"A sportcsarnokba az ott sporttevékenységet végzőkön kívül senki nem ment be, személyi sérülés nem történt." (Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felvétele)
2016. május 5-én, a körmendi menekültekről megjelent dezinformáció ügyében Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke átlépett egy közjogi határt, ahonnan nincs visszaút, amely felett nem lehet továbblépni jogvégzett és törvényességre kényes embereknek. A miniszterelnökkel együtt a magyar a média is átlépte ezt a határt.
Igen, a média szót használom általános értelemben, mert a média nem pusztán egymással versengő piaci cégek csoportja, hanem a negyedik hatalmi ág: állampolgárként testületi elvárásom van feléjük. A mindenkori állapotuk, bármelyik médiacég állapota a magyar média mint szakmai testület – amely ilyen minőségben nem létezik idehaza – helyzetének hű tükre. Bármi, ami előfordulhat a hazai médiában, annak elsődleges felelőse az összes hazai média, épp a negyedik hatalmi ág szerepükből adódóan. Épp úgy, ahogy egy miniszter törvénysértő tette a teljes kormány felelőssége. Nem lehet a végtelenségig cégháborúkra és egymásnak a sajtóban üzengetésre fogni azt a tényt, hogy a magyar média immár halott, képtelen ellátni szerepét, épp úgy képtelen erre, ahogy a hazai ellenzék, az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, és sok esetben már a bíróság és a rendőrség hivatala is.
A kiüresedett köztársaság szót pedig régóta puszta demonstrációból, lassan elkeseredett kiáltásként használom, hátha valakinek fontos még annak jelentése.
Az írásom célja, hogy megértsük egy állam, egy államhatalom, adott esetben még – vagy már nem – köztársaság berendezkedését és működését, a fékek és ellensúlyok szerepét, és hogy a körmendi eset felett ne tekintsünk el, mintha az a sokadik, „nem olyan fontos miniszterelnöki hecckampány vagy túlkapás” lenne. Egy olyan ország vagyunk, ahol egy mondatba kerülhet a hecc és a miniszterelnök szó… Mintha a gyermekünk felügyeletével megbízott bébiszitter pedofil lenne, aki bármikor erőszakot követhet el rajta, és ezen csak nevetnénk. Ezt tesszük valójában, amikor sokadjára nem veszünk tudomást arról, mit tesz az állam, az állam teljhatalmú szerepébe bújt miniszterelnök.
Orbán Viktor ma modellezte tudtommal –tudtunkkal – először, miként vethet be rendőrséget vétlen emberek ellen, a társadalmat hivatalosan dezinformálva, a dezinformációt – a hazugságot – a miniszterelnökséget vezető miniszterével, Lázár Jánossal megerősítve, akinek a megerősítésével az orbáni lózungokhoz kényszerűen hozzászokott társadalom számára a hír és intézkedés „valósággá” vált. Rendőrségi bevetésre máskor is került sor, a bevetés igazoltsága máskor is felvetett már kétségeket, még jogi fórum előtt is, de egy álhírt – nem egy egyén vagy csoport jogilag téves megítélését, hanem – egy valójában meg nem történt eseményt miniszterelnöki szinten valóságnak hazudva, arra hivatkozva konkrét rendőrségi intézkedésre felhívást most adott ki először a miniszterelnök.
Az információ forrásaként, saját világnézetüktől, meggyőződésüktől vezérelve önként, vagy netán a miniszterelnökséggel együttműködve (?), de minimum a kormány e téren tanúsított fogékonyságára számítva az atv.hu, az egyik legnagyobb hatású, magát ellenzékinek nevező televíziós média online portálja adott muníciót. Más média a hírt már „rendőrségi forrásokra” vagy az atv.hu-ra mint hiteles forrásra hivatkozva hozta le. A forráscikk szerzője Szobota Zoltán, aki az atv.hu mellett a Hit Gyülekezete Hetek című hetilapjában is publikál, a Hit Gyülekezetének volt és talán jelenlegi szóvivője is. (A hetek.hu oldalán nincs Impresszum-rovat, a Hit Gyülekezete oldalán nincs szervezeti felépítést bemutató menüpont.)
Orbán Viktor miniszterelnök a belügyminiszteren keresztül a rendőrséget, tehát állami erőszakszervezetet utasított a Körmenden állítólag kézilabdás lányokat molesztáló és ablakot betörő „migránsok” ellen, tehát olyan menekültek ellen, akik a nemzetközi emberi jogi egyezmények alapján hazánkban kértek menedéket. Olyan emberek ellen, akik menekültként emberi jogaik védelmét csak az aktuális tartózkodási helyük állami hatóságaitól remélhetik, állampolgári jogaikat csak egy idegen állam védheti meg.
A Miniszterelnökség honlapjára kirakott közleményről – amelyben Orbán Viktor a rendőrség fellépését határozottan kéri – írásommal egy időben már csak a 444.hu cikkébe feltöltött képernyőnézet mentése ad hírt, a kormányzati oldalon már nincs ott. Ezzel nem csupán egy dezinformációra alapozva adott ki a kormányfő rendőrségi utasítást, de a Miniszterelnökség már saját közleményét is meghamisította.
A Vas Megyei Rendőrkapitányság a rendőrség hivatalos oldalán cáfolta a hírt, hogy menekültek bármiféle bűncselekményt, akár rendzavarást követtek volna el, a hírközlést hangulatkeltésnek minősítette. A magyar rendőrség a hatalom negyedik ágát, a médiát hangulatkeltéssel vádolta meg, joggal. Tehát egy olyan hírt cáfolt a rendőrség, amelyre hivatkozva a miniszterelnök – ezek szerint – a helyi rendőrséggel történt egyeztetés nélkül rendőrségi bevetést kért. Orbán Viktor utasítása szerint ez az intézkedés további „minden ilyen esetre” vonatkozik, ezzel egyfajta általános rendőrségi intézkedést kért, ahol nem derül ki, minek kell ahhoz történnie, hogy emberek ellen a rendőrség bevethető legyen már külön utasítás nélkül, automatikusan – pl. törjön ablak, lányokat zaklassanak – ezzel jelezte, hogy ilyen típusú indoklásra sincs a jövőben szükség. Az utasítás nem feltételez gyanúsítottat, nem utal eseti nyomozásra.
Amikor a történettudományban olyat olvasunk, hogy „szabad kezet adott a kormányzó pl. a zsidótörvények ügyében”, akkor ilyen típusú, általánosító értelmű hivatalos közleményre kell gondolni, ahol az általánosítás nemhogy lágyítaná az utasítást, hanem jogkörben és időben kiterjeszti azt, hogy a továbbiakban az ő – a kormányzó vagy kormányfő – megkérdezése és engedélye nélkül is hivatalos és hatósági intézkedések történhessenek. Ennek a típusú általánosító értelmű hatalmi utasításnak az az előnye, hogy a további intézkedéseknél nincs írásos igazolás, aláírt utasítás, hogy azért az intézkedésért a kormányzó vagy jelen esetben a miniszterelnök a felelős. Emberiesség-ellenes vagy háborús perekben a védekezés alapja számos esetben az aláírt parancs hiánya volt.
Ez a következő esetekre is érvényessé tett utasítás csupán várja az azt végrehajtani képes és akaró gazdáját, őrá bízza, hogy mérlegeljen, hogy a kormány, a kormányfő utasítását követi, vagy szem előtt tartja a rendőrség testületére érvényes törvényeket, avagy ezek közt átfedést adó jogi utat keres.
Amikor egy közjogi személy, a kormányfő hivatalos úton, a belügyminisztert felszólítva kér intézkedést a rendőrségtől, az nem egy hétköznapi kommunikáció, annak jogi következményei vannak, a közjogi személy erőszakszervezetnek szóló hivatalos utasítása rendeletekhez vagy törvényekhez hasonló jogkövetkezményekkel járhatnak. A belügyminisztert utasításban megadott „ilyen és hasonló esetekben” kitétel azt feltételezheti, hogy a rendőrségi bevetést nem szükséges esetenként elbírálni, hogy annak van-e jogalapja, nem szükséges nyomozni, gyanúsítottat keresni, nem szükséges a bűncselekmény bekövetkeztét megállapítani, így akár általános intézkedés léphet érvénybe pusztán a célszemélyek megnevezésével. A „leghatározottabban” kifejezés azt jelenti hivatalos kommunikációban, hogy az utasítást kiadó kormányfőtől nem lehet, nem kell visszaigazolást kérni, azonnali és ellentmondás nélküli cselekedet vár el az utasító.
Amikor valaki egy hivatalos miniszterelnöki közleményre legyint, hivatkozva a rendőrségre vonatkozó, az utasítást felülbíráló törvényekre, akkor vegye észre, hogy ezekkel a törvényekkel a törvényhozó, a miniszterelnök van leginkább tisztában, így hivatalos közleményei csak úgy értelmezhetőek, hogy azokat annak tudatában adta közzé. Tehát amennyiben a miniszterelnök utasítása a fennálló törvényekbe ütközik, akkor azt tudatja a társadalommal, hogy mától neki erre joga van, és ennek tudomásulvételét kéri.
Orbán Viktor közleménye tudatos – vagy hatalomgyakorlási módszerétől vezérelt – tudat alatti hatalmi aktus, egyfajta társadalmi teszt volt, hogy meddig mehet el hatáskörében, ugyanis tisztában volt azzal, hogy a bűncselekményre utaló hír nem rendőrségi forrásból származik. Tudatában volt annak, hogy az intézkedésének jogi alapja felől nem szerzett bizonyosságot, meg sem próbálta azt beszerezni.
Az atv.hu tisztában volt azzal, hogy a cikkében leadott eseményt nem erősítette meg a rendőrség. A leadott cikk nem szerkesztőségi, hanem névvel jegyzett írás volt. A média számára híradás esetén a legfontosabb pont a források megnevezése, ez a médiahitelesség egyetlen és legfőbb ismérve, egyúttal törvényesen is felel az általa leírtakért, bíróságon perelhető a közreadott tartalom. Az atv.hu a bizonytalan forrásra alapozott, általában szerkesztőségi hírekkel szemben nyíltan, névvel jegyezve, tehát bátran, következményektől nem tartva adott le egy cikket egy feltételezett bűncselekményről és azzal megvádolva embereket egy olyan országban, ahol mára a média a nickneves kommentelőiért is felelősségre vonható. A tőlem legmesszebb álló összeesküvés elméletektől mentesen ez a körülmény felveti annak kérdését, milyen okból kifolyólag volt ebben az esetben ennyire bátor az atv.hu, hogy egy viszonylag gyorsan, a Vas Megyei Rendőrkapitányság által később megcáfolt dezinformációt le mert hozni, és épp ez a dezinformáció alapján történt meg az először, hogy nem létező eseményre kért a miniszterelnök rendőrségi bevetést. Bármilyen, az ATV-től hónapok óta megszokott menekültellenes uszítás, xenofób világnézet is áll az ellenzéki televíziós média vezetésének szándéka mögött, eddig a ferdítéssel megelégedtek, de mára az ATV kollaborált a miniszterelnök hatalmi pozíciójának visszaéléséhez, egy majdnem megtörtént, a kormányfő által elkövetett súlyos bűncselekményhez.
Az eset súlyát jelzi, hogy a cáfoló rendőrségi közlemény jegyzője a megyei rendőrkapitány, dandártábornok, és nem egy rendőrségi szóvivő. A cáfolat a hírhez képest több óra késéssel jelent meg, amely mögött állhat helyszíni nyomozás, tájékozódás, de a közlemény szövege egyúttal jelzi, hogy a rendőrség tudatában volt annak, hogy Orbán Viktor visszaélt hatalmi helyzetével, jogsértő módon adott ki utasítást, de ezt már nem közvetlenül a Miniszterelnökségnek címezte a Rendőrség, miközben a cáfolatot már megelőzte a miniszteri utasítás, tehát nem csak az atv.hu dezinformációjára kellett volna csak reagálnia.
