Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A NER valósága a mesét is felülírja

2021. február 12. - Tölgyes Péter

rt.jpg

A csokvaományi földek a mezőgazdasági központtal – Fotó: Bődey János / Telex

Először arra gondoltam, talán meseként lenne a legjobb megírni az alábbi történetet, hogy az esetleges támadásokat is kivédjem. Aztán mégsem erre, a különben népszerű formára esett a választásom. Egyrészt vannak a műfajnak avatott művelői, akik a számos népmesei fordulatot nálam sokkal mívesebben tudnák megörökíteni, másrészt pedig: nem mese ez, gyermek, hanem maga a NER-magyar valóság.  

KÜLÖNÖS CSATTANÓVAL folytatódott a minap a Rogán Antal újdonsült feleségének családjához köthető, nagyon nem mindennapi ingatlanszerzési akció. Az még január 31.-én, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének a vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy a miniszter decemberben újranősült, arról pedig több sajtótermék is beszámolt, hogy a felesége és annak szülei, továbbá apja két üzlettársa tavaly novemberben kiugró nagyságrendű adásvételi szerződést kötött. Az egyik érintett önkormányzat, Tardona honlapján nyilvánosan is hozzáférhető az a szerződés, amely szerint Obrusánszkiék 1022 hektár földterületet vettek meg: 1,6 milliárd forintot is meghaladó összegért.

Az atlatszo.hu és a 444.hu írta meg először, majd a telex.hu részletes oknyomozó riportban tárta fel a részleteit annak, hogy a vásárlók a horribilis összegnek mindössze öt százalékával, 83,2 millió forinttal rendelkeztek, a többit, hitel formájában, a Budapest Bank folyósította. Felesleges lenne részletezni, mekkora hullámokat kavart az ügy, nagyrészt azért, mert a magyar banki hitelezési szabályozásnak és gyakorlatnak is ellentmond ez az aránytalanság. A megtérülés biztonsága érdekében a pénzintézetek ennél sokkal, de sokkal nagyobb önrészt szoktak megkövetelni, vagy annak hiányában egyéb fedezetre tartanak igényt.

Az igazi bombát azonban ezek után a Magyar Nemzet robbantotta. Mai számából idézek:

„Semmilyen kölcsönt nem nyújtott és hitelt sem folyósított a Budapest Bank Rogán Antal feleségének. Hamisnak bizonyultak tehát azok a hírek, amelyek ezzel kapcsolatban jelentek meg a múlt héten a baloldali sajtóban. Rogán Antal feleségének semmilyen föld nem került a tulajdonába.”  

PÜFF NEKI... De akkor mit keres a szerződés a tardonai önkormányzat honlapján? Aztán meg… Mielőtt a feledés homályába veszne, a legalábbis furcsa visszalépés – és gyaníthatóan a nyomok eltüntetése - előtt a mindössze ötszázaléknyi önerő elfogadása miatti közfelháborodás kapcsán a Budapest Bank azt nyilatkozta, minden egyes hitelkérelmet egyedi úton bírálnak el. Vagyis arra a felvetésre, hogyan fizethették ki Obrusánszkiék a vételár 95 százalékát a Budapest Bank hiteléből, a bank nem cáfolt, hanem: magyarázott. Ráadásul fals érvekkel, ilyen arányú kifizetés ugyanis példa nélküli, sőt, az MNB előírásait és főleg ajánlásait is sérti. (Szigorú irányszámok írják elő, hogy ingatlanvásárláshoz folyósítandó hitel összegének megállapításakor hány százalékon vehetik figyelembe az ingatlan értékét, és az így kikalkulált összeg hány százaléka folyósítható. A megtérülés biztosítékaként jóval nagyobb önerőt kell megkövetelni vagy egyéb fedezeteket bevonni.)

Az mindenesetre különös színezetet ad az esetnek, hogy jó tíz napig senki semmit nem cáfolt. Aligha vagyok egyedül azzal a megállapítással, hogy ez nagyon nem életszerű, kormánypárti politikusokat érintő ügyekben pedig végképp nem az. Az életszerű az lett volna, ha a család az első cikk megjelenését követően azonnal helyreigazítást követel, a Budapest Bank szintúgy, sőt, ezzel párhuzamosan akár mindketten késedelem nélkül jogi útra terelik a dolgot.

Érdekesen fogalmazott ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet:

„A Budapest Bank eddig a banktitok miatt nem nyilatkozhatott. A bankokat ugyanis köti a banktitok, sem az ügyfelekről, sem a hitelekről nem adhatnak tájékoztatást.”

Ez érthető és helyes is. Csakhogy itt éppen, hogy nem „a hitelekről”, nem is egy konkrét hitelről kellett volna tájékoztatást adni, hanem egy – erősen megkésettenhamisnak nevezett hírt cáfolni. Ugyan, miért kellett arra tíz napot várni, hogy a család megadja a felmentést a banknak, mikor az mindjárt a botrány kirobbanásakor tisztázhatta volna az esetet?

