Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Elsöprő győzelem, csipetnyi kellemetlenséggel

2016. október 08. - Toadwart66

 

32447_apc_830x515.jpg

TE 3000-AVR Breaker

A magyarországi, forradalmian új százalékszámítási módszerek és az érvényesség fogalmának teoretikus értelmezése igencsak felpezsdítette a honi közéletet. A népszavazás eredményének leszűkítése a kedvező szavazatok menyiségére rendkívül praktikus és ötletes módszer, amely ráadásul teljesen nevetségessé és jelentéktelenné tette a közhatalom önkényével szemben betöltött szerepét. Nyugodjék békében! Nevezett közhatalom ezután azt teszi, amit eddig. Amit csak akar.

Pontosan 4.962.919 magyar állampolgár minősült át egyik napról a másikra másodrendűvé. A kormánypárt győzelemének lelkes magyarázásában jelentős szerepük volt Kósa Lajos és Németh Szilárd viceprófétáknak. Ez a tény nagyon sokat elmond a téma komolyságával kapcsolatban. Bizarr érvelésük közben ezen jeles és tekintélyes férfiak könnyedén elérték szellemi teljesítőképességük felső határait, sőt bátran túl is léptek azon.

Az Alaptörvény Asztalkájának spirituális táncoltatása, a mindent elsöprő misztikus Új Egység megszületése megelőlegezi a Magyar Országgyűlés mongol mintára történő átalakítását Nagy Népi Hurállá, melyben mindössze 76 ingyenélőt kellene eltartania az országnak.

Ez a szabadon értelmezhető győzelem azonban nagyon ellentmondásos. Belföldön a siker nem okozott különösebb meglepetést, hiszen 2010 óta a kormánypárt egyetlen ügyben sem veszített. A hatalmas győzelmek között ott van a Quaestor-ügy szerencsés lezárása, Rogán és Habony aranyifjak kínos ügyeinek eltussolása, Szijjártó Péter nemzetközi szintű agresszivitása, mesés öröksége, Mészáros Lőrinc váratlanul kitört szerencsesorozata az uniós pénzek megszerzése terén, Tállai András álláshalmozása és még számtalan fényes, felejthetetlen csata. Ezekhez legfőképpen a szíriai lakosság lemészárlása és szenvedése járult hozzá hathatósan.

Az Európai Unión belül – amelynek egyenlőre még tagjai vagyunk – csapataink jelenleg erősen vesztésre állnak. Orbán Viktor titkos álma, hogy a közeljövőben Németország kancellárjává válasszák, szertefoszlani látszik. A visegrádi országok közül Csehország és Szlovákia az utolsókat rúgja. Mármint a magyar miniszterelnökbe. Aljas és hálátlan módon, Nyugat-Európát részesítik előnyben a fényes jövőt és stabil autokráciát ígérő posztszovjet térséggel szemben.

Mivel a lengyelek komolyan is veszik országuk szabadságát és nem csak ünnepi beszédekben és temetéseken tesznek említést róla, Jarosław Kaczyński-nek jóval szűkebbek a lehetőségei, mint a magyar miniszterelnöknek. A Jog és Igazságosság párt elnökének régóta dédelgetett, radikális abortuszpolitikája ellen kitört tömeges ellenállás azonnal meghátrálásra késztette az elszánt Kaczyńskit. A PiS pártelnöke 2007-ben látványosan bebizonyította, hogy viszonylag rövid idő alatt, könnyedén meg lehet buktatni.

Orbán esetében ez ma elképzelhetetlen. Jelenleg még egy Hilti TE 3000-AVR vésőkalapáccsal sem lehetne kimozdítani a hatalomból. Mindezt - a közhiedelemmel ellentétben - nem lehet kényelmes és elegáns módon teljes mértékben az ilyen-olyan ellenzék nyakába varrni. Orbánt legfőképpen az érdektelenség, önzőség és beletörődés tartja hatalomon. Ezt az inaktív réteget kellene az egyre inkább perifériára szoruló ellenzéknek valamivel felpiszkálnia. Támogatottság nélkül azonban nem sokra mennek. Nem lenne meglepő, ha a 2018-as választások előtt – a magyar nép (lásd. 98 %) lelkes támogatása mellett – hirtelenjében megszüntetnék a pártok finanszírozását. Mindenki főzzön csak abból amije otthon van. A FIDESZ-KDNP-nek például milliárdjai. A kormányzó pártok a legutóbbi 17-20 milliárdba kerülő kampány segítségével is hatalmas összeget zsebelhettek be. A 2018-as választási előkészületekkel sem fognak pénzügyileg rosszul járni.

A magyar miniszterelnök valamikor kijelentette, hogy az ellenfeleit nem legyőzni, hanem konkrétan megsemmisíteni óhajtja. Mivel ezután nem távolították el azonnal a közéletből és nem tiltották el örökre a közügyek gyakorlásától, valamint a közpénzek felhasználásától, napjainkban szép fokozatosan közel kerül ehhez a céljához. Magyarország 2010-ben nagyjából az övé lett. Ez a helyzet mára annyiban változott, hogy jelenleg már nemcsak úgy nagyjából.

A népszavazást Magyarországon a Gazda tehát megnyerte, mivel ez csak nézőpont kérdése. Az ő nézőpontja pedig régóta kizárólagosnak számít ezen a tájon. Nem is érdemes ezen rágódni, vitatkozni. Tökéletesen elegendő lett volna az is, ha csak ő szavaz. Természetesen titkosan, gondosan bezárkózva a hivatalos mellékhelyiségbe.

Legfőbb politikai célja, egy általa kiváltott, a jelenlegi Uniót teljesen elsöprő referendum-cunami azonban csúfosan és megalázó módon megbukott. Az Európai Bizottság (EB) szóvivője, Margarítisz Szkínász kijelentette tiszteletben tartják a magyar emberek demokratikus akaratát, azokét is, akik szavaztak és azokét is, akik nem.

Mivel azok, akik nem szavaztak többségben voltak, Orbán nyugodtan elindulhat csatázni ahova csak szeretne, de nem fényes páncélzatban, hanem csak egy sima zakóban.

A külföldi lapok, szemben a szép jövő hirdetése miatt mártíromságot szenvedett 888-al, nem értékelik fényes győzelemként az értelmetlen és érvénytelen kvótareferendumot. (A külföldi lapok nem kímélik Orbánt)

A magyar miniszterelnök elképesztő rombolóképességét azonban nem szabad alábecsülni. Ha valamilyen módon kiszabadul az országából, komoly pusztítást végezhet az egész kontinensen. Az Európai Unióra vár az a szép és izgalmas feladat, hogy valamilyen módon megakadályozza őt ezen törekvésében. A német gazdaságnak erre hatékony eszközök állnak a rendelkezésére.

A nyilatkozataiból ítélve szegény Magyarország, a rengeteg szociális problémájával, nyűgével, kínjával Orbán számára egyre kényelmetlenebbé vált. A túlzott önbizalomtól szinte kicsattanó (lásd. mellény) magyar miniszterelnök emiatt egész Európát nézte ki magának.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr8011780313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása