"Ugye, mi jó barátok" voltunk...
NYÍLT LEVELET – bár inkább kérelem az… - írt Elek István a Jobbik „tisztelt elnökének”, Vona Gábornak. Arra szeretné rábírni őt, hogy történelmi felelősségét átérezve (?) állapodjék meg a többi ellenzéki párttal az egyéni körzetekbeli közös jelöltállításról és valamiféle közösen vállalható minimumprogramról, sőt: egyfajta korlátozott rendszerváltó koalícióról. Szót ejt a demokratikus intézményrendszer, a fékek és ellensúlyok helyreállításának fontosságáról – és minderre megfelelő alanynak tartja levele címzettjét, „a legerősebb ellenzéki párt” elnökét.
Én viszont Elek Istvánt szeretném emlékeztetni a saját történelmi felelősségére. Anélkül, hogy felidézném, ő személyesen honnan indult és hol tart ma, arra kérem, tartózkodjék attól, hogy százezrek nevében fogalmazza meg a saját elképzeléseit. Először is, ha csak százezrek lennénk, akik az ellenzék - szorosabb vagy lazább - együttműködésében látják a NER leváltásának egyetlen békés lehetőségét, akkor eleve semmi értelme nem volna a szösszenetének. Könnyen belátható, hogy a Fidesz stabilan kétmilliós táborával szemben „százezreknek” semmi esélyük nem volna, tehát teljességgel szükségtelen lenne szélesre tárni a demokraták térfelének kapuját az általam például kifejezetten nem tisztelt Jobbik-elnök és csapata előtt, és még kérlelni is őt valamire, amit sem ő, sem a csapata nem akar igazán. Hozzáteszem: na de mi sem!
Természetesen nem csupán százezrekben mérhető a táborunk, de ettől még a fenti dolgozatot nem tartom többnek, mint lelkiismeret-furdalás elleni alkalmi gyógyszernek. Hogy az az Elek István, aki elég sokáig maga is tolta Orbánék szekerét, elmondhassa: ő személyesen mindent megpróbált a fordulat érdekében.
SZERINTEM nem kellett volna. Mármint mindent megpróbálnia. Én ugyanis - anélkül, hogy azt írnám, százezrek nevében - azok közé tartozom, akik egy mokkáskanálnyit sem hisznek el a Jobbik cukiságkampányából. Miért is hinném el, hogy valódi változás tanúi vagyunk, amikor semmi nem történt, ami hitelesíteni tudná azt. A mai napig nem rúgták ki azokat, akik EU-zászlót égettek, akik nyíltan zsidóztak, akik létrehozták és törvénybe ütközően oly sokáig fenn is tartották saját magánhadseregüket, akik szoros szövetséget alkotnak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal - amelynek alapítója és mindmáig tiszteletbeli elnöke, Toroczkai László immár két éve a Jobbik alelnöke -, de még csak elnézést sem kértek senkitől, akinek emberi mivoltába tapostak bele az évek során (sokan vannak ilyenek).
Elek István, aki sokáig ott állt Orbán mellett, igazán érzékelhetné, hogy a Jobbik, hónapokba sűrítve, hasonló utat szeretne bejárni, mint amilyent a Fidesz megtett, két évtized alatt. Igaz, Vona pártja - nem elhanyagolandó apróságként - a másik oldal, a szélsőjobb felől indult. Előbbi liberálisból lett jaj-de-nagyon konzervatívvá, egy időben az Európai Néppárt egyik oszlopává, majd amikor már kisajátította a hatalmat, annak totálissá növelése érdekében nagy lépésekkel indult a szélsőjobb felé. Hogy begyűjtse a Jobbik híveit is, felvállalva érte a radikalizálódás minden veszélyét. Vonáék ezzel szemben éppen onnan, a széljobbról igyekeznek befelé – nehéz lehetett elkerülni a totális karambolt… -, hogy a középhez jóval közelebbre pozícionálhassák magukat és ezáltal erősödjenek. Az ő céljuk, egyelőre, a hatalom megszerzése.
DE NE LEGYEN senkiben szemernyi kétely: ez a TOVÁBBRA IS, változatlanul fasiszta gyülekezet a hatalommal a birtokában azonnal kimutatná a foga fehérjét. Na ez az, amiből nem kérünk! A gátlástalan hatalomtechnikus, a fasizálódástól sem visszariadó diktátor, Orbán ellenében nem szövetkezünk a gátlástalan hatalomtechnikus, fasiszta voltát most éppen álcázó Vonával. Mert semmivel sem tartjuk megnyugtatóbbnak a vödröt a csöbörnél.
Ja, és szerintem többen vagyunk, akik így gondolkodunk, mint azok a "százezrek", akiknek a nevében Elek István tollat ragadott. (Nem kellett volna, nem kérte őt erre senki.)
