Sinoa de Aragonés von Berija meglehetősen különös teremtménye volt a számunkra érzékelhető világnak. Tíz éves korában jött rá arra, hogy ő tulajdonképpen megszületett. A szülei addig valami furcsa használati tárgynak vélték és rengeteg időt fordítottak arra, hogy rájöjjenek, mire is lehetne használni.

Mikor von Berija ráébredt a létezésére, színes női magazinokból szerzett magának egy nevet. Az első adandó alkalommal közölte az apjával, hogy valószínűleg közeli rokonok. Miután tisztázták, hogy ez mit is jelent, a férfi melegen rámosolygott és lágy hangon így szólt hozzá: 

– Aha! Ez rendkívül sok mindent megmagyaráz. – majd tovább folytatta körtáncát a „Yankee Doodle” egyik korai verziójának dallamára. 

Egy vörös, de az is lehet, hogy fekete hajú nő – aki azt állította, hogy ebben az esetben ő pedig az anyja –, éppen egy rusztikus kerítést festett a szobában és megkérte a fiát, mondja el bátran a véleményét a lazacrózsaszínről. Von Berija részletesen kis is fejtette ezt, de az anyja közben elábrándozott és azonnal meg is feledkezett a fiáról. 

Hirtelen valahonnan zenét hallott, majd feltűnt az apja: 

- Úgy hiszem, van néhány testvéred is. Talán kettő vagy hat. Itt, valahol a közelben. 

Barátságosan ráhunyorított, majd tovább folytatta körtáncát a „Yankee Doodle" egyik korai verziójának dallamára. Von Berija ekkor látta az apját utoljára. 

Később kiderült, hogy valójában három testvére van és egy, aki teljesen meg volt győződve arról, hogy az, de nevét nem ismerték. Sinoa megkedvelte őket és gyakran piknikeztek egy közeli áruház mozgólépcsőjén. 

Iskolai tanulmányait mindenféle különösebb feltűnés nélkül végezte el, melynek eredményeként egyetemi diplomát szerzett kvantumfizikából és molekuláris gasztronómiából. 

Érdeklődése egy idő után a villanykapcsolók működése felé fordult. Rengeteg időt töltött a le- és felkapcsolgatásukkal. Lenyűgözte őt a szerkezetekben rejlő zseniális egyszerűség és célszerűség. 

Nem értette, hogy az emberek miért kételkednek Isten létezésében, mivel ezek a kapcsolók világos bizonyítékot szolgáltattak rá, hogy Isten valóságos csak nem az a dolga, hogy állandóan felhívja magára a figyelmet. Von Berija úgy gondolta, egy teremtő akarat nélkül soha nem jöhettek volna létre ezek a csodálatos szerkezetek. 

- Binárisan működnek! – magyarázta lelkesen a barátinak, akik néha elhaladtak mellette. – Már akkor is bináris alapon működtek, amikor a számítógépek még nem is léteztek! Ez nem lehet véletlen! Tömegesen találhatók a bolygón és az embereket arra használják, hogy működtessék őket. Ennek segítségével tökéletesen alkalmazkodtak a fényviszonyokhoz. 

A potméteres villanykapcsolókat tiszta szívből gyűlölte. Úgy vélte csak egy beteg elme lehetett képes a tökéletességet ilyen mértékben meggyalázni. 

– Sokan ráadásul istentelen módon még automatizálják is a villanykapcsolók működését. – panaszkodott a barátainak, akik néha elhaladtak mellette. - Nem értik a lényeget. Nem fogják fel, hogy az emberi létezés értelme az, hogy működtessük ezeket a kapcsolókat. Az automatizálással csak elembertelenítjük a világunkat és felborítjuk a természet rendjét. Gyalázat! Olyan nagy nehézséget jelent megtenni pár métert és felkattintani egy kis billentyűt! Ehhez nem kell megmászni a Himaláját! Nézzétek csak meg a közvilágítást! Miként lehet ezt ép ésszel elviselni! 

Rengeteg adatot gyűjtött a villanykapcsolókról. Nagy felbontású éjszakai műholdas felvételeket értékelt ki. Kereste a kapcsolók és az emberek közötti harmónia okát és azt, hogy mi lehet ennek a célja. Bonyolult számításokat végzett a bináris kapcsolók számának kiderítésére. Több milliárd ilyen szerkezet található a Földön, ráadásul hálózatba kötve. Eredményei valami miatt hatalmas érdeklődést váltott ki a szibériai lemmingek (Lemmus sibiricus) populációiban. A rágcsálók ezt sajnos nem tudták a tudomására hozni.

Szibériai lemming (Lemmus sibiricus)

37 évet áldozott a kapcsolók tudományos kutatására, amikor végre hatalmas áttörést ért el.

„Ma az összes információ a birtokomba került és ki is értékeltem az adatokat. A szibériai lemmingek tömegesen jelentek meg a környéken. Fogalmam sincs, hogy mit keresnek itt és mit akarnak tőlem. Talán érdekli őket a villanykapcsolók működése. Nem tudom.

Az adataim összesítésekor teljesen világossá vált előttem, hogy a villanykapcsolók egy bináris működésű számítógépet alkotnak. Az emberi intelligencia kialakulása valójában egy, az Isten által gyártott szoftver, melyet az Úr a napfény szabályozásával működtet. Arra rendeltettünk, hogy megfelelő sorrendben kapcsolgassunk. A templomok, szertartások, vallásháborúk egyáltalán nem érdekesek. Ezeket csak az emberek találták ki. Bugok, egyszerű számítógépes szoftverhibák lehetnek. A végleges, javított verzióba ezek már nem is fognak megjelenni.

Mikor ezt az isteni szoftvert lefuttattam, a számítógépem a legnagyobb megdöbbenésemre lejátszotta a „Yankee Doodle” egyik korai verzióját. Ennek hatására teljesen megdöbbentem. Az apám ezek szerint valamilyen módon kapcsolatban áll Istennel és neki dolgozik. Ráadásul, amikor szibériai lemmingek meghallották a dallamot, azonnal körtáncba kezdtek. Ezt a magam részéről kissé különösnek találtam, de rendkívül lenyűgöző látványt nyújtottak."

A "Yankee Doodle" végleges verziója, amely közel 600.000 derék férfi halálába került: