Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Vackor és a népi konzultáció

2017. december 04. - Toadwart66

7lszvco6yqxyrihp_dpq9a_r.jpg

Lompos, loncsos és bozontos, meg ami még ezzel jár 

Az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) csütörtökre tervezett, Magyarországgal foglalkozó meghallgatásáról azt mondta Kovács, hogy a korábbi meghallgatások tapasztalatai alapján kíméletlen boszorkányüldözésre, a szovjet koncepciós perekhez hasonló forgatókönyvre számít csütörtökön.” (Boszorkányüldözésre számít Kovács Zoltán Brüsszelben)

A derék kormányszóvivő a szakbizottságot gyakorlatilag a szovjet Andrej Januarjevics Visinszkijhez, valamint legnagyobb tisztelőjéhez, az először hívő kommunista, majd lelkes náci Roland Freislerhez hasonlította. Ez olyan erőteljes kijelentés és hazugság, amiért tisztességes országokban a rágalmazót azonnal kirúgnák a jól fizető állásából.

Ettől azonban nem kell senkinek sem tartania. Kovács Zoltán valószínűleg pontosan tudja miről lehet, és azt is, miről nem szabad beszélnie neki. Egyszóval megmarad olyannak, amilyen most. Ő egy „igazi cseh jellem”.

A boszorkányüldözéssel kapcsolatban, nyolc, boldogságban eltöltött év alatt rendkívül bőséges tapasztalatot szerezhettek a haza jelenlegi birtokosai. Hatalmas gyakorlatra tettek szert mások meghurcoltatása, alaptalan gyanúsítása, megalázása, kisemmizése terén. 2018-ban Orbán számára egy tökéletesen felépített elnyomószervezet áll majd rendelkezésre, annak minden szükséges eszközével, ocsmány tartozékával együtt. Ha úgy adódik – például elkezd fokozódni a nemzetközi helyzet – csak meg kell nyomnia egy gombot, és az egész masinéria olajozottan beindul. Belső ellenség nélkül eddig még egyetlen hasonló rendszer sem érezte komfortosnak a környezetét. Ami késik, az nem múlik, aztán később kimúlik.

Szijjártó Pétert nem kell attól félteni, hogy a nagy vallatás közepette majd elsírja magát és megbocsátásért fog esedezni. A szakbizottságnak inkább lehet oka az őszinte aggodalomra, mivel feltehetően olyan szitokáradatot kapnak a nyakukba, mint amilyet egy frissen rajtakapott férj a feldühödött hitvestársától. Mindenek lesznek, csak derék, becsületes, európai emberek nem.

Már most kijelenthető az, hogy a többi tagországhoz mérten egyedül Magyarországon tartják be az európai alapjogokat. „2010 óta Magyarországon eddig soha nem látott mértében javult a demokrácia és jogállamiság állapota.” – jelenti majd ki majd a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az inkvizíciós ítélőszék előtt, amelyről azt fogja állítani, hogy Soros György közeli barátaiból és alkalmazottaiból áll.

Ez nem meglepő. Kovács Zoltán előre bejelentette azt, hogy „aggasztónak tartják, ahogy a “Soros-terv” az Európai Unió intézményeinek döntéseiben megmutatkozik”. A boszorkányüldözési bizottságnak buzgó röstelkedésen kívül nem sok szabad mozgástere lesz. Megint összehoznak a magyar kormánynak egy remek lehetőséget arra, hogy saját magát dicsérje és minden kritikusra válogatott átkokat szórjon. A Magyar Időknél már biztos elkészült az elsöprő győzelemről szóló címlap.

Magyarországon a sajtószabadsággal semmi gond sincs. Mészáros Lőrinc és Andy Vajna nem áll semmilyen szorosabb kapcsolatban Orbán Viktorral, hiszen mind a hárman külön-külön szobában alszanak, és nem használnak közös fürdőszobát. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy a magyar pártsajtó teljes mértékben elfogulatlan. Ha arra van szükség, rendkívül kíméletlen, kemény cikkekben ostorozzák a magyar kormány tevékenységét. Arról a főszerkesztők nem tehetnek, ha erre soha nem kapnak utasítást.

