Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Csodás történetek a Marsról

2016. május 19. - Toadwart66

aspen_ski_resort_colorado_usa_ski_holidays.jpg

A Mars felszíne

Theodor F. Trickster parapszichológust, csodatevő gurut, jóst, halottlátót, mágust, természetgyógyászt, távol- és rövidlátót, valamint boszorkányos ügyességű vízvezetékszerelőt rengetegen támadják. Közönséges csalónak, szélhámosnak tartják, akiről úgy gondolják, egy kiadós verésen és letöltendő szabadságvesztésen kívül mást nem nagyon érdemel. Mr Trickstert mindezek szerencsére nem tántorították el széleskörű hivatásának gyakorlásától és ellentételezésként ez említettek helyett beéri némi készpénzzel is.

Népszerű könyve a „Hogyan legyünk szerencsések és gazdagok, valamint hogyan tegyük szerencsétlenné és nyomorulttá ellenségeinket” című könyve a világ számos országában elsöprő sikert aratott. Természetesen a jól megérdemelt anyagi haszon sem maradt el. Aki hajlamos a szkepticizmusra, az tekintse meg a csodatevő Beverly Hills-i villáját, amely minden bizonnyal eloszlatja az alaptalan kétségeit.

Csodatételeit a bulvársajtó is felkapta, így ebben a témában bőséges szakirodalom áll az érdeklődők rendelkezésre.

Mr Trickster 1977-ben az oregoni Portland-ben élő R. Wilkinsonnal való első találkozásakor megállapította, hogy a férfinek egy felesége, 3 lánya és két macskája van. Mr Wilkinson tejesen ledöbbent az ámulattól, mivel ez valóban így is volt. A mágus képességeiből semmit sem von le az a tény, hogy Trickster látogatásakor az egész család és a macskák is otthon tartózkodtak. A látnok az állította, ő egyáltalán nem őket, hanem a családi fotókat tanulmányozta. 

H. S. Graber évek óta súlyos ízületi problémákkal küszködött. A lakását csak járókeret segítséggel tudta elhagyni, egy nagyjából 100 méter sugarú körben. Ez nem valami sok. 1980-ban Mr. Trickster akaraterejének összpontosításával teljesen meggyógyította az idős férfit, aki így tökéletesen visszanyerte vitalitását. Graber csodás gyógyulása után több maratoni futóversenyt is megnyert. A csodatétel során azonban egy apró hiba történt. Mr. Trickster a heves összpontosítás során ugyanis váratlanul eltüsszentette magát, amivel Mr Graber bőrszínét is megváltoztatta. A fehér bőrű, idős férfi ennek hatására fiatal afroamerikaivá változott át. A gyógyító megígérte, egy újabb tüsszentéssel megpróbálja visszaállítani a férfi eredeti állapotát. Mr. Graber elnézést kért, majd kiment a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Miután visszatért, közölte Tricksterrel, ne fáradjon. Ő, de leginkább Mrs. Graber, valószínűleg teljesen elégedettek lesznek az elszenvedett anatómiai változásokkal. Mr Trickster így jött rá egy újabb rendkívüli képességére.

Ez utóbbi a későbbieken kellemetlenséget is okozott Mr. Trickster-nek, aki az Amerikai Fehér Fajvédő Liga jámbor, de lelkes tagja volt. Az egyik közgyűlésükön erős megfázás gyötörte, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy minden erejével az elnök lelkesítő, hazafias beszédére összpontosítson. Állandó tüsszögése azonban teljesen összezavarta a liga tagságát, így haladéktalanul ki is zárták. Az Amerikai Fehér Fajvédő Liga ezek után kénytelen volt megváltozatni a nevét Amerikai Fekete Fajvédő Ligára.

1990 novemberében elhunyt Mr. Trickster egyik távoli rokona. Másfél héttel a szomorú esemény után – a gyászoló családtagok legnagyobb megdöbbenésére – Trickster közölte, hogy ő látja a halottat. Ezt a különös képességét nem érdemes azzal magyarázni, hogy mindez egy nyitott koporsós gyászszertartáson történt. A halottlátó ugyanis a hátsó sorokban állt, és mint elmondta, erősen a szemébe tűzött a nap.

2002-ben a jós előre megérzett és megakadályozott egy véres cápatámadást. Mr. Trickster épp a tengerparton sétálgatott Miamiban, amikor megpillantotta a vízben játszadozó, mit sem sejtő, öt éves Caroline McKenzie-t. A rettenthetetlen férfi a veszéllyel mit sem törődve, a több mint 40 cm-es vízbe vetette magát és élete kockáztatásával kimentette a kislányt, aki így egy kéztöréssel és pár zúzódással megúszta a szörnyű tragédiát. Mr. Trickster állítása szerint a gonosz szándékú cápát csak ő látta. A megdöbbent szülők azonban túlságosan hevesen reagáltak tettére. A kislány anyja hisztérikus zokogásba tört ki, az apja előbb felpofozta, majd nagyjából 4 mérföldön át üldözte gyermeke megmentőjét.

Mr Trickster alkalmazta először a rendkívüli népszerű, televízión keresztül történő, emelt díjas hajnyírást. Mint gyakorlott médium, megkérdezte a betelefonálókat, mondják el a számára, nagyjából mekkora és milyen alakú a fejük, valamint azt, hogy milyen frizurát szeretnének. Ezután megkérte őket, hogy vegyenek magukhoz egy hajvágó ollót és kövessék az általa elmondott paranormális utasításokat.

Ezek alapján egyáltalán nem meglepő az, hogy a parafenomén – igaz teljesen önkéntelenül –, de többször is járt már a Marson. Ez eddig csak neki sikerült. Állítása szerint a Spirit és Opportunity marsjárók által küldött képek alapján ugyan a Mars sivár, vörös, sivatagos bolygónak tűnik, a valóságban azonban inkább Aspenhez hasonlít, és egész évben kiválóan lehet síelni a felszínén.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr288729694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása