A magyar színházi szakmából a sajtónyilvánosságba robbant, két év alatt egy kézen megszámlálható, szexuális indíttatású abúzus vádakat összegezve: egyértelműen NEM a válasz. Ez nem feltétlen tragédia, de ezt beismerni sürgető lenne. A felismerés nem a demokráciában evidens nyilvánosság elvét kérdőjelezné meg, ám észre kell vegyük, hogy csupán három nagyobb esetpéldát megélve Magyarországon olyan drasztikusan romlott a #metoo eljárások jogszerűségi mutatója, hogy sürgős felülvizsgálatra lenne szükség. A mostani indulatok csak azt jelzik, hogy nem észlelhető semmiféle cél, senki nem tudja, vagy nem is akarja megmondani, mi lett jobb a botrányok után, mint előtte.

Írásom végén USA példát említek, ahol a tetteseket a média buktatja le, sajtódíjat kapnak, és ahol a szexuális abúzus sajtóba kerülő puszta gyanújára is a rendőrségnek nyomozati eljárási kötelezettsége van. Itthon pedig politikai üggyé változott egy magánvádas eset.

Az írást záró tanulságok összegzésekor kiderül, hogy Sárosdiék részletesen elmesélt és áldozatként nyilvánosan felvállalt vallomásaitól, az arra adott beismeréstől két héten belül eljutottunk olyan esethez is, amikor az értékelhető és létező vádat nem találó (!) munkahelyi vizsgálatot hónapokkal megelőzően (!) már felmentettek valakit állásából - KERO kevésbé ismert, de sajtóból is dokumentálható esete. Ahol a média a rendes felmondást is rendkívülinek nevezte. KERO-t kétszer rúgták ki fél éven belül ugyanarról a munkahelyről, egyszer sem zaklatás váddal. Esetében munkaügyi per folyik az Operettszínház ellen. A jogszerűtlen felmondásba szinte mindig belebuknak peres eljáráson a munkáltatók. A pert örökli a kirúgást eszközlő főigazgató utódja. A perről szóló információ közléséhez a felperes, Kerényi Miklós Gábor járult hozzá.

Én a hazai #metoo tanulságai előli menekülést, sokan mások a lényeget látják a politikai érdekszférák most várható összecsapásának felrajzolásában.

Három fővárosi színház tüntetést hirdetett meg, ezzel szemben a Színművészeti kemény elhatárolódást tett közzé a Gothár-ügy és azt ideológia harcnak tekintés ellenében.

Akik a munkahelyi zaklatásokról szóló hazai akciók várható esélyeit szeretnék kibeszélni, akik úgy érzik, van még dolgunk a #metoo történetekkel, meghívom őket egy együttgondolkozásra.

Az írásom a nyilvánosságban és a zártan kezelés esélyeit veti össze.

A Gothár-ügyet önmagában politikai akciónak beállítani egy, a napi önámításaink sorában, tudva, hogy a rendező a "jobboldali kultúrkör" akadémiájának, az MMA díjazottja is. Már a "jobboldali kultúrkör" mint kategóriamegjelölés is botrány − mitől jobb- vagy baloldali egy művész egy darabban − de ez nem a cikkem témája. A kulturális szféra várható leuralásában a Gothár-ügy az erről tudósító sajtó szerint is egy ürügy, de nem ok. Épp emiatt az arra adott társadalmi ellenállásba sem lenne ildomos belekeverni a színháznak, hogy miként kezelte a zaklatási vádat. A jelenleg is a kormánypárt végrehajtójának számító, volt budapesti főpolgármester, Tarlós István és az őt megelőző főpolgármester által szintén politikai irányítás alatt működött a fővárosi kulturális élet, sőt, számos budapesti kulturális intézmény már eddig is állami volt. Az önkormányzatok pedig az Orbán-érában eddig is az államtól, illetve a kormánypárttól függtek. Ha elfogadhatóak voltak a kormány kezének számító Tarlós vezette Főváros kinevezései, vagy akár annak megfelelések, a "nem politizálunk" színházszakmai nyilatkozatok, drasztikusan mást várni egy kormánypárti törvénytervezettől nem több, mint a sorban következő rácsodálkozásunk a kilencéves NER logikájára.

Az ellenzék körében elfogadhatóvá vált Karácsony Gergely, októberben hivatalába lépett új főpolgármestertől az atlétikai stadionról tárgyalás, dacára a stadion-stop kampányígéretének. Ezek szerint van egy Kegyes Stadionos Orbán, akivel van értelme tárgyalni, ám zavart okoz, ha a Színházas Orbán közbelép. Igaz, a stadionok üresek, kit érdekelnek az oda elszórt közpénz százmilliárdok, nyilván, az nem a kultúrától vagy más, finanszírozásban szűkölködő területtől elvont közpénz.

Minden bizonnyal Gothár Péter nem azért tett olyasmit − mi, kívülállók nem tudjuk, hogy hivatalosan és jogilag definiáltan pontosan mit tett, amiért bocsánatot kellett kérnie, és amiért kitiltották a színházból − hogy netán átjátssza a fővárosi színházakat a kormány kezére. Azt sem hiszem, hogy bárki azt gondolná, hogy a társulati ülésen vagy bárhol riportoló áldozatnak vagy áldozatoknak ez lett volna a célja. 

Képernyőkép: A fejlécen olvasható budapesti, a Fővárosi Önkormányzat fenntartotta színház hivatalos facebook-oldalán közzétett közleményének részlete. A képen a keretezett kiemelés tőlem.

Már pedig botrány csak és kizárólag azért van, mert a nyilvánosságra lett hozva, hogy történt valamilyen erkölcsi határokat átlépő viselkedés. Botrányon azt értheti a közvélemény, hogy megírták az újságok, amit közzétett a színház, olvasók meg vitatkoznak azon, amit olvasnak a sajtóban. Ilyen a demokrácia.

Senki nem indított pert, sem az áldozatok a tettért, sem Gothár rágalmazásért, nincsenek tüntetések Gothár vagy a színház ellen. Gothár elvesztette a munkáját, és a nevével, a hozzá társított tartalommal villog a média. Itt zárul írásom idején az ügy jogilag értelmezhető érintettjeinek közvetlen jogi és reputációs veszteséglistája.

Kép: A The Guardian brit, de nemzetközi kiadású lap 2017. november 12-én − összevetésnek: Sárosdi Lilla Marton László elleni vallomása után négy héttel  − számol be egy los angelesi #Me Too túlélők menetéről. A cikk címe: "Ezrek vonultak Los Angelesben, miközben a szexuális visszaélési vádak folytatódnak." Harvey Weinstein USA-filmproducer ellen 2017. október 5-én robbant ki a zaklatási és nemi erőszak váddal leleplezés, a The New York Times két újságírója közlésével, amelyet számos más médiaközlés és feltárás követett.

A sajtószabadság csorbulásáról beszélünk, főleg politikai aktorok megnyilvánulási vagy a róluk szóló hírek közlési esélyein keresztül mérjük a média szabadságát. Ugyanakkor a csoportos nemi erőszakkal elítélt Kiss László ügyét a Kádár-korban ügyesen szétkenő, őt ennek ellenére vezető úszóedzővé kinevező gyakorlatot megírt sajtót megtámadták − aligha a kormányhatalom − majd a Budapest Főváros Levéltárat, amelyik kiadta a korabeli büntetőbírósági anyagot, beperelték.

Óriási hisztéria övez nálunk minden olyan sajtónyomozást, amikor közérdeklődést keltő ügyekben, amelyeknek bűncselekményi vonzata is van, nyomoznának. Nálunk az elhallgatás nemzeti virtus és erkölcsiség.


Milyen hatásai vannak, ha nyilvánosan is közlünk, de anonimitást is elvárunk? Van-e hibrid anonimitás?

A következő levezetésben, amely a munkajogi retorzióról beszámoló, de az elkövetőnek nevezett személyt anonimizáló közlemény óta jelenik meg  a színház részéről, azt szeretném bemutatni, hogy a felemás módszer csak konfliktust szül, amelyet önbecsapás lenne külső hatásokra hárítani.

A színház kezdetben anonimizáló törekvését már az első nyilvános közzététellel nem tartotta be. Az első nyilvános bejelentésre senki nem kötelezte a színházat.

Írásom idején jelent meg a következő színházi közlemény, amely egy tüntetés meghirdetéséről számol be.

Nem az áldozatok mellett, és nem is az erkölcsi határokat átlépő elkövető ellen kérnek kiállást, ahogy a fenti, los angelesi példa mutatja. Így szól a közlemény:

Képernyőkép: A közleményt aláíró színház weboldalán közzétett közlemény. A közzétételről a színház hivatalos facebook-oldala 2019. december 7-én tudósított.

Bár a tüntetés a szabad kultúráért állna ki, mégis, a színházvezetőnek (igazgatónak) a döntése miatti meghurcolásának tekintik a kormány központosítási szándékát. Ezzel a tüntetés mégiscsak arról szól, hogyan kezeltek egy közzétett "erkölcsi határokat átlépő" tettet.

Nem csupán a kormány, de egy óvatlan átkötéssel a színház is politikai üggyé emeli, hogy kezelnek egy magánvádas esetet. A logikus stratégia az lenne, hogy visszahelyezik a jelentett esetet oda, ahova való, ha már épp azt sérelmezik, hogy politikai üggyé emelték. Ezzel végérvényesen eltűnt a Tettes, a Tett és az Áldozatok.

