Lucky Luciano, Meyer Lansky és Schöpflin György
"Létrejön egy blokkoló kisebbség, ami megvétózza mondjuk az új költségvetést. Működésképtelen lesz az egész EU. Vagy nem lehet majd új uniós biztost választani, mert ezek a „felforgatók” majd belekiabálnak a konszenzusba, amivel eddig mindig megválasztották a biztost. Én elkerülném ezeket a következményeket." (Schöpflin György)
Tiszta, világos, valódi kelet-eurepéer beszéd egy talán jobb sorsra érdemes (?), valaha a Glasgowi Egyetemen végzett, brit, magyar állampolgárságú történésztől. A tiszteletreméltó Lucky Luciano is hasonlóan kezdte sikeres pályafutását, Schöpflin pedig valahogy így fejezi majd be. „Cosa Nostra”, „A Mi Ügyünk”, azaz nemzeti szuverenitás ahogy azt mi szeretjük.
Tehát magyarán mondva, politikai korrektség nélkül ez így hangzik:
– Ha nem fizettek számunkra elegendő védelmi pénzt, vagy ha esetleg megsértitek a mi érdekeltségi területünket, rendkívül csúnya dolgok következhetnek be. Ha úgy adódik kirobbanthatunk egy látványos bandaháborút. Amíg ti a fehér asztalnál tárgyalgattok és turkálgattok a jogszabályok között, addig mi bükkfából készült, csúcskategóriás baseball ütőkkel – amit a ti pénzetekből vásároltunk – szétverünk néhány intézményt és magunkkal viszünk mindent, amit csak tudunk. Én elkerülném ezeket a következményeket.
Ezek valószínűleg nem a kiöregedett maffiózó, Schöpflin consigliere saját gondolatai, hanem magának a Capo di tutti Capinak fenyegető üzenete. Csak így van súlya és értelme a zsarolásnak. Az mindenki számára világos, hogy a Család fejének beleegyezése nélkül nem születhet ilyen nyíltan fenyegető, otromba nyilatkozat.
Magyarországon már pompásan működik a szicíliai franchise tökéletesített változata. Az Európai Unió állandóan halogató, bizonytalan, zsarolásnak engedő magatartásának súlyos következményei lehetnek. Uniós biztos helyett esetleg kapnak majd egy dörzsölt, tapasztalt Keresztapát.
Tudja a fene, hogy van-e még elegendő idő, lehetőség és mód arra, hogy az Unió demokratikus országai valamilyen módon elszigeteljék maguktól a bandita-államokat. Ha nem tudják megállítani a keleti pestist, illetve nem tudnak hatékony ellenszert kitalálni ellene, az elkövetkező ciklusban könnyen kialakulhat egy furcsa hidegháború. A nyugati demokráciák gazdaságilag erősebbek, a keleti autokráciák ideológiailag. Talán a meccs még nincs lejátszva.
A Nyugat – legfőképpen Európa értékeinek védelme érdekében – már most nekiláthatna egy közös baseball ütő gyár felállításának, ahol nagy mennyiségű, jó minőségű termékeket kellene előállítaniuk, majd kíméletlenül használniuk. Ha nem ezt teszik, a következő ciklusban a populista-szélsőjobboldali pártok megerősödnek, és szép lassan felszámolják őket. A szélsőségek többször bebizonyították már – jobbról is balról is –, könnyedén képesek erre.
Kelet-Európa Putyin hatékony segítségével, gyorsan ki fog termelni magából egy karizmatikus vezetőt. Orbánnak jó esélye van erre a látványos szerepre. Önbizalma, ambíciói korlátlanok. Ennek eredményeképpen talán pár éven belül Felcsútról simán le lehet majd kisvonatozni a francia Riviéráig, majd onnan átszállás nélkül egészen La Cala de Mijasig. Mészáros Lőrinc pedig végre megszerezheti magának a Földközi-tengert. Ezek manapság nálunk már keresztény értékeknek számítanak.
Nyugat-Európa túlságosan elkényelmesedett, elbambult. Demokrata politikusai talán abban a hiú reményben ringatják magukat, egy aláírt szerződés valamiféle kötelezettséggel jár. Ezt nagyon rosszul hiszik.
Azt biztosan látják, hogy az Orbán-klán mit művelt Magyarországgal. Ez számukra nem jelent túlságosan nagy gondot, de ebből talán sejthetik, vajon mik lehetnek a mi urunk és parancsolónk szándékai az Unióval. Ha nem, akkor bizony nagy a baj.
Bölcsebben tennék, ha komolyan vennék Schöpflin György fenyegető szavait. Ha nem reagálnak rá, számolniuk kell a következményekkel, legfőképpen azzal, hogy a Salvatore Maranzano által kidolgozott etikai kódex mintájára Európa befolyási övezetekre esik majd szét.
Ettől a csúfságtól csak egy kétsebességes Európa mentheti meg őket. És a baseball ütők hatékony használata.
Schöpflin képviselőt pedig felvilágosíthatnák arról, hogy az Európai Unió alapértékei között nem szerepel a szervezett bűnözés elősegítése.