 12:43:39

Az átlagember fizetését kiveséztük, van akinek bejött az élet van akinek nem. Az ég kék a politikusok lopnak :D

FlybyWire 2016.09.15. 12:44:02

@Veleszületett Rendíthetetlenség: 3 és fél évet éltem kint, és nem Ausztriában, hanem magasabb nettó átlagfizetésű országban. Mégis hazajöttem, nominálisan kevesebb fizetésért (sőt, szerintem reálértékben is kicsivel), mivel egy rakás egyéb tényező is fontos volt a pénzen kívül.
Szerintem ha már csak megközelítené az itthoni bérszínvonal a nyugatit (és nem harmada-ötöde lenne), akkor egy rakás szakember hasonló okokból boldogan hazajönne.

kacsapuszi 2016.09.15. 12:44:42

Beácska, ezt a cikkedet vidd rögtön a Magyar Időkhöz, ott imádják az ilyen szennyet.

FlybyWire 2016.09.15. 12:45:31

@Kővárépítő Orbán a király a házban: "Pedagógusnak a maradék megy, amki semmire se jó. Evvan. "
Vannak kivételek, de ez kb. a csodának köszönhető - a többségre ez igaz, sajnos. Borzasztóan hiányzik innen is egy egészen drasztikus fizetés-emelés.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 12:49:41

@élhetetlen: A nettó átlagkereset 44%-kal nőtt 2010 óta. Szerintem 90 óta még soha nem nőtt ekkorát a reálkereset.

2010 átlagfizetés 202 ezer ft (nettó 120ezer)
2016 július 260 ezer ft (nettó 173ezer) www.hrportal.hu/berkalkulator_2016.html?edt_brutto=260000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=1&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

173ezer/120ezer=144%

Persze nyafogni mindig lehet hogy lichtenstájnban nagyobbak a bérek meg van aki nem keresi meg az átlagot sem.....de ez mindig így volt.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 12:51:58

@FlybyWire: Vagy drága magán - állami négeriskolákra kell felosztani a (köz)oktatást. Az a baj ha bért emelnek 30%-kal attól még nem lesz jobb a színvonal, ugyanazok a zemberek dolgoznak majd ott.

Persze segítene valamit de annyit nem kereshetnének úgyse mint a versenyszférás átlag.

pamut 2016.09.15. 12:53:25

:DDDDDDDDDDDDDD

Ez kurvajó! :DDD

Ennyire be van szarva Orbán Juhásztól, ez komoly? :DDD
Hogy már nem csak parancs Juhász kinyírása, de "vagy te vagy ő" alapon kell ütniük? :D

Mert ebből az iszonyat erőltetett SZARRÁGÁSBÓL, ebből a kétségbeesett, soronként 20x leírt "hazudiiiik" vinnyogásból csak erre lehet következtetni :D

Ennek a posztnak az írójának ezennel jár az "Orbán Viktor kedvenc IIII/III-as lejáratója" érdemrend, vöröscsillag fokozattal! :D

Komolyan ezt a dedós, önmagát ezerszer ismétlő erőlködést hát ez kurva vicces :D

Amúgy PONTOSAN ugyanilyen emberek alkották Kádár spicli-hadseregét, akik most Juhász kollektív leölésén erőlködnek kétségbeesetten :) nyomoroncok....

FlybyWire 2016.09.15. 12:54:22

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Ez már megtörtént, aki megteheti, most is fizetősbe viszi a gyerekét. Már oviba is.. (mi is a sajátunkat.)

pamut 2016.09.15. 12:54:32

Vagyis izé.... ez egy TV2/prostisrácok/random orbánista mocsoklap paródia volt?

Bocs, túl élethű lett, azt hittem igazi :(

pamut 2016.09.15. 12:59:29

"a levelet viszont Bojár feleségével írja alá, nem céges formátumban."

atyaég....

atyaúúúristen.....

minden ősi mitológia tudja hogy ha a Bojár-házaspár levelét a feleség írja alá, az annak a bizonyítéka hogy Juhász egy zöld démon.....

kész, ennyi volt, elvitte már a TEK Juhászt? r

Vagy csak most hamisítjátok hozzá a bizonyítékot, hogy elvihesse? :)
Nem viccelek, kinézem belőletek, simán, sőt biztos vagyok benne hogy megcsináljátok, csak idő kérdése.

pamut 2016.09.15. 13:05:53

Na de most komolyan. Ez egy paródiája a fideszes karaktergyilkosoknak vagy maga is egy karaktergyilkossági kísérlet?

Tényleg nem lehet eldönteni.

A szerzőt kérem nyilatkozzon.

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 13:06:42

@FlybyWire: Amúgy szerintem is sokan hazajönnének anyagi dolgoktól függetlenül mert nem a pénz minden. De ezt a sok mocskot látni itthon. szétlopták az országot a szocik meg a fidesz és mindenki akinek köze volt a vezetéshez. Kiszúrják a szemünket látszatdolgokkal amire verik a mellük, de egyre trébb az egész ország. És az emberek marakodnak védik az egyik rablót a másik ellenében. szerintem a többség ezért nem jön majd vissza.

N. Barbie 2016.09.15. 13:11:02

@Életunt Cápa:
"Nem lenne szabad ellenzéki képviselőkkel foglalkozni, hiszen nem ők vannak hatalmon. KGBélát leszámítva bármit is tegyenek, jelentéktelen."

Ertem. Tehat ne foglalkozzunk azzal, hogy onjelolt korrupcio-ellenes hussar-rol kb. bebizonyosodik, hogy egy elitelt maffiozoval tart kapcsolatot, teljesen hihetoen ellenszolgaltatas nelkul csinal neki sajtofigyelest stb. stb.
Csak a KGBelat leszamitva. Aham. Azt a KGBelat, aki ellen anno hatalmas felhajtassal indult oriasi meretu lejarato kampany, kesz tenykent kezeltek (a gondolkodni keptelenek), hogy kem. ugy allitottak be a Magyar szolgalatok, hogy micsoda bizonyitekok vannak erre, aztan eltelt ket es fel ev es mi tortent? Semmi.
A beharangozott nagy bozonyitekok ellenere az ugyeszseg csak hosszabitgatja a nyomozast, targyalas meg a lathataron se. Nem gyanus picit?
Szepen el lesz huzva az ugy a kovetkezo valasztasokig, akkor meg egyszer megporgetik az ugyet es utana szepen kifullad. Ennyi.
Nem mellesleg az erintett nyugodtan dolgozik Brusszelben, az allitolagos megdonthetetlen bizonyitekok ellenere. Na persze, ez is teljesen eletszeru.

pamut 2016.09.15. 13:11:32

@Egéridomár:
"értelmezése meglehetősen nehézkes."
H erőlködsz ennek a direkt zagyvaság értelmezésén, már félig nyert ügyük van.

"Talán még igaza is van"
És akkor már nem is csak félig nyertek hanem egészen. Pont ezt akarták elérni: hogy kétkedj, hogy sikeresen lefröcsköljék szarral Juhászt.

Orbán III/III-as karaktergyilkosai elég magas szinten űzik az ipart, mondjuk gyakorolták eleget....

"erőteljesen megrendelt ízű ez a poszt."
Épp csak a Fidesz-logót nem tették ki rá :)

MÉG SOK ILYEN POSZT LESZ.
Itt is, máshol is.
Orbán kiadta hogy Juhászt ki kell nyírni, és most több tucat ember dolgozik Juhász kinyírásán.

John Doe3 2016.09.15. 13:16:17

@Kővárépítő Orbán a király a házban: azért a "reál" szót beírni beégés, mert a deflátort is figyelembe véve: 1.44/1.17=1.23, ennek a 6. gyöke (mivel 6 évről van szó): 1.035. Vagyis éves szinten 3,5% reálbérnövekedés. Ami nem rossz, de nem kellene elélvezni tőle.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 13:18:32

@John Doe3: Nem élveztem el tőle csak közöltem hogy 90 óta sosem volt 6 évben zsinórban átlagosan ekkora reálbéremelkedés évente.

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 13:19:50

@John Doe3: De 17% infláció volt? Soknak tünik, már 3 éve nincs infláció.

pamut 2016.09.15. 13:22:32

@Kővárépítő Orbán a király a házban:

haha, ezt a manipulatív adatsort tegnap még egy teljesen más néven terjesztetted :D
akkor megcáfoltam, erre most új nikken szóród a szégyentelen propagandát? :D

pamut 2016.09.15. 13:23:27

@Kővárépítő Orbán a király a házban:
Vagy többen vagytok és több néven kell ugyanezt sulykolni?

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 13:24:57

@Kővárépítő Orbán a király a házban: Kár hogy a lakhatási költségek más dimenzióban változtak. Két év alatt duplája lett a lakbér költségem. 60 helyett most 120-at fizetek. Gondoltam veszek inkább lakást de 3 év alatt duplája lett az ára annak a kis lakásnak amit amúgy az átlagkeresetemből kinéztem magamnak. 6 év alatt mondjuk meg tudom venni, ha semmi másra sem költök.
Tudom sikerülhet volt rá példa a pasa parkban is :D

John Doe3 2016.09.15. 13:30:26

@Kővárépítő Orbán a király a házban: 6 év alatt. És ugye szorozni kell, nem összeadni (visszafelé pedig ezért vontam gyököt, sima osztás helyett). KSH a te barátod.

John Doe3 2016.09.15. 13:33:12

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Teljesen igazad van, ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a Te fogyasztói kosarad más. Az átlagbért is igazából az aktív keresők kosarához kellene viszonyítani, de erre most nekem nincs kapacitásom.

pamut 2016.09.15. 13:33:53

"Kővárépítő Orbán a király a házban" nevű fidesz-ügynököt nem kell komolyan venni, nem véletlenül van alig pár tucat kommentje, csak egy fikanikk. Tegnap teljesen más néven szórta ugyanezt, aztán mikor cáfoltuk szépen elhúzta a csíkot.

Bármiféle gazdasági eredmény itt az EU-nak köszönhető, amelyik kamion-karavánokon tolja ide a pénzt. De hogy ezt is a legszarabbul használja fel orbán (azaz túl sokat lop el belőle mert nem bírja ki a kapzsi maffózója), azt bizonyítja hogy régiósan tökutolsók vagyunk.

Tehát nem a kormány miatt, hanem a kormány romboló tevékenysége ellenére van itt bármiféle kis növekedés.

- "Magyarország csúnyán lemaradt"
- " Idén mindenki elhúz mellettünk."
- "Magyarországot a régiós országok mindegyike látványosan előzi"
www.napi.hu/magyar_gazdasag/magyarorszag_csunyan_lemaradt_mit_mutatnak_a_szamok.619286.html

Itt egy másik:
- "Magyarország lemaradt a régiótól"
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/romania-es-szlovakia-europa-elen-magyarorszag-lemaradt-a-regiotol-475001

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 13:42:16

@John Doe3: Erről beszélünk! Vannak politikusok és haveri köreik akinek a fogyasztói kosara nagyobb, mint amit a javadalmazásuk megenged.

Én még örülhetek is mert nem az én kevéske bruttóm terhére gyarapszanak. Pont annak kéne élharcosnak lenni a vizsgálódásban akik sokat tesznek a közös kalapba ami lyukas valahol :D

élhetetlen 2016.09.15. 13:50:02

Nem tudom, hogy hazudik-e Juhász Péter. Viszont a cikkben a bizonyítások közül pár sántít. Olvastam valahol, hogy egy „kompromittáló” fotót kapott a kinyomtatott, publikus cikkekért. Lehet, hogy rossz csere volt, de ez nem azt bizonyítja, hogy Juhász közvetetten Portiknak dolgozott. (Úgy hétköznapi példával, a barátnőm bevásárol nekem, én meg sütit sütök a családi bulijára. Ez nem azt jelenti, hogy neki dolgozom, és nem számít, hogy hogy a barátnőm, vagy egy idegen az internetről).
„hova utazik kinek a pénzén”. Amig nem muszáj, én sem adnám ki, hogy ki segített, akár barátként, nemhogy ilyen viszonyok között, ahol a segítőt is támadni fogják. Majd, ha a segítőnek belefér, akkor jelentkezik, ahogy már volt is ilyen.
„F. Erika napi szinten facebookozik.”. Ez tényleg súlyos hazugság Juhász részéről, de nem emlékszem, hogy Juhász állította volna, hogy a nő nem ért a facebookhoz, azt mondta, hogy a nő mondta. És, ha a nő csak lusta volt 100 oldalakat nyomtatni, de valamit azért akart a képért cserébe, és ez jutott eszébe?

„Egyáltalán nem általános már a versenyszférában sem a korlátlan üzemanyagkeret, a magánhasználat mindenképp saját költségen történik.”. Hát ez tényleg bizonyítja, hogy Juhász hazudik. Lehet, hogy ne jellemző, de létezik. Adott cégnél ov-től felfele kapják, szabad használatra, azaz magánhasználatra is, és kapnak egy kártyát, amivel akárhol, akármennyit tankolhatnak. Tehát a szerző tippelhet, de a tippje alapján hazugságnak nevezni valamit, azért durva.
A szolgálati kocsi használatát a mi cégünknél nem kellett beírni a személyi jövedelem bevallásába.
„így nem értem, akkor Juhász miért nem nevezi meg forrásait”. Esetleg magánemberek, akiknek sértené a jogait, ha nyilvánosságra hozzák a nevüket? Ajándékozni valamilyen összegig, (ennek nem nézek utána), lehet adómentesen. Hogy ezt ajándéknak, vagy adománynak nevezzük, az mindegy, mert ha csak az a baj, hogy adománynak nevezte, hát ezért nem kell börtönbe menni. És, ha személyes ismerősöktől kapott limit alatti összegeket, de névvel, akkor arra is megvan a válasz, hogy „miként üzen Juhász hitelezőinek, hogy mikor elég”. Pl felhívta őket. És márciustól szeptemberig összejöhetett az elég, az, hogy Portiktól kapott pénzt, egész addig rágalom, míg valaki be nem bizonyítja.
Nizzai nyaralás. „Bojár politikusokat támogat mindenféle jövőbeni üzleti előny elvárása nélkül (?),”. Milyen üzleti elvárásai lehetnek, egy helyzetben nem levő politikussal szemben? Az ilyen meghívásokra szerintem akkor van elítélő törvény, ha realizálható haszon származik belőle. Ha egy olyan képviselőt hív meg valaki, aki döntési, vagy döntés befolyásoló helyzetben van, az más. De, ebben a helyzetben erről nincs szó, miért ne hívhatná meg egy ismerősét. Vagy egy képviselőt már egy baráti vacsorára sem szabad meghívni?
Most kicsit úgy tűnik, hogy a cikkben lényeges több a hazugság, mint amennyi belefér egy hazugsággal vádoló cikkbe.

hidroponi 2016.09.15. 13:53:20

bloggerkem, tudod mi az azerbajdzsani szint ezen a blogbeirason kivul?
nem az amikor egy fuggetlen nemzetkozi vallalkozo regi baratjat sajat koltsegen meghivja magahoz, hanem amikor az MNB kozpenzeket ellopo feje a sajat kurvajat kozpenzen tartja ki.
meg amikor a miniszterelnok osszes pereputtya nyeri a 2hetes cegeikkel az allami palyazatokat az evtizedes szakmai cegekkel szemben.

