„Magyarország erős és büszke európai ország” adják hírül plakátok végeláthatatlan tömegei szerte az egész országban. Ez valószínűleg így is van. Minden valamirevaló ország azt állítja magáról, hogy büszke, az erő pedig… Hát az elég bizonytalan valami. Attól függ kinél erősebb, miben és mennyire egy adott ország. Almatermesztésben jelentős erőfölényt tudunk felmutatni Líbiával szemben, a büszkeség ebből a szempontból tehát jogos. Tirol esetében ez már nem mondható el, szerencsére az nem is ország.

Magyarországról a második világháborúban, majd az ötvenes években is azt állították a hatalomban lévők, hogy rendkívül büszke és legyőzhetetlenül erős. Utóbbiról kiderült, hogy ez időnként alapvetően megváltozhat.

Most azonban ismét erős az ország valamiben. Például a nemzeti konzultációban. Annyi államilag finanszírozott politikai plakát, mint amennyit Rogánék kirámoltak, talán csak az NDK fénykorában borította el az ottani utcákat. A keletnémeteknél az akkoriban divatos, piros alapon fehér betűk tájékoztatták a büszke lakosságot arról, hogy éppen miért olyan jó nekik. Egy ideig működött is a dolog, bár a túlzott erő és büszkeség miatt elég szigorúan kellett őrizni az NSZK és NDK közötti határt. Mindenhol akadnak olyanok, akiknek semmi sem jó.

Mi lehet az a szerelmi bájital, amely az Orbán rendszert oly sokak számára csábítóvá teszi? Valami titkos varázsszer? Szutykos, gyanús állagú főzet? Fekete mágia? Woodoo varázslat? Csaba királyfi a csillagösvényen? Óriásplakátokkal kiváltott tömegpszichózis? Esetleg Németh Szilárd ellenállhatatlan mosolya? Kósa Lajos erősen visszafogott bölcsessége?

2010 előtt ilyen remek teljesítménnyel és jóval kevesebb gaztett elkövetésével simán képes volt bármelyik kormány választást veszíteni. Mostanában is rendszeresen felbukkan annak lehetősége, hogy ezzel vagy azzal a cselekedetével Orbán Viktor most aztán jól pórul fog járni, de rövidesen mindig kiderül, ez a most mégsem pont az a most, illetve majd lesz egy jóval „mostabb”. Egy olyan igazi. Valamikor.

Rengeteg izgalmas teória foglakozik az Orbán-kormány bukásával. Elméletileg választással is leváltható lenne az említett víg komaság, de ennek valószínűsége, finoman fogalmazva, elég bizonytalan. Ez nem túlságosan meglepő. 2018 után Orbán Viktornak sem lesz könnyű dolga, kivéve abban az esetben, ha véletlenül ellenzékbe kerülne. Mivel ennek kicsi az esélye, ezt a meccset a FIDESZ-KDNP-nek kell végigjátszania a magyar lakosság közreműködésével. Egészen kifulladásig. Valahogy így alakultak egykor reményteljes, közös dolgaink.

Egyesek szerint sürgősen forradalomra lenne szükség, ami mindig erőszakos, többnyire irányíthatatlan események sorozatából áll, ami nem jó. Forradalmakat, háborúkat nem is szabadna ünnepelni. Mégiscsak emberek, köztük ártatlanok haláláról van szó. Méltatlan őket politikai célokból felhasználni. 1956-ból Schmidt Mária porondmesternek ennek ellenére, rengeteg pénz felhasználásával sikerült hatalmas cirkuszt rendeznie, ami rendkívül kínos és egyben szomorú. Ő maga ugyan nem fogta fel, hogy valójában mit is művelt, de ez legyen az ő baja.

Forradalmat mindenesetre nem lehet csak úgy megrendelni, mint egy szelet pizzát, hagyma nélkül. Az ilyesmi kitörni szokott, ha úgy alakulnak a körülmények. Jelenleg nincs forradalmi hangulat az országban. A CÖF szeretne ugyan harcolni, de ehhez túl kevesen vannak, nem is az tipikus lázadó alkatok, ráadásul forradalom ügyében erősen ellenérdekeltek. Az izgága Bayer Zsolt mindössze egy veszélytelen kávézgatás közben tereferélt egyet Gulyás Mártonnal. A tejszínhab szalmonella nélkül nem minősül támadó fegyvernek.

