L.L. Junior rapper a hároméves kisfia halálával járó balesetet követően megvonta az anyától a másik, nagyobbik fiuk láthatási jogát. Írásom egy gyermekbaleset büntetőjogi megítélésének kétféle, és nem több lehetséges módozatát, a szülői gyászt a gyermekhalál elé soroló közvéleményt, valamint a közlekedésre nevelés mindkét szülőre háruló akár büntetőjogi értékű felelősségét elemzi.

Kétéves nyomozás – baleset és bűncselekmény esetén is kontraproduktív, szakmaiatlan

Lezárult a nyomozás, vádat emeltek L.L. Junior rappernek a felesége – az elgázolt, hároméves kisfiuk édesanyja –  Hopp Csilla ellen, aki a tragédia idején a kisgyermekkel volt barátai társaságában.

A gázolási baleset 2019. augusztus 31-én volt a főváros egy forgalmas zuglói kereszteződésében. A nyomozati szakasz tehát két évig tartott. Ez nem csupán baleset, de bűncselekmények esetén is állandósult idehaza a rendőrségi gyakorlatban, hogy számtalan igazoló bizonyítékkal, itt még szemtanúkkal és kamerával is feltárható eseteket évekig húzza a rendőrség. Bűncselekmény esetén a rendelkezésre álló bizonyítékok vesztenek értékükből a hónapok, pláne évek során, a szemtanúk vallomása pedig akár 48 órával az eset után teljesen értékét veszti, míg különösen egy nem szándékos tragédia esetén a családi traumát fokozza az indokolatlanul elhúzott nyomozás.

Ebben a balesetben semmilyen olyan tényező nem volt, amit egy pár órás helyszínelés – jelzőlámpák helyzete, féknyomok, a gázoló autó haladási sebessége, a sofőr állapota, kamerakép, szemtanúk állítása – alapján ne lehetett volna vitát kizáróan összegezni még aznap vagy három napon belül.

A sofőr zöld lámpán haladt át, a gyermek piroson futott át, a sofőr a megengedett sebesség alatt haladt, nem volt ittas vagy tudatmódosult állapotban. A szemtanúk és a mozgó kamera állása nem egyértelmű abban, fogta vagy nem a gyermek kezét a vele lévő anyja, tehát vannak olyan állítások, hogy nem. A nyomozás a médiában egymásnak üzengető celeb szülők kereszttüzében álláspontjaikat változtató szemtanúk vallomásainak újra- és újrarágásával telhetett, ezzel egyik félnek sem használva.


Nem megakadályozhatóak halálos gyermekbalesetek?

Az online közvélemény előszeretettel ment fel életkorfüggetlen fiatal- és gyermekkorúakat halált okozó tragédiák esetén, egyfajta mindennapos, gyermekkel bármikor előforduló háztartási balesetek közé besorolva jelen esetben a közúti gázolást, máskor a halált okozó gyújtogatást. A büntetőeljárásra is úgy tekint egy átlag olvasó, mint valamely deresre húzásra. Amikor felháborova fogadták az olvasók, hogy vádat mertek emelni a gyermekre akkor felügyelő anya ellen, valójában azt fejezték ki, hogyha egy gyermek meghal, akkor az állam, az igazságszolgáltatás hagyja magára a gyermeket, a halála esetén az élethez való jogát tekintse semmisnek, a halálát pedig hétköznapi időjárásjelentésnek.

Gázolás esetén a kötelező rendőri nyomozati munka kétféleképpen zárulhatott volna, nincs más lehetősége a jogi eljárásnak, ugyanis közúti baleset történt, ahol a szabályok kölcsönös betartása mellett nem következhet be baleset:

1. A hároméves gyermek halálát kizárólag az ő cselekedete, figyelmetlensége okozta, tehát csak ő tehető felelőssé, a gyermek a hibás.

2. Valaki más még felelős abban, hogy a hároméves gyermek átszalad a piros lámpa jelzésén, és ott elgázolja egy zöldön áthaladó, a megengedett sebességet betartó gépkocsi.

Valami miatt a közvéleménynek ez az 1. számú variáció a legkedvesebb. Anyai szívek magyarázatát könnyedén elfogadhatja bárki, aki akárcsak egyszer is felügyelt kisgyermekre, miféle váratlan helyzettel szembesítenek a kicsik minket, viszont ennek a nézetnek egy igen súlyos jogi és gyakorlati következménye lenne: akár nem egyenesági rokon, például egy nagynéni, akár baby sitter, akár óvónő egyáltalán nem tehető felelőssé, mi történik egy hároméves gyermekkel, akit rábíztak. Borítékolom, hogyha mindez egy baby sitterrel következik be, azt a személyt nyilvánosan megkövezik, ugyanis a halált okozó baleset feletti szemhunyás csakis a gyermekhalállal a szívében eltelő szülő kiváltságos joga a közvélemény szerint.

Hozzátéve, tudatos feministaként hároméves gyermek esetén még én is reflexből csak női felelősöket emlegetek, mert zömmel nőrokon vállal el ilyen kicsi gyerekre felügyeletet, ahogy az óvópedagógusok is szinte 100 %-a nő, baby sitternek is 90 % feletti arányban csak lányok és nők állnak be. A magyar férfiak igazoltan elenyésző mértékben kerülnek felelősségi szituációba hároméves gyermek felügyelete esetén, így nem tudjuk, miféle baleseti számok lennének, amikor ők maradnak magukra velük.

Nem tudni, elegendő szülői felelősség-e a gyászolás mellett, ha például örökre tolószékbe kerül a gyermek, és fel is nő abban? Gyászolni nem kell, mert hurrá, túlélte, de talán fog magyarázatot kérni az a gyerek, miért is vesztette el teljes értékű életét.

Kedves kommentelők, ennek tudatában kell a jövőben beadni óvódába, a neten ismeretlenül megkeresett akár 18 éves baby sitter kezébe adni a gyereket, hogyha egy vétlen gázoló okoz balesetet, akkor senki nem felelős, és előre aláírja minden szülő, hogy hupsz, akkor így járt a gyerek, van ilyen.

A közvélekedésekkel ellentétben nem a napi háztartási balesetek közé sorolható sem egy gázolás, sem egy ablakon kiesés, sem egy leforrázás. A jog a gondatlanság definícióval árazza be, mit tehet meg előre, és mit tehet meg jelenlétével egy gyermekre felügyelő felnőtt. Többszázezer gyermek él Magyarországon, közlekedik az utakon, főznek otthon, szellőztetnek a melegben, napi 80-150 hír szólna ilyen balesetekről, ha ez emberileg és jogilag elfogadott kategória lenne.


Nevelhető-e arra egy hároméves, hogy minimalizált legyen a szülői/nevelői kontroll alól kikerülés okozta baleset?
Csak a balesetkor jelenlévő felnőtt felelős a gyermek cselekedeteiért?

Készséggel fogadom el, hogy egy járó- és futóképes gyermek nem tartható börtönben vagy pórázon, bár ez utóbbit épp ebben a hároméves korban sokan vitatják: vannak kultúrák vagy családok, ahol a gyermekhám nem egy ördögtől való eszköz.

Kép: Babapóráz: érvek és ellenérvek – átlinkelt cikk a kiemelés alatt

Cikkem főleg azt a kérdést járja körbe, ha helyt adunk annak, hogy a szülő leggondosabb odafigyelése esetén is megtörténhetnek tragédiák, akkor miként minimalizálható ez, és ebben melyik szülő mennyiben felelős?

Azt fentebb leírtam, hogy úgy lezárni egy halállal végződő baleseti eljárást, hogy senki nem felelős, annak nagyon súlyos jogi következményei lehetnek: semmiféle garanciákat sem kell akkor kapjunk óvónőktől, plázákban a gyermekmegőrző labdamedencéjében, baby sitterrel teljes délutánokra hagyott gyerekünk testi épsége ügyében. Egyfajta lutri alapján bárki bízza gyermekét valaki másra.

Kép: Labdamedence – plázákban gyakori játékelem, sokszor 40-50 cm-es mélységgel, ahol órákra adjuk át kisgyermekeinket akkor először látott idegeneknek, egy baleseti felelősségi nyilatkozattal

Kereshetjük a 70 év feletti sofőrben is a felelőst, hogy lassított-e annak ellenére, hogy zöldön ment át, pusztán azért, mert lát kisgyereket is a járda szélén, de a lámpák jelzését figyelmen kívül hagyó akár felnőtt gyalogosok manővereire egy Nyugati pályaudvar környékén, a villamosszigetről rögtön az úttestre tódulók esetén sem lehet kellően felkészülni. Ilyen elven ne legyenek közúti lámpák, legyenek legelők egy nagyvárosban. Amennyiben elfogadjuk azt, van felelőse egy gázolásnak, akkor ha az anya nem, marad a sofőr felelősnek.

Az olvasók közül hányan hajtottak már 50 helyett 60-nal egy zöldhullámon? Mert egy ekkor eléjük ugró gyerek esetében komoly gondban lennének a rendőrség előtt, akkor is, ha azt a balesetet 50-nel sem tudják megakadályozni. A szülőt és vele a gyermek tettét egyként felmentő közvélemény egy vétlen, a zöldön haladó sofőr börtönéveivel játszik, könnyedén, aki szintén szülő lehet, és nem kevésbé megrokkan egy hároméves gyermek végsősoron az ő autójával okozott halálába.