Trackers 2016.09.15. 13:54:01

Juhásznak amikor még aktívan drogozott, a Portik banda horda az anyagot.
Innen a régi ismerettség.

Ő ajánlotta be 2009-ben az MSZP-seknek Portik nevű maffiózót, és emiatt egyeztetett Portikkal az MSZP titkosszolgálati minisztere, Laborcz is:.
Az MSZP-SZDSZ kormány alatt szabadlábon ténykedő Portik nevű maffiózó, találkozott az Arról tárgyaltak, hogy
(1) nem dumál arról Portik, hogy MSZP-seknek hordott pénzt
(2) megpróbál Fideszes politikusokat kompromittálni, mert ő a ballibek nagy haverja
www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html

Később Portikok leültette a Fidesz, és ekkor állapodott meg a drogos Juhásszal, hogy lejáratják Rogánt.

Aztán Portik ezzel eldicsegedett a cellatársának is, hogy a Juhász a zsebébe van.

Ennyi a sztori.
Juhásznak vége ezután.

Kámasuka 2016.09.15. 13:54:41

@élhetetlen: 'Viszont a cikkben a bizonyítások közül pár sántít. Olvastam valahol, hogy egy „kompromittáló” fotót kapott a kinyomtatott, publikus cikkekért. Lehet, hogy rossz csere volt, de ez nem azt bizonyítja, hogy Juhász közvetetten Portiknak dolgozott.'

Gondolom nem ez bizonyítja, hanem az hogy Juhász nyilvánosan azt mondta hogy közvetetten portiknak dolgozott....persze még a bíróságon majd mondhatja hogy ő mégsem ezt mondta, de az érdekes lesz.

Kámasuka 2016.09.15. 13:57:03

@hidroponi: Igy van tartsa csak jól a Juhászt.

Más kérdés ki az a barom aki elhiszi hogy Portik a maffia feje egy pártelnököt kér meg sajtófigyelésre, meg hogy kinyomtassa neki a zinternettet.

Erre más nem is alkalmas, csak egy politikai párt vezetpője? Nemértem. Valaki hazudik.

Kámasuka 2016.09.15. 13:59:55

@Trackers: Mondjuk Juhász már nincs nagyon hova bukjon, az 1%ról. Csak tud annyit az emeszpéről eszdéeszről hogy élete végéig fizessék a saabját, benzinjét, lakását, nizzai kirándulását...

mert ha még ezt sem biztostotta be Juhász akkor nagyon buta fiú, és el kell ennie dolgozni

konrada 2016.09.15. 14:16:09

@Kámasuka:
..azért csak kapott valamit cserébe Portiktól...;)

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 14:20:31

Megy itt a marakodás Juhászon míg a régi káderek boldogan ülnek az összecsórt fontokon az újak meg most alapozzák meg ükunokájuk saját lábon állását :D

lombozódó 2016.09.15. 14:37:21

@Veleszületett Rendíthetetlenség: Nagyon jó írás , de ha nem is olvastad el ????:-))))

Veleszületett Rendíthetetlenség 2016.09.15. 14:52:59

@lombozódó: Ez olyan mint a lekvárra sört inni már a felénél tudod, hogy fosás a vége :D

Trackers 2016.09.15. 15:10:45

@Dr. Trejo:

Tudjuk, hogy Laborcz találkozott Portikkal 2009-ben szabadlábon, és tudjuk, hogy ezeket ígérte:
(1) nem dumál arról Portik, hogy MSZP-seknek hordott pénzt
(2) megpróbál Fideszes politikusokat kompromittálni, mert ő a ballibek nagy haverja
Hisz erről lehallgatási jegyzőkönyv van.

Tudjuk, hogy Portikot a Fidesz alatt ültették le, és tudjuk, hogy Juhásszal közösen tervelték ki Rogán lejáratását.

Tudjuk hogy Portik cellatársának elmondta, hogy Juhász azt teszi amit mond neki.

Amit nem tudhatunk abból amit leírtam , az egyedül az, hogy Portik hordta Juhásznak a drogot drogos korában.
Viszont Juhászról tudjuk hogy drogozott, Portikról, meg hogy maffiózóként drogot is árult.

És azt is tudjuk, hogy valahogy Portik belépett az MSZP-s titkosszolgálat bizalmába, valamint hogy Juhásszal is meglepően jó kapcsolatot ápolt.

Kalmár 2016.09.15. 15:14:51

Juhász......
Csatlakozik a sok eltűnt senkihez.
Több szót nem érdemel. Következnie kellene a felszólításnak: Vádlott álljon fel!

Sajnos nem lehetett nyugdíjba küldeni a sok vén komcsi bírót, így ezek a dolgok még halasztást nyernek egy ideig.

konrada 2016.09.15. 15:20:40

@Kalmár:
...de azért az mégiscsak nagyon kétségbe ejtő helyzet, hogy mindig kiderül, csak megélhetési politikusaink vannak mindkét oldalon, akiknek a legnagyobb problémájuk, hogy nem ők kaszálnak nagyobbat...

...kemény mindig azzal szembesülni, hogy tisztességes ember nem kerülhet a poltikusi pályán helyzetbe...

Wandál 2016.09.15. 15:56:07

szerintem simán a kurva anyádat te baszatlan nyomorék...

Wandál 2016.09.15. 15:56:48

remélem kapok lovagkeresztet én is...

Pistike100 2016.09.15. 17:00:05

Biztos forrásból tudom, hogy a Bojár része az írásnak HAZUGSÁG! Nem egyszer fordult elő hogy nem 1 házaspár, hanem az egész AIT összes dolgozója (+ néhányuk párja) nyaralt 1 hétig Nizzában... Természetesen teljes ellátással. Tehát, amit írt Juhász nyaralásáról, az 100 %-os hazugság! Felháborító, az is, amit Bojár Gáborral kapcsolatban - a tények ismeretének teljes hiányában - leír!
Az egész írás egy nagyon vontatott, unalmas, fröcsögés, és szintén nélkülöz MINDEN VALÓSÁG elemet... Szenvedés volt végig olvasni. Érdemes lenne fogalmazás órákat is vennie.
A tények látom nem zavarják. (max a TV2 "Tények") .... Remélem, az érintettek megfelelő elégtételt fognak kérni!

Kővárépítő Orbán a király a házban 2016.09.15. 17:24:22

@Pistike100: elégtételt muhahaha

juhász petikétől rette a zinternet meg a sajtóFIGYELŐ szakma

muhaha szerencsétlen balfasz

John Doe3 2016.09.15. 22:28:44

@Kalmár: miért, vádemelés volt? A bíró csak olyan ügyben tud ítélni, amit elétesznek. Akár "komcsi", akár szittya.

John Doe3 2016.09.15. 22:31:59

@Veleszületett Rendíthetetlenség: picit félreértettél. A statisztikai zsargonban a kosár a fogyasztott javak struktúráját, egymáshoz való viszonyát tükrözi, az összvolumenét nem. Tehát nincs kicsi meg nagy kosár. Van pl. nyugdíjas (amiben sok gyógyszer van), van kisgyermekes család (értelemszerűen bébiétellel stb.), és pl. az alkoholista kosara tele van piával. De hogy mennyi, az mindenkinek az elkölthető jövedelmének a függvénye. De ez itt már off-topic.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.01.25. 16:58:28

Ez lényegében egy tökéletesen megírt cikk. Épp anyagot kerestem, hogy összerakjak valamit, de már nem kell. Ez a történet így kerek. És kitűnő látlelet a második ezredév első évtizedeinek magyar demokráciájáról. És de: pont ezeket kell megírni, hogy a ma ellenzéke és a holnap kormánya, ne olyanná váljon, mint a ma kormánya.
süti beállítások módosítása