Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Sithek - Aljakszandr Rihoravics Lukasenka nagyúr

2015. május 31. - Toadwart66

aleksandras-lukasenka-gali-panaudoti-armija-salies-viduje2.jpg

Jómagam, bár egy kicsit megkéstem a dologgal, ha diktátor tanítómestert keresnék magamnak, akkor Aljakszandr Rihoravics Lukasenka (orosz fordításban: Alekszandr Grigorjevics Lukasenko) sith nagyurat választanám magamnak, már csak a szépen csengő neve miatt is. Ő bizony avatott szakértője ennek a szép mesterségnek. Ismeri annak minden csínját-bínját. Egy lelkes, igyekvő tanítványt biztos szívesen bevezetne a szakma fortélyaiba. Én persze nem lehetek Lukasenka, mert nem belorusz vagyok, hanem, mint az mára egyértelműen bizonyítást nyert kazah.

A Szovjetunió utódállamaiban minden rendes ember a KGB szolgálatában kezdte el építgetni a karrierjét, mielőtt diktátorságra adta volna a fejét. Itt aztán ki lehet tanulni, miként lehet megoldani a társadalmi problémákat. Nem az okokat kell megszüntetni, hanem azokat, akik beszélnek róla. Ez sokkal egyszerűbb, és okulásul is szolgálhat a jövőre nézve, a potenciális áldozatok számára. Ezzel a módszerrel akár életeket is menthetünk.

Természetesen eleinte kommunistaként szorgoskodott a derék pedagógus. Eredeti szakmája tényleg az, majd mezőgazdasági ismereteket is szerzett. 1991-ben egyetlen emberként állt ki a Szovjetunió név megtartása mellett, amihez természetesen a teljes karosszéria is hozzátartozott volna, az összes benne lévő utassal együtt.

Első mesterművét 1993-ban alkotta meg, amikor antikorrupciós irtóhadjárattal bízták meg. Ennek hatására, minden számba jöhető embert megvádolt, biztos ami biztos alapon.

1994-ben Belorussziában, annak jól kiérdemelt elnökeként, gyakorlatilag visszaállította a Szovjetuniót, persze kisebb méretekben. Szorgos munkával és az ellenzék farigcsálásával, 2001-ben összehozott magának egy háromnegyedet. Egy kis szeletet meghagyott ellenfélnek. Ez gondolom arra kell neki, hogy rájuk lehessen mutogatni, ha valami nem stimmel.

Természetesen, mint minden magára valamit is adó diktátor,  ő is azonnal tiszta Alkotmányt váltott. Ebben az a pompás, hogy ennek segítségével konzerválni tudta a hatalmát, egészen az ásó, kapa, nagyharang állapot eléréséig. Lukasenka ehhez az aktushoz, halált megvető bátorsággal, népszavazást írt ki és nem pusztán egy lazán odavetett "csak"-kal indokolta meg a döntését. Jelentősége és valódi kockázata persze nem nagyon volt a voksolásnak, mivel a fehérorosz lakosságot, előrelátóan, kilóra felvásárolta.

Az ellenzéki akadékoskodókat nemes egyszerűséggel tömlöcbe vettette. Duzzogjanak csak ott, ameddig csak megvan a kedves életük.

Természetesen az elengedhetetlen függetlenségi harcot is beiktatta a teendői közé, de ezt a régi jó cimborája Putyin ellen vívta. Azóta istennek legyen hála, újra összemelegedtek. No, persze nem úgy. Időnként persze veszekszenek egy kicsit, de az orosz függőég miatt ez csak amolyan durcáskodás. Lukasenka apai nagyapja egyébként ukrán.

Magát leválhatatlanná, az ez ellen tiltakozókat pedig börtönviseltekké, vagy eltűnt személyekké tette. Akik túlságosan akadékoskodnak, azok egyszerűen valahogy elkallódnak az Magyarországnál háromszor nagyobb méretű országban. Mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok ellenszenvvel nézi a garázdálkodását, ez is mutatja, hogy milyen remek emberről van szó. Ki is tiltották a demokráciák területéről, ami gondolom nem okozott számára álmatlan éjszakákat.

