Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Direkt Peti és a csodálatos serpenyő

2017. november 19. - Toadwart66

csak-a-fidesz.jpg

Immanuel Kant - Kritik der reinen Vernunft

Szijjártó Péter fogja felhívni a választópolgárokat, hogy elmagyarázza az ördögi Soros-terv lényegét és a nemzeti konzultáció fontosságát. Természetesen nem élőben.” (Sorosozás már a telefonban is – Szijjártó Péter hamarosan önt is fel fogja csörögni)

Mi ez a félelemmel, valamint aggodalommal teli, amúgy elégedett arckifejezés, amely nemzetünk nagyjainak arcán mostanában eluralkodni látszik? Ezt a felelősségteljes mimikát csapattréningen oktatják számukra, vagy esetleg kínai plasztikai sebészeket alkalmaznak, akik legyártják belőlük ezeket a figurákat?

A mindenen eluralkodó osztály vajon mitől félti ennyire a hont, azaz saját magát? Soros Györgyöt eddig még egyetlen párt sem jelölte miniszterelnöknek, mégis őt reklámozzák a legkisebb, nagyjából még lakható településen is. Kész szerencse, hogy nincsenek gyarmataink.

Titokban ennyire megindult az MSZP az origóból? Megjelent egy „mindenkitgyorsanegyszerrelegyőző” párt, amelyről a közvéleménynek ma még nincs tudomása? Simicska Lajos tavasszal talán bejelenti, hogy Orbán Viktor valójában nő, aki tőle esett teherbe? Mészáros Lőrinc gazdasági puccsra készül, majd átveszi az ország irányítását? Rogán Antal megvásárolta a Kajmán-szigeteket Helen Kilpatricktól, és az egész banda odaköltözik?

Minden jel arra mutat, hogy ellenfél hiányában a FIDESZ-KDNP kénytelen lesz megnyerni a 2018-as választásokat. Nem kicsit. Brutálisan. Ennek ellenére mégis gyerekes telefonbetyárkodásra adják a fejüket? Pont ezekben a zaklatásokkal terhes időkben? Nem megalázó ilyesmivel kitölteni az adásidőt? Mi jöhet még?

Esetleg Németh Szilárd átszellemült arccal kártyát fog majd vetni, és abból mindig az fog kijönni, hogy Soros György Magyarország vesztére tör? Lázár János a kormányinfókon keresztül pozitív energiákat fog küldözgetni, egyben mindenkiről leveszi a rontást? Tállai András gombostűvel fogja bökdösni a Brent Olaj valós árfolyamgrafikont? Népnemzeti szeánszok és választási asztaltáncoltatás nem lesz? A holt lelkek is kapnak majd szavazati jogot? Egy koppintás, Fidesz. Kettő..., ja az pont nem érvényes, illetve csak az első számít.

Az rendben van, hogy a nemzeti konzultáció egy több ismétléses, nagy számú mintán végzett – vagy mi a fenének nevezik az ilyesmit a statisztikusok, most nem is ez a lényeg – közvélemény-kutatás, közpénzek mértéktelen felhasználásával, elherdálásával.

Egyenként be lehet azonosítani, kik azok, akiket hideg hagyott a többszöri, rendkívül kedvező házassági ajánlat és nagy ívben tettek az egészre, esetleg valami még csúnyábbat műveltek. Ők valószínűleg még mindig nem tértek jobb belátásra. Sokan vannak, de nem nagyon fognak szavazni. A következő ciklus valószínűleg az ő gyengéd meggyőzésükről fog szólni.

Ha fideszesek szempontjából minden a lehető legnagyobb rendben van, és az egész ország odavan a gyönyörűségtől, akkor Szíjjáró Péter vajon mi okból játszik Horst Fuchsot? Mit szeretne eladni azokból a javakból, amiket már rég elloptak a maguk számára, illetve politikailag korrekten* mondva, nemzeti tulajdonba vettek, és most buzgón megvédenek, azaz nyomtalanul eltüntetnek. (*PC, azaz minden rosszak okozója, lásd 666)

Azok az orbánviktoros meghívók, amiket mint valami véres kardot, többször is szerteszét hurcoltak az országban, pontos képet adhat számukra rajongótóborúk alacsony szellemi színvonaláról. Ezzel nincs is semmi probléma. Igazodni kell a az elvárásokhoz, a piaci igényekhez. Hülyéknek, hülye dolgokat kell mantrázni, hogy még annál is hülyébbek legyenek. Ők azok, akik valószínűleg még azt is elhiszik, hogy Szijjártó koronaherceg egész nap telefonügyeletet tart, és kiokosítja az arra érdemeseket.

Az értelmiség nem felvásárolható része – pontosabban mondva azok az ilyen-olyan polgárok, akik önálló gondolkodásra képesek, és nem hisznek abban, hogy a kettő meg kettő eredményét kedvünk szerint alakíthatjuk, amit csupán szilárdan akarnunk kell, és piros, fehér, zölddel kell azt összeadnunk – látványosan kivonult a kormánypárt mögül. Csak az olyan selejtes gyártmányok maradtak meg, mint Gajdics Ottó vagy Bencsik András, akik üvöltözésen kívül mással nem nagyon tudják felhívni magukra a figyelmet. Erre mondjuk tökéletesen megfelelnek, meg ugye bajszuk is van az orruk alatt.

Ott, „hol” egykor arra számítottak, hogy valamikor majd „nemzet süllyed el”, nem gondoltak arra, hogy a nép süllyedés helyett, fokozatosan elhülyül. „Az ember millióinak Szemében” valóban könny ül, de nem a gyásztól, hanem a röhögéstől. Persze csak azoknak, akik tudják, merre is van Magyarország és mivel foglalatoskodnak az ott éldegélők. Túlzott illúzióink ne legyenek. Nincsenek számottevően.

A következő ellenség minden bizonnyal belső lesz. Azok, akik nem hisznek az elért, kimagasló eredményekben és a fényes jövőben. Azok, akik olyasmiket merészelnek állítani, hogy a magyar gazdasági csoda mögött uniós pénzek, valamint a szociális, egészségügyi, oktatási kiadások drasztikus csökkentése áll. A rendszerváltás óta a Fidesz vetette be a legbrutálisabb megszorító intézkedéseket, ami legfőképpen a szegényebb rétegeket érinti. Azokat, akik hivatalosan nem is léteznek.

Tehát azok lesznek a nemzet ellenségei, akik tiszta szívből utálják az illiberális demokráciának nevezett tákolmányt, és nem élvezik a rosszléti állam vívmányait.

Meg azok, akiknek nem tetszik az, ahogyan Direkt Peti valami gagyi, öntisztító, leégést gátló serpenyőt szeretne rájuk tukmálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr6013310687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.11.19. 16:26:03

Minden rendszer eljut addig a pontig hogy megpróbál leszámolni a belső ellenséggel, aztán ebbe bele is bukik, hiszen önmagával hogyan szállna harcba?.
Éberség elvtársak?, aztán még ők is abbahagyták mert nem vezetett sehova.

A NER hatása elmúlt, nagy tömegek egyetértettek, aztán mégsem lett belőle kánaán.

50 év megfigyelése nekem azt adta ki, hogy a remény hatlamas motiváció, rengeteg dolgot lehet vele megcsinálni. De a csalódás sokkal erősebb, így ha csak kisarányú csalódott van, már az is ellensúlyozza a reménykedőket. A fidesz pedig szépen leszeletelte saját magát. Azt a sokmillió idiótát akit magához vonzott a gyurcsányozással és hogy ők jobbak lesznek, azokat minden egyes lépésével ellenséggé fordította.

Mára már szerintem nyuggerek meg kiszolgáltatott rétegek sem hisznek nekik, legalábbis arra utal az osztogatás, valahogy meg kellene tartani az utolsó bázist.

A propagandát azért nyomják mert nagyon nagy arányú választási jelenlét várható. Nagy az elégedetlenség és csak egy szikra kell az "orbán takarodj" elindulásához.
süti beállítások módosítása