Az eset felett olyan konklúziót is vonhatnánk, hogy nem történt nagy baj, hiszen fél nap elteltével a rendőrség ellenállt egy miniszterelnöki erőszakos és jogtalan akaratnak, amit tudatosan hazugságra épített a kormányfő, a média több szereplője pedig, akik hírt adtak a rendőrségi cáfoló közleményről, fél nap elteltével végül is kontrollként működtek egy elszabadult hajóágyúként működő médiapartnerükkel szemben, amely média hónapok óta nyíltan uszít a híradásaiban.
Az írásom célja a hatalom természetének bemutatása és a valóságban is érzékelhető, jogkövetkezménnyel járó, erőszakos indítékú, hivatalával visszaélő és hatáskörét túllépő közjogi személy és személyek hatalmi szándékának felismertetése.
Utoljára a hatalom hivatalos rendeletben, jogi szövegben történő önleleplező, már évek óta meglévő aljas szándékairól magyar deportálási jegyzőkönyvben olvastam. Az Iványi Gábor vezette Wesley János Lelkészképző Főiskolán, 2011-ben tudományos konferenciát tartottak az 1941-ben végrehajtott kőrösmezői ill. kamenyec-podolszkiji deportálások és tömegmészárlások 70. évfordulójára. A főiskola, ahol Shoa Kutató Intézet is működik, tudományos és kegyeleti emlékezeti oldalról szinte elsőként kezdte ápolni az 1941-es deportálás emlékét, amely a magyar állam hatáskörében már a német megszállás előtt 3 évvel önállóan végrehajtott, zsidók elleni fellépés volt, az Endlösung terve előtt 1 évvel. Az 1941-es eseményeket a „holokauszt előjátékaként” emlegetik a történettudományban.
A konferencián az eredeti 1941-es magyar belügyminisztériumi deportálási rendeletek másolata is ki volt állítva. Megdöbbenve olvastam, hogy egy egzakt jogi szövegbe miként csúszik bele a jogalkotó hatalmi pozícióból elkövetendő erőszakos szándéka, miként leplezi le önmagát a hatalom: „végre lehetőségünk nyílott” kifejezéssel írták le a rendezetlen állampolgárságú, tehát Magyarországon idegennek, mai szóhasználattal migránsnak tekintett zsidók deportálását.
A párhuzamom nem egy kényszeres „zsidózás”, „ajvékolás”, ahogy a média finomhangolt képviselői neveznék ezt, hanem arra kívánom a figyelmet felhívni, hogy odafigyeléssel tetten érhető a hatalom erőszakos fellépéseiben vagy annak szándékában az önleleplezés, hogy valójában rég ürügyet keresett arra, hogy a társadalom egy csoportja elleni erőszakot elkövesse bármi áron.
Körmend esetében ezt történt. Orbán Viktor tudta, hogy nem visszaigazolt az esemény, nem is kérte hivatalos visszaigazolását, tehát tudatában volt a jogalap hiányával, mégis kiadta a belügyminiszteren keresztül a rendőrségi utasítást azok ellen, akik első körben a legkevésbé tudnak védekezni egy hatalmi önkény ellen. 1941-ben hasonló jogi helyzetben voltak a több generáció óta itt élő, de állampolgársággal még nem rendelkező zsidók. Ebben az összevetésben, a fellépés jogszerűtlenségére, a hatalmi fellépés célcsoportjának jogi védtelenségére, a hatalom aljas szándékára abszolút párhuzam a csütörtöki, a körmendi menekültek elleni, majdnem megindított akció.
A média és médiahatóság helyett – őket szerepük ellátására ösztönözve – ezúton szólítom fel az ATV, az atv.hu és Szobota Zoltán azonnali felelősségre vonására.
A Magyar Köztársaság értékei felett még úgy-ahogy őrködő hivatalok, jogászok és jogvédő szervezeteket pedig ezúton kérem állampolgártársaim nevében, hogy indítsanak el egy nyilvános jogi kivizsgálást és értékelést Orbán Viktor és a Miniszterelnökség lépését illetően, mindannyiunk jövőbeni biztonsága érdekében.
Update: A lenti e-mail ment ki az alábbi miniszteri és rendőrségi címzetteknek
