A csicska szó jelentése:
- Kiszolgáltatott személy, mindenes szolga, akit folyton ugráltatnak; olyan személy, aki függőségben van másoktól, és engedelmességgel tartozik nekik.
- Nehéz felfogású ember, akit könnyen irányítanak mások, könnyen befolyásolható, nincs önálló véleménye.
- Régies, elavult, katonai: Rangjelzés. „V” alakú piros rangjelző csík a tisztiszolga zubbonyujján.
Forrás:WikiSzótár.hu
Tulajdonképpen maga Habony Árpád is csak egy közönséges csicska, mivel ő már régóta Orbán Viktor szupertitkos tisztiszolgája. Valami olyasféle tisztséget tölt be a miniszterelnöknél, mint Josef Švejk, Lukáš főhadnagynál. Švejk természetesen nyíltan és lelkesen tette a dolgát, szerencsétlen elöljárói legnagyobb bosszúságára.
Habony Árpád, a derék spin doktor kalandjairól sajnos még nem sok mindent tudhat a kíváncsi nagyközönség, legfeljebb annyit, hogy Švejkkel ellentétben, ő járt Ibizán, ahol önfeledten élvezte a vakációzást.
A fene se tudja már, hogy mikor is jelentek meg az országban Simicska Lajos kékre mázolt, gigantikus aknavetői, hogy helyet adjanak a II. Orbán-korszak dicső tetteiről szóló örömódáknak. Az biztos, hogy a felületükön vérbő kormánypropagandát hirdettek, ami olyasmikről szólt, hogy „Magyarország jobban teljesít”, meg „Erzsébet Program”, „3.500 rendőr”, „120 korszerű mentőautó”, ”Esély a fogyatékkal élőknek”. Csupa jópofa, pozitív dolog árasztotta el az országot, a lakosság pedig örömmel nyugtázhatta, hogy akkoriban minden a legnagyobb rendben ment. Szó sem volt még arról, hogy ezek a hirdetőoszlopok elcsúfítanák a vársoképet, sőt határozottan csinosnak tűntek. Mostanában kiderült, a Fidesznek ráadásul nem is nagyon kellett fizetnie a mindent elborító önfényezésért. Az átláthatósággal kapcsolatos problémákat a kormány azóta is meglehetősen egyoldalúan kezeli.
A diadalmas hengerek Traianus-császár oszlopának szerényebb kivitelben, de ipari mennyiségben elkészített változatai voltak. Fémből készült, mélykék színű Diadalíveket valami okból nem mellékeltek hozzájuk.
Akkoriban még nyoma sem volt annak, hogy Soros György javában fenekedik az ország ártatlan lakossága ellen, elpusztítás, illetve lecserélés céljából. A boldog békeidőkben Simicska Lajosnak sem sok nyoma volt. Mindössze annyit lehetett sejteni róla, hogy valahol talán tényleg létezik. A városi legendák szerint ő irányította a Fidesz gazdasági birodalmát. Az akkor még derék, nemzeti nagyvállalkozó a mostani Habony Árpád, Andy Vajna és Mészáros Lőrinc volt egy személyben. Egy amolyan nemzeti szentháromság.
A 2015. február 6-án bekövetkezett egyházszakadás után szükségessé vált a NER megreformálása és az eretnek Simicska testének felharmadolása az említett vállalkozókra. Az ország ismeretlen jótevőjének szerepét Habony Árpád kapta meg. Ő egy letagadott szürke eminenciás, valamint nemzeti playboy.
A 2010 és 2014 között dicsőséget dicsőségre halmozó Orbán-kormányról kiderült, hogy ez azért nem egészen azonos azzal, amelyik 2014 után halmozott még több dicsőséget a már jó alaposan felhalmozott kupacra. Simicska Lajos megítélése 2014 után radikálisan megváltozott. Rengetegen kezdték el bizonygatni, hogy habár a főnökük volt, de fogalmuk sem volt arról, milyen gonosz dolgokban töri a fejét, ráadásul ők soha életükben nem is látták, és ki nem állhatták őt. A mobiltelefonok névjegyzékeiben lázas törölgetés kezdődött az S betű környékén. A Közgép Zrt. gyorsan átkerült a „Sajnos Ön most nem nyert. Talán próbálja meg legközelebb!” kategóriába.
Simicska Lajos a feketelista élére került, aki pedig nem szakított vele időben, az immár hivatalosan is az aljas bűnöző csicskásává vált. A csicska szó túlságosan kocsmai hangvételű, ezért az érzékeny lelkületű Kósa Lajos kedvéért célszerű inkább a tisztiszolga kifejezést alkalmazni, például pont Kósa Lajos esetében.
Aki egyszer derék tisztiszolgának áll, az valószínűleg az is marad egész életében. Bencsik András, Kerényi Imre, Fekete György a szakma tapasztalt veteránjai. Ők már a rendszerváltás előtt is ezzel a mesterséggel keresték meg a kenyerüket, meglehetősen ügyesen.
Az ifjú nemzedék és az erősen kontraszelektált „Old Boys” légió leginkább 2010-től kezdte el űzni ezt a nemes foglalkozást. Gajdics Ottónak, Csontos Jánosnak, Tessely Zoltánnak, az elpusztíthatatlan Stefka Istvánnak, Csizmadia Lászlónak, Németh Szilárdnak meg a többi tisztiszolgának teljesen mindegy, hogy éppen Simicska Lajos, vagy Habony Árpád cipőjét kell fényesre suvickolniuk. Örömmel és nagyjából őszinte meggyőződésből szorgoskodnak.
A lényeg az, hogy az illető jól fizessen, valamint jóban legyen Friedrich Kraus von Zillergut ezredessel, illetve Orbán Viktorral. A többi, mármint a hazaszeretet, a keresztény értékek tisztelete, a szabadság, a becsület, és más efféle holmik csak ócska jelmezek, értéktelen maszlagok, amit ezek a tisztiszolgák nem nagyon vesznek komolyan. Ilyesmiknek ők egy fikarcnyi értéket sem tulajdonítanak, különben nem álltak volna be önként szolgálni a rezsimet. Rendkívül dörzsölt és gátlástalan fickókról van szó, akiket nem nagyon lehet zavarba hozni holmi politikai átrendeződéssel. Pillanatok alatt képesek átváltani az egyik hazugságról egy másikra. Arra, amit épp a Politbüro előír a számukra.
Ha ne adj' Isten valamilyen okból 2018 után Orbán Viktornál kitelne Habony Árpád becsülete, az említett tisztiszolgák seregei tömegesen özönlenének át egy új Oberleutnanthoz, csak meg kellene mondani nekik, hogy pontosan ki is lett az. Pillanatok alatt letagadnák, hogy valaha is egy Habony nevű hazaáruló parancsait teljesítették.
Úgy néz ki, a Fidesz a belátható jövőben mindig magabiztosan le fogja váltani magát, saját magára. Ilyenkor kell a derék tisztiszolgáknak nyitva tartaniuk a szemüket, nehogy véletlenül elbambuljanak, és emiatt hirtelen a rossz oldalon találják magukat, ami bizony a végét jelenthetné fényes és jól jövedelmező karrierjüknek.