Tényleg elárulta-e a hazát Orbán Viktor?

Eltekintve attól a körülménytől, hogy a miniszterelnök által birtokolt sajtóbirodalom állítása szerint minden idők legnagyobb magyar államférfiújáról van szó, tulajdonképpen ő az egyetlen olyan ember széles e hazában, akinek ilyesmire felhatalmazása van, és könnyedén végre is tudta hajtani az említett tevékenységet.

A Soros György által támogatott Krétakör alapítványnak például nem sok esélye volt az ilyesmire. Mihez tudtak kezdeni azzal, hogy 2016 júniusában, Berlinben bemutatták Erkel Ferenc „Bánk bán”-ját? Tegyük fel, hogy ez valamiféle hazaárulás volt a részükről. Minden igyekezetük ellenére, széles néprétegeket mégsem tudtak ezzel hosszú időre ellehetetleníteni.

A miniszterelnök esetében nem a naponta oly nagy kedvvel emlegetett hazaárulásról van szó, melyet a kormányoldal hívei és ellenfelei úgy ragasztgatnak kölcsönösen egymásra, mint Kelemen és Roboz hátára a „szamár” feliratot Karinthy Frigyes „Röhög az egész osztály” című írásában.

Igazi, történelmi léptékű hazaárulás esetében Magyarország, pontosabban a jelenleg és majdan itt élő emberek sorsát hosszú időre meghatározó cselekményről van szó. Olyanról, amivel el lehetett érni azt, hogy az ország eltávolodjon Európától, polgárai idejekorán elhalálozzanak, sokan legyenek szegények, éljenek létbizonytalanságban. Azt, hogy kiváltság legyen a tanulás, és az ország szert tegyen egy olyan, nagyjából leválthatatlan elitre, amely legfőképpen folyamatos gazdagodással, valamint ennek letagadásával foglalkozik.

Elősegítette-e mindezeket Orbán Viktor, mint Magyarország miniszterelnöke, vagy nem? Sikerült-e neki bemagyaráznia azt a hazugságot választóinak, hogy az azerbajdzsáni demokrácia sokkal fejlettebb, mint a nyugati?

Esetében olyan árulásról van szó, amiről a történelemkönyvekben is írni fognak valamikor egy fejezetet. Ha mindez sokáig el fog húzódni, akkor könyvek garmadája fog szólni az Orbán-korszakban elkövetett tettekről és annak dicstelen résztvevőiről.

Kiszolgálta-e Orbán Viktor Vlagyimir Putyin hatalmai ambícióit, és ha igen, vajon mi vezérelte ebben a tettében? Miért változott meg hirtelen Orbán határozottan oroszellenes retorikája azután, miután Putyin elnök 2009. november 10-én magához hívatta és elbeszélgetett vele?

Semmitmondó közhelyeken kívül Orbán azóta sem adott magyarázatot erre a látványos „Kehrtwendung!”-ra, miszerint „Hátra arc!”'-ra. Ezzel tág teret nyújtott a különböző teóriáknak, találgatásoknak. 

A legnépszerűbb ezek közül talán az, amellyel Simicska Lajos állt elő, miszerint Orbán lánglelkű forradalmárként – praktikus okokból – egyúttal besúgó is volt. Találkozójukon a miheztartás végett Putyin egyszerűen megmutatta neki az erről szóló hivatalos igazolásokat.

Ennyi évvel a rendszerváltás után a spicliskedésnek azonban már nincs sok jelentősége. Nagyon bizonytalan egy portéka. Még a megboldogult Csurka István saját magába vetett hitét sem rendítette meg ennek felemlegetése. Ha hirtelenjében előkerülnének, egy olyan gyakorlott politikus, mint Orbán Viktor, pár perc alatt a saját előnyére fordítaná ezeket az információkat, vagy egyszerűen letagadná az egészet.

Medgyessy Péter miniszterelnökként eléggé csetlett-botlott, bukdácsolt, most mégis olyan ügyesen mozog a bal és jobb oldal között, mint egy balett-táncos, öltönyben. Ma már senkit sem érdekel a D-209-es ügy.

Putyin és Orbán gyakorlatias politikus. Minek foglalkoznának pitiáner ügyekkel?

Orbán ezzel szemben többször is célzást tett arra, hogy a magyarokat amolyan félázsiai szerzeteknek tartja. Már, mint elsőosztályú miniszterelnök, előszeretettel utazgatott rokonlátogatás céljából Azerbajdzsánba, Kazahsztánba. Egyszerűen imádja azt a környéket.

Az ottani demokráciák arról szólnak, hogy van egy vezetőjük, aki feltűnően nagy támogatottsággal rendelkezik, és ezért azt csinál, amit csak akar. A szovjet utódállamok nagy része ilyen berendezkedésű.

Valószínű, hogy ez a számára rendkívül szimpatikus demokráciafelfogás régóta foglalkoztatta Orbán Viktort. Elképzelhető, hogy Putyin 2009-ben felajánlotta számára, hogy segít neki Magyarországot is szovjet utódállammá tenni. Cserébe mindössze némi megértést, támogatást kért Orbántól. Az orosz elnök talán azt is hozzátette búcsúzóul, hogy időnként majd kér valamit, amivel mindketten egyaránt jól fognak járni. Így már teljesen érthetővé válik Bayer Zsolt, Szijjártó Péter és más rendkívüli módon kedvezményezettek egyoldalú rajongása az orosz vidéki élet szépségei iránt.

Ez a magyarázat jóval életszerűbbnek tűnik, mint egy molyrágta, bizonytalan ügynökügy. Orbán ráadásul nagy befolyásra szeretne szert tenni az Európai Unióban. Úgy értve, ami még megmarad belőle.

A miniszterelnök menekültügyben rendkívül ügyesen működött együtt a Kremllel. A feltorlódott menekülteket orosz buszok szállították a déli határról Ausztriáig.

Az Európai Uniót ezzel sikerült annyira meglepniük, hogy az a mai napig nem tért magához. Nem voltak felkészülve Putyin propagandaháborújára és arra sem, hogy egyik tagállamuk miniszterelnöke elárulja őket.

Az orosz (szovjet) hadsereg rég kivonultak a térségből. Ma már egyetlen katonára sincs szükségük, hogy növeljék itteni befolyásukat. Sokkal előnyösebb számukra, ha itt állomásoztatják Orbán Viktort, mint magyar miniszterelnököt. Ő jóval kevesebbe kerül, mint egy megszálló hadsereg. Legalábbis Oroszországnak.

Az, hogy mindez Orbán Viktor számára mennyi előnnyel, boldogsággal jár, egyértelmű. Magyarország számára minden jel szerint azonban rendkívül előnytelen. 

Hogy ezt hazaárulásnak, hatalomvágynak, önzésnek, államférfiúi nagyságnak, nemzeti önállóságnak, illetve nemzeti öntudatnak nevezzük, teljesen mellékes.

Orbán esetében a szavaknak semmi jelentőségük sincs. Ő maga mondta, hogy csak a tetteivel kell foglalkozni.