Óriási szerencse, hogy a kilépés traumája egy multikulti kultúrállamnál csapódott be. Az európai identitástudatot most először látom közösségi szinten működni.

Kaya Mar brit karikatúrista festménye. Forrás: http://www.kayamarart.com/

A reggeli sokkhatásból, a Magyarországon is felrobbant online hírportálokon és közösségi hálón folytatott élénk vitákban délutánra eljutottam a Brexit üdvözléséig.

A #londependence híre, miszerint London kinyilvánítaná függetlenségét és ezzel uniós tagságát, többekben megdöbbenést vagy legalább őszinte érdeklődést váltott ki. A reakció az uniós identitás és a jogbiztonság ünnepe. Erre a gondolatmenetre visszatérek lentebb.

Nagy-Britannia az európai uniós tagságról szóló, a kilépők gyenge többségét hozó népszavazás eredménye után beindult reakciók történelmi jelentőségűek: egy feudális, anakronisztikus kreáció érkezett el rég megérdemelt sorsához: Nagy-Britannia immáron nem csupán foci EB-ken demonstrálhatja a bezsebelendő, fordulónként járó milliós bevételek érdekében, hogy a porlepte birodalom csak nippeken és a brit fehér fiúk fejében létezik csak. Érthetetlen módon külön indul sportversenyeken Anglia, Skócia, Észak-Írország és Wales, ám ezt a regionális függetlenséget szeretné megtagadni az Európai Unióban egyenlő jogokkal bíró állampolgáraitól.

Arról szó se essék, hogy a királyi családot már rég egy viaszmúzeumban kellene csak mutogatni. Megdöbbentő számomra, hogy a XXI. században női ideál lehet olyasvalaki – Katalin hercegnő – és nőtársainak százai, akiket az anyjuk azért irat be kemény fontezrekért egy bizonyos egyetemre, hátha beszédülnek egy trónörökös ágyába. Ez a középkor világa. Ausztrália és Új-Zéland megtehetné azt a szívességet, hogy elindítja a trónfosztási hullámot.

Skócia már felmelegítette függetlenségi vágyát, MOST VISZONT MÁR nem csak nacionalista az üzenet: a brit közösségből kilépéssel skótföld az EU-tagság mellett tenné le a voksot.

Az írországi republikánus párt, a Sinn Féin bejelentette egy egységes Írország lehetőségét. A bruttó budapestnyi lakossal bíró Wales pedig majd eldönti, szeretne-e a kisangol ambíciókhoz bábként tovább asszisztálni, amihez remekül hozzászokott mintegy 800 éve, vagy élvezni óhajtja a politikai önrendelkezést az EU-ban.

Visszatérve London függetlenségi óhajához. Az érvek, miszerint London nemzetközi város, szép és igaz. Ennél viszont jóval erősebb jogi háttér van az EU-hoz kötődés deklarálására: az EU-ba belépést a tagállamok nemzeti népszavazással erősítették meg, tehát nem csupán államok, de állampolgárok is közvetlenül szerződést kötöttek az uniós tagságról. Minden EU-tagállam állampolgára egyben európai uniós állampolgársággal is bír: ez egy létező, jogképes identitás. Az uniónak saját parlamentje van, a frakciókat nem tagállamok, hanem pártcsaládok alkotják. Közvetlenül szavazunk, egyénenként az Európai Parlament tagjaira. Az uniós jog felette áll a nemzeti jognak, ezt a belépést megelőző többéves jogharmonizáció biztosítja, hogy ütközés se legyen, de vitás esetben az uniós jog érvényesül.

Az európai állampolgárság egy önálló jogi státusz a nemzeti mellett, sőt, a felett, hozzácsatolt egyéni állampolgári jogokkal: egyéni, nemzetállami sérelmek európai bíróság előtti jogorvoslati lehetőségével, uniós társadalombiztosítás, nyugdíj, oktatásban való részvételi jog, uniós családjog, cégjog, öröklésjog, szabad munkaerőmozgás, hogy csak a legfontosabbakat említsem az uniós jog és az uniós alappillérek területei közül. Ezek egyénileg szerzett jogok is egyben. Szerzett jogokat elvenni, egyéni és közösségi jogfosztást véghezvinni a XX. század hitleri és velük kollaboráló államok mentalitását idézi. Meglepő, hogy az állampolgári jogfosztás intézményét épp a hitleri hatalmat legyőző szövetséges erők egyik tagja melegítené fel.

Az egyéni jogok lényege, hogy sosem lehet visszalépés bennük. Ez egy olyan egyenlőtlen erőviszonyokat szabályozó területen, mint a munkajog is alapvetés.

Az Európai Unió története nem csupán egy gazdasági szerződés, amitől a felek kellő indoklással bármikor elállhatnak. Különösen, hogy az uniós szerződések egyike, az ún. maastrichti szerződés 1993-ban történő hatályba lépésétől kezdve politikai unióról is beszélünk az EU esetében, amely röviden a nemzetállamok felettiséget, a szupranacionalizmust jelenti.