Míg a legelső közleményben elzárkóztak mindenféle nyilatkozattól, elkövetőt, áldozatot is anonimizáltak, most azt látjuk, az utcára mennek az üggyel.

A színház tüntetésre hívó, tiltakozó közleménye azt írja, hogy a "valós tények ismerete nélkül" kaptak támadásokat. Az első, "az erkölcsi határokat átlépő" esetről riportoló közleményből azt olvashatjuk:

Képernyőkép: A színház hivatalos facebook-oldalán 2019. november 19-én közzétett közleményének részlete - írásom elején már közzétett szöveg másik része. A közlemény teljes szövege itt megtekinthető.

Úgy tűnik, az eset részleteiről nem nyilatkozással maga a színház okozta azt a helyzetet, hogy nincs kellő ismeret arról, amit közzétett. Viszont a szűkszavú információt a színház közzétette, majd kérte a sajtót, ezt hagyják is annyiban. Egyszerűbb lett volna közzé sem tenni. Nem érzékelhető, mi volt az első közzététel célja. Ez nem egy haláleset, amit tudatni szükséges. Kegyeleti jog nem véd egy "erkölcsi határokat átlépő" elkövetőt.

A fenntartó Főváros úgy gondolta viszont, hogy a színház közleményével szemben joga van tudni, ki az elkövető. Ez azt jelenti, a Főváros megbírálta a színház anonimizálási szándékát.

Borkai Zsolt, azóta lemondott győri polgármester nem csak szex-botránya, de képileg mégis, hangsúlyosan arról  szóló leleplezése és polgármesteri posztjáról lemondása után, az esetet maximálisan kihasználva az ellenzéki budapesti polgármesterek kampányában, ki, mire számított? Milyen súllyal fog szerepelni egy "erkölcsi határokat átlépő" tett az ellenzéki szavazókhoz közel álló színház esetében? Borkai botránya %-okban mérhetően hozzájárult az ellenzéki önkormányzati eredményekhez.

A rendező menesztéséről beszámoló színház igazgatója a társulati közlemény után nyolc nappal szólalt meg először a médiában, igaz, a közleményben még azt jelezték, nem fognak az ügyben soha többet nyilatkozni, és ne is kérdezze a sajtó őket.

A 24.hu interjút közölt vele 2019. november 27-én Ezt az ügyet el is sumákolhattuk volna címmel, amely cím az igazgató szavait idézi. A következő képernyőképek mindegyike ugyanebből a 24.hu-interjúból idéz.

A meghirdetett tüntetés közleménye tiltakozik, hogy a politikai erők, vagy a sajtó, vagy a közvélemény  "bűncselekmények eltussolójának" tartja a színházat. Nem derül ki, itt kikre gondol a színházi közlemény. Jogi lépéseket helyeznek kilátásba. Akár a fentebb említett politikai erők ellen is? Nagyobbat szólna bármilyen, a kilenc év alatt sokadik tüntetésnél.
A meg nem tett intézkedésről − valószínűleg ezt nevezhetik többet eltussolásnak − ezt mondta a 24.hu interjújának a színház igazgatója, amikor a rendező menesztéséről szóló anonim közlemény előtt 11 hónappal már észlelt esetről kérdezi az újságíró:

Képernyőkép: A 24.hu interjúja

A legújabb színházi tiltakozó közlemény többek között transzparenciáról és hivatalos eljárásrendről számol be.
Erről ezt mondta a 24.hu újságírójának a színház igazgatója, amikor arról kérdezte, hogy a 11 hónappal korábban tudomására jutott esetkor az eljárásrendet miért nem alkalmazta az igazgató:

Képernyőkép: A 24.hu interjúja

A színház igazgatójának vallomásából az derül ki, ő maga is mulasztásnak definiálja, hogy a 11 hónappal korábbi esetet nem vitte végig az érvényes eljárásrend szerint. Kifejezte megbánását, tehát vezetői hibát definiált.

Az új, tiltakozó, a tüntetést meghirdető közlemény felrója a "valós tények ismerete nélkül" indikált véleményeket. Ám a valóság meg nem ismerése nem csak az elkövető személy anonimizálásából eredt, hanem a tett sem lett közérthetően, jogilag félre nem érthető módon definiálva. Egy jogilag sokféleképpen értelmezhető tettről közöltek nyilvános közleményt.

Ha valakiben az merülne fel, hogy az "erkölcsi határokat átlépő módon közeledés" egy nemi erőszak kísérlete, és ez nem igaz, Gothár perelhetne, mert a közlemény ezt sugallhatta illetőnek. Valamennyi sajtó zaklatásnak definiálta az esetet, amely szó a szexuális kényszerítés bűntettének pongyola hazai elnevezése. Nem tudjuk, mi az igaz. Ha a közlemény indikálta ezt a képzetet, és ez sem igaz, avagy senki nem óhajtja vallomásával ezt igazolni, perelhetné Gothár a közleményt kiadó színházat.

Mennyire adja olcsón Gothár a reputációját? A sajtóhírekből úgy látszik, hogy bár cikkeztek arról, máshol is volt probléma vele, de vallomással sehol sem álltak ki ellene. Marton esetéből is azt látjuk, a törekvés az, hogy az elkövető idővel lerázza a ráterhelt vádakat. A különbség az, Marton ellen vannak nyilvánosan dokumentált vallomások, anonim áldozatokkal is.

Képernyőkép: hvg.hu cikkének címlapképe, 2019. november 20.

Ahogy a 24.hu interjúból kiderül, Gothár esetében az igazgató tisztában van azzal, hogy félreérthető az első közlemény, különösen Gothár azzal nem azonos nyilatkozatával együtt, ám a tüntetésre invitáló tiltakozásban ezt a félreértést a közvéleménynek vagy sajtónak rója fel a színház, bárkinek, aki "tények ismerete nélküli támad." A probléma az, a színház nem definiálja, mi a támadás: a kritika, a velük nem egyező vélemény?

A sajtó által is jelzetten nehezen értelmezhető, ellentmondásos információkról ezt mondta a 24.hu riporterének a színház igazgatója:

Képernyőkép: 24.hu interjúja

Egy embert kirúgtak, egy magánvádas esetet anonimizáltak, és kommunikáltak az abban egyedül kompetens áldozatok helyett. Az elkövető rafináltsága nem lehet magyarázat az ügy kezelésére.

Újra és újra Orbánnal megmagyarázni minden tettünket vagy hibánkat egyre erősebb frusztrációkat fog okozni, ezt #metoo- és színházfüggetlen időszerű lenne belátni. Nem ildomos heroizálni, jobboldal-baloldal szembenállásnak definiálni most éppen egy, az igazgató által is bevallottan hibás döntést, majd egy általa is bevallottan rosszul kommunikált, egyébként magánvádas ügyet, csak mert éppen arra hivatkozva lépi meg egy kormányhatalom a tévedésünket megelőzően már réges-rég észlelt előzményekkel az éppen soros autoriter döntését.

A kulturális szféra lebontását, annak a maga képére formálását Orbán a 2009-es kötcsei beszédében Megőrizni a létezés magyar minőségét címmel épp tíz éve már meghirdette. CEU, MTA, az NKA évekkel ezelőtt meghirdetett lebontása, az egyetemi autonómia megnyirbálása, iskolarendszerek központosítása. Ezeknek semmi köze ahhoz, hogy egy rendező kihez közeledik "erkölcsi határokat átlépő módon". Ezek az intézmények szintén a kulturális életünk részei. Hol voltak a színházigazgatók akkor? Nincsen szolidaritás a kultúra képviselői közt?


Kik szolidárisak még a Gothárt kirúgó, a tüntetést meghirdető színházzal?

Alig tudunk közügyekben nyíltan kiálló színházigazgatókról, a kevesek egyike például Alföldi Róbert, aki már nem is vezet kőszínházat, de rendezései nemzetközi díjakat is nyernek. A most meghirdetett tüntetést szervező három színház közül az egyik igazgatója 2014-ben − a most várható intézkedésekhez képest ezek szerint erősebb színházi autonómia mellett − így vallott abban a Népszabadságban, amely lapot szintén bekebelezte a kormányhatalom egyik napról a másikra, akkor szintén nem álltak ki a színházak sem.

Az igazgató a 2014-ben neki ítélt Kossuth-díj átvételéről, a jobboldali kormány színházakat megítéléséről nyilatkozik:

Képernyőkép: A nol.hu 2014. szeptember 26-ai cikk címe és részlete

Én nem hiszem, hogy 2014-hez képest most állt be egy olyan törés, amikor ez a színház is kampányolni kezd az akkor még kritizált fideszes-liberális vagy a mi-ők jelszavak mentén. Várhatóan többen kiállnak a mindenkit nagyon meglepett, az MTA-CEU-egyetemi-iskolai hatalomátvétel után belengetett, színházakat központosító döntés ellen, mindenesetre ehhez a tüntetéshez a nevét a függetlenekkel együtt közel 100 budapestiből 3 színháznál több (még) nem adta, amelyet felerészben arra hirdettek meg, hogy szerintük Gothár ellen igenis transzparens módon és szakszerűen jártak el. Mindhárom színháznál rendezett már Gothár. Azt nem tudni, a sajtóba került hírek igazak-e, hogy máshol is jeleztek problémát vele, és hol máshol.

A belvárosi Párizsi Udvar építkezésével eltorlaszolt egyébként is szűk Petőfi Sándor utcában, a hétfő este 7 órás színházi előadások előtt 6-ra meghirdetett tüntetésen a Gothárt menesztő színház két termének nézői, félezer ember eleve ott lesz.

