Eszes Beáta írása
Gyors körkép az idei októberi tüntetésekről. Idézetek és események következnek párba állítva.
„Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a parlamenti ellenzék egységes fellépése révén az Országgyűlés mihamarabb változtasson a tisztességtelen és aránytalan választási szabályokon.” – így szól az Együtt párt 2015. október 17-i, a „Józan középúton a megújuló Magyarországért” alcímet viselő politikai nyilatkozata.
Juhász Péter egy héttel a 23-ai ellenzéki tüntetések elé szervezett színpadi párttüntetése után, a demokratikus ellenzék négy pártját és egy politikai szervezetet (MSZP, DK, Párbeszéd, MOMA, Szolidaritás) tömörítő tüntetéssel egy időben újabb párttüntetést szervezett a Kossuth térre, Orbán, a kormánypárt és szavazói ünnepségének kifütyülésére. Ezzel egy héten belül a negyedik ellenzéki tüntetést zsúfolta bele a kiállást még valamiképp fontosnak tartók naptárába. A tízezret is elért Millás időkben szigorúan évi kettőre merészkedett ki, ünnepnapon, úgy látszik, a töredékére esett teljesítményt a mennyiséggel próbálta pótolni.
„Nem zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeként kell egy-egy jelöltet megnevezni. Csak az lehet jelölt, aki valóban győzni és változatni akar 2018-ban, és aki semmilyen különalkut nem köt a rezsimmel.” – így folytatódik az Együtt küldetése.
Az egységes ellenzéki fellépésben október 23-án az Együtt által magára hagyott Szolidaritás volt az egyik tagja a Juhász mellett zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeként két éve létrejött férfi triumvirátusnak: a sokat sejtető, ámde keveset jelentő Együtt 2014-nek. A Milla addigi többéves tüntetési retorikáját és maroknyi civil szervezőjét szembeköpve összebútorozott a – Haza és Haladás think tankban tömörült – korábbi fél Gyurcsány-kabinettel valamint a volt gazdasági miniszterrel, az „elmúltnyolcév” volt miniszterelnökével, Bajnai Gordonnal. Az azonos neműek közötti politikai frigy a tízezres tüntetések után Juhász Péternek egyszemélyes önkormányzati állást hozott el, az V. kerületi képviselő demagóg és gyermetegen didaktikus facebook-posztjai mögül ki sem látszó Szelényi Zsuzsa és Szabó Szabolcs, független, frakció nélküli parlamenti képviselősége mellett. Az egyiket is csak Bajnai visszalépésével nyerték el. Megérte a négy év folyamatos tüntetés…
„Olyan politika kell, amely elutasítja mind a jobb-, mind a baloldali populizmust, és gyűlölködés helyett megoldást keres.” – állítja az Együtt 2015-ben.
Október 23-án, Orbán kormánypárti megemlékezésén, a Juhász által odarendelt ellentüntetők fütyülése hatására a Kossuth téren választók és választók verekedtek össze, vér is folyt.
Igaz, egy maroknyi résztvevővel zajlott az adok-kapok, de a kocsmai hangulat adott volt a politikai pártok számára oly értékes választók közt, akikkel reálisan 2022 előtt be nem következő kormányváltás után is együtt kell-kellene élni, de már holnaptól. Még az sem kizárt, örülnének az ellenzéki pártok a szavazatuknak, esetleg meg akarták őket győzni. Hogy választó és választó közt ki milyen viszonyt ápol, az úgy tűnik, egyéni.
Ungváry Krisztián történész úgy jellemezte az őt fütyülés közben ért támadást, hogy „Nyitott vagyok a vitára, hibáim belátására, de ezt úgyis tudják akik ismernek. Ez azonban ami itt történt, példa arra, hogy hová vezet a fekete-fehér látásmód. (…) Érvekkel kell vitázni és nem gyáva erőszakkal.”
