Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinándot és feleségét

2016. január 27. - Toadwart66

dc-1914-27-d-sarajevo-cropped.jpg

Számítógépes grafika a szarajevói merényletről. A drámai képen jól látható, hogy a nagy kavarodásban valakinek a fejéről még a fez is leesett

Szinte az egész világot megrázta az a tragikus hír, hogy bosnyák-szerb nacionalisták Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinánd főherceget és feleséget, Chotek Zsófia hercegnőt. A merénylet tegnap délelőtt, valamikor 10 és 11 óra körül történt. A boszniai hatóságok a nyomozás érdekében csak néhány információt közöltek a sajtó képviselőivel. Elmondták, hogy az „Ifjú Bosznia” (Mlada Bosna) bosnyák-szerb nacionalista terrorszervezet tagjai már az 1910-es évek óta szervezték a merényletet, a gondos tervezésre tehát mindenképpen elegendő idejük volt. Az Európában azóta végbement változásokat az alapos előkészítés során azonban nem vették figyelembe. A mindenre elszánt merénylők makacsul kitartottak az eredeti elképzeléseik mellett. A Mlada Bosna feltehetően kapcsolatban áll a „Fekete Kéz” (Cserna Ruka) nevű titkos szerb katonai szervezettel.

A halálos lövéseket egy Gavrilo Princip nevű szerb diák adta le. Princip, a Mlada Bosna szervezet tagjaként került a boszniai és szerb titkosszolgálatok látókörébe. Érthetetlen és rendkívül furcsa tehát, hogy ennek ellenére az illető mégis mit kereshetett egy 1910-es, Browning FN pisztollyal felfegyverkezve az ünneplő tömegben. A tragédia azért is ért mindenkit teljesen váratlanul, mivel az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-ban megszűnt, amiről a merénylők is időben értesültek. Mint azt már említettük, eltökéltségüket ez a tény egyáltalán nem befolyásolta.

A biztonsági szolgálat több hibát is elkövetett. 10 óra tájban egy Nedeljko Čabrinović nevű nyomdász már megpróbálta megölni az osztrák főherceget. A merénylet ekkor nem sikerült. A biztonság kedvéért a tervezett útvonalat természetesen azonnal megváltoztatták. A menet ennek ellenére az eredeti útvonalon haladt tovább. Amikor a tévedés kiderült a trónörökös kocsija lelassított. Ezt használta ki Gavrilo Princip, amikor leadta a halálos lövéseket.

A horvát etnikumhoz tartozó Vjekoslav Bevanda, Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke haladéktalanul kinyilvánította a részvétét, de kijelentette, országa semmiképpen sem tehető felelőssé Ferenc Ferdinánd és feleségének tragikus haláláért. Keserűen megjegyezte, a szarajevói kormánynak nagyon csekély befolyása van. Ez azzal magyarázható, hogy az igazi hatalom a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosnyák-Horvát Föderáció kormányának kezében van. A két entitás kormánya mindent elkövet azért, hogy keresztbe tegyen a másiknak. Bevenda szerint ezzel a merénylettel a szerbek valószínűleg csak a horvátokat akarták egy kicsit felbosszantani. Ilyen körülmények között Bosznia-Hercegovina képtelen a külföldi állampolgárok, különösen az osztrák főhercegek biztonságát garantálni.

Egészen biztos, hogy a merényletnek komoly nemzetközi következményei lesznek. A trónörökös halála jelentősen kihat majd Szerbia 2014. január 21-én megkezdett európai uniós csatlakozási tárgyalásaira is. A szerb miniszterelnök, Aleksandar Vučić szintén részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak és megígérte, a szerb hatóságok is mindent megtesznek az aljas merénylet részleteinek feltárása érdekében. Bevanda vádjait alaptalannak tartotta és visszautasította. Szerinte a Mlada Bosna a bosnyákok révén szoros kapcsolatban áll az Iszlám Állammal. Elismerte, hogy Gavrilo Princip tényleg szerb származású, de tudomásuk van arról, hogy Princip 2015-ben gimnazistaként többször is Szíriában járt.

Vučić kijelentette, reméli, a felelőtlen, nacionalista merénylők nem fogják elérni a céljukat és nem tudják megakadályozni Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz. A szerb kormány ebben a kérdésben teljes mértékben eltökélt és hajthatatlan.