És itt engedtessék meg, hogy személyes vonalat szőjek az írásba. Amikor még felháborodottan taglalta a fél ország ezt a rendhagyó hitelezést, egy kommentben fejtettem ki, hogy azt az ilyenkor megkövetelt egyéb fedezetet tulajdonképpen akár rendelkezésre is bocsáthatta volna... ki más, mint az újdonsült családtag. Sokak meggyőződése, hogy Rogán - több csatornán - rendesen megszedte magát, hiszen miniszteri és egyéb bevallott jövedelmén feltűnően túlköltekezett. Elég csak a folyamatosan táguló egykori Pasaréti úti lakásra vagy a helikopterezésre visszaemlékezni. Mai napig azt tartja a fáma, hogy a letelepedési kötvények fejében az ismeretségi körének kifizetett, horribilis nagyságú munkadíj és jutalék egy része alighanem nála landolt. Valamelyik külföldi, kódolt számlán. (Lásd még: Anti-lop.)

A fantáziának engedve tehát akár a teljes hitelösszeget is „betolhatta” volna, a külföldi bankszámlán a Budapest Bank javára zárolva, és akkor voltaképpen úgynevezett Lombard-hitelt (saját pénzzel fedezett banki hitelt) vehetett volna fel Rogán Barbara családja…

De ezen a feltételezésen is lépjünk túl, és egy pillanatra még idézzük fel a Magyar Nemzet mai cikkét:

„ – Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni – mondta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal, aki házastársa védelmében szólalt meg.”

JÖJJÖN AZ A FEJEZET, amelyik a leginkább népmesébe illő. Hogy igaz-e a miniszter azon állítása, mely szerint a felesége „Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni…”, azt nem tudhatom. De a sztorit magát érdemes feleleveníteni.

A Budapest belvárosnyi terület eredeti tulajdonosát Barna Imrének hívták. Az idegenbe szakadt hazánkfia rönkház-építő üzemet akart odatelepíteni, de a tervét hirtelen jött halála keresztülhúzta. Minő érdekesség, Amerikában máig is van egy nemzetközileg ismert rönkházüzem, a neve - micsoda véletlen - Jim Barna Log and Timber Homes. A tulajdonosa és névadója, akárcsak Barna Imre, néhány éve váratlanul elhunyt. Annak, hogy Jim Barna és Barna Imre egy és ugyanaz a személy volt-e, megvallom, nem néztem utána. De hogy mindketten a rönkázépítésre specializálódtak és egy időben haltak meg, az nagyon erre utal.

https://jimbarna-loghomes.com/

Lépjünk ezen is túl, mert nem ez az igazán érdekes véletlen. Vagy nem önmagában az. Amikor megtudtam Rogán Barbara leánykori nevét, az Obrusánszki rögtön ismerősnek tűnt, de gyanút csak akkor fogtam, amikor a telex.hu már említett cikkében felfedeztem Barna Imre nevét. Évekkel korábban ugyanis egy időben komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy szívesen laknék egy korszerűen berendezett rönkházban. Aztán egy ismerőstől megkaptam Jim Barna bizalmasának, cége disztribútorának, egy időben értékesítési igazgatójának az amerikai elérhetőségeit. A telefonszámot sajnos valamelyik mobilcsere során már elveszítettem, de a Skype-fiókomban ma is ott van a neve, így könnyen rátaláltam.

NEM CSALT A MEMÓRIÁM: Jim Barna cégének egykori, ugyancsak magyar értékesítési igazgatóját – nem, nem tévedés – Obrusánszki Zoltánnak hívják. Vagyis ugyanarra a vezetéknévre hallgat, mint Rogán Antal feleségének a családja. Létezik ennyi, ráadásul egybeeső véletlen? Ugye, hogy nehezen lenne hihető. Márpedig ha ez nem véletlen, akkor egyenesen kézenfekvő, hogy Obrusánszkiék jó ideje táplálhatták magukban a vágyat a tízmillió (!) négyzetmétert is meghaladó nagyságú terület megszerzésére, na de ez a vágy csak akkor találkozott a realitással, amikor az „egyszerű parasztgyerek, aki ugyebár nem urizál”, ahol kellett, besegített.

De stop, megállj képzelet, ez így túlontúl is meseszerű lenne. A valóság ugyanis az, hogy jó tíznapos álmából ébredve ma az Obrusánszki család ügyvédje, továbbá Rogán Antal és a Budapest Bank is azt állítja: semmiféle ingatlanszerzés és hitelkihelyezés nem történt, és a tulajdoni lapon sem szerepel az új tulajdonosok neve.