(https://www.facebook.com/krisztian.ungvary.7?fref=ts# )
Az ünnep estéjén olvasott közösségi értékelések közt számomra a legtalálóbb – valóban nem fekete-fehér – „gusztustalan, de izgalmas” jelző volt a Kossuth téren történtekre.
Juhász Péter a partvonalon, a sajtó előtt vidáman fotózkodva nézte végig, amíg helyette mások testi épségüket is veszélyeztették. Mivel maga jelentette be párttüntetését a BRFK-n, így személyesen felel a tüntetésre invitáltak testi épségéért a demonstrációra vonatkozó törvények alapján. Ez a tüntetőket magára hagyó magatartása akkor is elfogadhatatlan, ha állítja, biztonsági őrök feltartóztatták. Nyilván felmérte felelős képviselőként és rutinos, ennél sokkal nagyobb számú tüntetések szervezőjeként, milyen eséllyel jut sikerre az akció, ő milyen eséllyel maradhat azok közt, akiket kihívott a térre, ám képtelen volt a szerinte általa vezetett választók élére állni. 1956 évfordulóján arra büszkének lenni, hogy valakit a hatalom feltartóztatott, közben sajtósok fotózzák vidámkodó arcát, míg mások vére folyt, nevetséges és visszataszító. Képzeljünk el egy 56-os pesti srácot Juhász szerepében, aki lemaradt az eseményekről.
Nincs az a civil tüntetés, akár egy Hősök terét megtöltő Magyar Gárdával és szimpatizánsaival szemben, akár a (Keleti pályaudvar előtti) Baross tér felét megtöltő neonáci csoporttal szemben, akár a Hősök terét nyári forróságban, 40 fokban megtöltő békés tüntetőkkel, közéjük neonáci provokátorokkal befurakodva, hogy a tüntetés szervezője-szervezői magára hagynák a tüntetésre invitált embereket. Úgy, hogy a demonstrációt szervező társamra, aki szintén nő, vérdíjat tűzött ki a hazai neonáci sajtó, telefonon fenyegették őt és családját, fotóink magánemberi státuszunkban pellengérre kerültek kuructól a Barikádig. Volt olyan aktivista nő, akit megütöttek utcán, felismerve őt.
Meglehet, ez a tüntetés szervezői felelősség azzal jár, hogy az egyik szervező nem a színpadon vagy a sajtó előtt pózol, rendezők is vannak, hanem a rendezvény egészét felügyeli. Igaz, én-mi ezt nőként, civilként vallom-valljuk teljesíthetőnek, és tartom Juhász módszerét elképesztő amatőrségnek és gyávaságnak. Bármi is volt ennek az oka, hogy Juhász lemaradt az általa szervezett füttykoncertről, az tény, hogy a hős, közpénzen megélni nem tudó forradalmárunk képtelen volt egy harci eseményektől mentes közegben kiállni másokkal.
Ahogy a Milla-időkben, ahogy a magát új ellenzéknek nevezők által csak egyszerűen „maszoposnak, komcsinak” csúfolt Népszabadság „melletti” kiállásában, Juhász most is egy közhangulatot meglovagolva a személyes politikai haszonszerzésre használt fel civileket, a mellette kiállókat cserbenhagyta, ahogy tette ezt a Milla csapatával, amikor a köpködött képviselői székbe beült, miközben tüntetésein az ellenzékkel a bárminemű párbeszédet visszautasította.
„Az elmúlt években olyan sokan kritizáltuk a Fidesz hatalomgyakorlását, hogy nagy hiba lenne, ha én is ugyanígy járnék el. Be akartam fejezni az izomból való politizálást, kerestem a konszenzust. (…)Azt gondoltam, próbáljunk ki valami mást: még a végén az is kiderülhet, hogy az ellenfelek nem ellenségek.” – így fogalmazott 2015 őszén Karácsony Gergely.
