Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Nemzeti konzultáció veszélyhelyzet esetére

2016. február 07. - Toadwart66

home-office-paper-shredder.png

"Rogán Antal azt is mondta, ha az ellenzék nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, akkor a kormány az emberekhez fordul."

Mások erre meg azt mondták, hogy ebből bizony még előrehozott választások is lehetnek. Már csak a miniszterelnök urat kéne meggyőzni arról, mostanában kellene az ilyesmit lebonyolítani, mivel a csillagok állása is nagyon kedvezővé vált hozzá. 2002 óta azonban Orbán Viktornak jogos fenntartásai vannak a közvélemény-kutatási adatokkal kapcsolatosan. Egyszer már rútul cserbenhagyták szegény fejét. Szerinte nem azt kell nézni, hogy a szavazópolgárok mit mondanak, hanem azt, kire szavaznak. Ebben van is némi igazság. Nemzeti konzultációra most valószínűleg nem nagyon számíthatunk, mivel a kétharmados többségre ez nincs hatással. Időhúzásra és a téma melegen tartására természetesen kiválóan alkalmas a tartalmas levelezgetés a honpolgárokkal.

Egy ügyes kis kérdőívet bármikor el lehet készíteni. Csak úgy, merő kíváncsiságból.

Nemzeti konzultáció a "Terrorveszélyhelyzetről"

1. Egyesek szerint a terrorveszélyhelyzet nagyon jól kitalált kifejezés. Önnek is tetszik?

A) Igen, mivel pont 6 szótagból áll és így nem kell hozzá kötőjel.

B) Nem lehetne valamiért külön írni?

C) A nyugalmi állapotot jobban kedvelem. Kár, hogy azt külön kell írni.

2. Egyesek azt állítják, nagyon szívesen konzultálnának Rogán Antallal. Ön is?

A) Természetesen. Nagyon kedvelem őt.

B) Természetesen. Nagyon utálom őt és úgy látom, sokkal gyengébb nálam.

C) Igen. Már régóta rengeteg pénzzel tartozik nekem és mindig letagadtatja magát.

3. Egyesek nagyon tartanak a terrorveszélyhelyzettől. Ön mit csinálna egy terrorvészhelyzet során?

A) Merev részegre innám magamat.

B) Valószínűleg az áldozatok között szerepelnék.

C) Csak békésen sikoltoznék.

4. Egyesek azt állítják, hogy fogalmuk sincs róla, ki is azok az egyesek. Ön tudja ki lehetnek azok?

A) Igen. Mi.

B) Azok, akik összeállítják a nemzeti konzultációkat.

C) Azt hiszem ebben az esetben talán a liberálisok. Vagy nem?

5. Vannak, akik szerint ez az alkotmány-módosítás (Vagy alaptörvényé. Ezt Magyarországon senki sem tudja teljes biztonsággal megítélni.) csak azért szükséges, hogy Orbán Viktor az alkalmazásával teljhatalomhoz juthasson, ha egyszer szorult helyzetbe kerül. Ön mit gondol erről?

A) Nem kerül. Nem olyan családból származik ő.

B) Minek? Már most is azt csinál amit csak akar.

C) Szerintem teljesen mindegy, hogy én mit gondolok. Kérdezzék meg talán erről Orbán Viktort.

6. Egyesek szerint az ellenzék a migránsokat támogatja és ezzel veszélyezteti a magyar embereket. Ön mit mondana ezzel kapcsolatosan?

A) A számból vették ki a szót.

B) Tulajdonképpen milyen ellenzékről van szó?

C) Azt, hogy engem jelenleg a koleszterinszintem sokkal jobban veszélyeztet.

7. Egyesek úgy gondolják, hogy megint nőtt az illegálisan Magyarországon átutazó migránsok száma. Ön hallotta ezt?

A) Igen. Jelentősen. Februárban volt olyan nap, hogy majdnem 70-en voltak.

B) Nem is tudtam, hogy utazni is szoktak.

C) Tényleg? Ejha!

8. Egyesek szerint a pedagógus tüntetések mögött az Iszlám Állam áll. Ezt hajlandó lenne Ön elhinni nekünk, ha szépen megkérnénk rá?

A) Ha Soros György nevét is megemlítenék, akkor nagyon szívesen.

B) Én úgy láttam, a tüntetések mögött általában rendőrök állnak.

C) Ingyen nem.

9. Egyesek szerint a terrorveszélyhelyzet parlamenti szavazásával a kormánypárt jól csőbe húzta az ellenzéket. Így egyesek kedvükre érvelhetnek azzal, hogy mások nem törődnek a magyar emberek biztonságával. Mit gondol erről?

A) Hehehe.

B) Így van. Bár nem értem minek bonyolították meg ennyire a dolgot. Az alaptörvénybe csak bele kellett volna írni, hogy a Fidesz-KDNP-én kívül senki sem törődik a magyar emberek biztonságával.

C) És még azt is bele kellene írni, hogy mindenki öltözködjön rétegesen.

10. Egyesek szerint nem világos, hogy mi számít terrorveszélyhelyzetnek. Ezek a szemetek azzal érvelnek, hogy nem derül ki pontosan az, hogy ki döntené el, mikor is van terrorveszélyhelyzet. Ön szerint ki döntené ezt el?

A) Az emberek. Miután szóltak nekik, hogy most az van.

B) Valószínűleg a terroristák.

C) Nem tök mindegy? Majd a CÖF-CÖKA.

11. Egyesek szerint a kormány valószínűleg visszaélne a terrorveszélyhelyzettel. Ön is így gondolja?

A) Még jó hogy... Hiszen azért van, nem? Össze lehetne szedni az összes hazaáruló ballibsit. Aztán statárium.

B) Igen, de majd azt mondják, hogy nem.

C) Igen. Gondolom szokás szerint adózni majd ez után is kell valamennyit.

12. Egyesek szerint egy szabályos népszavazás a kérdésről nagyjából 4 milliárd forintba kerülne. Szeretné, hogy meglepjük Önt egy ilyennel?

A) Hűha. Az nagyon jó lenne.

B) Ne fáradjanak vele. Oldják meg valahogy másképpen.

C) Ez igen. 4 mázsa 10.000 forintos. Muszáj ezt?

13. Egyesek szerint az alaptörvényről nem lehet népszavazást tartani. Most mit csináljunk?

A) Csak mondják meg, hogy mire szavazzak. Igen vagy nem? Ennyi nekem bőven elég.

B) Ez eddig még soha nem jelentett problémát.

C) Hehehe.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr458367254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2016.02.07. 18:03:35

"Rogán Antal azt is mondta, ha az ellenzék nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, akkor a kormány az emberekhez fordul."

Soha nem fogják megtenni. Nem merik megtenni. Ahogy tűzzel-vassal megakadályozzák a vasárnapi boltzárról, a budapesti olimpiáról szóló népszavazást is.
süti beállítások módosítása