Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Botrány a Zeneakadémián

2016. március 05. - Toadwart66

liszt-academy.jpg

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ismertebb nevén a Zeneakadémia épülete

2016. február 29-én hajnalban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem bejáratánál egy 20 fős, kopasz fiatalemberekből álló különítmény jelent meg. Az elszánt harcosok a kezükben üres kottapapírokat szorongattak.

Az egyetem portása halálra rémült a bizarr látványtól és nem tudta mire vélni a dolgot. Azonnal fel is hívta Dr. Vigh Andrea rektort, hátha ő ismeri a váratlan látogatókat. Kiderült, hogy a rektor asszony sem tudott semmit az akcióról, ezért megkérte a portást, kérdezze csak meg nyugodtan az illetőktől, valójában mit is akarnak.

vigh-andrea-harfaestje-karacsonyi-koncert-original-56391.jpg
Dr. Vígh Andrea, rektor
 

A kiváló fizikai kondícióban lévő különítményesek erre közölték, ők mindössze az állampolgári jogaikkal szeretnének élni. A hétvégén ugyanis elhatározták, mindannyian zeneszerzők akarnak lenni. Azért is hoztak magukkal üres kottapapírokat, hogy zenét szerezzenek rá, de nagyon feldúltak, mivel senki sincs itt, aki kiszolgálhatná őket.

Kijelentették, addig semmiképpen sem távoznak, amíg nem adnak nekik szimfóniákat vagy legalább olyan igényes kamarazenéket, amik kis helyen is elférnek. Az egyik zeneszerző fenyegetően azt mondta, ragaszkodik ahhoz, hogy egy négy felvonásos vígoperát szerezzen magának. Azt kérte, valami olyasmit hozzanak neki, mint a „Figaro házassága”. A „Così fan tutte” csak két felvonásos, az számára sajnos nagyon kevés, ráadásul a címe sem magyar.

A zeneszerzők között olyan is akadt, aki csak pár valcerért ugrott be, amit valami lakodalomba szeretett volna magával vinni. Úgy hallotta, az ilyesmire jókat lehet mulatni. Mint elmondta, ha nincs valcer, akkor viszont olyan vidám polkákat szeretne szerezni.

Néhányan elszánták magukat arra, hogy ők mindenképpen barokk muzsikát fognak szerezni maguknak. Kijelentették, zongora etűdök, szonáták és oratóriumok egyáltalán nem érdeklik őket.

Az újságíróknak sikerült elérniük Kubatov Gábort, aki a közölte a sajtóval, semmi köze a botrányos eseményhez. Fogalma sincs arról, hogy az illetők mihez akartak kezdeni a szerzeményeikkel. A kialakult helyzetet teljesen méltatlannak ítélte, de úgy gondolja, Magyarországon mindenkinek joga van zenét szerezni. Szerinte a botrányt liberális gondolkodású kortárs zeneszerzők és Fischer Iván robbantották ki, amivel rendkívül méltatlan helyzetbe hozták a becsületes, zeneszerző magyar polgárokat.

Pintér Sándor belügyminiszter közölte, a magyar rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szolgálatnak határozott értesülése van arról, hogy az országban több helyen, szervezett módon, külföldi támogatással illegális munkásmozgalmi dalokat szereznek. Ezeket a csoportokat mindenképpen fel fogják számolni, mivel a szerzeményeik jelentős állambiztonsági kockázatot rejtenek magukban. A kopasz csapat ellen azonban a rendőrök nem intézkedhetnek, mivel ők teljesen legálisan akartak zenét szerezni maguknak.

„Nem először alakul ki ilyen helyzet a Zeneakadémián, amióta felmentették a pozíciójából Kupper Andrást, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori kancellárját.” – válaszolta Orbán Viktor arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól a Zeneművészeti Egyetemen hétfőn napközben történt eseményekhez. Orbán szerint „ezek méltatlan helyzetek”, a konkrét eseményekről azonban nem beszélt. Szerinte ha a parlament a „tisztelet kultúrájának megteremtését” tekinti feladatának, nem szabad, hogy jóhiszemű, maguknak zenét szerezni akaró polgárokkal méltatlan helyzet történjen. Márpedig hétfőn pont ez történt.

A miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy mára már az EU is magyar kottából játszik. Minden országnak joga van olyan zenét szerezni magának, amit szeret. Magyarországra Brüsszel soha nem kényszerítheti rá a sramlit, vagy a multikulturális keleti, illetve tradicionális afrikai dallamokat. A magyarok nem kérnek sem a country-ból, sem a szufi zenéből.

A kigyúrt zeneszerzők később teljesen felháborodtak azon, hogy a sajtóban – minden alapot nélkülözve – komponálással vádolták meg őket, pedig, mint többször is elmondták, ők csak zeneszerzők.

A kialakult konfliktust végül Ókovács Szilveszter, bariton hangú operaénekes, zenekritikus, műsorvezető, a Magyar Állami Operaház főigazgatója oldotta meg. Gyorsan kiszolgálta a zeneszerző társaságot, majd meghívta őket pezsgőzni a tulajdonában lévő Operaház Sissi páholyába, ahol közösen elénekelték Ruggero Leoncavallo két felvonásos operájának, a Pagliaccinak (Bajazzók) legszebb áriáját, a Vesti la giubba-t (Kacagj, Bajazzó!).

hqdefault_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr798445426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2016.03.06. 05:53:12

@Toadwart66:

Gondolom nem csak nekem, de még sokaknak nem köll kotta, anélkül is tudjuk kiknek a nótáját kőne elhúzni s miként.
süti beállítások módosítása