Olyat tapasztaltam ellenzéki nézetű vezető értelmiségtől 2017-ben, amit tinédzserként sem kellett sosem elszenvednem a késő Kádár-korban.

A történet kezdete, hogy az Orbán-kormány által bezárásra ítélt, Soros György alapította budapesti CEU – Central European University – klímakutatója, Ürge-Vorsatz Diána, bevallottan örökös Fidesz-szavazó eredeti facebook-hitvallásán, leginkább a hitvallás hangvételén, indoklásán az online kommentelő tábor egyként háborodott fel. A kormánynak, a munkahelyének, a témára érzékeny társadalomnak címzett, a vallomása alapján élete első publikusan megjelenő társadalmi kiállását a reakciók alapján a klímakutatónő azonnal törölte, ma már teljes terjedelmében csak az őt idéző, fent linkelt blogon érhető csak el.

Nem fogom a nálam frappánsabban és érzékenyebben, sokak által megfogalmazott felháborodást elemezni, idézni. Aki a soraimat olvassa, az ügy fogadtatásával, a közösségi média kommentfolyamában tömegesen felháborodók egyetértésben megfogalmazott érveivel tisztában van.

Többen viszont értetlenül álltak a klímakutatót kritizáló jelenség előtt: ők úgy gondolták, hogy minden egyes, akár hétévente a NER csilingelő nyájából egyenként és önként, az ellenzéktől függetlenül megtérő báránykát üdvrivalgással, megértéssel kell fogadni. Ezzel még nincs is semmi gond, bár nem gondolnám, hogy ez a gyakoriságú egyéni felvilágosodás sokat nyom a latban, de hát egy vélemény ez is.

Különösen úgy nem tűnik valamiféle komoly ellenzéki stratégiai elképzelésnek ez, hogy Ürge-Vorsatz Diána létezéséről az őt üdvrivalgással fogadók tudtak a legkevesebbet, így a legkevésbé értem, miként lehet tervezni, hogy legközelebb ki, mikor és milyen indokkal csalódik nyilvánosan – más fideszesre is hatva ezzel – Kedves Vezetőnkben.

Ha a személyes vesztenivalókat, az eddigi vihart kavaró ügyeket és egy átlagos mentális állapotot veszek alapul, ennek egyre kisebb esélye lesz, ha eddig, hét év alatt nem jelentkeztek a nyilvánosságban tömegesen a kormány politikája miatt meghasonlók. Azért emelem ki a személyes vesztenivalókat, mert ez a korszakalkotónak nevezett kiállás egy magasan kvalifikált, nyugati demokráciában, az USA-ban is élt kutatótól a szükségletek ún. Maslow-piramisának legalsó szintjéről, a napi betevőért érzett aggodalomból érkezett, amit a megélhetésért küzdő szegregátumi kirekesztésben élők vallanak csak elsődleges és legvégső célnak, helyzetükből fakadóan.

Na most gondoljunk itt egy teljes magánnyugdíjpénztári megtakarítás mérvadó véleményformálók által megindokolt, önként, puszira visszaadására. Hol van ehhez képest egy darab budapesti intézmény megszüntetése tucatnyi másik még létező, a közvélemény számára akármilyen egyetemmel, mások számára a hétköznapjaik élményét adó, a hét bármelyik napján megszűnéssel fenyegető, vagy már réges-rég megszűnt munkahelyekkel. Hogy egyéb, ennél elrugaszkodottabb esztétikai veszteségekkel ne is törődjek, úgymint az alkotmányos parlamenti demokrácia totális leépítése a 2010-es Orbán-kormány első nyarán.

Mégis, mi borítana ki a klímakutatónő tempóját és emelkedett szükségleteit alapul véve 2024-ben egy hozzá hasonló hithű fideszest?

Nem tüntették ki Bayer Zsoltot köztársasági érdemkereszttel? De hát kitüntették. Még mindig van köztársasági elnök? Még mindig van Magyar Köztársaság? Már az Alaptörvényben sincs régóta. Még mindig van Európai Unió? És még mindig nem léptünk ki belőle? De hát ki fogunk lépni belőle.

Sajnos be kell, hogy valljuk magunknak, hogy fogalmunk sincs, hogy az ELTE asztrofizika szakán végzett, az ENSZ éghajlatváltozási szervezet tagjaként társ béke Nobel-díjas, nemzetközi hírű 49 éves klímakutatónak mikor töri legközelebb derékba a 40 éves vérverejtékes szakmai álmait, ha megtudja, hogy „azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél.”

Ürge-Vorsatz Diána pechjére ez pont a legutóbbi választási évben, 2014-ben volt kampánypropaganda választott pártja részéről, majd a Fidesz jól meg is különadóztatta a zöldenergiai fejlesztéseket. Azt nem állítom, hogy erre alapozva szavazta meg őket abban az évben is, de az tény, hogy a klímakutatónő „a nehézségek ellenére itthon a tehetségét szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembernek” tartja magát, akinek „álmai beteljesültek 2017-ig”.