Ám azt látjuk, hogy maguk a budapesti színházak közt sincs meg a szolidaritás.

Alföldi természetesen invitál minket a tüntetésre, de ő mögötte nincs kőszínházi társulat, fővárostól függő igazgatói széket nem kockáztat, előadásai teltházasok. Marton László volt nagykörúti színháza, akik szintén nem láttak semmit Sárosdiék kiállása előtt a rendező 2015-ből is jelentett eseteiből, meg sem említi az eseményt, ahogy annak igazgatója sem a hivatalos facebook-oldalán. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kiállása is hiányzik, igaz, az autonómia az egyetemek részéről már rég meg lett nyírbálva, értük meg a színházak nem álltak ki.

Az SZFE egy figyelemre méltó közleményt adott ki facebook-oldalán szinte a tüntetési hírrel egy időben, ahol a Gothár-ügyben csak az elhatárolódásukat fejezik ki, de megszólalnak a bal- és jobboldali ideológiai vádakat illetően is. Részletek a közleményből, de a kiemelt szóra kattintva az egész behívható:

Képernyőkép: A Színház- és Filművészeti Egyetem facebook-oldala, 2019. december 7-ei közlemény részlete

Térjünk arra vissza, hogy Magyarországon politikai kultúrharccá emelkedett, a sajtóban zaklatásnak definiált esetben mi történik, ha nem az áldozat szólal meg?

Az anonimizálás a rágalmazási perek elleni védekezés eszköze lenne?

Az "erkölcsi határokat átlépő" esetről beszámoló színházi közleménye és az igazgató nyilatkozata alapján az elkövető anonimizálása azt a célt szolgálta, hogy ne legyen perelhető rágalmazásért a színház. Ez egy megérthető cél, de akkor nem érthető, mi szükség volt közzétenni a hírt? Azt is állítja a színházi közlemény, hogy az áldozatok nem kívántak jogi eljárással élni. Tehát nem akarták megnevezni az elkövetőt, és pert sem indítanak ellene. Eddig az ő szemszögükből nézve érthető hozzáállás, hozzátéve, hogy szexuális abúzus esetén akár 6 éves az áldozat, akár 13, csak hivatalos feljelentéssel tudnak élni. Felettük nincs egy intézmény, aki helyettük közölhetne akár csak ráutaló vádat.

Ilyenféle kiüresített vallomást közöltek nők százezrei − saját facebook-oldalukon #metoo hashtaggel − magukat megmutatva. Amit nem értek, ezt miért a színház tette közzé, avagy miért tette akkor közzé?

A szexuális indíttatású magánvádas bűncselekmények során az anonimitási igény privát szférát, méltóság megóvását célozza meg. Itt viszont az történt, hogy egy bárhogyan értelmezhető tettel a színház valamennyi rendezője gyanúba került, sőt, az eredeti közlemény munkatársat adott meg, még rendezőre sem szűkítette.

Mindazzal együtt, hogyha egy ehhez hasonló ügyben per lesz, nagykorúak esetén a tárgyalás nyilvánosan zajlik. A lúgos orvos esetén brutális, hüvelyt is érő roncsolódás, házasságon kívüli kapcsolat legintimebb részleteit hallgathattuk végig nyilvános tárgyalás sorozaton, ezekről a média is tudósított.

Az aktuális lelepleződésre előttünk volt két nagyobb és néhány kisebb esetpélda, két évünk volt azt feldolgozni. Mindenki tudta, mire számíthat, ha nyilvánosságra hoz egy zaklatási vádat: vádat közlő, megvádolt és áldozat egyaránt. A szereplők köre háromra bővült, az első nagy leleplezéskor még csak áldozatok közöltek vádakat. Az Operettszínház óta másodközlők és áldozatokról beszámolók is felléptek.

Lehet-e tervezni, fel lehet-e készülni egy #metoo-botrányra?

Tekintve, hogy munkahelyen bekövetkező jogsértés, megkönnyíthető akár megvádolt, akár áldozat számára, ha annak kezeljük, ami: munkajogi, de inkább jogi kérdésnek.

Amennyiben a #metoo − #énis megszólalok hatásfolyamot vizsgálom idehaza, annak egyértelmű eredője és egyben mintaképző iskolaesete a színházi világot felrázó Sárosdi Lilla színésznő és 10 anonim áldozattársának akciója. Tudatos, szervezett, jogilag felkészült profi munkát sejtettem mögötte 2017. októberében is, de megeshet, hogy sokkal több volt benne a törvényszerű spontenaitás. Marton Lászlónak elkövetői vagy megvádolt utódjaival szemben a legtisztább helyzetre volt módja reagálni: saját történeteivel állt szemben, beleavatkozó, az ügyben jogilag nem érintett aktorok nélkül. A Történetek nem hallgatták el az Áldozatok esendőségét, nevezze azokat bárki akár kislányos óvatlanságnak. Ettől volt annyira tisztességes és bátor. Marton tette attól vált − nem elfogadhatóan, de − megérthetővé, hogy megismertük az Áldozatot. Meglátásom szerint emberileg és jogilag is ez az optimális módszer. A Történet teljessé tétele szab határt a felhevült túlgondolásnak, de a relativizáló legyintésnek is: ezzel egyszerre nyer a Megvádolt és Áldozat is.