Hát így van ez, ha egy országban a valóság még a legérdekesebb, de nem várt módon kellemetlenné váló meséket is képes felülírni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr3916425046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jogálom 2.0 2021.02.12. 20:19:34

Kedves Tölgyes Péter,

A "Sámánok, nagykövet, földművesek és egy eltűnt borsodi lány" című, Rogán Barbara házassága előtti énjéról és családi ner-hálójáról szóló cikkem kutatásakor a cikkben nem taglalt, de feltárt kapcsolatokat ismerve visszaigazolom kutatásodat (az ismeretlenül blogtársak tegeződését felajánlva)
nemgogol.blog.hu/2021/02/07/samanok_foldmuvesek_egy_eltunt_borsodi_lany

Obrusánszki Zoltán regje ez lehet, Tenesse állam, budapesti születés:
www.facebook.com/zoltan.obrusanszki/about

Ismerősei közt van Obrusánszky (hivatalos fórumokon Obrusánszki, ld cikkem) Borbála, aki Barbara apjának, Obrusánszki Zsoltnak feltehetően unokatestvére, a sámánrajongó orientalista, a Rogán-házasság idején mongol nagykövetté tett unokanővér.
www.facebook.com/zoltan.obrusanszki/friends

Képernyőképet csináltam róla.
Üdv, Eszes Beáta / nemgogol / Jogálom user

Tölgyes Péter 2021.02.12. 22:19:05

@Jogálom 2.0: Igen, ez a Facebook-oldala. A LinkedIn-en is megtalálható: www.linkedin.com/in/zoltan-obrusanszki-334355104/;
ez a céges FB-oldala: www.facebook.com/loghomesfromTennessee/,
ez pedig a Skype-elérhetősége: logmaster1.

Már néhány éve nem beszéltem vele, de az Obrusánszki név említésére rögtön beugrott, hogy ő dolgozott Jim Barna rönkház-cégénél. A következtetéseim közül az, hogy a családot már régen foglalkoztathatta a hatalmas terület megszerzésének terve, nagy valószínűséggel helytálló.

Az pedig, amit a kinti pénzek fedezetével folyósítható Lombard-hitelt illeti, fantáziaszüleménynek tűnhet, pedig logikus olvasata lenne a történteknek. Elvégre Rogán egyidejűleg a saját pénzét is tisztára mosná vele...

Jogálom 2.0 2021.02.12. 23:25:35

@Tölgyes Péter: A telekügyletekbe annyira nem mentem bele - de olvastam a cikkeket erről - viszont amit a családi háló fb-on lekövethető részében én is érzékeltem, a család nem csak a telekügyletek kapcsán volt ner-közelségben, de minimum ner-haszonélvező és ov-hívő volt jóval a házasság előtt. A cikkem keretei nem bírták volna el, de az látható, hogy a kormányzati haszonélvezeti gazdasági háló elég tág és laza szövet. Nem tartom kizártnak, hogy Barbara és Rogán ismeretsége is ezen a családi háló ismeretségen keresztül történt, a válással meg adta magát, hogy új partnert keres. Amire én tippelek, ez a harmadik kapcsolat közel sem a Cecilia-séma szerint fog menni. Bármennyire kilóra megvettnek tűnik a lány, vele Rogán is patthelyzetbe kerül.

A pénzmosás a látványos nagyzoló életmóddal egyértelmű, Rogán nagyon rég nem kispályás szinten mozog, a Schmidt-Ungár birodalom BIF-ben is részesedése van, azon keresztül gyakorlatilag Niagara-ütemben folyatják el a közpénzt. Ezek a nevetséges helikopter- és egyéb akciók arra vannak, elvigyék a figyelmet és keresgélést ezek a szintű balhék a brutális mértékű lopásról.

T1GRIS 2021.02.13. 09:05:34

"És miért emlékezett meg a vásárlásról a miniszter is a vagyonbevallásában?"

Üdv! Ez alatt a megemlékezés alatt pontosan mit értesz? Mert elég fontos lenne az ügy szempontjából, ha Rogán valóban tett ilyet, de én nem találok ilyesmit a vagyonnyilatkozatában.

Tölgyes Péter 2021.02.13. 11:54:12

@T1GRIS: A most hozzáférhető dokumentumok alapján az információ téves - az atlatszo.hu és a 444.hu eredeti írása is azt állította, hogy a miniszter vagyonnyilatkozatában jelezte felesége földszerzését. (A cikkben természetesen javítom.)

Ettől függetlenül van itt még egy sor érdekesség arról, mekkora előnyökkel jár egy ilyen házasság, érdemes végig olvasni:

atlatszo.hu/2021/02/02/allami-bank-finanszirozza-rogan-antal-uj-neje-es-csaladja-tobb-mint-ezer-hektaros-foldvasarlasat/

T1GRIS 2021.02.13. 12:57:09

Köszi a választ! (Kár, hogy téves volt az infó, nagyban egyszerűsítette volna a dolgokat...)
Pazar lett a cikk egyébként. :)

Tölgyes Péter 2021.02.14. 12:49:15

A KORMÁNYHIVATAL HATÁROZATA AZ ELLENKEZŐJÉT BIZONYÍTJA, MINT AMIT ROGÁNÉK IGAZOLNI AKARNAK VELE.

telex.hu/belfold/2021/02/13/rogan-antal-barbara-foldvasarlas-kormanyhivatal-hitel
süti beállítások módosítása