Senki nem mentes szülei tetteitől, ha aktív, saját jogú üzlettársként milliárdokban mérhető javakban részesül a szülők büntetőjogilag is megítélhető tettéből.

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja talajrészeg állapotában véghezvitt szexuális zaklatásos botránya kapcsán fellángolt az örök értelmiségi vita: miként szabad megítélni gyermekeket szüleik ellentmondásos vagy igazoltan elítélhető tettétől.

Menő vagy ciki – Ungár saját bevallása alapján is – szinte minden alkoholfogyasztásos szituációban eszméletvesztésre inni magát valakinek? Egy megmosolyogni való, együttérzésre méltó buli-kultúra ez, vagy az alkoholizmus még csak nem is első lépcsője? A visszatérően talajrészeg bulizó mellett a közepesen kapatos tapasztalattal bíró, együtt érző közönség vagy egy ilyen ember mellett a rendszeres lerészegedőt szégyellő társ a hitelesebb ítélkező? Erről majd a cikkem végén írok.

Passzív szemlélő-e az üzleti döntéseket hozó főrészvényes?

Ungár Péter családi háttere nem most, a Momentum párt kampánytáborában lezajlott botránya óta ismert csak. Nem azért jött most elő újra, mert a hiéna közvélemény szeretne még egyet rúgni a megtévedt báránykába.

A 2006-ban elhunyt ingatlanmogul Ungár András sokmilliárdos, aktívan működő üzleti vagyont hagyott örökül feleségére, Schmidt Máriára, a Terror Háza igazgatónőjére, a NER (de rég volt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere) és Orbán Viktor tanácsadó kormánybiztosára valamint gyermekeire, Annára és Péterre. Ungár Péter 2009-ben nagykorúvá válva teljes jogú és aktív kezelője üzletrészének, az utóbbi években igazoltan főrészvényesként szavazó, döntéseket hozó vezetőtársa a családi cégeknek.

Ungár Péter az LMP-ben feltűnésekor már megütközést és jogos kételyeket vetett fel többekben, hogy miként lehet valaki ellenzéki párt tagja, miként nevezheti magát a rendszer ellenzékének, ha sokmilliárdos bevétele származik abból, hogy a családi üzlet az Orbán-rezsim alkotmányellenes és büntetőjogilag elítélhető lépéseiből profitál?

Nem, itt és most Ungár Péter ügyében sem érdekel, ki mindenki üzletel és milyen léptékben ellenzékiként a rendszerből profitálva. Minden egyes ügyben helye van a kritikának. Az egyik ügy nem gyengíti, csak erősíti és igazolja a másikat. Ügyekről nem lehet összemosva, a másik esettel azt relativizálva beszélni. Ungárék üzlete pedig messze túlmutat a „mutyi” szóval deklarált szervezett lopások volumenén, ők komplett pénzintézeti vagyonokat kebeleznek be.

Másodlagos az ügyben, hogy Ungár Péter saját magában és nyilvánosan miként helyezkedik szembe anyja, Schmidt Mária nézeteivel, amelynek palettája elég széles: a holokauszt 1944. október 15-e, a nyilas-uralom előtti időszak intézményes elhallgatása a Terror Házában, a holokauszt „esetlegessége és másodlagos szerepe” a II. világháborúban, a társadalom felosztása a „mi és ti” táborokra, hogy csak a legismertebb Schmidt-szlogenekből szemezgessek.

Ungár Péter a közvéleményre tartozó viszonya az anyjához nem merül ki világnézeti kérdésekben, már amennyire a holokauszt relativizálása világnézetnek, nem pedig egy magát történésznek nevezőtől egy végtelenül buta, önsorsrontó, a szakmából magát sok éve kiíró magatartásnak minősíthető.

Ungár Péter aktív részese, döntéshozója és haszonélvezője, az üzleti döntéseik eredményeit tekintve tettestársa a családi üzletben véghezvitt büntetőjogi kérdéseket felvető lépéseknek. Cikksorozatok foglalkoznak a Schmidt-Ungár üzletcsoport működésével, többek között a magánnyugdíjpénztári vagyon alkotmányellenes, uniós jogellenes és alapjogi ellenes kormányzati lenyúlásából származó pakett családi cégük által történt felvásárlásával. Üzleti kultúrájukról árulkodik az a módszer, amikor a tisztességes üzleti magatartás gazdasági jogban megfogalmazott kategóriájából kilépve fosztják meg üzlettársaikat részvényeiktől.

