Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A fél világ

2016. április 07. - Toadwart66

6a00d8341bf7f753ef01b7c80e694e970b.jpg

Tudományos körökben meglehetősen kétkedve fogadták Dr. Montgomery Peinlich Tavalera (FIIU) szenzációs elméletét, miszerint az univerzum a méretét tekintve pontosan feleakkora, mint ahogy azt eddig feltételezték. A tudományos kutatók azt állították, a professzor forradalmi U=U/2 képlete közönséges szélhámosság.

Néhány tudományos akadémia azt követelte, hogy Dr. Tavalera konkrétan adja meg az U értékét, valamint válaszoljon arra a kérdésre, hogy pontosan milyen képzés folyik a Fortress Insurance & Investment University-n. A kutató ugyanis mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy létezik egy ilyen nevű intézmény.

A tudós frappáns választ adott az őt ért támadásokra az „És ez vajon kit érdekel?” című 712 oldalas esszéjében. Ebben többek között megvádolta a kritikusait Giordano Bruno elevenen elégetésével, az amerikai kontinens többszöri sikertelen felfedezésével, Scott kapitány fagyhalálával és a National Academy of Sciences-nek (NAS) a chicagói maffiában betöltött alantas és erkölcstelen szerepével.

Azzal érvelt, ha olyan mértékben odavannak a tömeg-energia ekvivalencia elvért, hogy rögtön el is sírják magukat, amint meglátják valahol az E=mc² képletet, akkor nincs joguk őt azzal vádolni, hogy az U=U/2 teljesen primitív és nevetséges. A sokat istenített E=mc² képletnél még a másodfokú egyenlet megoldóképlete is jóval bonyolultabb.

A tudományos értekezés nagy része egyébként válogatott szidalmakat tartalmazott, melyhez – a könnyebb áttekinthetőség kedvéért – Dr. Tavalera egy gondosan összeállított tárgymutatót is mellékelt.

Arra a kérdésre, hogy „Pontosan milyen képzés folyik a Fortress Insurance & Investment University-n?”, a tudós konkrét választ adott. „Tisztelt uraim! Tájékoztatom önöket arról, hogy a Fortress Insurance & Investment University-n magas szintű, világszínvonalú képzés folyik. Hozzáteszem, nagyon kétlem, hogy önök tisztában lennének ezen kifejezések tartalmával. Ha annyira érdekli önöket, az U értéke végtelen. Természetesen a nullával is bátran próbálkozhatnak, de az a világvégét jelenti. Szemét egy banda!” Ezután újabb változatos, tudományos igényességű szidalmak következtek.

A sajtó azonnal felkapta Dr. Tavalera univerzum-felezési elméletét. Nemzetközi hírű szakértőket szólaltattak meg, akiket maga a professzor ajánlott. Természetesen szívességből. A velük készített interjúkban biztosították arról a közvéleményt, hogy az univerzum még így, a felére csökkentve is mérhetetlenül nagy. Emiatt igazán nem kell az emberiségnek összébb húznia magát. A világmindenséget viszont valószínűleg feleannyi idő alatt be tudjuk majd járni, ami hatalmas tudományos előrelépést jelent. Rengeteg olyasmit nem kell emiatt felfedezni, ami nem is létezik.

Conrad Reichenbach svájci filozófus, aki a fagymentes napokon, nagy magasságból lezúduló víztömegekben rejlő állandóságot kutatta, komolyan elgondolkodott az univerzum ezen tulajdonságán. Elmélete szerint, ha elfogadjuk, hogy a világmindenség végtelen, akkor természetesen a végtelenségig felezhető. Ha ez így van, akkor maga az univerzum egy idő után elfogy. Mindez azt jelenti, hogy nem is létezik, tehát a születésünk csupán egy oltári nagy átverés, aminek semmi értelme sincs. A vízesések csupán illúziók és ezért soha nem is rendelkeztek állandósággal.

Hogy ezt a gyakorlatban is bebizonyítsa, Reichenbach soha többé nem vett magához sem ételt, sem italt. Minek? – mondta kedélyesen – Valójában nincs is mit enni. Viszonylag gyors halálával sikerült bebizonyítania, hogy a nem létezést nagyon könnyű igazolni. Teljesen felesleges ezen filozofálni és gátlástalanul vastag könyveket írogatni.

Edward Poincare, bozemani tiszteletes, amint értesült a szenzációs hírről, azonnal nekilátott egy új vallás alapításának. Poincare régebben egy jól menő szállítmányozási cég tulajdonosa volt Montana államban. Mivel az adóhatóságok egy fatális félreértés miatt adócsaláson kapták, kiábrándultságában a vallás felé fordult. A tiszteletes azt állította, ő még az életében nem hallott az adóról, ezért nem is fizette be soha. Ha tudja, hogy van valami ilyesmi, akkor az esze ágában sem lett volna szállítmányozással foglalkozni.

Poincare tiszteletes szerint az Univerzum megfelezésével Isten világosan üzent az emberiségnek, hogy itt van az a csoda, amire annyira vártak. Ha egy meglepő vízfakasztás nem elegendő erre, akkor ez talán már eléggé grandiózus csodatétel. A tiszteletes ennek igazolásaként egy számlaszámot is mellékelt az elmélethez, amelyen közvetlenül Isten számára lehet tisztes adományokat felajánlani. Állítása szerint az így befolyt összegeket Isten – Poincare tiszteletes önzetlen segítségével – kizárólag nemes célokra fogja fordítani.

Rengeteg cáfolhatatlan elmélet látott napvilágot a világmindenség új kiterjedését illetően. Egyesek szerint a másik felét egy rendkívül fejlett civilizáció szerezte meg magának és elszállította, hogy ezzel megnöveljék a saját univerzumukat. Elképzelhető, hogy legközelebb a mi felünkre is szükségük lesz. Erre mind az egyiptomi sírfeliratokon, mind a maya templomokban találtak utalásokat.

Michel de Nostredame homályos jóslata is valószínűleg erről szól:

„Csak azt mondom néktek,
Van egy rendkívül fejlett civilizáció,
Amely világmindenségeket gyűjt,
Hogy megnövelje vele a sajtját.

Nem lenne meglepő,
Ha egyszer elvinnék a miénket is.
Ennek a civilizációnak a neve: Ez különös! 
Képtelen vagyok kibetűzni. Valami E betűvel kezdődő.”

A fél-világegyetem elmélet magyarázatul szolgálhat a dinoszauruszok bolygónkról való váratlan eltűnésére is. Pontosan még nem lehet tudni, hogy ez miként történt, de nem is cáfolja meg az összefüggést.

Tavalera professzort az őt ért támadások egyáltalán nem tántorították el a munkájától. Egy interjú során elmondta, hogy nem törődik a világ minden tájáról rázúduló rágalmakkal. Ez nem befolyásolja a további kutatásait és az anyagi haszonszerzését. Magabiztosan közölte, ez lesz az első olyan tudományos elmélet, amellyel kereskedni lehet majd a nemzetközi tőzsdepiacon.

– Most már világosan tudjuk, mekkora is a világegyetem. Természetesen rengeteg tisztázandó kérdés merül fel az univerzum méretével kapcsolatosan. Sajnos nem tudjuk azt, hogy miért képzeltük pontosan kétszer nagyobbnak, mint amekkora a valóságban. Jelenleg azt vizsgálom, hogy eredetileg talán tényleg ekkora volt-e, azaz U. Az előzetes eredményeim biztatóak és jövedelmezőek. Nagyon érdekes lesz annak a megállapítása, ha valamikor ilyen nagyságú volt, akkor mikor történt meg a feleződés. Vajon mennyi ideig tartott ez a folyamat? A táguló világegyetem mikor éri el a kétszeresét? Pontosan azt sem lehet tudni, hogy milyen irányban lett kisebb a valóságban. Nagy valószínűséggel arányosan képzeltük a kétszeresének. Ez nagyon könnyen érthetővé válik, ha magunk elé képzelünk egy adott méretű labdát. Ezután már csak azt kell elképzelnünk, hogy az pont feleakkora. Valami ilyesmivel találkozhatunk az univerzum esetében is.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr608575314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása