Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A halottak tanítják az élőket

2016. november 17. - Toadwart66
20130814-holttest-anatomia-illusztracio-michiel-jansz12.jpg
Michiel Jansz. van Mierevelt: Dr. Willem van der Meer anatómialeckéje

"Változhat a temetkezési törvény a jövőben – erről a KDNP frakcióvezetője beszélt november elején a parlamentben. Harrach Péter szerint ugyanis jelenleg a temetkezések körül olyan visszásságok vannak, amiket a parlamentnek rendeznie kell." (A KDNP oldaná meg a temetkezés visszásságait)

"Mortui vivos docent – A halottak tanítják az élőket"

Végre valami izgalmas elfoglaltságot találtak magunknak az ájtatos atyámfiai. Az embernek lassan már a haláltól is elmegy a kedve az idézett cikkben említett visszásságok miatt. A temetkezések körül nyugodtan tüsténkedhetnek a kereszténydemokraták, mivel abból sok baj nem lehet, hacsak nem állnak neki a halottak szelektív feltámasztásának.

Jól gondolja meg azonban magát az, aki mostanában halni készül, mivel nem olcsó mulatságról van szó. 

„Az urnás temetés, ha figyelembe vesszük a köztemetéseket, 120 ezertől 220-230 ezer forintig, a koporsós temetés az 200-tól 285 ezer, ez nagyjából az átlag. Természetesen Budapest és nagyvárosok tekintetében ez a szám lényegesen magasabb.” (Puskás Béla, az Országos Temetkezési és Ipartestület elnökségi tagja)

Célszerűbb tehát az ilyesmit vidéken elintézni, addig pedig valahogy türelemmel kell viselni, amit adott esetben a sors kimért a szenvedőre. A célszemélyt el kell juttatni egy temetkezésekre szakosodott kis faluba, ahol jóval kedvezőbb áron lehelheti ki a lelkét. Hatalmas településfejlesztési pénzek áramolhatnának ennek segítségével az elmaradott térségekbe.

„Olcsó, jutányos temetkezés az uniós támogatások felhasználásából épült bogácsi Királyok Völgyében. Ünnepi beszédet mond Tállai András született államtitkár. Szomorú, igazán megható énekekről a patinás, 40 éves Bogácsi Pávakör gondoskodik. Szertartás után, külön megrendelés estén, exkluzív disznótor a 40 éves Bogácsi Pávakör közreműködésével. Komoly érdeklődés esetén a Királyok Völgyének kulcsa Bogács Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában vehető át, természetesen ügyfélfogadási időben. Hétfő: 8:00-12:00, 12:30-16:00 | szerda: 8:00-12:00, 12:30-16:00 | péntek: 8:00-12:00."

Ha tényleg megvalósulna valahol valami ilyesmi, botorság lenne egy ilyen kedvező lehetőséget holmi patriotizmusból vagy büszkeségből kihagyni. Országhatáron belül az anyaföld, az mindenütt anyaföld. Minek helyben temetkezni, kényeskedni és emiatt szegény hátrahagyottakat idegesíteni?

A KDNP-nek, ha be szeretne beszállni a temetkezési bizniszbe, sajnos mindenképpen be kell vonnia az egyházakat is, ami rendkívül megdrágítja az elföldelést. Nekik ugyanis a végtiszteség megadása esetén igencsak vastagon fog a ceruzájuk. Nagyjából 25.000 forint üti a markukat egy rövidke, rutinos szertartás után. A helybeli „lágyszívű kántorért” ezen felül elkérnek még vagy 5.000 forintot. Ez sokkal több, mint amennyibe egy Rolling Stones koncertjegy kerül, álló helyre. Lelátó temetéseken nincs, így tehát kánytelen mindenki álldogálni. Rendes katolikus ember természetesen nem temetkezik rockkoncerten, de a kántorok nagy része sem Mick Jagger, csak akkor, ha nagyon részeg.

A hamvak hazacipelésének tilalmától nem kell nagyon visszarettenni. Csak azok van eltiltva ettől a tevékenységtől, akik komolyan veszik a Vatikánban felügyelő Hittani Kongregáció prefektusának tiltását. A KDNP legnagyobb bánatára a hívek egyre kevesebben vannak. A KDNP és az egyházak anyagias szemlélete ráadásul sokakat megingatnak abban, hogy a lelküket bátran rájuk bízzák. Úgy gondolják, jobb, ha inkább közvetlenül ajánlják fel azt Istennek. Nincs szükségük fogadatlan közvetítőkre.

Azok pedig, akik fittyet hánynak Vatikánban felügyelő Hittani Kongregáció prefektusának tiltására, továbbra is szabadon mászkálhatnak az urnáikkal. Ha valaki megelégszik azzal, hogy csupán „jó tselekedetek által világosodjon meg”, annak halálából az egyházi franchise nem nagyon tud hasznot húzni.

Isten nem nagyon szokott gyászbeszédeket hallgatni. Az elhunyt az esetek többségében pedig már nyugszik, és szintén nem figyel oda, miket is hordanak össze róla. Nagy felhajtást tehát nem érdemes emiatt művelni.

Ha valaki nem akar túl sok macerát okozni a hátrahagyott hozzátartozóinak és Szilágyi János szíves invitálását sem fogadja el egy kitűnően jövedelmező elhalálozáshoz, okosabban teszi, ha felajánlja holttestét anatómia és orvostudományi célokra. Ennél hasznosabbat amúgy sem tud egy hulla véghezvinni. Halála után biztos mindenki szívesebben ázna egy tartósítófolyadékban, minthogy szép lassan bomlásnak induljon.

A hamvasztás sem tűnik túl kecsegtető megoldásnak, mivel  rendkívül energiaigényes technológia, ráadásul rengeteg hasznos tápanyag megy közben pocsékba. Helytakarékosnak helytakarékos ugyan, de normál körülmények között egy holttest sem foglal túl sok helyet. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy pompás mauzóleumban várakozzon a végítélet napjára.

Ha az orvosi oktatásban való közvetlen részvétel mellett dönt valaki, pénzt ugyan nem fizetnek számára az amúgy is teljesen feleslegessé vált porhüvelyéért, viszont a tanulmányozás után ingyen elhamvasztják, gondoskodnak a megfelelő elhelyezéséről és még a sírgondozás költségeivel sem zargatja később a hozzátartozóit. (Holttest felajánlása oktatásra)

Kántorra, gyászhuszárokra természetesen ebben az esetben ne nagyon számítson senki.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr6511968663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2016.11.18. 21:01:30

Ez most miről szólt, beszélt de nem mondott semmit.
Azon kívül hogy kedvét leli a kereszténységet gyalázni.

Na de, ha már egyszer szóba hozta a keresztény szertartás költségeit, amiről mi keresztének tudjuk, hogy az egyház azt reánk költi.
Vizsgáljuk meg más egyház költségeit talán mert azok olcsóbbak.

Például egy vudu varázsló csirke áldozata nyilván valóan olcsóbb, mint ahogyan a Jom kippúr csirke áldozat is, na de vajon a fütyi nyiszi-nyaszi vajon mit kóstál.
Ha már egyszer a szertartások költségeit firtatja a szerző várjuk beszámolóit ezekről is.

Toadwart66 2016.11.18. 22:04:46

@Jakab.gipsz: Mit tudom én miről szól, nem én olvastam. Igazából a holttestek legcélszerűbb felhasználásáról.
süti beállítások módosítása