Sem a pénz fogalmát, sem a társadalmi tettek felelősségét nem értjük

Magyarországon az 1989-es rendszerváltozással két területen kellett volna cezúrát húzni: társadalmi berendezkedés és annak szembenézésre köteles öröksége valamint a gazdaság. Mindkettőben csúfos kudarcot vallottunk.

A rendszerváltozáskor az államszocialista vagyon a szabadosságtól, élelmességtől egészen a szabad rablásig megítélt, igazoltan kontrollálatlan széthordása miatt egyszerre ítélkezünk habzó szájjal és adunk felmentést könnyedén ezekre a lépésekre: vagy mások rablására mutogatunk, vagy cinikusan kisstílű mutyinak nevezzük a sokmilliárdos, oligarcha-típusú piaci magatartást. Egyúttal kialakult egy rosszul megtanult véleményalkotásunk, amely a „más zsebében nem turkálunk”, „ő megdolgozott érte, megérdemli” tévesen használt szlogenekben testesül meg.

Ahogy a piaci versenyt, úgy a pénzhez megfogalmazott viszonyt sem sikerült elsajátítani a vasfüggüny lebomlásával. Nehéz „üvegzseb” szemléletű, korrupcióellenes mentalitást kinevelni egy évszázadok óta a hatalommal megalkuvó, túlélésre játszó, kiskapuzó társadalomban, ha a transzparenciát összetévesztjük a zsebben turkálással. Ha a tisztességes munka- és üzleti szerződéseket saját életünkben, egészen kis léptékben sem kérjük számon, de a gazdasági jogban is deklarált tisztességtelen üzleti magatartást, kényszerítést, bennfentes információval haszonszerzést, a regnáló hatalom jogellenes magatartásából hasznot húzást a „megdolgozott érte” kategóriába soroljuk politikustól sportolókig bezárólag.

A pénzről egyszerre vannak perverzül megfogalmazott megengedő és ítélkező nézeteink: bárkit, aki a hatalomban van vagy volt, tolvajnak nevezünk, szerintük a tisztaságra egyetlen garancia, aki még pillanatnyilag nem közpénzen él, avagy nem kormánytag, miközben álszeméremmel legyintünk bűncselekmény gyanúját alaposan felvető vagyonra, ha a haszonélvező egy üzleti résszel rendelkező, magát ellenzékinek nevező kedves fiú, vagy bárki más, aki a mi ellenzéki szívünknek épp ma kedves.

Társadalmi örökségünk, a múlt gyalázatos tetteiben aktív és azt passzívan megtűrő, helyeslő magatartásunkkal épp így nem nézünk szembe: amikor az egyik múltbeli tettünkről van szó, a másik tett súlyával vágunk vissza. Relativizálásról, az emberiesség elleni bűntetteket tagadásról szóló törvényünk szövegezése két különféle jellegű és volumenű bűntett összevetése már maga a benne foglalt háborús bűnök relativizálása: társadalmi nézeteink kvintesszenciája.

Ungár Péter esetében a döntéshozóként is gyarapított vagyona forrását megítélésében ütközik ki ez az álszemérmes magatartásunk. Mégis, mi köze az anyjához, pláne meghalt apjához,szülei pénzéhez, ugyan, ez „apák/anyák és fiúk” retorika.

Megítélhetjük-e ma a 90-es években bűncselekménnyel szerzett vagyon haszonélvezőit?

Amennyiben felelősnek érezzük magunkat a rendszerváltozás idején és azóta tanúsított gazdasági magatartásunkért, amennyiben nem csupán a Jobbik, de épp Ungár pártja, az LMP, mára a Párbeszéd és a Momentum is zászlajára tűzi kampányígéretként a gazdasági elszámoltatást, sőt, a vagyonkobzást, akkor nem tekinthető az elévülő történelmi múlt kategóriájának a vagyon létrehozója, az apa, Ungár András közismert üzleti magatartása sem. Épp úgy a közérdekű ügyek közé sorolandó, ahogy ezek a sajtó témái is voltak. A tett megítélése nem függhet attól, hogy van-e gyereke, hány gyereke van, és vállal-e politikai szerepet a gyereke. Az utód felelősségét később fejtem ki, mikor érhető az tetten, és mikor nem.