Kétségtelenül érdekes személyiségről van szó. Amikor 2012-ben az emberi jogok durva megsértése miatt az Európai Unió szankciókkal fenyegette meg Minszket, Lukasenka megvonta a vállát és frappánsan visszavágott. Kijelentette, hogy "inkább nézzék őt diktátornak, mint buzinak." A lakosság "Batyka"-kának becézi, ami azt hiszem magyarul apácskát jelent.

Legutóbb azzal a tréfával örvendeztette meg a lakosságát, amely mellesleg a sajtó szerint imádja őt, hogy pénzbüntetést rótt ki a túlságosan hosszan henyélő munkanélküliekre. Nagylelkűségi rohamától vezéreltetve az egyetemi hallgatók ez alól mentesültek. Nekik ugyanis nem kell kipengetniük a 66 ezer forint körüli összeget, ami több, mint az átlagfizetés.

Elmondhatjuk, hogy ezzel feltalálta a közhasznú munkanélküliséget. Így a közmunkanélküliek, most majd azzal tölthetik a munkanélküli idejüket, hogy honnan kerítsenek elő ennyi pénzt. Ez lesz a foglalkozásuk, pénzt fognak keresni. Zseniális megoldás, az biztos.

Amúgy azt is kijelentette, hogy "Mindenki kap munkát, aki dolgozni akar". Ezekkel a hatékony módszerekkel, gyakorlatilag megvalósította a teljes foglalkoztatást. Vannak olyanok, akik napi nyolc órán keresztül utcasepregetéssel múlatják az időt. Elindulnak egy irányba versenyt seperni, majd a végén csinálnak egy bukófordulót és megindulnak visszafelé mindaddig, amíg a munkaidő ezt megengedi a számukra.

Kijelentette, hogy a "tömegmédia nem más, mint tömegpusztító fegyver". Hogy az alattomos támadásnak elejét vegye, totális felügyeletet gyakorol a médiák felett. Az ellenzékinek  nyilvánított lapokat a posta egyszerűen nem hajlandó terjeszteni. A konstruktív kritikákat természetesen  szívesen fogadja, csak az a gond, hogy ő dönti el, hogy mit tekint annak. A felségsértést kemény, de igazságos börtönbüntetéssel jutalmazza. Hagyománytiszteletből a fehérorosz belbiztonsági szolgálat a patinás KGB nevet viseli.

Külföldre nem nagyon utazgathat senki. Minek is tenné ez bárki, hiszen "Fehéroroszország Európa legstabilabb és legbékésebb országa, a kontinens jövőjének letéteményese"

A belorusz sith nagyúr 1995-ben, egy tévéinterjúban büszkén jelentette ki az, hogy "Németország történetét másolja Fehéroroszország története. Németország romjaiból emelkedett fel az erős hatalomnak köszönhetően, és nem minden volt rossz, ami annak a jól ismert figurának, Adolf Hitlernek a nevéhez fűződik. A német rend évszázadokon át fejlődött, és Hitler alatt érte el csúcsát" 

Számunkra is ismerős lehet az a 2007-es pikáns tette, amikor megígérte, hogy betiltja az amerikai támogatással működő civil szervezeteket, mivel szerinte azok, akik ezt a júdáspénzt elfogadják, bizony tönkreteszik az országot. 

Velünk, magyarokkal egyébként nagyon szimpatizál. 2012-ben meg is dícsért minket, amikor azt mondta, hogy "a magyaroknak elegük lett a demokráciából, a piacgazdaságból, és kijózanodtak."

Lukasenka elnök úr 2010 óta vámuniót kötött a magyarok közeli rokonával és jótevőjével, Nazurbajev kazah, nyugdíjas elnökkel és Putyin orosz, munkaképes elnökkel.

A belorusz parlamenttel elfogadtatta azt a törvényt is, amely a városokban a lakásokban élő macskák, illetve kutyák számát egy főben maximalizálta. A fennmaradó jószágokat emigrációra kényszerítette, vagy átadták őket a sintéreknek.

A gazdasági problémák megoldásában is meglehetősen radikális megoldásokat eszelt ki. 2014 végén az egész kormányt, a miniszterelnökkel ez élén, hirtelen felindultságból kirúgta. Ugyanerre a sorsra jutott a Jegybank elnöke is. Az elharapódzó inflációt betiltatta, egyszerűen befagyasztatta a fogyasztói árakat.

Fehéroroszország legnagyobb bevételi forrása az a tranzitgázzal való zsarolás és a különböző diktatúrákkal folytatott gyümölcsöző fegyverkereskedelem.

Batyka egyébként szenvedélyes jéghoki játékos. "A sportok iránti szerelmem a legnagyobb erősségem" - jelentette ki szerényen. Ő az egyes számú hokimez büszke tulajdonosa, akinek természetesen külön, minden kényelemmel felszerelt kispad is kijár. Az országban gombamódra szaporodnak a jégcsarnokok, a kórházakból ennek következtében hiányoznak az alapvető gyógyszerek. Majdnem mindennap hódol a szenvedélyének, amihez politikusokat és főtisztviselőket használ játszópajtásul. Rendkívül tehetséges játékosról van szó, aki mindig győz, de soha nem henceg ezzel. Az országban bármerre utazik, hogy ne legyen hiányérzete, ha még nincs, felhúznak egy csarnokot a tiszteletére. 

Az ország legkedveltebb szlogenje: "Mindig a közeledben vagyunk!", amit a rendőrség használ.

Gorege Orwell - 1984 (Részlet)

"Az Igazság-minisztérium - Minigaz, ahogy újbeszélül nevezték - ijesztően elütött a környékén lévő többi épülettől. Ragyogó fehér betonból készült, óriási, piramis alakú építmény volt, s háromszáz méter magasan nyúlt fel a levegőbe. Onnan, ahol Winston állt, éppen el lehetett olvasni a Párt három jelmondatát, amely díszes betűkből volt kirakva az épület fehér homlokzatára:

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

Az Igazság-minisztériumban állítólag háromezer szoba volt a föld színe fölött, s ennek megfelelő méretű kiterjedése volt a föld alatt is. London területén szétszórva még három hasonló alakú és nagyságú épület állt. A körülöttük lévő épületek olyan tökéletesen eltörpültek mellettük, hogy a Győzelem-tömb tetejéről egyszerre mind a négyet látni lehetett. Ezek voltak az otthonai annak a négy minisztériumnak, amelyek között szétosztották a kormányzás egész apparátusát: az egyik az Igazság-minisztérium volt, amelyhez a hírszolgálat, a szórakoztatás, az oktatás és a szépművészetek tartoztak, a másik a Béke-minisztérium, amely a háborút intézte, a harmadik a Szeretet-minisztérium, amely a törvényeket hozta és a rendet tartotta fenn, a negyedik a Bőség-minisztérium, amely a gazdasági ügyekért volt felelős. Újbeszélül Minigaz, Minipax, Miniszer és Minibő volt a nevük."

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr617506850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rudi Kató 2015.06.01. 05:47:50

Történetesen ebben igaza van lukasenkonak!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 08:19:41

Egy határozott, erkölcsös ember, aki megvédte népét a nyugati kizsákmányolástól. Lássuk csak: a belarusz életszínvonal nagyjából ötszöröse az ukránnak... vajon miért?

wolves84lb 2015.06.01. 09:11:01

@maxval bircaman szerkesztő: Lássuk csak...a holland életszínvonal kb a 200x-a a fehérorosznak...vajon miért?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 09:14:03

@wolves84lb:

Nem, kb. az 5-szöröse.

Miért? A rablás, a gyarmatosítás, mások kizsákmányolása sok pénzt hozott a hollandoknak.

A Román 2015.06.01. 09:45:14

@maxval bircaman szerkesztő: ÁÁÁ, a kedves Szerkesztő Úr mostanában a fehérorosz belügyek iránt érdeklődik? Csak nem kend is a Hanyatló Nyugatról való kivándorlást fontolgatja?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 09:48:17

@A Román:

Én mindenhol jól érzem magamat, mert a belső békém zavartalan. Akár homokos, narkós, liberális háztömbben is tudnék élni, ha úgy adódna.

A Román 2015.06.01. 09:53:46

@maxval bircaman szerkesztő: Én inkább ezer narkóssal vagy homokossal legyek összezárva egy rendes, becsületes, szigorúan igazságos fehérorosz börtönben, mint szabadon egy olyan hanyatló liberális fertőben, mint Hollandia!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 09:56:26

@A Román:

Börtönben én sem szeretnék lenni, de a szabad, belarusz földön miért ne?

A Román 2015.06.01. 10:12:10

@maxval bircaman szerkesztő: Találkozunk a reptéren, Szerkesztő Úr, vár a szabad belarusz szabadság! Hozza a gimnasztyorkáját, lehet, hogy Minszkben hideg lesz ma!

www.skyscanner.hu/utvonalak/bud/msq/budapest-cel-minszk-minsk-2-international.html

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.06.01. 10:23:27

@wolves84lb:

"Lássuk csak...a holland életszínvonal kb a 200x-a a fehérorosznak...vajon miért?"

Idióta libsi vagy.

1. A holland életszínvonal NEM a 200-szorosa, hanem LEGFELJEBB a 4-5-szöröse a fehérorosznak.

2. Hollandia KÖZTUDOTTAN gyarmatatrtó birodalom volt. Az lenen a furcsa, ha az egykor összerabolt, összeharácsolt vagyonból mára semmi nem maradt volna.

3. A magyar életszínvonal is lehetne sokkal magasabb, ha az ELVTÁRSAID nem adták volna el az országot az elmúlt 25 év alatt 8 parlamenti cilkusból 4 parlamenti ciklus alatt is a Nyugatnak.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.06.01. 10:25:23

@wolves84lb: @Shlomo a halott zsidó terrorista:

" ha az ELVTÁRSAID nem adták volna el az országot az elmúlt 25 év alatt 8 parlamenti cilkusból 4 parlamenti ciklus alatt is a Nyugatnak."
..
Helyesen:
..
ha az ELVTÁRSAID nem adták volna el az országot az elmúlt 25 év alatt HAT parlamenti cilkusból 4 parlamenti ciklus alatt is a Nyugatnak.

ö...mikó? 2015.06.01. 10:33:47

Van valami bája, amikor vallássérült, köpönyegforgató kommunisták elvtársoznak, másokat komcsiznak, miközben ugyanúgy szídják a nyugati országokat, mint kádár idején a munkásőr felmenőik, valamint kommunista diktatúrákat éltetnek. Miért nem költöztök oda, ti rohadt komcsik???

ö...mikó? 2015.06.01. 10:35:15

@Shlomo a halott zsidó terrorista: senkiházi, szaros komcsi vagy, remélem éhen döglesz

Mr. Hyde 2015.06.01. 11:45:46

Lukasenko diktátorságáról annyit, hogy a parlamenti képviselők több, mint 90%-a párton kívüli, független jelölt.

sanyix 2015.06.01. 12:57:32

@Shlomo a halott zsidó terrorista: 2 parlamenti ciklusban meg a haveroknak és putyinnak.

2. svájc nem volt gyarmattartó, ők is nagyon szarul élnek...

sanyix 2015.06.01. 12:59:19

@ö...mikó?: a köpönyegforgatás mindig hozzájuk tartozott: nyilasból komcsi, komcsiból "demokrata"/antikommunista, putyin ócsárlóból putyinpincsi... stb.

wolves84lb 2015.06.01. 13:00:20

@Shlomo a halott zsidó terrorista: ne libsizz nekem, te szarfaszu...semmit nem tudsz rolam. Rolad viszont tudja mar mindenki, h egy buzi kis fideszzombi vagy.
Vagy birca sokad-nickje.

wolves84lb 2015.06.01. 13:01:35

@Shlomo a halott zsidó terrorista: ja, hogy te egy igazi hülye vagy??? En meg valaszolok itt neked...

wolves84lb 2015.06.01. 13:04:54

@Shlomo a halott zsidó terrorista: 4-5-szorose...ilyen baromsagot apam.