Belső lázadás fog véget vetni Orbán uralkodásának? Kik lennének ilyesmire képesek? Az agytalan Fidelitasosok? A nulla támogatottságú Semjén Zsolt? A szurokból éppen csak kikandikáló Rogán Antal? Ha Simicska Lajos nem tudta padlóra küldeni fő üzlettársát, másnak sem fog sikerülni. Orbántól mindenki függ a Fideszben és csak tőle függ. Ha valaki jól viselkedik, az ráadásul kevés munkával irgalmatlanul sok pénzt tud keresni. Nem nagyon fog emiatt senki sem ugrálni.

Külföldről sem akar senki a miniszterelnök és üzlettársai életére, hatalmára törni. Ezt a hazugságot legfőképpen a pártpropaganda terjeszti a veszélyérzet és a szavazási kedv fenntartása érdekében. Orbánnak nem sikerült magát jelentős európai tényezővé felküzdenie, ami biztos nagyon rosszul esett neki. Nemzetközi szerepét emiatt azzal próbálja Magyarországon hangsúlyozni, hogy azt állítja magáról, folyamatos támadás alatt áll. Valójában ő próbál meg állandóan kötözködni, egyre kisebb feltűnést keltve, ami szintén elszomoríthatja.

A fő kérdés tehát nem az, hogy miként bukik meg az Orbán-rezsim, hanem az, vajon miért nem teszi meg ezt.

A hihetetlen mértékű propaganda önmagában nem ad magyarázatot a rejtélyre, ráadásul mára már komikus méreteket öltött a nyakló nélküli öndicséret. Tíz darab, katonásan egymás után masírozó, ugyanolyan plakát láttán sokakban felmerülhet a gondolat, hogy ezek bizony nagyon hülyék. Ha meg nem azok, akkor ismét rengeteg közpénzt sikerült átalakítaniuk nemzeti magántőkévé.

Az, ami oly kedvessé teszi a NER-t sokak szemében az az, hogy jelenleg a FIDESZ, jobban mondva Orbán Viktor képes Magyarországon a stabilitást fenntartani. Ez a stabilitás az ellenzék megosztottsága, felszalámizása, ellehetetlenítése miatt ráadásul egyre inkább növekszik, és már rég átment illiberális demokráciába, azaz tulajdonképpen autokráciába.

Ha a NER 2018-ban megbukna, valószínűleg kormányválságok sorozata követné, annak minden kellemetlen következményével együtt.

Ha előbukkanna valahonnan egy olyan erő, amely képes elhitetni magáról azt, hogy szilárd kormányzásra képes, az Emmanuel Macron pártjához hasonlóan képes lehetne a mostani elit nagy részét eltüntetni a színről. Ebbe a halmazba a jelenlegi ellenzék is beletartozik.

Ha ez nem jön össze, akkor marad az Erdoğan-féle erős és büszke megoldás. A török elnök és pártja, az AKP 2002-ben annak köszönhette győzelmét, hogy stabilitást ígért a folyamatos kormányválságok után. Ezt az ígéretét Erdoğan becsülettel be is tartotta, amely végül ellenzéki politikusok, újságírók, tanárok, állami alkalmazottak, civilek és más, a rendszer számára veszélyesnek ítélt személyek letartóztatásához, elbocsájtásához vezetett. A folyamat még korántsem fejeződött be.

Orbán Viktor szívének a török elnök megoldása rendkívül szimpatikus, amire többször utalt is már. Kínában a magyar miniszterelnök kijelentette, „jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni”. Ebben a fenyegetésben senkinek sincs oka kételkedni.

Az autokrácia kiépítéséről Orbán önszántából soha nem fog lemondani. Rengeteg pénzt és energiát fektetett már ebbe a busásan jövedelmező magánvállalkozásába. Az sem fogja túlságosan meghatni, ha az ország az Európai Unió sereghajtójává válik.

A tényeket szokás szerint majd letagadja, megmásítja, illetve ráfogja az egészet valamelyik aktuális ellenségére. Ezekkel az egyszerű trükkökkel minden nagy vezető hatalmas sikereket és stabilitást érhet el büszke és erős országában.