Míg Ungár Péter a kora 90-es években csak kisded volt, olvasó- és szavazótársaim javarésze azonban már nagykorú részese, szemlélője vagy elszenvedője volt a korabeli budapesti (és országos) Csikágónak. Ungár András és évek múltán már börtön is megjárt nehézsúlyú üzlettársa, Lupis József a belváros igen értékes palotaépületeinek lakásfelvásárlásából alapozta meg már akkor százmilliókban mérhető vagyonát. A felvásárlás módszerei közt szerepelt a megfélemlítés, fenyegetés, az üzleti túlsúllyal nyomásgyakorlás.

Kőszeg Ferenc írta meg a rendszerváltozás hajnalán történt esetet követően a Népszabadságban, majd évekkel később, 2007-ben a Magyar Narancsban a lakásában késő este váratlanul megjelenő Ungár András történetét.

A jogvédelemmel is foglalkozó Chartás ellenzéki Kőszeg tudatában volt, hogy az éjjeli affér hatszemközt zajló eseménye milyen kereten belül adható közzé még rágalmazás vádja nélkül. Ungárék ingatlanfelvásárló, a lakókkal személyesen tárgyaló kezdeti módszereiről üzlettársak is beszámoltak, a sikerességet eufemizálva, azt közvetlenségnek, lehengerlő magatartásnak nevezve. Kőszeg a sajtóban közzétett beszámolójában Ungárnak az üzleti túlsúllyal érzékeltetett finom fenyegetését ecsetelésig ment el. Bennfentes értelmiségi körben azonban közbeszéd tárgya volt, hogy Ungár András nyomós érvei közt nem csak a „cápaként” emlegetett megbízója szerepelt, akivel szerinte nem érdemes ellenkezni, de aggodalmát is fejezte ki, hogy abban a sötét lépcsőházban Kőszeg lányának vajon nem fog-e bántódása esni…Kőszeg a rendszerváltozás előtt is megfigyelt és állásvesztéssel büntetett ellenzéki volt, így a szociológusként kezdő, majd üzleti pályára áttérő, a történész felesége pályáját féltő Ungár András a gazdaságilag nulla potenciálú, de emblematikus, fényszóró alatt élő Kőszeg ellen már nem léphetett fel jól bevált üzleti módszereivel. A Kőszeg személyét övező nyilvánosság aránytalanul nagy kockázat volt számára. Az esetet ma az újságban elolvasva, mai mércével nézve is egyedülálló bátorság volt ezt megírni, különösen a gazdasági ellenfeleket szakmányban robbantgató és kivégző kora 90-es évek pesti Csikágójában.

Mit tehet az utód a szülei terhelt szellemi és anyagi örökségével?

Ungár Péter vajmi keveset tehet arról, hogy apja módszerei finoman szólva sem voltak besorolhatóak sem a tisztességes üzleti magatartás, sem a büntetőjogilag makulátlan egyéni felelősség körébe. Ezt a szintet Ungár András mások magánszférájába kéretlenül éjjel belépve, megbízó üzlettársa szerződéses ajánlat nélküli fellépésével érvelve, azt fenyegetésnek megélő Kőszeg esetében jóval túllépte. Egy akkor esetlegesen tett feljelentéssel, egy nagyon lelkiismeretes, a jogra nagyon érzékeny rendőrség egy felfüggesztettig és távolságtartó végzésig el is juttatta volna Ungár Andrást és üzlettársait. Nemhogy akkor, ennek sokszorosára ma sem lépnek, ettől még ez fenyegetés és zaklatás volt jogilag. Ha Kőszeg beadja a derekát, és sokan másokhoz hasonlóan eladja lakását Ungáréknak, az adás-vételi szerződés a kényszerítés vádjával megtámadható lenne. Csak az alapján, ami azóta is cáfolatlanul nyilvánosan tudható erről a történetről, itt több bűncselekmény gyanúja állapítható meg, ehhez a családjával „egészen finom” megfenyegetést még igazolni sem kell. Tekintve, hogy Ungárék üzleti köre ezt az ismeretlen üzletfélként a célszemélynél eladási szándék nélkül is fellépő tárgyalásos technikát sosem tagadták, pontosan tudható, hogy ezt sorozatosan tették, a vagyon fialtatható volumenű alapját ez hozta össze.