A boszorkányüldözés során elő fog kerülni több mint két millió becsületes magyar állampolgár, akik igenis nagyon hisznek a Soros-terv, sőt akár több ilyen teória létezésében is. (Ez a több mint kétmillió valami mágikus szám lehet. Rákay Fülöp is ennyiről delirált a 2002-es, elbukott szabadságharc során.)

Nem valószínű, hogy a megszeppent bizottság megkérdezi majd Szijjártó urat, magyarázza már el számukra, hogy Szájer Szepi miben találja olyan forradalmian újnak a nemzeti konzultációt, amelyet a nácik már Hitler hatalomra jutása után bevezettek, népi konzultáció néven. A célja annak is a népszavazás intézményének ellehetetlenítése volt. Ennyi erővel a „Törvény a német vér és német becsület védelméért (Gesetz zum Schutze des deutschen Blutes und der deutschen Ehre)” is hatalmas innovációt jelentett. Nem kéne néha először gondolkodni, aztán megpróbálni nem orbitális hülyeséget dumálni?

Szóval, ha az urak a saját hatalommániájuk miatt folyamatos hazudozásra és hantázásra kényszerülnek, azt legalább tegyék ésszel, hihetően, vagy vegyenek fel valakit, aki ért is az ilyesmihez. Nem könnyű tevékenységről van szó. Kovács Zoltánra sem mondhatja senki azt, hogy ő egy lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, mivel jól láthatóan tök kopasz, ráadásul nem is medve. Még a hazugságnak is meg kell adni a megfelelő tiszteletet.

Boszorkányüldözést ne nagyon emlegessenek egy olyan országban, amelyet negyedévenként uszító plakátok árasztanak el. Az illetékesek valószínűleg tavasszal is sort kerítenek a megfelelő dózis beadására.

Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el a népszavazásról Németországban, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értelmében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben”. (Vásárhelyi Mária)

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr6213428129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2017.12.05. 15:26:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
A kampány szó még csak véletlenül sem szerepel a posztban. Egy másik poszthoz kellet volna beírnod a tartótisztedtől érkező dumát.

De, ha már...
Egy kampánynak természetesen nem kellene uszítónak lennie, de Fidesz érdekében folytatott kormányzati kampányok mégis azok, különösen a migráncsozó és a sorosozó (a többi szimpla önfényező blöff volt: jobban teljesít és társai). Másrészt, egy tisztességes országban a kormány közpénzen nem folytathatna politikai kampányt. Valószínűleg az ilyesmi nálunk is törvénybe ütközik, de Magyarország sajnos már nem számít tisztességes országnak, köszönhetően az államot kisajátító maffiapárt munkálkodásának.

libsi nóta bárki unja 2017.12.05. 16:12:36

"Magyarországon a sajtószabadsággal semmi gond sincs. Mészáros Lőrinc és Andy Vajna nem áll semmilyen szorosabb kapcsolatban Orbán Viktorral"

És ha kapcsolatban áll akkor nincs sajtószabaccság?

morph on deer 2017.12.05. 16:56:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
“Mióta uszítás a kampány?”

Miért, már lehet kampányolni?
Asszem megállt a naptárom, vagy mi..!

morph on deer 2017.12.05. 17:02:39

@libsi nóta bárki unja:
“És ha kapcsolatban áll akkor nincs sajtószabaccság?”

Dehogy nincs.
Ők teljesen szabadok azt közölnek amit szabad!
Ennél több szabadságról még álmodni sem lehet! Főleg ha nem is alszol, mert már felébredtél, és nyitva a szemed!
Na akkor már végképp nem jár több szabadság.

morph on deer 2017.12.05. 18:59:02

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Nem csoda, hogy “hanyatlik a nyugat” - ott ezt nem tudják!
A marhái..!

Ráadásul ha igazad lenne, akkor válna végképp érthetetlenné, hogy miért van Magyarországon permanens kampány!

Amúgy szerinted mi köze a Sorosozó barmságoknak a demokráciához?
Mert az, hogy egy paranoid kis pöcs retteg, hogy kihúzzák alóla a bársonyszéket még nem a demokrácia jele, nem tudom, tudod-e.
süti beállítások módosítása