A ti vilagotokban valamit kurva jol tudnak a volt szovjet allamok vezetoi. Hiaba Hollandia gyarmattarto multja, es a sok zsido, a feheroroszok alig vannak lemaradva toluk. Hozzank kepest persze fenyevnyi a tavolsag, de errol a fideszen es orbanon kivul mindenki tehet (eleganssan osszemosva az mdf-et es az mszp-t meg szdsz-t).

Teged nehez nem kirohogni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 13:08:38

@wolves84lb:

Sajnos nem tévedek, s nem szoktam gyakran hazudni sem.

csak egy néző 2015.06.01. 13:23:30

@wolves84lb:
Csak egy jó tanács ezzel a Sok kretén fidióta trollal kapcsolatban

"Ne süllyedj le a hülyék szintjére, mert ott simán megvernek a rutinjukkal !!

wolves84lb 2015.06.01. 14:07:07

@maxval bircaman szerkesztő: akkor a nem gyakranbol most volt az egyik azzal, hogy sajnos nem tevedsz.

Nem sajnod, de tevedsz.

wolves84lb 2015.06.01. 14:08:09

@csak egy néző: mar rutinbol kezelem oket...neha megprobalom felnyitni csipas szemuket, de ez olyan, mintha a Dunaba hordanek vizet :)

Tahó Sandokan 2015.06.03. 22:10:10

Anyám, mennyi idióta isteníti Lukasenkót itt. Le merném fogadni, hogy egyikôtök sem járt ott. Én igen. Mindenki totál csóró, gyakorlatilag két szakma van megfizetve, a rendôré és a katonáé. A belorusz rubel szart se ér, a lakosság amint félre akar tenni egy kis pénzt, megy eurót váltani, már amikor kapható. Amikor 2010-ben ott voltam, 1 ft 13 rubel volt, amikor legutóbb néztem 40. Aki Lukasenkó puha popsiját szeretné puszilgatni, költözzön oda. Ne innen a fotelbôl legyen nagy diktátorbarát.

Tahó Sandokan 2015.06.03. 22:25:06

@maxval bircaman szerkesztő: jaja pont ezt szokták hazudni az arrogáns beképzelt karosszékes seggfejek, akik mindent tudnak a világról az echo tv alapján.

Tahó Sandokan 2015.06.03. 22:28:41

@wolves84lb: hazudik. A büdös életben nem volt a fickó a határon túl valszeg. Ha lett volna, talán pontosabb információkkal rendelkezne.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.04. 08:17:24

@Tahó Sandokan:

Tények, csak kőkemény tények. Tudom, a ballibáknál a tények nem sokat jelentenek...

Lordmotor 2015.06.04. 10:12:44

Szóval ezek közül lehet választani... Kisdiktatúra orvelli módra gondolatrendőrségget miegymással, vagy szabadon, liberálisan éhendögölhetsz napi 23,5 óra kőkemény meló után, merthát a holland portásnak napi 2 óra melóért csak megjárja 2 évente egy új Audi. hiszen ő megdolgozik érte, ő termelékeny, te meg egy nagy szar vagy és minden a te hibád, vedd már észre!

Csodálatos! A cé verzió max a kalasnyikov.

Tahó Sandokan 2015.06.04. 15:39:09

@maxval bircaman szerkesztő: 1 konkrét állítást sem tartalmaz a hozzászólásod. Miért nem élsz Belorussziában, ha ennyire fasza gyereknek tartod a diktátort? Erre adj egy határozott választ!

Tahó Sandokan 2015.06.04. 15:39:21

@maxval bircaman szerkesztő: 1 konkrét állítást sem tartalmaz a hozzászólásod. Miért nem élsz Belorussziában, ha ennyire fasza gyereknek tartod a diktátort? Erre adj egy határozott választ!

Jacare 2017.05.16. 10:49:22

@Lordmotor: A kivétel az, hogy a holland portás napi 8 órában tényelg figyel a bejövökre és dolgozik rendesen, míg a magyar portás kettöbe szarja, héttöl félig részeg, eltünik, bunkó/érdektelen. A magyar "kihúzza" a munkaidöt, a holland (meg a legtöbb nyugati) végigdolgozza. Ez IS az oka a fizetéskülönbségnek.
süti beállítások módosítása