A fenyegetés további módozatairól beszámoló nyilvános közbeszéd ereje és annak igazságába vetett társadalmi hite ellen felőlem perelhet akár Schmidt Mária és Ungár Péter, sokra nem mennek vele. Bekerülhet újra a közbeszédbe, ami nem lenne haszontalan.

A tömegével megszerzett lakások hétköznapi kisember tulajdonosai már nem rendelkeztek a közéleti reflektorfény védelmével, sem szavaik közre sem adható hitelével. Ma egy ilyen üzleti magatartást napi szinten bűnözőnek nevező Juhász Péter ünnepelt figura. Juhásszal szemben itt van cáfolatlan tanúvallomás is, üzlettársi beismerésnek minősülő hencegés is.

Ungár Péter viszont az ebből származó vagyon haszonélvezője. A vagyon megszerzésének körülményit félelemmel megélők még ma is élnek.

Még azt sem állítom, hogy Ungár Péternek le kellene mondania sokmilliárdos atyai örökségéről, igazságtalan lenne ezt csak tőle számon kérni: egy komplett generáció nőtt fel, ha nem is hasonló léptékű és módszerű vagyonszerzéssel. Ugyan egyetlen közhasznú civil, például kilakoltatás ellen küzdő csoportot sem támogat Ungár Péter ebből a vagyonból, holott politikai köreikből nőtt ki a deklaráltan LMP- majd PM-közeli A Város Mindenkié (AVM) hajléktalanok mellett kiálló csoport. Erről és hasonló közhasznú adakozásairól nem tudunk a nyilvánosságból, pedig PR-értékű lenne.

Micsoda gesztus lenne az apa pszichológiai és üzleti nyomásgyakorlással összekotort sokmilliárdos ingatlanvagyonából arra áldozni, hogy elszegényedés során kilakoltatás előtt állókon mára professzionális módszerekkel segítő csoportot akár csak jelképes, de megérezhető összeggel támogasson? Nem ez az emberarcú kapitalizmus, nem ez a baloldaliság, amit az LMP hirdet?

Botor módon ezt olyan országban kérem számon, ahol az üzletember társadalomjobbító adományozása ma kormányzati ellenségkép. Épp azon az emberen kérném az adományozást számon, aki egy olyan pártnak, az LMP-nek elnökségi tagja, aki a nők elleni erőszak intézményes és jogi kezelését segítő Isztambuli Egyezményért többször kiállt, majd elnökségi tagjuk talajrészegen szexuálisan zaklat nőket, de alvó férfiak magánszféráját, testi integritását is megsérti többszöri, távozásra felhívó mondat után is. Ungár saját beszámolója alapján ez bevallottan nem a legdurvább italmennyiség volt rutinként megélt ivási szokásai közt, de a fent már említett, áldozatként hitelesként tekinthető közbeszéd és beszámolók alapján a testi nyomulása, ittasan zaklatása sem az első eset volt…

Történész anyja, Schmidt Mária a hazai és nemzetközi szakma körében élesen bírált, sokszor akár nemzetközi konferencián a szakma előtt köznevetségbe fulladó nézeteivel nyíltan nem szembehelyezkedése azért lehet visszás Ungár Pétertől, mert egy olyan párt elnökségi tagja, akinek már leköszönt elnöke, Schiffer András maga nevezte túlméretezett hisztinek a holokauszt eseményeit tagadó és relativizáló Megszállás-emlékmű ellen tiltakozást.

Az LMP volt továbbá az a párt, amelynek veszprémi szervezete 2012-ben nyíltan kiállt a Jobbik mellett, akik az Élet Menete veszprémi vagonkiállításának üzenete ellene tiltakoztak, mondván „Torkig vannak a holokauszttal” . A Jobbik 2012. március elejei, a tüntetés előtt már megjelenő Barikád pártlapjában ezt a szlogent címlapra tűzte, ahol ezzel a mondattal megcímzett könyvet ajánlottak. Annak szerzője mítosznak, tehát kitalációnak nevezi a holokausztot. A Barikád nyomtatásban megjelenő cikkének online változata a korábbi barikad.hu utódján, az alfahir.hu-n érhető ma el, a hazai print lapok mindegyike fellelhető a Széchényi Könyvtárban .

Az LMP a holokausztot mítoszként propagáló Jobbik magatartása mellett állt ki 2012-ben. Ebben a kontextusban Schiffer a történelmi múlt tagadása elleni küzdelmet túlméretezett hisztinek nevezése különösen súlyos...

Ungár Péter szemérmes hallgatásával joggal tekintem őt anyja ma is hangoztatott nézeteivel egyetértőnek. Nem azt várom el, hogy Schmidt Mária minden mondatára reflektáljon, amit anyja közszereplőként, politikai aktorként mond. Azt várom el, hogy politikusként egy másik politikai szereplő a szakma által is igazoltan káros, hazug retorikájával szemben nyilvánuljon meg, amennyiben ez a téma pártjának is van olyan fontos, hogy fellépjen, véleményt formáljon párt szinten.

Van gyakorlata, van kultúrája a felmenők tettével szembenéző, így attól való elhatárolódásnak.

Hosszasan sorolhatjuk a példákat, említsük csak meg Pokorni Zoltán, Pető Iván vagy akár Esterházy Péter nyilvánosságban vállalt reflexióit felmenőik terhelt múltjáról. Egy kritikai, a felmenő vétségeit érzékelő, láttamozó megnyilvánulás tenné lehetővé, hogy az utód világosan kifejezze, egyrészt tudomása van a nem családjogilag, hanem társadalmilag és akár büntetőjogilag megítélhető felmenői tettekről, másrészt kifejezheti azokhoz elítélő viszonyát.

Ismét hangsúlyozom: nem, nem érdekel, hogy az ún „kommunista” bűnök, (a bűn nem, a kommunista jelző megkérdőjelezhető), az emberiesség-ellenes bűnök relativizálása vagy a gazdasági bűncselekmények más és más büntetőjogi és morális megítélést képviselnek. A szembenézés módozata azonos, a törvénytelenség elutasítása pedig egyetemes igény, különösen olyan politikai közösséget képviselve, akiknek az ezzel való akár jogi elszámolás nem csak kampányszlogenjük, de feljelentésekben megnyilvánuló pártmagatartása is.

Kétségtelenül, ez a nyilvános, közérdeklődésbe tartozó családi örökséggel szembenézés elég nehéz lehet Ungár Péternek, ha jelenleg is abból profitál milliárdokban mérve, ha mai vagyongyarapításának eszköze a NER törvényellenes tevékenységének köszönhető, ha társadalmilag neki is tulajdonított demokratikus nézetekkel a nyilvánosságban tapasztalható tettei élesen ellentétesek.

Nem érdekelnek egy diktatúrába a csitítással másokat betörő széplelkű demokrata nézetek, ha Ungár Péter egy ingatlan bizniszért feljelentő pártelnök, Schiffer András nevével is fémjelzett LMP-t képviseli, de nekem és másoknak el kell felejteni apja közelmúltban végzett ingatlanüzelmeit, amiből él ő maga is.

Nem érdekel, hogy nem csak Ungár Péter feladata a hazai holokausztoktatást az intézményével és politikai erejével alapjaiban torzító anyja relativizáló, olykor tagadásnak értelmezhető elhallgatásait megítélni, de egy olyan pártot képvisel Ungár Péter, amelyik visszatérően politikai támogatója az antiszemitizmust éltető, a holokauszt eseményeit tagadó pártnak, és amely általa képviselt párt korábbi vezetője hisztinek deklarálja a szembenézésért kiállást.

Ha bármely széplelkű jogvédő vagy elemző arra kényszerít, hogy izoláltan elemezzem egyének tevékenységét és felelősségét, külön megkérem őket, hogy akár a TV-stúdiókban se jöjjenek a politikai és gazdasági szereplők családi befolyásukat felhasználó mai és 5, 10, 20 éves tetteivel, összevetéssel.

Végül visszatérve az Ungár Péter-botrányra.

Ciki, megérthető, vagy a környezetének deprimálóan terhes egy rendszeresen lerészegedő?

Ungár Péter bodajki Momentum-táborbeli botrányának lehetne egy társadalmilag hasznos üzenete is.

Milyen egy olyan társsal élni, vagy akár csak baráttal társasági közösséget vállalni, akinek rendszeres sztorijai vannak a lerészegedéséről? Pláne milyen egy ilyen pártelnökségi tagra bízni egy párt reputációját, egy szavazónak az őt képviselő voksát? Hogyan ítéli meg a társadalom a szexuális zaklatókat?

Egy olyan kultúrában kell erről beszélni, ahol milliós vagyonra tesz szert népszerűsége okán a szakmányban részegséget viccnek deklaráló Tibi Atya online fenomén. Ungár Péternek önmaga számára is ismert lerészegedési menetrendje, programsorozata van. Nincs ezzel egyedül, még pártképviselőként sem. Ez a gondolatmenet sem Ungár egyedüli felelősségéről szól, ahogy a fentiek sem. Én most Ungárról írok, sokan mások tegyék meg másokkal ugyanezt.

Ungár Péter „bárkitől” és „mindenkitől” kér bocsánatot, de ő konkrét személyeket zaklatott. Ők nem úgy élték meg, hogy véletlen pont ők voltak: egy hányás előtt vagy után álló talajrészeg, rájuk mászó férfit kellett lehámozniuk magukról, ebben nem volt sem segítségükre, sem vigaszukra, hogy előtte és utána még kikkel tette meg. Ungár megkereshetné személyesen áldozatait, de nem teszi.

Ungár Péter nyilvános facebook-szembenézésében azt írja, hogy szerinte neki a Momentum párttal, gondolom, azt azt képviselő pártelnökével, Fekete-Győr Andrással lenne „tisztázandó” beszélgetése.

Az LMP erős késéssel azt tette közzé, hogy „vizsgálatot indítanak”, és „amennyiben indokolt”, megteszik a lépéseket.

Az LMP „sajtóból értesült” Ungár Péter a fesztiválon „részvételéről”.

Az áldozatok, tehát tanúk által jelentett szexuális zaklatás egyszerre részvétel lett. Ungár Pétert állapotára való tekintettel csak másnap toloncolták ki egy pártendezvényről, az LMP csak sajtóból értesül erről. Ungár Péter pártelnökségi tagként nem érezte szükségét, hogy említést tegyen pártjának a részvételéről. Sem előtte, hogy elmegy egy másik pártrendezvényre, sem utána, hogy csontrészeg állapota és zaklatásai miatt kitoloncolják onnan.

Mit lehet vizsgálni egy szemtanúkkal igazolt, a tettes által elismert zaklatáson napokkal később? Visszamegy az LMP hányás nyomokat keresni? Party-szelfiket gyűjtenek be a fesztiválozóktól, ahol a földön ruha nélkül fetrengve látható Ungár?

Mennyien látták azt még? A két-három áldozat tekinthető-e elfogadható vallomásnak, elég fajsúlyosnak egy országos párt esetén, vagy esetleg további 45 szemtanú már elég erős visszhang, hogy történjen valami? Elég ciki-e szexuálisan zaklatni nőket egy parlamenti párt elnökségi tagjának? Egyáltalán, elég ciki-e szexuálisan zaklatni nőket? Hiszen részeg volt szegény. Pláne részegen.

A fokozat, amikor valaki józanul erőszakos veled, avagy ugyanezt opálos szemmel, savanyú szájszaggal, öklendezve teszi meg, téged taperolva, szexuális képességeivel kérkedve. Kétségtelenül esik az élvezeti faktor. Előző esetében némi esély van, hogy a józan eszére hasson egy nő, utóbbinál még ez az esélye sincs. A részeg férfinál meg bátrabb élőlény nincs a világon.

