Pillar és Parker a mezőn üldögéltek és a felhőket nézegették. A fiú megszólalt:
– Nézd csak, Pillar! Micsoda kék most az ég. Ebben persze nincs semmi meglepő vagy szokatlan, de ősszel különösen szép az ég színe. Békesség és nyugalom van. Ezt mindenképpen meg kell becsülnünk.
– Igazad van, Parker. Én azonban ilyenkor egy kicsit szomorú vagyok. Közeleg a tél és az olyan veszélyes, félelmetes. Ez mindig nyugtalanít – válaszolta Pillar.
– Van benne valami. Most azonban még ennek a pillanatnak a hevében vagyunk. Nézzük tehát és élvezzük amíg csak lehet. Ha Herbert nem ugrálna úgy, mint aki teljesen megkergült, majdnem tökéletes lenne a világ.
– Tényleg. Nekem is feltűnt már. Vajon miért szaladgál össze-vissza ilyen elszánt arccal? Nagyon különösen viselkedik – kérdezte a lány.
– Fogalmam sincs. Te is ismered Herbertet. Valamit ostobaságot mindig kitalál. Szólok is neki – felelte a fiú. Odakiáltott a másiknak – Herbert! Abbahagynád végre ezt az értelmetlen szaladgálást és a fújtatást. Roppantul idegesítő és elég hülyén is nézel ki. Mint mindig.
Herbert erre megállt és szemrehányóan Parkerre nézett.
– Nem érdekelsz, Parker. Amíg ti csak henyéltek, addig én a harcászatot gyakorolom. Készülök az eljövendő nagy küzdelemre. Valakinek ezt is meg kell tennie. Bennem ugyanis van felelősségérzet. Meg kell védenünk magunkat az ellenségeinktől. Rengetegen vannak.
Parker elnevette magát.
– Kikre gondolsz, Herbert vitéz? Azokra, akik esetleg megesznek? Ebben az esetben inkább a futást kéne gyakorolnod. A menekülésre, mint automatikus védekezési mechanizmusra esetleg nem gondoltál? – vetette oda Herbertnek. Eltűrte ugyan a másik állandó fontoskodását, de néha nagyon idegesítette a viselkedése. Most kiváltképpen.
– Te csak egy gyáva nyúl vagy, Parker! – ordította erre felháborodva Herbert.
– Ebben tökéletesen igazad van – felelte erre egykedvűen a másik. – Mi ezzel a bajod? Felhívnám azonban a szíves figyelmedet arra az apróságra, hogy te sem amerikai tengerészgyalogos vagy, csupán egy közönséges üregi nyúl. A gyávaság rendkívül hasznos tulajdonság a számunkra és hagyományosan jó futók vagyunk. De ha úgy gondolod, támadj meg mondjuk egy rókát. Esetleg meglepődik és megúszod. Ha nem, akkor meg legalább ő jóllakik veled. Embereket nem szeretnél szétmarcangolni?
– Gúnyolódj csak, nyugodtan. Úgysem tudsz kihozni a sodromból. Csak teszem a kötelességemet – válaszolta Herbert kissé nyugodtabban. – Nem ők a mi legnagyobb ellenségeink hanem azok, akik látszólag ártalmatlanok, de sötét összeesküvést szőnek ellenünk. Azokkal kell leszámolnunk, amíg még nincs túlságosan késő. A hozzád hasonló felelőtlen nyulak viselkedése miatt azonban nyugodtan szervezkedhetnek ellenünk. Tőled akár le is mészárolhatnának mindannyiunkat. Köztudott, hogy rettenetes dolgokra képesek és nincs bennük kímélet senki iránt. De te csak bámuld nyugodtan a felhőket. Ha majd Pillárt is lemészárolják, remélem továbbra is azokat fogod nézni.
Pillar nagyon megrémült Herbert szavai hallatán.
– Engem, Herbert? Úgy érted, engem is meg fognak ölni? Parker, ez ellen tényleg tenned kéne valamit. Ezt nem szabadna hagynod. – fordult Pillar kétségbeesetten Parkerhez.
– Ez tényleg félelmetes, Herbert. Mármint az agyad működése. Nincs valami nagy teljesítménye, de néha egészen meglepő és ijesztő dolgokra képes – válaszolta a nyúl. – Mond csak te eszelős rágcsáló! Kik azok a rettenetes összeesküvők, akik ki akarják irtani az üregi nyulakat?
– Ne tegyél úgy, mint aki nem tud semmiről, Parker. Te is jól ismered őket. Az egerekről van szó. A mezei egerek szervezett bűnbandáiról – közölte a félelmetes hírt Herbert.
– Persze, ezt elfelejtettem. Így már mindent értek. Szóval te tökéletesen hülye vagy. Mi bajod a mezei egerekkel? Megvertek talán valamikor? Megszállták az üregedet? – kérdezte Parker.
– Nem veszed komolyan a ránk leselkedő, fenyegető veszélyt, Parker. Az egerek igenis elképesztően félelmetes dolgokra képesek. Egy belőlük természetesen nem okoz gondot. De mi van abban az esetben, ha majd tömegesen támadnak ránk. Rettenetesen szapora népségről van szó. Elárasztják az egész mezőt.
– A szaporaság miatt mi sem nagyon panaszkodhatunk, nyuszika. Tudod, Herbert, mi nyulak vagyunk. Élvezzük az élet ilyesfajta örömeit. Szeretünk paráználkodni. Ezzel mi a bajod? – jegyezte meg gúnyosan Parker. – A mezőt amúgy mi is bármikor eláraszthatjuk. Néha meg is tesszük.
Herbert rettenetesen felháborodott.
– Ugyan már. Ne hasonlíts össze engem egy hitvány mezei egérrel. Nincs benned semmi tartás és büszkeség? Ezek apró lyukakban laknak és mindent felfalnak. Előbb vagy utóbb elfoglalnak mindent és mi éhen veszünk.
Pillar is megszólalt.
– Herbertnek tökéletesen igaza van – mondta félénken. – Én sem tartom magamat egérnek és nem akarok miattuk éhezni.
Parker meglepődve nézett rá.
– Ez egyszerűen nevetséges. Ne dőlj be Herbert hülyeségeinek – mondta. – Mi is üregekben lakunk és felfalunk mindenféle dolgot. Télen az egerek és mi is szoktunk éhezni. Ez így megy ez örök idők óta. Vajon miért nem haltunk eddig ki?
Herbert felmagasodott.
– Csak azért, barátom, mert el szerették volna terelni a gyanúnkat az alattomos tervükről. Arról, hogy kiirtják még az írmagunkat is. Ha nem lennének hozzám hasonló gondolkodású, bátor szívű nyulak, minden további nélkül lemészárolhatnának bennünket. Könnyedén, Parker. Rendkívül könnyedén. Én azonban ezt soha nem fogom hagyni. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megakadályozzam. Az életem árán is meg fogom védeni az üregi nyulakat. Egyáltalán nem érdekel, hogy tetszik-e ez a hozzád hasonló puhány alakoknak vagy sem. Ebben a kérdésben soha nem fogok megalkudni.
– Neked teljesen elment az eszed, Herbert! Közveszélyes vagy! – felelte Parker. Kezdte nagyon felidegesíteni Herbert mániákus viselkedése. – Háborút akarsz indítani a mezei egerek ellen? Normális vagy?
– Én igen – válaszolta büszkén a másik nyúl. – És neked, barátom, neked is döntened kell. Kinek az oldalán állsz? A miénken vagy az övékén? Figyelmeztetlek azonban, kíméletet soha ne várj tőlük. Természetesen tőlünk sem. A gyáva árulókat kiközösítjük magunk közül és könyörtelenül leszámolunk velük.
– A te oldaladon biztos nem állok, Herbert, mivel jól láthatóan teljesen megőrültél. Ki fog egyáltalán hinni neked? – kérdezte Parker. – Talán Pillar?
A lány erre összerezzent és halkan megszólalt.
– Nem is tudom, Parker. Ez olyan félelmetesen hangzik. Mi van, ha Herbertnek igaza van és az egerek tényleg az életünkre törnek. Én mindenesetre már most nagyon félek.
Tényleg rettenetesen megrémítették Herbert fenyegető szavai és elszánt tekintete. A harcias nyúl diadalmasan nézett Parkerre.
– Na látod, Parker. Pillar is felelősséget érez az üregi nyulak jövője iránt. Szükségünk is lesz mindenkire az egerek elleni küzdelemben. A széthúzás csak az ellenség malmára hajtja a vizet. Remélem velem tartasz Pillar. Ebben az esetben megígérhetem neked, hogy mellettem mindig biztonságban leszel. Én magam fogom vezetni a harcot. Nem fogsz csalódni bennem. Nos?
Pillar könyörgően nézett a meglepett Parkerre.
– Parker, gondold meg, kérlek. Együtt nagyobb biztonságban leszünk. Gyere velünk te is.
A barátja mérgesen felcsattant.
– Ez valami egészen elképesztő! Te hiszel ennek az eszelősnek? Csak hazudozik mint mindig. Ő fog harcolni? Nevetséges. Az egerek ellen valószínűleg igen, mivel ők nem veszélyesek. Valódi ellenség esetén is tényleg az élen vágtatna. Csak pont az ellenkező irányba. Ismered jól. Jóval gyávább egy átlagos nyúlnál és csak a szája nagy. De tudjátok mit? Csináljatok, amit csak akartok. Menjetek nyugodtan. Harcoljatok hősiesen az egerek ellen.
– Tudtam, Parker, hogy rád nem számíthatok. Gyáva vagy! – felelte Herbert fenyegetően. – Mindig is aljas árulónak tartottalak. Ezt azonban még keservesen meg fogod bánni. Gondoskodni fogok róla.
– Rettenetesen megrémültem tőled, Herbert parancsnok. Sok szerencsét a bátor küzdelemhez – válaszolta erre bosszúsan Parker.
Pillar szomorúan ránézett Parkerre, de nem mert megszólalni. A lány nem tartotta őt árulónak, de nem mert ellentmondani Herbertnek. Már nem csak a mezei egerek szervezett bandáitól, de tőle is nagyon félt. Elindultak és magára hagyták Parkert.
A magányos üregi nyúl ezután tovább nézegette a felhőket. Az ég ősszel tényleg különösen szép kék.
