Méghogy "Magyarország miniszterelnök-jelöltje"? Nagyobb szerénységet!
Szombat óta tudjuk, hogy “Gyurcsány kormányzása nem csak gyenge, hanem elvszerűtlen is volt”. Ez a megfogalmazás mindenképpen a relevancia erejével kellene, hogy hasson, elvégre nem a Fidesz, hanem a szocialista párt vezető testülete, a Választmány előtt hangzott el a sommás kijelentés és - senki sem tiltakozott ellene. Legalábbis nyilvánosan nem. Pedig a jelenlévők többsége, beleértve a zord vádlót, nem szimpla szemlélője és ezek szerint elszenvedője volt az “elvszerűtlenségeknek”, hanem bizony tevékeny részese és alakítója.
Vagyis úgy hamis ez az egész megvilágosodás, ahogy van. Egyszersmind méretes öngól. Akárcsak Botka László irányváltása. Noha azt követően, hogy tavaly az MSZP választmányi elnöki tisztségéért vívott harcban nem is akármilyen arányban alulmaradt Hillerrel szemben, hosszú ideig azzal a pikírt megjegyzéssel utasította el a miniszterelnök-jelölti esélyeire szóló utalásokat, hogy ha egyszer a saját pártjának nem kellett, hogyan lehetne jó az országnak, egy decemberi nap reggelére kelve olyannyira átértékelte saját álláspontját, hogy a 168 Óra hasábjain üzente meg még a szoci vezérkarnak is, hogy bizonyos feltételekkel - amelyek "amúgy" totális szakítást jelentenének az új pártelnök, Molnár Gyula nyertes téziseivel - vállalná a demokratikus ellenzék közös (?) miniszterelnök-jelöltségét.
Ritkaság, hogy valaki egyetlen éjszaka ennyire megvilágosodjék. És csak úgy magától. Anélkül, hogy előtte gondosan feltérképezné, kezdeményezése nem talál-e merev elutasításra saját pártja berkeiben. Arról nem is szólva, hogy rögvest a nagy nyilvánossággal osztja meg terveit, amelyek megtorpedózzák a háttérben eredményesen zajló és az alapmegállapodás aláírásához közeledő többpárti egyeztetéseket, mint ahogy belerondítanak az addig a szocik által is szorgalmazott előválasztási elképzelésekbe.
Ez bizony puccs volt a javából. Hatalomátvétel az MSZP-n belül, nem véletlen, hogy a vezérkar két hétig egyáltalán nem kommentálta a történteket, utána viszont úgy fordult szembe addigi irányvonalával, mintha az nem is létezett volna. Teljhatalmat adva a szegedi polgármesternek, ezzel gyakorlatilag saját bukásának. Sokra megyünk azzal, hogy az ilyenkor szokás szerint működésbe lépő suttogó hírügynökség "jelentése" arról számol be: a színfalak mögött egyre többen bírálják Botkát és szövetségi politikáját, ha közben elszáguld mellettünk az idő. Ami a szövetségi politika megfogalmazást illeti, arra amúgy is ideje lenne valami más kifejezést találniuk a szociknak, mert az, hogy a “jelölt” nagy-hirtelen Szent-Iványi Istvánnal íratja most meg az ugyebár december óta kész programja egyik-másik fejezetét és hogy maga mellé állít még egy-két, pozícióra ácsingózó más pártbelit, legfeljebb megelőlegezett kamarillapolitikának vagy idétlen és szánalmas paraván műveletnek nevezhető.
Nem sustorogni kellene, hanem belülről, mert csak úgy lehet, visszakényszeríteni a szocialista pártot arra az egyetlen útra, amely elvezethet az Orbán-rendszer leváltásához. Hogy a legnagyobb demokratikus ellenzéki párt érzékelje végre a változásokat: az erő pozíciójához már nincs meg a szükséges súlya, úgyhogy éppen ideje volna a valós helyzetéhez jobban illő nagyobb felelősséggel viszonyulnia a helyzethez. Elfogadva, hogy elkerülhetetlenek az erőviszonyokat figyelembe vevő, a partnereket mégis egyenrangúakként kezelő, minél szélesebb körű egyeztetések. A közösen képviselhető demokratikus minimumprogramról és - ha egy mód van rá - a közös listáról, de legalábbis az egyéni körzetekben a helyben legesélyesebb jelölt közös támogatásáról.
Az idő pénz; ha a kivagyiság- és féltékenység-vezérelte "haragszomrád" szellemében folytatódik ez a történet, ha a jelen és a jövő helyett folyton a múlttal foglalkozunk, az menthetetlenül nemzeti tragédiához, Orbán újabb alkotmányozó, kétharmados túlhatalmához vezet és óhatatlanul az MSZP teljes bukásához.
Tessék mondani, tényleg megér ennyit egy "megvilágosodás"?