Ungár Péter még nincs harminc éves, talán váltakozó, talán állandó baráti társaságot lephet meg ivási szokásaival.

Talán jelenlegi, vagy talán jövőbeni állandó partner esetén ez a típusú ember így néz ki: rettegsz, hogy mi lesz már megint, ahol megkínálják itallal, legyen az szűk családi ünnep, nagy esküvő, munkahelyi buli, nyaralás. Azt nézve, hogy párt vezetőségi tagként egy pártrendezvényen tudatosan jelent meg, kezdett el egyáltalán inni saját képességeit és szokásait ismerve, ahogy nem állt meg, mert nem tudott megállni az erősen illuminált állapotnál sem, és leitta magát a sárga földig, annyira, hogy kitoloncolhatatlan állapotban volt, maguk a biztonsági őrök ítélték így meg, akkor az arról tanúskodik, hogy Ungár Péter alkoholfogyasztási szokása már a rutinná vált, a szégyen-kockázattal sem számoló szinten van. Nem feltételezem egy külföldi egyetemen pallérozott emberről, hogy nincs tudatában a helyszín és szituáció súlyával, ahol megjelent.kép: 24.hu

Magyarázkodásából a rendszeresen csontrészeg szintre süllyedők unásig ismert alkoholgőzös retorikája árad: „ez igazából semmi, szokott ez még durvább is lenni, ez egy bevett szokás, hadd ne beszéljen másokról, ők mennyit isznak.” Ez egy trend, te vagy a bunkó, aki ezt megítélni mered.

Ez az a típusú ember, aki elvárja, hogy társa szórakozása abból álljon, hogy egy magatehetetlen embert visz haza, avagy a közbotrány szinttel nem törődve hagy inkább ott, ahol épp elalszik alkoholgőzzel a fejében. Félrészegen felébredő, valahol a városban kóválygó embert keressen. Ez a partner nézi végig az ő szakmányban művelt taperolásait, nevet ezen kínosan, vagy igyekszik kivárni, mikor esik össze. A jobbik eset, ha nem vele erőszakoskodik, de ezek is rendszeresek. A szexualitás számára csak ittasan megélhető, az így megélt eltaszításokat további itallal kompenzálja.

Ez az a típusú társ, aki ittas haverjainak elfogadást kényszerít ki, arra ítélve a társat, hogy ne egy, de kettő vagy több hullarészeg férfit támogasson, adott esetben lépjen fel ellenük intézkedő rendőrrel szemben. A mások állapotával érvelő, saját állapotát annál súlyosabb esettel tódító Ungár ezt a logikát követi.

Ez a típusú ember vérig sértődik, ha kifakadsz barátok, család előtt, milyen egy magadnak sem kimondott, de alkoholista emberrel élni. Alkoholista, mert visszatérően nincs kontrollképessége alkohollal szemben. Az alkoholista a minden nap részeg szintig sok fokozaton megy át. A minden buliban, eseményen, alkoholt kínáló közegben részeg egy biztos, már nem is kezdő pont.

Deprimáló, kínos, romboló, terhes egy szakmányban lerészegedő ember a környezetének.

Engem speciel nem érdekelnek az alkoholisták pszichológiai hozadékai, erre van egy szakma. Találgatni sem fogok, milyen terhet, stresszt, netán örökséget tompít általa bevallottan visszatérően talajrészegséggel Ungár Péter.

Ungár Péter a NER jogellenes üzelmeiből ma is aktívan hasznot húzó ember, ebben anyja pozíciója és tevékenysége van ma is segítségére, vagyona apja mások megfélemlítésétől terhes. A tehertétel ma sem kibeszélt, közelmúltunk része, társadalmi közbeszéd központi része, áldozatai ma is élnek. Ez az örökség olyan társadalmi közelmúlt szerves része, ami máig formálja pártok kampányát, ígéreteit.

Az kezd Ungár Péter az örökségével, amit akar, azzal vet számot, amivel akar.

Mindenki arra szavaz, akire akar. Mindenki ott húzza meg a társadalomra ható, közügynek számító felelősségi kört, ahol akarja.

Mindenki olyan országban él, ahol akar, vagy ahol körülményei miatt kénytelen élni.

kép: 24.hu