Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A melegek és Jakab Péter hálószobája

2021. november 22. - Jogálom 2.0

jakab_peter_jovo_magyarorszaga.jpg

Jakab Péter csak azokra a hálószobákra kényes, amelyeket ő használ. Az emberi jogokhoz is így áll hozzá.

A kormányközeli bulvárlap, a Bors oldalán robbant – az információt tekintve egyértelműen Jobbikos, bennfentes berkekből származó – hír, hogy az alakulása óta a fehér, hetero, keresztény család-bor-búzakalász hitvallást hirdető, kissé árvalányhajas, horthysta nézetű Jobbik párt előző, cigányverő skinhead vezérét, Sneider Tamást váltó elnök, Jakab Péter esélyesen egy átlagos, hetero családos férfi életét éli, magyarul azzal vádolják, hogy félredug, házasságon kívüli kapcsolatban él, nem képes beszámolni nejének, hogy a kettejük közti családjogi kötelék elégtelen számára – nevezzük bárhogy is ezt az etikai, és nem büntetőjogi szintű, valós vagy gyanúsan esélyes tettét.

A rágalmazás szónak sincs helye jogilag, ugyanis etikailag megítélhető tévesen, az alany szándékától, önképétől eltérően is bárki, politikus meg pláne, a magyar társadalom jelentős hányadában pedig a férfiak félredugása férfivirtus, és nem bír dehonesztáló jelleggel.

Csak becsületsértő kijelentés lehet rágalmazási per tárgya.




screenshot_2021-11-22_at_15-35-36_jakab_peter_politikus_wikipedia.pngKép: Jakab Péter, a Jobbik elnökének wikipédia-oldaláról

Túl azon, hogy politikus közszereplők még alkalmi élettársuk vagyonhelyzetéről is beszámolókötelesek, arról is, hol élnek, melyik ingatlanban osztják meg éjszakáikat, most úgy tűnik, a Jobbik és azon belül az aktuális elnöke, Jakab Péter most először kényes emberi jogokra, a magánélethez fűződő jogokra.

Jakab Péter 2009-től kezdve hozzá közelállónak érezte Vona Gábor és a Jobbik buzizó, cigányozó, zsidózó választási kampányait, ezzel szemben sosem fogalmazott meg sem akkor kritikát, sem most, elnökként azzal nyíltan szakító, új értékrendet.

Jakab Péter és a Jobbik 2021. júniusában megszavazta a meleg- és pedofilellenes törvényt, ezzel parlamenti pártként legitimálta az emberi alapjogok sárbatiprását: a magánélethez fűzödő jog és a szexuális orientáció meghatározta identitás védelmének eltörlését.

Jakab Péter és pártja szavazásával az Európai Unió értékrendjéből vezette ki Magyarországot az azt megszavazó Fidesz-szel együtt.

Ez alatt a pedofilok büntetőeljárási kezelésével össze nem mosható meleg identitás kriminalizálásának alapjogokat sértő lépését értem.

Nincs kétkulacsos politika, nem szeretnénk olyan politikusokat látni, akik csak saját érdekeiket és jogaikat tartják szem előtt, de törvényi szintre emelik mások jogainak eltiprását.

Jakab Péternek tűrnie kell politikusként a személyét érő etikai bírálatokat, az abban felmerült társadalmi kételyben a sajtónyomozást, magánéletében pedig nem csak Deutsch Tamásnak, Mészáros Lőrincnek vagy Rogán Antalnak kell önazonosnak lennie, pártjaik lózungjaival összhangban élnie, hanem neki is.

Jakab Péter pártja ott folytatta a neonáci Jobbik-hagyományokat, ahol Vona Gábor csak látszólag "hagyta abba", hatalomszerzési érdekből már nem hangoztatta azokat nyíltan, de a Jobbik a törvény megszavazásával ma is ott tart, ahol 2009-ben. Nem azért nem szavazott cigányok és zsidók ellen a Jobbik, mert ne így gondolnák ma is, hanem mert a melegek ellen volt "csak" alkalma szavazni. Ahogy a melegek bebörtönzésére már törvényjavaslatot nyújtottak be 2012-ben is.

A Jobbik az első adandó alkalommal, ahol alapjogokat lehet sárba tiporni, kiállt a kormány mellett.

Jakab Péter egy zsarolható, gyenge politikus, mert párttagságuk sorában a Gyulán élő, pedofil bűncselekményi vád alatt álló, sajtónyilvánosan ismert Horváth László képviselőjüket akkor is indították a párt színeiben, amikor már megjelentek ellene, és környezetében ismertek voltak a kisgyermekek elleni szexuális kényszerítés vádak. Pont, ahogy a bicskei gyermekotthon vezetőjénél, akit a nemi erőszak vádak idején tüntettek ki államilag.

A Jobbik az általuk képviselői hivatalában tartott pedofil párttársuk miatt szavazta meg a melegellenes törvényt.

Amennyiben Jakab Péter vállalja a nyári szavazását, hogy törvényileg köze lehet polgártársai hálószobájához, ahol illető konszenzuális kapcsolatot létesít felnőtt társával – melegek – akkor vagy némán tűri a magánéletét firtató sajtóvizsgálódást, vagy a család szentségéről szóló papolásuk értelmében lemond elnöki tisztjéről.

Az ellenzéki pártok Jakab melletti kiállása az emberi jogok és demokrácia súlyos félreértelmezése.

A most mellette való kiállás töredékét sem szánták az ellenzéki erők a párt és őt számonkérésre, amikor megszavazta a Jobbik a diszkriminatív törvényt. "Ez mindaddig folytatható", amíg egy hetero álcakapcsolatban bujkáló homoszexuális ellenzéki politikus nem fog épp úgy megbukni, ahogy Szájer József, és amikor a fehér, hetero férfiak többségével irányított ellenzéki pártoknak fontos lesz végre mások emberi joga is.


Eszes Beáta

Címlamkép: Jakab Péter fb-oldala – "A jövő Magyarországa olyan lesz, mint amilyenek ti vagytok"

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr9916762056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11 Favágó 2021.11.22. 22:28:47

Helyes, hogy Jakab megszavazta a neked oly fontos törvényt.
Nem helyes, hogy félrelép (rendszeresen).
A kettőnek semmi köze egymáshoz

Rodney_2 2021.11.24. 00:35:02

Blogger gondolom a Soros egyetemen végzett. Ugyanaz a degenerált elmebeteg stílus, totális agymosottság és fogalmatlan idiotizmus. Megyek hányni

Sir Galahad 2021.11.24. 08:18:33

Miután az önkormányzati választást a Borkai-botránnyal nyerte meg az ellenzék, mégis mire számított? Nyilvánvaló volt hogy ezek után a kormányoldali sajtó is bevet hasonló eszközöket. Nem szép, de most már késő ezen keseregni.
süti beállítások módosítása