A magyar online sajtó egyik legnagyobb meglepetése, hogy a kisfiúsan gyermeteg viccekkel, bárkit a háromperces kattintásért céltáblává kinevező Szily László, a 444.hu billentyűforgatója egy hőstörténetnek gondolta az általuk robbantott meghasonlási ügyet. Még az sem ingatta meg hitében, hogy kollégája az eredeti cikket ezzel ellentétes felvezetővel osztotta meg korábban. Ahogy a fideszes kifakadókat a lottó ötös esélyével izgalommal várók stratégiáját nem értem, úgy azt sem, egy újságíró miért vár el konkrét, csak egyfajta olvasói magatartást, véleményt. Azt pláne nem értem, hogy legfőbb olvasótáborának miért két másik online közírót ért, minek üzenget nekik. Én azt hittem, Szily azt hiszi magáról, hogy mindenki olvassa őt, és nem csak másodjára értik meg, mit akart írni.

Miért nem írja le a biztonság kedvéért, hogy mindenki értse, hogy a klímakutatónő egy hősnő, megölnötök nem kell, félnetek jó lesz. Ha a 444.hu napi gyakorlatában a központozás nem így jön össze, hát akkor így jártunk.

Ungváry Krisztián történész legalább megtett annyit facebook-oldalán, hogy a közelgő Húsvét alkalmából a megbocsátás szükségszerűségére hivatkozva ítélte el a gyarló véleményalkotókat. Nem tudom, mit szeretne megbocsátani a klímakutatónőnek, ezt nem árulta el, mert azokra az érvekre nem volt vevő, amely alapján bárki bírálni merészelte a meghasonlás módját. Azt sem értem, ha ő sem tekinti hősnőnek a Nobel-díjas asztrofizikust, miért Szily erről szóló cikkével hívta fel a figyelmet a Húsvét közeledtére. Nem szeretnék belemenni, hogy a belgák és a hazánkba zúduló muszlimok hova álljanak Húsvétkor, utóbbiról egyébként is kifejtette már véleményét a történész.

Gábor György filozófus nemes egyszerűséggel azt állította minden kedves ítélkező barátjáról a facebook-oldalán, hogy ők „a maguk képzelte morális-intellektuális magaslatról (amely valójában rettentő mélység) tán még a saját köldökükig sem képesek ellátni”. A szöveg a mellékmondatban idézés nyelvtani szükségessége miatt számban, birtokos- és személyragban módosítva lett, ám tartalmilag a posztolásához hűen fejezi ki a filozófus véleményét arról, ha véletlen másoknak is van véleménye.

Én, bevallom, csodálom több, személyes barátja higgadt, korrekt érvelését azután, hogy Gábor komplett idiótának nevezte egytől-egyig mindegyiket, miközben a számára bevallottan ismeretlen klímakutató szerinte méltatlan megtámadásával nem értett egyet. Láthatóan teljesen fölösleges volt ott is a higgadt hangú érvelés, Gábor György sem akceptálta, hogy másoknak is van véleménye egy tőle független ügyről, ezt nevezte ő „komszomolista habitusnak”. Mi több, a „szenvedéstörténetek” fölöslegességét kérte számon Bornai Tiboron, aki éhező gyermekeket segítő civil szervezet megszüntetésével merészelt érvelni az ügyben, hogy esetleg 2017 előtt is számon kérhető lett volna a Fidesz egy nemzetközi hírű havi fizetéssel megközelítően fontos ügyben.

Én teljesen megértem, hogy nem lehet minden ügyért lehajolni, mindenki nyomorán meghatódni. Azt viszont nehezen értem meg, ha valakit, mint Gábor Györgyöt ennyire nem hat meg mások véleménye, mások saját véleményéhez való joga, a véleményéhez fűződő viszonyához büntetlen, megszégyenítésmentes joga, miért törődik azzal. Ahogy a szenvedéstörténeteket, úgy a mások érdektelen véleményét is hagyja másra.

Mielőtt itt mindenki a privát facebook-oldal intimitásával és annak egyéni elvárásaival jönne, jelzem, mindkét úr egy önálló poszttal indított a klímakutató-gateben, ahol eleve elítélte az online térben olvasható vélemények összességét, tehát nem a saját oldalán erre adott kommentek miatt húzta fel magát egyikük sem. Az, nyilván, csak súlyosbított a helyzeten, de hát mindkettő véleményformáló tudatosan kommunikál publikusan.

Minden bizonnyal két közvetett facebook-ismerőssel lettem eddigre szegényebb és egy durva tapasztalattal gazdagabb.

Engem társadalmi véleményemért soha senki nem szégyenített meg, nem büntetett meg a késő-Kádár-korban sem tinédzserként. Óvatos, néhány próbálkozás volt, de vidéki gimnáziumi tanárunk KISZ-tevékenységéről is nyíltan elmondhattuk véleményünket osztálytársnőmmel. Állíthatom, hogy a pártállam egy szerencsésebb, kései korszakában nőttem fel, de ebben is szocializálódtam: magam értékelhettem ki a korszak visszásságait, nem mesélésből képzeltem el, és szabadon gondolkozhattam róla.

Ezt ma, 2017-ben vezető értelmiségi ellenzéki gondolkozók nem képesek biztosítani. Vitázhatunk arról, mekkora a jelentősége kormányváltás szempontjából a munkáját féltő klímakutatónő megtérésének, aki munkahelyi, társadalompolitikai kérdésben gyerekeivel, férjével és vallásával hozakodik elő, és azokkal takarózik, igazolja önmagát. Egyáltalán nem csodálkozom a hétévenként egy véletlenszerű megtértben bizakodókon, ha az átlag 1 %-os, minden tavasszal és ősszel feltűnő, aktuális politikai résztvevőkben látják a legnagyobb potenciált.

Olyan érzésem van, hogy a véleményt előíró urak olyan nőt képesek csak akceptálni a klímakutató személyében, de őt kényszeresen, aki csak félig bújt ki az anyaság hagyományos női szerepéből, a szakmája kihívásaira, a kutatási témájának az országban beágyazottságára tetten érhetően igénytelen, ezeket nagy nyilvánosság előtt be is vallva nem mondható különösen éles eszűnek sem. Bizonyítva ezzel, hogy nő is kerülhet magasabb pozícióba, de lám, épp milyenek. Biztos valami női kvóta játszott szerepet…

A Nobel-díjas ENSZ-szervezet és a CEU sokszínűsége, a párbeszédre nyitottsága egy cseppet megkérdőjelezhető, ha a hölgy ebbéli szakmai felkészültsége csak Orbán Viktor hatására derült ki.

És amely nő így még véletlenül sem ingatja meg a tévedhetetlen urak megkérdőjelezhetetlen felsőbbségrendűség tudatát, tehát elfogadó kegyükre méltó.

Egyikük a konzervatív önmegtartóztatásba csomagolta ezt, hogy bár neki eltér a ki nem fejtett véleménye erről, de lehetőleg ne is olvassa másét, mert az a másik vélemény olyan keresztényietlen. Nem tudom, mi lett volna az érv, ha nem húsvét, hanem augusztus 20 és az össznépi tűzijáték közeleg. Tiszta szerencse, hogy Orbán, mint a zilált családokban, a sátoros – bocs, Jézus életútjáról megemlékező – ünnepekre időzíti a feszkót, ld a Szabadság téri megszállás emlékmű is a népirtás zsidó áldozataival való húsvéti megbékélés jegyében épült fel sebtiben.

Valójában az a gond, hogy egy társadalompolitikai vitában, egy egyetem megszüntetése kapcsán nyomós érvnek kifejtett hétgyermekes keresztény családban már ez a családi feszkó is ismeretlen fogalom. Rettentő bunkó vagyok már azzal is, hogy nem hat meg a húsvét, sem annak üzenete egy CEU-vitában. Esetleg Sorost meghathatja, de ha engem nem, őt szerintem még kevésbé. A többi, a NER családi előírásában mutatott hiányosságaimról nem is beszélve, amivel ugye már eleve nem lehet igazam. Így a húsvéttal bekussoltatás, a keresztény népes családra hivatkozás, valóban, működő hívószó. Azt nem tudom, hogy bekussoltatás megbékélés jegyében történhet-e.

A másikuk a teljes környezetét totális eltiprással fejezi ki: a vélemény formálása, ha más teszi, az egy illetlen, az intellektustól távol eső magatartás, és a másik véleménye az azt megformáló személyéből következik, hogy az csak szűklátókörű lehet. Gábor György az Ürge-Vorsatz Diána-ügyben alkotott széleskörű, szerinte csak rá jellemző tájékozottságát arra alapozva jelentette ki, hogy elolvasott majdnem minden kommentet. Egyébként a klímakutató bevallott társadalmi paramétereit egy férfi közszereplő esetén ő napi rendszerességgel osztja ki.

A sajtó, akinek a dolga a társadalmi hang közvetítése, ők meg kiakadnak, hogy nem egyezik az általuk elképzelt verzióval a többség véleménye.

„…rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot.

Természetesen a maguk módján mások is leírják, értelmezik és kifejezik a világot, de mintha az valahogy mást jelentene. Ha úgy tetszik, az másfajta művekben ölt testet. De meggyőződésem, hogy így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja.”

A fent idézett, a világról alkotott saját és mások véleményének értelmezéséről szóló hitvallás Orbán Viktor 2009-es kötcsei beszédében hangzott el.  Érdemes elolvasni újra és újra ezt a szöveget, mert Orbán pontosan leírta előre mindazt, amire már hetedik éve csodálkozunk rá. Egyesek háromhavonta, mások hétévente lepődnek meg rajta, nem tudom, melyik a jobb vagy rosszabb.

Most, 2017-ben pontosan ugyanezt a centrális véleménydiktátumot kéri, követeli az ellenzéki értelmiség színe-java másokon. A megjelenési sebességben első számú online sajtó is, amelynek főszerkesztője publikált a véleményszabadság jegyében legutóbb bezúzott print napilapnál is.

Akár nem hét, de még három és fél évente is megtérhet egy nemzetközi hírű, világ életében fideszes klímakutató.

Teljesen mindegy.

Kép: Blikk, Hat gyereket nevel a Nobel-díjas anyuka, 2012