Azt a felelős magyar kormány a konzultációk, a közvélemény-kutatások és a kávézaccból történő jóslások segítségével már jó előre eldöntötte, hogy „a kerítés” márpedig kell nekünk. Az egész persze csak arra való, hogy eljátszhassák Quintus Pontius Pilatus kétségtelenül kényelmes szerepét. Azt a „felelős” szavacskát ezzel sikerült a „magyar kormány” szó elől elegánsan kipöckölni. Jézus Krisztus általunk lesz keresztre feszítetve. Ők megkérdezték a népet, hogy Jézust vagy Barrabást engedjék-e be? A nép erre azt a választ adta, hogy egyiket se.

Mint derék sans-culotte-ok, egy kis kormányzati segítséggel – noszogatni kellett minket egy kicsit, na – eldöntöttük, hogy nagyon utáljuk az idegenek mindenféle megjelenési formáját. Bajt hoznak ránk, tönkreteszik a virágzó hazánkat, felégetik a termést, elveszik a földjeinket, dögvészt, rontást hurcolnak be a nyomorúságos hátizsákjaikban. Inzultálnak minket jártunkban-keltünkben, meggyalázzák a nőket, sötétebb a bőrük, meg még olyan négeresek is ráadásul.

Kényelmes megoldás, mert mi meg azt mondhatjuk, hogy a kormány mondta azt, hogy mondjuk ezt. A felelősség valójában senkit sem terhel. Így már sok mindent megengedhetünk magunknak. Azt is mondhatjuk, hogy minket egyáltalán nem érintenek a „megélhetési bevándorlók” problémái. Az, hogy ki számít menekültnek, majd mi eldöntjük. Aki átjön a határon és nem hoz magával egy vérrel írt igazolást azoktól, akik meg akarták őt ölni, hogy ő valódi áldozat, az nem lehet igazi menekült. Kért volna szabályos megölési kivonatot, jött volna eleve holtan, vagy legalább csonkították volna meg. Akkor már elhisszük neki, de addig csak a nem is létező munkanélküli segélyünkre pályázik, mindenáron törvényt akar sérteni és az istennek sem akar csűrdöngölőst járni.

Abba azért bele kéne gondolnia a jámbor magyar polgárságnak, hogy a kerítés, anélkül, hogy nem lövünk le senkit a közelében, nem sokat ér. A szerb-magyar határ nem egy álmos kis magyar falucska kocsmája, ahol az emberek hétvégenként békésen agyonverhetik egymást, mindenféle káros következmények nélkül, csak úgy egymás szórakoztatása céljából. Nem mehetünk át a szerbekhez idegeneket egzecíroztatni, mert akkor abba ők is be fognak szállni és máris sikerülhet egy jó kis konfliktust kirobbantanunk. Amúgy se nagyon tetszik nekik, hogy a megkérdezésük nélkül elkezdtük eltorlaszolni az utat. A rácok pedig harcedzett egy népség, nem jó velük ujjat húzni. Kutya Szerbia, Tito a láncos kutya, csetnikek, partizánok. A németek se nagyon bírtak velük. Jobb a békesség, mint a megalázó vereség.

Ha idegent akarunk fogni magunknak, akkor meg kell várnunk, hogy átjöjjön a mi térfelünkre. A kerítéssel pont ezt szeretnénk megakadályozni. Ha azonban a bujdosók azt gondolják, hogy nekik Szerbia nem tetszik annyira és inkább Nyugat-Európába szeretnének menni, akkor valahogy át kell vágniuk Magyarországon. A túra legrövidebb szakasza az a kerítés, ami, ha Szíjjártó külügyminiszter nem módosít megint adatokat, mindössze csak 4 méter széles. Jóval rövidebb, mint az Ausztriáig vezető útszakasz. Aki idáig elvergődött, az nem hiszem, hogy egy vagy kettő drótkerítéstől nagyon megijedne.

A határzár csak akkor működik rendesen, ha azt, aki átjön menten le is lövik. Lehet, hogy a levegőbe lövöldözés egy ideig elrettenti az elszánt „bevándorlókat”, de egy idő után már nem. Ha aztán egyszerre sokan indulnak neki kerítést dönteni, akkor valószínűleg vérfürdőt kell rendezni ahhoz, hogy visszamenjenek. A kérdés, hogy ki fogja kiadni a tűzparancsot? Hende Csaba szervilizmusból felcsap háborús bűnösnek? Ő nem olyan mindenre elszánt, bátor harcos ám, mint amilyennek látszik.

Ráadásul ha tőlünk mennek vissza a szerbekhez, akkor már nekik is jogukban áll lelőni őket. Lehet, hogy nem így működik a dolog, de akkor meg a berlini falnál minek kellet annyi fegyveres határőr? A németek közül is sokan kockáztatták az életüket és nem fogadtak szót Erich Honecker szép szavainak. Akkor miért hallgatnának a menekültek Orbán Viktorra? A többségük azt se tudja, hogy ki az. Ez egy klasszikus „olvassak, vagy lőjek?” dilemma, csak pont fordítva. Itt nekünk kell azért lőni, hogy senki se olvasson.

Ha állig felfegyverzett haramiákról lenne szó, akkor minden további nélkül lehetne rambósdit játszani velük, de itt gyerekek, asszonyok és idősek is vannak szép számmal. Azokat kinek lenne lelke agyonlőni? Persze mindig akadtak olyanok, akik másokat, korra és nemre való tekintet nélkül, parancsra, vagy egy jó ügy érdekében, erkölcsi dilemmák nélkül lelőttek. A múltra visszatekintve ilyenek mindig is voltak. Nem csak Afrikában, a „vademberek” között, hanem a művelt Európában is.

Ha valakinek világnézeti okokból nem tetszik egy második világháborús példa, akkor olvassa el a Szent-Bertalan éjszakai mészárlás történetét. 1572. forró augusztusán, pár nap alatt, nagyjából tízezer hugenottát mészároltak le kegyetlenül, lakossági közreműködéssel és meglehetősen primitív módszerekkel. Azok ráadásul nem máshonnan odakeveredett „jöttmentek” voltak, csupán hívő protestánsok. Az emberi természet már csak ilyen.

Magyarország ekkora nemzetközi botrányt nem engedhet meg magának. Logikusan belegondolva ez a „kerítés” egy hatalmas blöff, ráadásul jó drága is. Arra alkalmas, hogy így, akik áttörnek rajta egyből bűnözőkké válhassanak a segítségével. Elmondhatjuk, hogy határozott és keménykezű kormányunk van, amelyik képtelen bármilyen kompromisszumos megoldásra. Ez most tényleg annyira jó? Egy folyam közepére minek gátat emelni? A víz úgyis kikerüli azt. Presztizsberuházásnak tényleg jó, másra nem nagyon.

A menekültek kétségtelenül nagy gondot fognak okozni és a számuk növekedni fog. Aleppóban egyre hevesebb harcok dúlnak. A lázadó csapatok terrorizálják és megölik a lakosságot. A kormánycsapatok válaszul lakónegyedeket és menekülttáborokat bombáznak. Aki életben akar maradni, az menekülni kényszerül. Valójában ez a legnagyobb bűnük.

Európának és Magyarországnak nagyon komolyan fel kell készülnie erre az egyre növekvő menekültáradatra. A menekültprobléma ide-oda tologatása, egymásra hárítgatása és az egyéni partizánakciók nem sok jóval kecsegtetnek. Pillanatok alatt a tűzvonalban találhatjuk magunkat. A NATO nélkül moccanni se tudnánk, nincs hozzá még megfelelő haditechnikánk sem. Tud-e egyáltalán Hende miniszter úr kellő gyorsasággal futni?

Lehet, hogy nagyon szélsőséges a véleményem, de az áldozatok számából és a fegyveres konfliktusok nagy területre való kiterjedéséből és hevességéből arra is lehet következtetni, hogy már javában folyik a harmadik világháború. Lehet, hogy nem akarjuk észrevenni? Ha azaonban így van, akkor mit ér akkor a mi kis 175 kilométeres piszlicsáré drótkerítésünk? Ijesztően keveset. Tetszik, nem tetszik, szükségünk van Európára és részt kell vállalnunk az integrációból. A hazafias szólamok csak ostoba bohóctréfák, szánalmas ripacskodások.

Európának határozottan, emberségesen és egységesen kell fellépnie. Ha rövid időn belül nem sikerül kidolgozni egy megfelelő integrációs stratégiát, akkor katonailag kell fellépni. Ebben az esetben már konkrétan mi is részesei leszünk a világháborúnak, annak minden kellemetlen következményével együtt. Szíriában nincs is olyan fél, akit támogatni lehetne. Csak rendkívül „rossz fiúk” vannak. A NATO is csak a civileket tudná bombázni, mivel nem hiszem hogy szárazföldi haderőket be mernének vetni. A mostani háborúk – és erre sajnos rengeteg szomorú példa van – ráadásul kegyetlen utcai harcokat jelentenek.

Ha nem tudunk tisztességesen gondoskodni a menekültekről, akkor előbb, vagy utóbb könyöröghetünk megint a jenkiknek, hogy tegyenek rendet Európában. Másodszorra ez már elég nehezen ment, harmadszorra nem biztos, hogy sikerül őket rábeszélni.

Joseph Heller – A 22-es csapdája (részlet)

Fordította: Papp Zoltán

„Yossarian kijózanodva pillantott rá, és másfelől próbált közelíteni.

– Orr őrült?

– De még mennyire az – mondta Daneeka Doki.

– Leszerelheted?

– De még mennyire le. De neki először kérnie kell, hogy szereljem le. Ez is benne van a szabályban.

– Akkor miért nem kéri, hogy szereld le?

– Azért, mert őrült – mondta Daneeka Doki. – őrültnek kell lennie, ha még mindig felszáll bevetésre, amikor annyiszor csak egy hajszálon múlt, hogy ott nem maradt. De mennyire leszerelhetem Orrt. Csak neki először kérnie kell, hogy szereljem le.

– Csak ennyit kell tennie azért, hogy leszereljék?

– Csak ennyit. Kérje tőlem.

– És akkor leszereled? – kérdezte Yossarian.

– Dehogy. Akkor már nem szerelhetem le.

– Úgy érted, hogy valami csapda rejlik itt?

– De még milyen csapda – felelte Daneeka Doki. – A 22-es csapdája. Bárki, aki ki akarja magát vonni a harcállományból, az valójában nem őrült. Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valóságos veszélyben saját biztonságára gondol, az a döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor már nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.

Yossariant mélységesen megrendítette a 22-es zárótételének abszolút egyszerűsége, és tisztelettel füttyentett.

– Ez ám a csapda, ez a 22-es – jegyezte meg.

– A legtökéletesebb, ami valaha is létezett – hagyta helyben Daneeka Doki.”