A Párbeszéd Magyarországból immár a lényegi üzenetre, a Párbeszédre rövidített nevű párt társelnöke az LMP-vel és Együtt-tel ellentétben együtt tüntetett október 23-án a többi demokratikus ellenzéki párttal a Blaha Lujza téren. Karácsony a színpadon azt mondta, hogy „2006 miatt van az, hogy a jobboldali demokraták ma nem tüntetnek velük ezen a rendezvényen”, igaz, a rá jellemző, mindenkinek tetszeni akaró, markáns véleményt fel nem vállaló politizálás híveként sem azt nem fejtette ki, mi minden történt 2006-ban, sem azt, kik azok a jobboldali demokraták. Minek tette volna, elvégre 2006 tizedik évfordulója volt, ilyen egy felelős és bátor emlékezés.
Vélhetően nem a Blahán vagy a Kossuth téren részt vevőket ismeri névről és világnézetről a két budapesti kerületet (II., XVI.) már elbukott képviselő, azok a szavazók előtt állva, akiknek köszönhette állását, hanem a Blahán részt nem vevő pártokra gondolhatott. Ha ennyire leegyszerűsített sémákban gondolkozom én is, ahogy ő, akkor egyedül a Jobbikot vagy a Fideszt hiányolhatta, hogy Orbán ellen tüntessen vele.
A Párbeszéd fixálódott ellenségkép-politizálására olyannyira jellemző, hogy míg magát Karácsonyt is meglepte Juhász 2014-es Bajnaival létrejött szövetsége, külön kérte az akkor még Millát, ne engedjék fel a színpadra a volt miniszterelnököt, idén, október 16-án a párt megszólaló képviselője, Jávor Benedek semmilyen szemrehányással nem készült az Együtt társszervező és szavazói számára.
A Párbeszéd híve és a szövetségeseit morális alapon is gondosan megválasztó Karácsony azt követően, hogy – két fővárosi kerületi kudarca után egy négypárti, a visszalépésekben megnyilvánuló támogatás és az Együtt-tel kötött szövetség által – végre polgármesteri székhez jutott, még aznap melegében, a választás éjszakáján mondta fel a szövetséget, és azt már felülírva, egyik zuglói alelnöke a korábban Vecsésen indult és ott el is bukott Szabó Rebeka párttársa, másik alelnöke egy fideszes lett. Első polgármesteri intézkedésinek egyike az önkormányzati képviselők fizetésének drasztikus megemelése és a bizottsági állások felhalmozása volt, ezzel a korábban pazarlásért és visszaéléssel támadt Fidesz-vezette Zugló a PM-vezetéssel az adófizetőknek legdrágább fővárosi kerületi képviselőtestületté vált.
A múlt heti október 16-i párttüntetésen két olyan párt is részt vett, akiknek egyedül van női vezetője, ha csak társelnöki funkcióban is. A volt MSZP-napilap, a Népszabadság mellett Juhász Péter által szervezett tüntetésen sem Szél Bernadett, az LMP, sem Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke nem beszélhetett színpadon, őket férfi párttársaik pótolták, így vált a 16-ai tüntetés egy bepállott kanbulivá a 100 %-os férfi részvétellel.
Október 23-án a Párbeszéd országos politikáját meghatározó Szabó Tímea társelnök helyett az „országos politizálástól visszavonult” Karácsony Gergely, társelnök, kerületi polgármester beszélt, míg a többi szervezet országos pártelnöki szinten képviselte magát. A majdnem összellenzéki tüntetésen a férfi politikusok közt az egyetlen nem politikus nőnek csak költői háttérszerep jutott.
Nyilván, Szabó Tímea pontosan felmérte, hogy visszalépésével meghunyászkodott „a férfi a népszerűbb” csupán facebook-on gerjesztett, szavazásban meg nem nyilvánuló hímsoviniszta elvnek, és önként mondott le ezzel a rá adható szavazatok ezreiről, pártelnöki sikeréről 2018-ban. Bármi is volt a szándéka, ezt a hatást érte el a választóban, ahogy visszalépett a személyes felszólalástól 16-án Szél Bernadett pártelnök is.
Tisztelt Elnöknők, nőtársaim, ezt hívjuk üvegplafon-hatásnak. Működik önkéntes megtorpanással is. „Gratulálok…”
Az LMP 23-ai különutas tüntetésére vagy ünneplésére a sajtó és a közvélemény nem volt kíváncsi. Mindezzel együtt a kis- és mikropártok közt jelen állás szerint egyedül nekik van még esélye önállóan a küszöbértéket elérni.
Az ünnepet vagy akár tüntetést az ellenzéki partner kioktatására, egyszemélyes politikai érdekek meglovagolására kihasználók –a Párbeszéd és Együtt – 2010 óta folyamatosan ezt a taktikát követő módszerükkel sem önállóan nem indultak még, sem el nem érik a küszöbértéket. Ezt 2016-ban nem is a két mikropárt vezetésének szánom üzenetként – mert ezek a pártok rezonálnak legkevésbé kritikákra, facebook-oldalaikon Orbán oldalát megszégyenítő rákosista éltetések folynak – hanem a rájuk az ismert választási eredmények alapján sosem szavazóknak, de őket az egekbe magasztalóknak, akik a szavazás előtt a kizárólag virtuálisan kiélt szimpátiájukkal bármiféle együttműködés kerékkötői.
Amit mind a mikropártok és a facebook-rajongóik elfelejtenek: a szavazó fülkében az erősebb kutya …nyer. Különösen, ha egy-két fővárosi kerületen kívül is van jelöltjük, szemben velük. Ez a választói magatartás akkor is így működne, ha a választási szisztéma nem ezt a trendet erősítené fel végeredményben.
Az országos eredményeit nézve biztos második helyen álló Jobbik hátradőlve nézhette végig a radikálisnak szánt ellenzéki balf@szkodást, talán még a téren soroztak be a kormánypárti felhergelt ünneplőkből újabb párttagokat.
Az LMP, élén a volt elnökkel, Schiffer Andrással sem értette meg soha, hogy bár a felszínen a neonácik szimpatizáltak velük, a Barikád pártlapban állandó viccrovatot vezettek a „zöldpárti hülyékre.” A Rogánnal szemben egy alperesi státuszt magának nagy nehezen kiverekedő, közpénzével el nem számoló Juhász sem lesz sosem ikon a szélsőjobboldalon, ahogy a langyos, a Fidesz-szel közpénz érdekében lelkesen együttműködő, a kerületi kertészkedésben megrekedt Párbeszéd sem. 1956 emlékezetére korlátoltan kényes Jobbik vagy egy Fideszben csalódott konzervatív réteg már sosem lesz megnyerhető Juhász számára. A Kossuth téren ünneplők pedig már most egybemosták a 2006-os eseményeket az ideivel, sematikus értékelésben Karácsonnyal kerültek egy szintre, de nem egy platformra.
Nem maradt politikai tér az Együtt és Párbeszéd számára, csak azok, akik eddig is hatalomba segítették őket saját impotenciájukat kisegítendő. Esetleg újra kipróbálhatják egymás, a választásig éppen csak kitartó szövetségüket, ketten esetleg a 3 %-ot elérve.
2016 vége felé közeledünk, és a legnagyobb szájú, ám négy éve egy helyben toporgó, egy-két elcsépelt arccal politizáló mikropártjaink még mindig elfelejtik, hogy van élet Budapest belvároson túl is, mi több, a szavazók 80 %-a vidéken él. Az ő végtelen megalázásuk ez a belvárosi, fagyizós, nemzeti ünnepekre időzített, spontánnak egyáltalán nem nevezhető, hol színpadi, hol tettlegességgel tarkított bohóckodás, vagy az önállóan eddig semmit el nem ért, az országos megmérettetéstől megfutamodott, fővárosi kerületi parkolópályáról leadott arrogáns kioktatás.
Fülesek, füttyögések, izomból politizálással felhagyó, gyűlölködés helyett, egységes fellépés, konszenzus.
Fütyik. A hibahatár és az 5 % alatt.
(Fotó: ATV, Magánszféra)