Az unió fejlődése demokrácia- és jogfejlődés is, amelyben a visszalépés a civilizáció és a jogbiztonság feladása. Nem véletlen, hogy az EU szerződéseiben a kilépést leíró passzus sokáig nem lett rendesen kidolgozva. Még a vám- majd gazdasági unió idején sem gondoltak arra, hogy ez ne egy hosszú távú, a gazdasági érdekközösségen túlmutató értékközösség legyen. Az Unió őse, az ESZAK, az Európai Szén- és Acélközösség alapeszméje nem csupán gazdasági érdekekre, hanem a nemzetek közti megbékélésre lett alapozva, a gazdasági közösség ehhez egy eszköz volt. Két- vagy többoldalú gazdasági egyezmények több száz éve működtek a világban, a montánuniós elképzelés egyértelműen ezen túlmutató idea volt a kezdetektől fogva.

London és a maradáspártiak vágya tehát az európai értékközösség eszméje és szerződése alapján valamint európai uniós állampolgári jogon megvalósítható.

Egy ma még Nagy-Britanniának nevezett kreáció, ha akarja, megnevezett és igazolt tagok aláírásával kimondhatja kilépési szándékát a megnevezett személyek számára, de a belépéssel uniós állampolgárrá is vált emberek mindegyike felett nem dönthet.

Nagy-Britannia határa nem súlyosabb papíron, nem erősebb tintával - mint az uniós alapszerződésekben szereplő tagsága - deklarált csak: a brit közösség léte sem kőbevésett..

Óriási szerencse, hogy a kilépés traumája egy multikulti kultúrállamnál csapódott be. Az európai identitástudatot most először látom közösségi szinten proaktívan működni. Magyarország főleg az orbáni diktatúrában elszenvedett sérelmei jogorvoslati lehetőségének és a demokrácia megmaradt értékeibe kapaszkodásnak tekinti az uniót, azon belül is főleg a Strasbourgi Bíróságot. A kormány és sokan mások csupán egy jó mély és kövér pénztárcát látnak az unióban. Viszont nincs európai identitástudatunk, és ha kevesek igényt is tartanak erre, nem működtetik.

London multikulti közössége, élén egy migrációs hátterű polgármesterrel lesz képes először megmutatni, mire való az európai állampolgári jog, hogy valóban értékközösséget és jövőt látnak az unióban.

Egy görögöket vagy magyarokat szankcionáló kirúgással egy lehetséges uniós történelmi fordulat csak a büntetéssel és a nacionalista vágyakkal kapcsolódna össze. Nagy-Britannia visszafordíthatatlan szétesésével, London forradalmi lépésével, az uniós tagságban maradással viszont – még egy pótreferendum mellett is Skócia, a maradáspárti városok és régiók garanciákat fognak megteremteni hasonló esetekre, amit a porlepte Britannia nem képes már garantálni – az uniós identitástudat előremutató, pozitív eredményre irányuló lépés lenne. Egy olyan közösségi megerősítés, hogy működik az európai eszme, működik az egyéni és európai jogbiztonság, az európai jogok kikövetelése, a jogokkal élés. Az indok nem az adósságok ki- vagy nem fizetése lenne: a megvalósítandó cél a jog és szabadság diadala lehet.

London és Skócia precedens értékű lépése komoly intés lenne Orbán Viktor és társai számára. Brüsszel, az Európai Unió, London, a multikultúra üzen Magyarországnak:

ki lehet lépni Orbániából, mert európai uniós állampolgárok vagyunk. A nemzeti határok egy XIX. századi elavult kreáció. A nacionalizmus, a nemzetmítosz a népirtásban és a XX. századi világháborúkban bizonyította kudarcát.

Egy esetleges magyar kilépési vággyal önként fognak határmenti régiók még uniós országhoz csatlakozni: bizony, bárki átlép egy uniós tag Romániához vagy Szlovéniához, Sopron hűsége a budapesti vízfejhez meg erősen kérdéses lesz egy osztrák kultúra vonzásában. Ahogy a magyar idegenrendészeti erőfitogtatásokat megkerülve egy határontúli magyar uniós taggá válva már nem értékeli ezt a pusztán jogfosztásban és diktatúrában megnyilvánuló mélymagyarkodást. Ahogy egy Nagy-Magyarország matricás autóra is felteszi bárki a szlovák rendszámot, ha ott előnyösebben bánnak vele és autójával.

A közösségi hálón korábban 70 %-ban unióellenes magyar kommentelő hangok ma egyként ítélték el Cameront és a kilépést.

Az uniós elköteleződés egyéni és választott közösségek mentén történő deklarálása nem utópia. Keleti szomszédunkban országokat annektálnak, és készpénznek vesszük, kötelességünknek érezzük elismerni. Miközben a mi valóságunk 2004 óta nem kezel határokat, kevesebb papír kell ma az unióban utazni, mint egy magyar postán egy levelet átvenni.

1993 óta csak rajtunk áll, hogy valóban működtessük a politikai uniót.

A közösségi összetartozást a tagok nyilvánítják ki, saját európai uniós állampolgári jogon. Vezetőink közpénzen, adónkból élő, valójában csak általunk hatalommal felruházott, ha akarjuk, senkik. Szolnokalsón állított székelykapuval és faluvégi gigastadionra kötött pántlikával senkinek nem lesz jobb az élete, nem fog jobban beszélni magyarul, nem keres többet, és nem él meg tisztességgel nyugdíjasként is.

Az uniós 7 régiónk létezik, amelyik a jövőbeni alapja a földrajzi tagolódásra, a járási kisbírót és a drótkerítést hagyjuk Orbánra.

Lex London! Lesz függetlenség és európai identitás!

Csak akarni kell. Az európai jog mellettünk áll. Ha egy életfogytiglanra ítélt élni tud vele Strasbourgban, mi miért nem?