A párizsi merényletek után, a szarajevói gyilkosság ráirányította a figyelmet arra, hogy a migrációs válság hatására – legfőképpen a kelet-európai, illetve balkáni térségben – felerősödő szélsőséges nacionalizmus is komolyan veszélyezteti az európai polgárok életét és a kontinens egységét. A véres szarajevói merénylet nagy valószínűséggel a schengeni egyezmény megszűnését vagy legalábbis felfüggesztését eredményezi.

Nyugat-Európában, különösen Németországban és Ausztriában jelentős létszámú szerb, valamint bosnyák közösségek élnek. Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár közös közleményt adtak ki, melyben óvtak az általánosítástól. „Néhány felelőtlen, magát forradalmárnak nevező, zavaros fejű személy miatt nem lehet egész közösségeket felelőssé tenni.” A merénylet hírére azonban több városban is atrocitás ért szerb, illetve bosnyák származású állampolgárokat.

A magyarországi Szerb Országos Önkormányzat tragikusnak tartja az erőszakos cselekményt, aminek szerintük valójában semmi értelme sincs. Egy békés osztrák házaspár megölésével a nacionalisták semmit sem értek el, ellenben nagyon megnehezítették a külföldön élő szerb emberek életét. A Magyarországon élő szerbeket azóta több esetben is „vad rácokként” emlegették és számos településen megjelentek a „Megállj kutya Szerbia!” feliratok.

Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Szerbia európai integrációja ellentétes Oroszország érdekeivel. Nem zárható tehát egyértelműen ki az orosz FSzB (Szövetségi Biztonsági Szolgálatot) szerepe az elkövetett merényletben. Vlagyimir Putyin nevetségesnek nevezte ezt a feltételezést. Kijelentette, Oroszországnak semmi köze sincs Ferenc Ferdinánd meggyilkolásához. Az orosz elnök szerint ezzel a vádaskodásával az Egyesült Államok csak arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az előző évtizedben jelentős mértékben támogatta az észak-kaukázusi terrorizmust.

Az osztrák trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet a biztonságpolitikai szakértők szerint komolyan megkérdőjelezi azt, hogy az 1995. november 21-én, Daytonban megkötött békeszerződés megfelelő stabilitást hozott a térségben. A Richard Holbrooke erőfeszítésével megkötött szerződésben foglaltakkal sem a horvát, sem a bosnyák, sem a szerb fél nem volt elégedett, de akkor ez a megoldás tűnt a legmegfelelőbbnek. A véres boszniai háború után kötött békeszerződés arra azonban nem volt alkalmas, hogy az etnikai konfliktusokat is megoldja. Ezért egy ártatlan osztrák főherceg most az életével fizetett.

Princip elfogása után kijelentette, hogy szívből gyűlöli az Osztrák-Magyar Monarchiát és teljesen igazságtalannak tartja a daytoni békeszerződést. Ő egy független boszniai Szerb Köztársaságért harcol. A függetlenség kérdése természetesen magát a Mlada Bosna-t is erősen megosztotta, ami éles vitákhoz és több ember erőszakos halálához vezetett a szervezeten belül. A bosnyákok és szerbek közti bizalom azóta sem állt helyre. Princip szerint a Ferenc Ferdinánd főherceg elleni merénylettel kapcsolatosan a bosnyák-szerb terrorszervezeten belül azonban soha nem merült fel ellentét.

Josip Broz Tito miniszterelnöksége alatt úgy tűnt, Jugoszláviában a nacionalizmust sikerült háttérbe szorítani. Jugoszlávia szétesése után, az 1991-től 2001-ig tartó délszláv háború azonban a végletekig kiélezte az etnikai konfliktusokat. Az osztrák trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet arra utal, hogy a térség még napjainkban is rendkívül instabil.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Ferenc Ferdinánd meggyilkolása egyszer már okot szolgáltatott egy világháború kitöréséhez. Ezt mindenképpen el kell kerülni. A mostani merénylet okainak tisztázása tehát rendkívüli óvatosságot és hatalmas diplomáciai erőfeszítést igényel mind az érintett felek, mind a nagyhatalmak részéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr718320512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Garabonciás 2016.01.29. 07:45:12

Aztakurvamindenit, mennyire rá kell ehhez érni...

Toadwart66 2016.01.29. 08:11:37

@A Garabonciás: Dehogy, pillanatok alatt megvan. Hülyeségeket könnyű írni. Ez csak játék, kikapcsolódás.
süti beállítások módosítása