Képernyőkép: Budapest XIV. kerület - Zugló, a Füredi és Vezér út kereszteződése, a baleset helyszíne.
Két, egyenként többsávos, troli- és autóbuszforgalommal terhelt út, komoly kereszteződés, zöldhullámra hagyatkozó autók. A közvélemény szerint egy ilyen ponton mellékes, miként figyel egy felnőtt egy háromévesre.

A helyszíni szemle során voltak kamerák, de annak mozgása sem tudta igazolni, hogy fogta-e az anya a gyermek kezét vagy sem a kritikus pillanatban. A vele lévő barátoknak – szemtanúk – egymásnak ellentmondó állításaik voltak úgy, hogy bizonyosan nem állandóan az anya kezét nézték.

A gyerek a túloldalon lévő idősebb testvéréhez futott át, ez igen gyakori baleseti forrás: labda, testvér, kedves barát, akihez vagy amihez az azonnali odafutás feledteti a gyerekkel a rutinszerűen talán megtanított szabályokat. Ez annyira gyakori baleseti ok, hogy ezt kéne olyan szintű veszélyforrássá emelni, amire kötelező közlekedési nevelést kell alkalmazni mind szülőnek, mind nevelőknek. Megdöbbentő, de kutyáknál ez az a szituáció, amit élesen megtanítanak, hogy ösztöneit fékezze. A gyereknél ezt nem érzik sokan kötelezőnek.

A vádemelés nem jár feltétlen azzal, hogy sokéves börtönbüntetést szabnak ki a balesetnél jelen lévő anyára. A büntetőeljárás egy társadalmi visszajelzés, az igazságszolgáltatás. A hírek alatti kommentben is leírtam, várhatóan egy próbára bocsátott büntetéssel zárulhat ez az eset, ahol szükséges azt kimondani, hogy ennek a gyermeknek is megvolt az élethez való joga, és nem előrébb való annál a szülői gyász. Ennek a kisfiúnak van egy testvére is, elégedjen meg ő is a kistesó elvesztésével járó fájdalmával? Neki ki magyarázza meg, miért kellett meghaljon az öccse? Holnap ő fut ki az autó elé?

Kinek a felelőssége a gyermek közlekedési kultúrája?

L.L. Juniorról a nyomozati évek alatt több olyan cikk is napvilágot látott, ahol elvált apaként, a mindennapi gyermekgondozási teendőket zömmel az anyára hagyva, a makulátlan apa szerepében tetszelegve durván vádaskodott exnejére, a gyermek anyjára, és meg is vonta tőle a másik fiuk láthatási jogát a baleset után, kérdés, ezt milyen jogi felhatalmazás alapján merte megtenni.
Elég sokat elárul apai mentalitásáról az a törvénysértő lépés, ahol gyámügyi felhatalmazás nélkül sérti meg az anya láthatási jogát, miközben másik kisfia és az anya gyászával kellett volna törődnie.
Nagy kérdés, ha annyi időt töltött volna kisfiával a rapper, mint az anyja, vajon ő mit kezd ezzel a szituációval, képes lett volna-e megakadályozni? Esetleg ismeri-e annyira gyermekét a hétköznapokban, mennyire fegyelmezetten közlekedik?

Képernyőkép: hvg.hu


Képernyőkép: Borsonline

Magyarázhatjuk ezt az apai gyász pszichológiai traumájával, de számon is kérhetjük, hogy mennyi része volt a háromévesnek már igenis tanítható utcai közlekedési kultúrája kinevelésében az apának?

Ha nem lehet perdöntő igazságot tenni az ügyben, fogta vagy nem a kezét az anyja, ki tudja-e rántani vagy sem magát a gyerek, akkor marad csak annak vizsgálata, miként szocializálódik a gyermek.

Ez nem csak arra jó, hogy egymásra mutogassanak elvált, gyászoló szülők, hanem arra, hogy egyedül a szülői gyász mindent mentesítő fájdalmára mutogató közvélemény gyermeknevelési feladatai közzé felvegyen kiemelten kockázatos szituációkat: nyitott ablak, forró folyadékkal telt edény, csalogató helyzet úttest szélén.

Amikor felügyelet nélkül hagyott gyermek balesetében vagy halálában csak az egyik szülőt marasztalják el, épp úgy vizsgálni kellene, elegendő erőforrás állt-e rendelkezésére a jelenlévő szülőnek, figyelni mindenre, és ebben a másik szülőnek milyen felelőssége van, hogy ennyi terhet rakott a gyermekét gondozó szülőre. Ez egy általános értékelés, ahogy egy óvoda vagy úszóiskola is felelőssé tehető, hány nevelő van biztosítva az adott számú gyermekcsoportra.

Olyan nincs, hogy pusztán a gyásszal és szülői odaadással moshatjuk kezeinket, ahogy a távollét nem csak a lakásból, hanem a gyermeknevelésből kimaradó szülő jogi felelőssége is.


Mennyi idejét szánta az apa gyermeke nevelésére?

Tanította-e L.L. Junior a kisfiút a jelzőlámpákra, hogyan lépünk le járda szélén? Vitte-e pótkerekes biciklivel vagy lábhajtásos kisautóval, megtanítva arra, hogy a száguldás végén megáll a járdaszélen? Vagy esetleg csak ki- és betette egy autóba?
Túl azon, hogy a gyermek mindennapjaiban a nevelési idő döntő százalékából magát kihúzó elvált szülő távolléte is felróható neki, egyúttal a gyermek azt is érzi, egyik szülővel nem kell figyelnie semmire, tehát bátran hagyatkozhat arra, hogy az ő hároméves életében bármit megtehet, mert ott van neki a szülő. Ugyanez a gyerek az óvodában már homokkal betömheti óvodástársa száját, ahogy erre is volt példa idehaza, tehát a cselekedetei veszélyére nem megtanított gyermek nem csak önveszélyes lehet. Ahogy egy labda után kiránthatja a gyermek a testvérét is az úttestre.

A kamerával sem igazolható fogta vagy nem a kezét szituáció mellé a vádban felvenném a gyermeknevelés osztott felelősségét, és egy óvodáskorú gyermek közlekedési kultúrája ügyében osztott, az éles helyzetben a jelenléti részvételnek megfelelően súlyozott büntetőjogi felelősséget rónék ki mindkét szülőre, alapos indoklással.

Egy próbára bocsátást akár az anya, de akár az apa megérdemelhet, ahogy azt is ellenőrizném a gyámhatóság által, miként neveli láthatáson a másik gyermeket az apa, ahol ilyen eset előfordulhatott, egy kötelező gyermekközlekedési tanfolyam előírásával.


A két évig tartó nyomozás intézményes abúzusnak számít

Egy modellezett baleseti szituáció levetítése is több nevelőértékkel bírna az érintett és minden más szülő, nevelő, óvópedagógus irányába, mint a celebhírekkel zsúfolt, két évig tartó nyomozás. Az idegen közvélemény feladata a még élő gyermekek minél gondosabb nevelése, és nem az, hogy álegyüttérzésekben vicsorognak egymásra, könnyezve követelik, hogy legyen hétköznapi eset a gyermekhalál, jogi eljárásokhoz még mindig dilettáns módon.

Ez a nevelő feladat pedig a közlekedésrendészet felelőssége is, szemben azzal, hogy a munkájukról a terhet leveszi a bulvármédia, épp melyik celebszülő mit üzenget a másiknak, addig az aktatologatással, a világos közlekedési helyzetet igazságügyi szakértők fabatka nyelven íródott értékeléseivel 700 napot szántak egy kamerával felvett esetre. Képzeljük el, hogyan nyomoznak elrejtett nyomokkal, eltüntetett holtesttel, ha erre két év kellett. Két évig a vétlen gázoló sem nyugodhatott meg, felelős lesz vagy sem.

A kérdést Varga Judit igazságügyminiszternek is fel kell tegyük, mert meg fognak születni az intézményes abúzus ügyekben a kártárítési keresetek is, amit a jogi eljárás indokolatlan elhúzása okoz a feleknek pszichikailag és anyagilag.

Ez a család sem gyászolni, sem szembenézni a történtekkel nem tudott két éve, az ügyvédeket évekig kell megfizetni, a sofőrnek is, hol azért, mit igazolhat a kamera, hol azért, mert az épp jelen nem lévő szülő perli a másikat. Még csak most fog indulni a talán újabb évekig tartó büntetőeljárás.

Legfőképp pedig részvétünket tudjuk kifejezni a szülőknek, testvérnek és a családnak, megnyugvást kívánni a vétlen sofőrnek. A gyászt a felelősséggel őszinte szembenézés enyhíti, hogy nem értelmetlenül halt meg egy gyermek. A leginkább feldolgozhatatlan az értelmetlen, oktalan gyermekhalál.

Eszes Beáta


Címlapkép: L.L. Junior és volt felesége, Hopp Csilla balesetben elhunyt kisfiuk temetésén: a szülők a gyermeki ártatlanság színének, a fehér viselését kérték a gyászolóktól – kiskegyed.blikk.hu – Fotó: Isza Ferenc