Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

51 %, avagy a róka és a szőlő

2015. december 10. - Toadwart66

zpage006.gif

A Medián 2015. novemberi felmérése alapján a Fidesznek és Orbán Viktornak nincs semmi oka a búslakodásra. A teljes népesség 34, a "biztos" szavazók 44, a választani tudók 52, a választani tudó "biztos szavazók"  51 százaléka szavazna a nagyobbik kormánypártra. A kisebbik kormánypárt kicsit lemaradt (0 %) ettől a szép teljesítménytől, így autonómia törekvésekkel a jövőben sem kell foglalkoznia. Meg kell elégedniük a boltok vasárnapi bezáratásával, Harrach Péter szociológiai tanulmányaival, a szegények eltüntetésével és Semjén Zsolt földöntúli mosolyával.

A  szoros versenyben futottak még és dicséretes eredményeket értek el: a Jobbik (21 %), az MSZP (11 %), a DK (9 %), az LMP (4 %), Együtt (2 %), Munkáspárt (1 %), Liberálisok (1 %). Természetesen nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, amihez illik gratulálni a lelkes versenyzőknek. A maga módján mindenki szép eredményt könyvelhet el magának. Amit tudtak, azt megtették a siker érdekében. Tulajdonképpen innen lenne szép a váratlan győzelem. 

Az eredmények láttán hazánkban a liberalizmus mételyétől rettegni egy kicsit túlzásnak tűnik, de az adatok még változhatnak és okozhatnak sokkoló meglepetéseket. Az ördög nem alszik, hanem a részletekben lakozik, ami azt mutatja, hogy Magyarországon minden második ember a kormánypártot támogatja. Ebben az esetben tehát maga az ördög sem változtat sokat az eredményeken, pontosabban egy fikarcnyit sem.

Ilyenkor illene azzal folytatni, hogy, igen, de, a Fidesznek nem sikerült 61 %-ot szereznie és a Munkáspárt keményen jön felfelé, lassan már beéri az Együttet. Az utóbbi két párt között így szoros verseny alakulhat ki a Parlamenten kívül. Az MSZP és a DK simán bejutnának az Országgyűlésbe, és ha szépen összefognának, 20 %-al már megpróbálhatnák keményen sarokba szorítani a Fideszt. Minden 100 %-os törvényt pillanatok alatt és kíméletlenül lesöpörhetnének az asztalról.

A szőlőskert, ami a Fidesz birtokában van, rendkívül csábító és mézédes fürtök találhatóak benne. A mustfok az 1 kg mustban levő cukortartalmat jelenti dkg-ban kifejezve. Egyszerű asztali fehérborok elkészítéséhez legalább 15–17 fok közötti érték szükséges. A minőségi bor eléréséhez 17–19-es mustfok kívánatos. Különleges minőségű bor minimálisan 19 fokos mustból készíthető. A vörösbor megfelelő kialakításához asztali borok esetében minimum 15 fokos must szükségeltetik, minőségi borok készítésére pedig legalább 17–19 fokos.

Az MSZP-ből már csak cukor (DK) hozzáadásával lehetne bort készíteni. A bortörvény 19,5 mustfokig engedélyez javítást, mégpedig mustban oldott kristálycukor (DK) alkalmazásával. Az MSZP és a DK közötti "béka-egér" harcnak racionális oka, értelme tehát nincs. A választóik megnyugtatása érdekében valamiféle kompromisszumot össze kellene hozniuk. Ha tovább folytatódik a látványos civakodás, akkor ezzel jelentősen megváltoztathatják a támogatottságukat.

A pártok közötti kegyetlen csatározás nagyon látványos és egyes esetekben rendkívül szórakoztató is, de eltereli a figyelmet a lényegről, magáról a képviseleti demokráciáról. A választókban kialakulhat az a képzet, hogy az ő szerepük a szavazatok leadásánál be is fejeződik. A kiválasztottak ezután nagy erővel nekilátnak képviselni a maguk és pártjaik érdekeit. Természetesen ez is nagyon fontos, de a választókról sem szabadna a nagy igyekezetben megfeledkezni, mivel azoknak is meg kell élniük valamiből, ha másért nem azért, hogy legalább adózni tudjanak.

A kormánypárt arra hivatkozik, hogy ők a magyar embereket képviselik. Ez nagyon dicséretes dolog a részükről, végtére is nem a németalföldi nyulak vagy az Pó-síksági macskák választották meg őket. A Fidesz azonban nem egy túlságosan megosztott párt. Nincsenek benne platformok, amik valamit, vagy valakiket különösen fontosnak tartanának. A magyar homoszexuálisokat, illetve a magyar szingliket sem a Fidesz sem a KDNP nem képviseli, pedig ők is magyar emberek.

Azt tudjuk, hogy a választók hogyan viszonyulnak a pártokhoz, azzal viszont nem nagyon vagyunk tisztában, hogy a pártok a választók közül kiket preferálnak. Ezzel nem nagyon foglalkozik senki, pedig a választók abszolút többséggel rendelkeznek. Van egy csomó állampolgár, akik jelenleg képviselet nélkül vannak. Nagy részüket valószínűleg ez a tény nem is nagyon érdekli. Fogalmuk sincs arról, hogy mire való egy képviselő azon kívül, hogy időnként ünnepélyesen átad valamit. Azoknak a pártoknak, amelyek úgy érzik, hogy a jelenlegi eredményeik nem olyan nagyon jók, és többre vágynak, őket kéne megszólítaniuk. Az, hogy ez miként lehetséges az az ő dolguk, találják ki.

Választék van bőségesen. Jelenleg érdemben nem képviseli senki a cigányságot, a szegényeket, a munkavállalókat, a nyugati országokban dolgozó vagy tanuló magyar állampolgárokat, a mérsékelt keresztény-konzervatív gondolkodásúakat, a munkanélkülieket, a közmunkásokat, a nőket, a nem hagyományos családokat, a környezetvédőket. Természetesen ez egy szubjektív lista, vannak benne átfedések és nem is teljes. Az anarchoszindikalistákat és a trockistákat kihagytam a felsorolásból, mivel úgy sejtem, ők nincsenek olyan sokan és nincs érdemi befolyásuk a dolgok alakulására.

A pártpreferenciákból arra lehetne következtetni, hogy az ország jelenleg nagyon jó állapotban van. Nagyon sok választópolgár ezt így is látja, különben a Fidesz támogatottsága nem lenne ilyen elképesztően magas. Ez magyarázható azzal, hogy a kormánypártok ügyesen elterelik a figyelmet a problémákról, de azzal is, hogy azok, akik ellenzékben vannak, nem képesek hatékonyan foglalkozni a szegénységgel, valamint az egészségügy, az oktatásügy, a cigányság helyzetével. Lehet, hogy próbálkoznak, de ez a támogatottságukban nem jelenik meg, ami azt jelenti, hogy nem jól csinálják. Hogy miként lehetne ezen változtatni? Fogalmam sincs. Kerítsenek hozzá néhány szakértőt. Valamerre csak kószálhat belőlük még néhány gazdátlan példány. 

letoltes.jpg

La Fontaine: A róka és a szőlő

Róka koma a szőlőhegyre tartott.
A farkas megkérdezte: „Mit akarsz ott?”
Felelt a róka: „A tyúkpecsenye
Után jólesnék egy kis csemege.”
És ment. A szőlőben a lugasok
Léceiről dúsan lógott a sok
Finom fürt. Rókánk lábujjhegyre állva
Ágaskodott utánunk, de hiába:
nem érte el, s búsan elkullogott.

Az első, akivel találkozott,
a farkas volt; így hunyorgott feléje:
„Nos, ízlett?”
– „Mi?” – „A csemege!”
– „Miféle csemege?”
– „ Hát a szőlő!”
– „Ja vagy úgy?
Nem kellett. Utálom a savanyút.”

Rónay György feldolgozása

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr118153468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Komolytalanok az MSZP haláltusáját vizionálók 2015.12.10. 19:29:17

Vannak olyan "ballibek" pontosabban inkább libek, akik az MSZP halálát nagyon várják, mert  az MSZP csak foglalja a helyet és ők mennyivel jobban le tudnák váltani a Fideszt.   Öreg harcos, jár a keksz! Nos, ez egy indirekt beismerő vallomás. Ami ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.10. 10:59:22

Ez van, a ballibák mennek a történelem szemétdombjára. Pedig kellene egy igazi ellenzék, nem egészséges, ha minden hatalom egyetlen pártté.

bircaman szarkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.10. 17:48:55

@bircaman szerkesztő maxval: Még annyit tennék hozzá, hogy az én bölcs háttérelemző kommentjeim nélkül ez nem lenne annyira evidens (mert én nagyon jól ismerem a történelem szemétdombját).

kvadrillio 2015.12.10. 20:13:28

Össznépi bizalmatlansági indítvány az Orbán kormány ellen

Magyarországon egy eszement diktátor és hűbéresei - a választók bizalmával maximálisan visszaélve - egyszemélyi diktatúrát épít!

Minden felhatalmazás nélkül kényére, kedvére változtatja Alkotmányunkat a saját érdekei szerint! Közben a kontrollokat, fékeket oly módon formálgatja a saját önző hatalmi érdekei szerint, hogy minden Demokratikus normát, nemzetközi szerződést, SŐT! az Alkotmányra tett saját esküjét is megszegi! A demokratikus jogállam és a Köztársaság teljes felszámolását végzi egy őrült elme kiszolgálásának érdekében!

Ezért - mivel a parlamentben ülők bizalmatlansági indítványozó lehetőségét megakadályozták - Magyarország demokratikus jogállammá valamint a Köztársaság visszaállítására csak egy mindent elsöprő közös akarat képes! Az orbán kormány bebizonyította teljes szociális érzéketlenségét, embertelenségét és minden demokratikus norma semmibe vevését!

Megszüntette a társadalmi párbeszéd minden formáját, helyette egy ellenőrizhetetlen - egyoldalú - levelezésbe kezdett, a mi pénzünkből!

Alkotmánysértő passzusait emeli be az "Alaptörvény" nevű pártérdekeit szolgáló tákolmányába. Minden hazai és nemzetközi tíltakozást az ország elleni támadásként próbál beállítani, amely szót emel egy őrült diktatúra építési próbálkozása ellen! Ellenzékét kriminalizálni próbálja, az ország lakóságát egzisztenciális és minden egyéb módon zsarolja!

Gazdasági ámokfutása - mely az Uniós pénzek megszerzésén kívül, (hiánycél 3% alá csökkentése) emberek millióit sodorja kilátástalan embertelen körülmények közé, miközben ezeket a pénzeket már el is ígérte hűbéreseinek, így az ország ennek nem sok hasznát fogja látni!

Országunkban a düh és a félelem az uralkodó érzés, ezért csak a demokratikus nagyvilág összefogásával tudjuk országunkat ismét a SZABAD népek közé emelni!

Mi olyan országban szeretnénk élni, ahol egyenlő jogokkal, egyenlő esélyekkel rendelkezik minden ember! Ahol nem kell félelemben élni! Ahol nem kell lesütnie az embernek a szemét, mert nem tud enni adni a gyermekének! Ahol a nyugdíjasok a társadalom megbecsült - és nem a megvetett - tagjai! Ahol a rokkantakat - vakot, féllábút, félkezüt - is megilleti a nyugdíjellátás! Ahol a megszerzett jogokat tiszteletben tartják és nem megszüntetik! Ahol a nép által választott pártnak elszámolási kötelezettsége van a választók felé! Ahol az életünket végzetesen meghatározó döntésekről nem egy ember és gerinctelen szolgái, hanem maga a nép dönt! Ahol a választási felhatalmazásával a mindenkori hatalom él és nem visszaél! Ahol a visszaélő hatalom demokratikus úton azonnal elzavarható! Ahol a visszaélő hatalom a jogokat bővíti és nem korlátozza! Ahol a Szakszervezet szakszervezetként működik és nem a kormány kiszolgálójaként! Ahol bőrszine, vallása miatt senkit semmiféle hátrány nem érhet, vagy ha mégis - akkor a törvény teljes szigorát alkalmazzák az elkövetők ellen! Ahol a emberek egészsége fontossabb, mint a focistadionok! Ahol egy fasiszta alakulatnak esélye sem lehet a parlamentbe kerülésre, mert a jog már a megalakulását is korlátozza! Ahol a rendvédelem alakulatai - és nem egyenruhákba bújtatott pártkatonák - szolgálják a rendet a törvények teljes tiszteletben tartása mellett!

Ezért a Fidesz-KDNP kormányt "alaptörvénye" visszavonására, a jogállami normák és a Köztársaság visszaállítására és azonnali lemondásra szólítjuk fel! Felszólítjuk őket egyben, hogy az utolsó fillérig számoljanak el az adófizetők pénzével!

Követeljük, hogy a közpénzeket, a közszolgálatot a köz szolgálatára használják és ne egy párt érdekeinek a kiszolgálására!

Követeljük Orbán és RT-je azonnali távozását a hatalomból, mielőtt végleg romba döntenék az országot! Tehát: MOST!!!

A gondolkodó magyar nép
EGYETÉRTEK !!!!! :o)
süti beállítások módosítása