Amennyiben valaha "munkahelyi zaklatás" ügyben precedens per lesz, akár megvádoltat perelnek tettéért, akár vádlót rágalmazásért, a Sárosdi-modell az egyedül elfogadható egy bíróságon. Idézőjelet azért használok, mert a tettnek a munkahely nem jogi része, csak pszichológiai eszköze, a zaklatás pedig nem az adekvát jogi besorolás, de most ezt érti a közvélemény. A bíróság nem értelmez Áldozat-Történet-Elkövető hármasán kívül senki és semmi mást. Csak megkönnyíthetjük a szereplők dolgát, ha feljelentés nélkül is igyekszünk modellezni egy perszituációt, biztosítunk mindent a feleknek, amit megkövetelnek tőlük egy bíróságon.

Ez először és utoljára Sárosdiék esetén valósult meg.

Vannak -e munkajogi követelményei a hivatalos vádemelés nélküli munkahelyi eljárásoknak?

Vannak. Az, hogy valakivel szerződést bontunk, durván fogalmazva: kirúgjuk, annak szerződésjogi előírásai vannak. Különösen, ha arról kiadtunk bármilyen részletességű nyilvános közleményt, így a kirúgott személy összefüggésbe hozható a munkahelyi nyilvános közlemény tartalmával. Elképzelhető, hogy a tényleges felmondásba ezt az okot nem írtuk bele, amit a nyilvános közleménybe, de a kirúgott a nyilvános és hivatalos közleménnyel tudja igazolni, hogy ezzel okolta meg a felmondást a cég. Ez pedig jogilag elbírálható.

Gothár esetében a közzététellel nyilvánosságban észlelhető történések nem tartották be ezt a sorrendi szabályt. Mielőtt Gothár beismert volna bármit, közzétették a kirúgásról szóló nyilvános közleményt, egy körülbelüli váddal. Gothár beismerése viszont lényegi pontokban nem fedi a közleményt. Az a színház ügye, kitől, miért válik meg, de ha jogilag anomáliák észlelhetőek a színház és a szerződött fél állításai közt, nem célszerű közzétenni, különösen, ha a vádlók nem jegyzik jogilag a vallomásaikat jogi fórum előtt. Nem vehet át a színház minden jogkört a vádlótól.

KERO-nál már a nyilvánosságban szankcionálónak nevezett, ezzel ellentétben a valóságban rendes (!) felmentő döntés után hónapokkal volt a hivatalos kivizsgálás is.

2018. márciusában zárult a kivizsgálás. A kivizsgálás azt mondta ki, hogy "A lefolytatott eljárás során a feltárt eseményekkel kapcsolatban közvetlen tanúk vagy egyéb bizonyítékok nem merültek fel."  KERO-t 2017. novemberében mentették fel, nyugdíjazási kérelmére hivatkozva. A hírek összekeverték a felmondás alatti munkavégzés alól felmentést, ami a neki járó 8 hónapos felmondási időre szólt. Ez azt jelenti, hogy a törvény szerint a 8 hónap felmondási időből a felére, 4 hónap munkavégzésre még kötelezhető az alkalmazott, az Operettszínház ez alól a bejárási (!), tehát munkavégzési kötelezettség alól mentette fel, hogy nem kell azt sem letölteni. Rendes felmondást kapott novemberben KERO, különben nem járt volna neki a munkaviszonya utáni  8 hónapos felmondás. Láttam a felmondó szerződést, maga KERO mutatta meg. Azonnali kirúgásnál nincs is munkavégzés alóli felmentés, mivel azonnal távozik illető. 2018. áprilisában újra kirúgták KERO-t, a 8 hónapos felmondási ideje közepén. Akkor sem az Operettszínház vizsgálati jelentése alapján nem létező szexuális abúzusokra hivatkozva, hanem KERO-nak a médiában tett nyilatkozatai miatt, amely a felmondás szerint rossz színben tünteti fel az Operettszínházat és a művészeti igazgató KERO feletti főigazgató Lőrinczy Györgyöt.

Ami félelmetes, a közvéleményt abszolút nem érdekli, hogy lehet valakit kétszer kirúgni egy munkahelyről.

KERO munkaügyi pert indított az Operettszínházzal szemben.

Tervezek egy kronológiai cikket, melyik intézkedést mikor, és mire alapozva lépték meg az Operettszínház esetén, úgy, hogy KERO esetén nem mutatható fel szexuális abúzusnak minősülő esetről áldozatként valló személy. Csak másodközlések vannak, vagy szexuális abúzusnak nem minősülő eset. Az utolsó olyan eljárás, ahol még a megítélést segítő eszközök nyilvánosak voltak.

Azóta a többi színházi esetnél, Gothár esetében már csak a szankció került közzétételre, egy félreértésekre okot adó váddal, azt nem fedő beismeréssel.

Rendkívül nehéz Magyarországon ma törvényességről vitázni. A demokratizálódás után 29 évvel jogszerűséggel érvelni annyit jelent, hogy páriává válasz. Létrejött a "jogászkodás" pejoratív szó a magyar nyelvben, ami annyit tesz, hogy hergeled a vitapartnered az életünket keretező jogrendszerrel, ahelyett, hogy akceptálnád a neki kényelmes, hasznos vagy közösségképző ideáját, amit ő morálnak nevez. Így fordulhat elő, hogy rendezői kvalitással érvelnek profán és kéretlen testi kontaktusok megvitatása esetén, vagy szabadkozni kellene, hogy mennyire hihető egy történet, ha az alkalmazott színész nevét 250 fővel keveseben ismerik, mint amit a felek elvárnak. Kezünkben van egy adekvát mérce, a törvény, ami pontosan megadja, hogyan lehet vádolni, kinek lehet vádolni, ehelyett kilóra lemérünk 40 év szakmai reputációt osztva nem ismert számú lábaközével. Az eredmény csak hisztérikus és abszurd lehet.

Mi lehet a #metoo lényege?

Ebben az írásomban szándékoltan minimalizáltam a megvádoltak vagy elkövetők és színházaiaknak említését, még pedig azért, mert az Én Is Felvállalom vallomásforradalomban az Áldozat előrelépése az új. Történetté formálódik a Szenvedő Fél. Ami addig az Elkövető döntése, akarata, élménye volt, hirtelen ütközik azzal, hogy azt Valaki más is megélte. Lényegesen másképp, mint azt az Elkövető hitte, vagy ahogy elképzelte, hogy mit lát abból a Környezete. A Környezet élményét is az Elkövető formálta, és elhitte, hogy ez a Történet. Elkövető és az őt csodáló és félő Környezete. Az Elkövető erőszakot vett a Környezetén is. A becsapás erőszak. Szükségszerű, hogy cserébe a Környezet is erőszakot vegyen az Áldozaton. A másodikat. A cserbenhagyás erőszak.

Ha nincs Áldozat, ha nincs Történet, az se nem #metoo, se nem jogszerű.

Amikor egy áldozat egy cégen vagy szervezeten kívül szenved el abúzust, nem tud élni azzal, hogy valaki más közöljön helyette vádat, és az a valaki más meg se fogalamazza, mi történt, hiszen akkor őt perelik a vallani nem kész áldozat helyett.

A másodközlők az áldozatok érdekét és célját nem védik, hanem akadályozzák

Azt összegezhetjük, hogy az abúzus esetek magánvádas rendszerébe az Áldozat/Vádló és Elkövető/Megvádolt személyén kívül minden egyes további közreműködő csak nehezíti a tisztánlátást, és csak bonyolultabbá teszi az akár megegyezésen alapuló, akár munkahelyi, akár bírósági eljárást. Bíróság előtt a vádlón és a vádlotton kívül nem is vehet részt más, hacsak nem szemtanú. Kialakulnak a másodközlőket körkörösen védő, nem méltóságot, hanem rágalmazási pert kivédő anonimitási igények.

Cikkem írásakor futott be egy újabb színházi zaklatási információ: a feltételezetten 2016-ban történt eset gyanújára az a Főváros kérdez rá a színház vezetésénél, az információ forrását meg sem nevezve, amelyik fenntartó nem volt kíváncsi arra, pontosan mit tett Gothár. Itt már megkérdezi, miért nem jártak el 3 éve, ha történt ilyen, míg a Gothárt elbocsátó színház esetén ezt nem rótta fel a Főváros, kifogástalannak minősítették az eljárást.

Gothár ügyében azért harapózhatnak el indulatok, de akár a színházat is azért vádolják többen, mert rágalmazástól való félelem miatt elfedik az eset lényegét, a Történet lett eltakarva.

A #me too lényege, hogy felszínre kerülnek Történetek, arcuk lesz a megélt traumáknak. Olvashatták tőlem sokezren korábbi, a színházi botrányokról szóló írásaimban, ahol elemeztem, miért lehet nehéz egy zárt szakmából megszólalni áldozatnak, ilyen egy színház, egy sportegyesület, egy nevelőintézet. Mindezzel együtt nem a személyek sérülékenyebbek, hanem a közeg teszi őket azzá.


Az abúzust nem lehet abban a közegben kivizsgálni, ahol lehetővé vált az elkövetése

Amenyiben lesz még nyilvános közlés, a médiának kötelessége utánajárni, és lehető legtöbb részletet felkutatni és közzé tenni, bárki, bármit követel meg. Anonimitást követelni nyilvánossá tett váddal nincs mód.

Amíg erre nem lesz központilag szabályozott törvényességi eljárás, addig az áldozatoknak két útjuk van, a vallomásaikat közlőknek pedig egy kötelessége:

1. Ha az áldozatok nem szeretnének nyilvánosan történetet mesélni, akkor nem vádolnak meg senkit nyilvánosan.
2. Független, kívülálló szervezethez vagy jogászhoz mennek el. Ha anonimitást kérnek, a jogi eljárásról le kell mondjanak, de ezzel leszűkül az elkövetővel szembeni eljárási lehetőség esélye is, mert nem mindenki lesz önszántából kilőhető elkövető. Ha perre kerül a sor, mert beperli őket a megvádolt, jogilag megszűnt az anonimitási joguk.
3. Média ne fogadjon be anonim vallomást, ha a Vádló nem ír alá nyilatkozatot névvel, hogy vallomását fenntartja per esetén is, különben a média vagy a másodközlő befürdik.

Magyarországon annak esélye, hogy színházak elfogadjanak szexuális abúzus esetén egy tőlük függetlenül, nem a színháznál eljáró szervezetet, amelyik nem bíróság, és amely szervezet intézkedésének alávetik magukat, véleményem szerint nagyon kicsi az esélye. Egy ilyen szervezet őrizheti csak meg az anonimitást.

Ha egy színház úgy érzi, keresi a nyilvánosságot, akkor viszont nem megkerülhető a vád pontos ismertetése, és szükségszerű, hogy emiatt hátralépjen az ügyből, mert színház vagy szervezet nem vádolhat, csak az áldozat.

A kérdés az, a színházművészeti szakma hogy vállal azért felelősséget, hogy egyik színháznál már abúzussal megbukott személy nem kerül máshova, ahol folytatja tettét. Ahogy a hvg és több más lap tudósított erről. Tanárok, edzők vagy orvosok esetén, a foglalkozásukkal összefüggő bűncselekményekről kimondott ítélet során foglalkozástól eltiltást is kiszabhat a bíróság, épp a bűnismétlés elkerülése céljából, ha a tettet foglalkozás körében követi el valaki.

Ez a cél az elkövető anonimizálásával nem valósul meg.

Az pedig, hogy a sajtó nyilvánosságra kerülő esetekben felderíteni szeretne, az a kötelessége.

Interjúcikket és nyilvános fórumot tervezünk a témában már áldozati bejelentő központot működtető szervezet tagjaival. Szeretnénk nemzetközi standardokról beszélni, kilépni a Magyarországon érezhető, pusztán a véleményeket is dresszírozó, egyszerre felhevült és bezárkózó közegből. Bemutatni azt, hogy a szexuális abúzust Magyarországnál sokkal kevésbé megtűrő országokban az áldozatok melletti sokezres tüntetés jön létre. Testét és nemi szervét is brutális roncsolódás ért, a lúgos orvos áldozata mellett már nálunk is ezrek vonultak az utcára.

Senki nem tüntetett a Budai Irgalmasrendi Kórházért (BIK), mert a nevük minden egyes alkalommal bekerül a sajtóba, ha Bene Krisztián volt kórházigazgatóról, a lúgos orvosról írnak. Bene esetén a BIK aligha előzhette meg a tettét, igaz, ott több hamisan tanúzó munkatárs ellen folyik büntetőeljárás.

A Gothárt menesztő színház igazgatója a 24.hu-nak novemberben még így vallott arról, hogy a színház megítélésében milyen szerepe van az elkövetőnek:

Képernyőkép: 24.hu cikke

A nyilvánosságba kerülő esetek után nyomozó, azt részleteiben feltáró, illetőt leleplező sajtó nem csupán sajtódíjat kap a tengerentúlon, de az USA-ban a szexuális abúzus gyanúját pusztán felvető információk, közte sajtóhírek alapján a rendőrségnek nyomozati kötelezettsége van.

Idehaza a #me too vita arról szól, hogy egy abúzus helyszínének intézeti igazgatója vagy áldozattá nem váló társulata mit érez, miért sérti őket a támadó hangnem. Eltűntek a mindenkori Áldozatok érdekei, nem beszélünk arról, mettől-meddig húzódik a zaklatásnak nevezhető tett. Miközben a hol anonim, hol nyilvános kommunikáció teljes joggal zavar össze mindenkit, és egyre kevésbé fogjuk hitelesnek érezni az eljárásokat.

Gothár Péter esetén már senki nem beszél sem róla, az elkövetőről, sem a tettéről.

Eszes Beáta